vezető
Kámaszútra-szobák, nemi erőszak, krumplis zsák – Ennyi maradt a Jobbikból
Sorozatos botrányok, nyílt utcai veszekedések, párton belüli adok-kapok, súlyos választási vereség. Röviden így lehetne összefoglalni a Jobbik elmúlt pár évének krónikáját. Az egykori jobboldali radikális párt mélyrepülése vetekszik az MSZP-ével, a tányércsörömpölés viszont sokallta hangosabb, mint bármelyik zuhanásban lévő ellenzéki formációnál. Talán nem is oly régen még néhány politikai tanácsadó fejében jó ötletnek tűnt a harsány, bőrdzsekis farmernadrágos pártelnöki imidzs, némi parizerrel és krumplis zsákkal megspékelve. Mára azonban kiderült, hogy a kampányban prolitempót diktáló Jakab Péter egy teljesen lenullázott pártot hagy maga mögött.A Jobbik nem bizonyult méltónak arra, hogy Jakab Péter vezesse és egyéb semmiségek
Nem minden sikertelen férfi mögött áll ám egy gátlástalan nő. J. Péter szerelmi drámája kellemesen tereli el a figyelmünket az éppen kitörni készülő harmadik világháborúról, a tragikus méreteket öltő szárazságról, illetve arról, hogy télen hideg lesz. Ez utóbbit nem csak onnan tudjuk, hogy a Kincses Kalendárium szerint így lesz, hanem onnan is, hogy a meteorológusok kifejezetten meleg telet jósolnak. Illetve hagyatkozhatunk még a szokott szerencsénkre is, ami nincs.A Klubrádiónak ismét nem sikerült igazat írnia az iskolák fűtéséről – Itt van a Belügyminisztérium válasza
Július végén riogatott azzal a Klubrádió, hogy gyermekeink télen fagyoskodhatnak majd az iskolákban, mindez pedig annak köszönhető, hogy a Belügyminisztérium az oktatási intézmények fűtésén akar spórolni. A Klubrádió úgy tudja, hogy már utasítást is adtak arra vonatkozóan, hogy gáz helyett fával kell majd biztosítani a megfelelő hőmérsékletet. Az erről szóló híradást Tényi István szúrta ki, aki azonnal a Belügyminisztériumhoz fordult, kezdeményezve, hogy ha baj van, a rendkívüli helyzetre hivatkozva dolgozzanak ki intézkedési tervet. Megkeresésére a köznevelési helyettes államtitkár válaszában kifejtette: törvényileg előírt, hogy legalább 20 fokos hőmérsékletet kell biztosítani a tantermekben és csoportszobákban. Hozzátette: ha az energiaárak emelkedése és a rezsicsökkentés módosítása miatt a törvényben előírt hőmérséklet elérésében fennakadás lenne, "felülvizsgálnák a lehetőséget".Arany, ezüst, bronz – Káprázatos rajt az úszó Európa-bajnokságon!
Megkezdődött Rómában az úszók Európa-bajnoksága, amely rögtön, az első napon csodálatos magyar eredményeket hozott. A férfi 4x200 méteres gyorsváltónk Európa-bajnok lett, Verrasztó Dávid ezüstérmet nyert 400 vegyesen és dobogóra állhatott a női 4x200-as gyorsváltónk is, amely bronzérmet tudott nyerni. Gratulálunk minden magyar úszónak!Nagy István: arra emberemlékezet óta nem volt példa, hogy egyáltalán ne legyen termés
"Az aszálykár nem ismeretlen a magyar gazdatársadalom számára sem, ugyanakkor arra emberemlékezet óta nem volt példa, hogy egyáltalán ne legyen termés" – fogalmazott portálunk érdeklődésére Nagy István, aki hozzátette: ez az a körülmény, "ami nagyon mellbevágó és meghökkentő a gazdatársaim számára és számomra is, mert én sem láttam ehhez hasonlót". Az aszálykár kapcsán tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszter ismertette: a búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén megsemmisült; az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és kaszálni. Mint fogalmazott, "az idei, történelminek is nevezhető aszály következtében az ország kiszáradt termőterületeinek nagysága elérheti az egymillió hektárt, ami az összes hazai termőföld húsz százaléka". Nagy István ugyankkor hangsúlyozta, hogy a gazdák számíthatnak a Kormány segítségére, majd ismertette a rendkívüli helyzetre való tekintettel létrehozott Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs elmúlt időszakban meghozott legfontosabb döntéseit.Itt a vége: Jakab kilépett a Jobbikból – Már az email-címét is letiltották
Egyszer minden lezárul, így eljött a vége a Jobbik összeomlásának is. Jakab Péter Gyöngyösi Mártonnak címzett bejegyzésében jelentette be, hogy elhagyja a Jobbikot. Mondhatnánk, hogy az utolsó jobbikos majd kapcsolja le a villanyt, de inkább csak annyit kérünk, hogy ne vigye magával a pártiroda utolsó villanykörtéjét.Georg Spöttle: Szolgálunk és félnek tőlünk
A balliberális politikai erők már régóta árgus szemekkel figyelik a rendőröket és mindenütt jobboldali összeesküvést, mi több, náci tendenciákat vélnek felfedezni. Rendőröket függesztettek fel, amiért csatlakoztak az AfD-hez vagy az Identitäre Bewegunghoz (Identitás Mozgalom), amely ellenzi az illegális bevándorlást és Európa „eliszlámosodását”. Most egy frankfurti rendőrségi kutató – takarjon ez bármit is – véli, hogy sok jobboldali rendőr szolgál német kapitányságokon. Bizonyítéka erre értelemszerűen nincsen.Isépy Tamás: 2010-hez képest sokkal nagyobb a lakosságnak a megtakarítása, tehát van miből költeni (Videó)
Kétségtelen tény sajnos, hogy a válságok korát éljük, 2019-ben a koronavírus-járvány fordította teljesen a feje tetejére a világot, most pedig az orosz–ukrán konfliktus miatt kell szembenéznie Európának az energiaválsággal, a háborús inflációval, de még a népvándorlással is. A szakemberek szerint a recesszió elkerülhetetlen, de hogy mennyire lesz mély, az még kérdés, ahogyan az is, hogy hogyan fogunk kimászni belőle. A Századvég makrogazdasági üzletágvezetője szerint nincs pontos recept arra, hogyan lehet minél hamarabb túllendülni egy válságon, de az mindenképpen segít, ha nem otthon, a fiókban tartjuk a megtakarításunkat, hanem akár állampapírba, akár ingatlanba fektetjük.Trump jelenti a legnagyobb veszélyt a nemzetközi szélsőbaloldalra
Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnökének egyik házában a minap házkutatást tartott az FBI, iratokat foglaltak le, még Trump személyes széfjét is feltörték. Az akció a maga nemében példátlan, eddig nem látott, felháborító megfélemlítés. Ahogyan még a tegnapi folyamán írtam, ehhez képest a Watergate lópikula. Mert bár nehéz lenne elfogadhatónak tartani azt a tettet, ami miatt végül Nixon lemondott az elnöki hivataláról, abban azt hiszem, megegyezhetünk, hogy az elmúlt évtizedekben látványosan és drasztikusan súlyosabb dolgokat is elkövettek a hatalomban lévők, mindezt úgy, hogy talán csak a vállukat rándították meg utána.Ajánljuk még

















