vezető
Rogán: Brüsszelben ma örülnének egy ilyen koalíciónak
Abszurd és vicces gondolatnak hangzik a Jobbik és a baloldal összefogása, de ha abból politikai cselekvés válik, akkor az Magyarországot veszélyezteti, mert az ellenzék lebontaná a határkerítést, vagyis elhárulna az akadály a Soros-terv végrehajtása elől – hívta fel rá a figyelmet Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az ECHO TV Bayer show című műsorában. A miniszterelnök kabinetfőnöke arról is beszélt, szerinte mindenképpen mérlegelni kellene a törvényi következményeit annak, hogy napvilágra került Gyurcsány Ferenc DK-elnök 150 milliós ausztriai bankszámlája.Bangóné miatt veszett kutyaként marja egymást az Együtt és az MSZP
Viccnek nevezte Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét az Együtt budapesti elnöke. Pataki Márton az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjét hibáztatja a koordinált indulás elmaradása miatt. Szerinte ugyanis Karácsony Gergely nem tud hatni a pártra, ha arról sem tudja meggyőzni az MSZP-t, hogy bizonyos körzetekben átengedjenek helyeket az Együtt esélyesebb jelöltjének javára.„Kassa nem volt magyar” – így hergel a szlovák liberális lap
Ha hülyének tettetjük magunkat, akár furcsának is találhatjuk, hogy a Sme című liberális szlovák napilap éppen a V4-es együttműködés legjobb időszakában tartotta érdemesnek feltüzelni kicsit a szlovák–magyar feszültséget. A lap online kiadásában parádés janicsármunka jelent meg: egy magyar nevű történész, Vojtech Kárpáty bizonygatja a magyar nevű riporternek Monika Almášiovának, hogy Kassa sosem volt magyar város, ez csak mítosz. Ezt hirdeti a cikk címe is, alatta pedig egy kép, amint Horthy Miklós virágba borult úton vonul be fehér lovon Abaúj-Torna megye régi-új székhelyére 1938. november 11-én. A cikk apropója, hogy 2018 van, és a nyolcasra végződő évszámok gyakran jelentősek (Cseh)Szlovákia számára: 1918 a létrejötte, 1938 Felvidék déli részének Magyarországhoz visszacsatolása (ezzel különösen lehet ijesztgetni a szlovákokat), 1948 a kommunista hatalomátvétel, 1968 pedig a prágai tavasz miatt.Lelkészből lett Vásárhelyi Miklóshoz hasonló kommunista uszító, majd hálózati ember Pinczési Pál
Református lelkészből lett a legszélsőségesebb uszító Pinczési Pál, aki a Hálózat embereként végül az MTI főszerkesztője lett, pályafutása közepén pedig berlini tudósító volt. Az újságíró Vásárhelyi Miklós mellett a Szabad Nép "klerikális reakció" elleni élharcosa volt, feleségétől utóbbi könyve szerint azért vált el, mert annak családja, hite zavarhatta volna az előmenetelben. Pinczési - aki ruhájába szerelt lehallgatókészülékkel beszélgetett - a rendszerváltás után hazatért: egykori felettesével, Bányász Rezsővel együtt a Munkáspártban folytatta. De legalább nem lett „demokrata”.Babos Tímea elképesztő, most egyesben nyert WTA-tornát
Ezt a másfél hetet sohasem felejti el Babos Tímea. Előbb Grand Slam-győztes lett párosban, aztán finálét játszott vegyes párosban, most pedig egyesben ért el szép sikert. Imponáló magabiztossággal nyerte meg a tajpeji WTA-tornát, hétfőn 35. lesz a világranglistán.Bontsunk, mégse bontsunk – ellenzéki kerítészavar
Magyarországon egyik ellenzéki párt sem akarja lebontani a kerítést, ezért aztán ordas nagy hazugság ennek az ellenkezőjét sugallni – ez a mondat ugrik elém minden haladó libsi hírportálon, ezt a mondatot hallom szajkózni reggeltől estig az ellenzéki televíziókban. Leginkább mióta kijött a Fidesz új plakátja, amelyen az ellenzéki vezetők hidegvágóval és Soros Györggyel felszerelkezve ácsingóznak a hatalomért, és a nyílt társadalmakért. Hogy is van ez akkor? Amnézia lenne csupán, vagy a füllentés csimborasszója? (PolgárPortál-publicisztika)Ajánljuk még

















