vezető
Tizenegy még gombócból is sok, nemhogy baloldali pártelnökből
Képzeljünk el egy nagy-nagy kerekasztalt, amit hangosan kiabáló emberek ülnek körül! Nevezzük stílszerűen ellenzéki kerekasztalnak, ahol megfér egymás mellett a volt komcsi, a liberális, a volt komcsiból lett liberális, az antiszemita, az antiszemitából lett européer, a proli, a náciból lett még nagyobb proli, a nagyképű budai bikaborj, meg a Gyurcsány és a Márki-Zay Péter. Tizenegy dühös ember. MZP visszatérésével és Jakab Péter pártalapításával ugyanis már nyolc baloldali párt és tizenegy elnök áll rendíthetetlenül, önmagát túlértékelve az egykori szivárványkoalíció romjain. Nagy kompánia, egy egész focicsapatra való. És bármennyire is utálják most egymást, egyszer úgyis le kell ülniük ehhez az asztalhoz, mert ennyi és ennyiféle baloldali pártra (hát még elnökre!) nincs szükség. Egyszerűen nem tudják és jól láthatóan nem is akarják eltartani őket az ellenzéki szavazók.Elérte a fatva a Sátáni versek íróját – Életveszélyesen megsebesítették Salman Rushdie-t
Pénteken egy pódiumbeszélgetésen nagy létszámú közönség előtt késelték meg Salman Rushdie-t. Az írót jelenleg lélegeztetőgépen tartják. Az indiai származású szerző ellen még 1989-ben mondtak ki fatvát, vagyis halálos ítéletet Sátáni versek című, iszlámkritikus könyvéért,. 2012-ben egy iráni félállami vallásos alapítvány több mint hárommillió dolláros vérdíjat tűzött ki rá.Csehországba is megindult a kőolajszállítás a Barátság-vezetéken
Szlovákia és Magyarország után pénteken Csehországba is megindult a kőolajszállítás a Barátság-kőolajvezetéken – közölte a vezeték csehországi szakaszát működtető Mero vállalat.Újabb lila-fehér tragédia – Elhunyt az első magyar univerzális balhátvéd, Tóth „Jokka”
Életének 71. évében elhunyt Tóth József, az Újpest korábbi 56-szoros válogatott labdarúgója. A futballistaberkekben csak „Jokka” névre hallgató egykori kiváló balbekk két világbajnokságon is tagja volt a magyar válogatottnak, és éveken keresztül együtt futballozott a közelmúltban elhunyt két újpesti klasszissal, Törőcsik Andrással és Kardos Józseffel. Tóth József temetéséről később intézkednek.Szó sincs arról, hogy tarra lesznek vágva az erdők – A hazai erdőállomány továbbra is gyarapodni fog, a valóság ismét arcul csapta a hisztériakeltő kamuzöldeket
Óriási hisztit csapott egy saját maga által generált kamuhírből a kamuzöld baloldal, amely látványosan és szándékosan nem nézett utána, milyen valós törvényi háttere is van annak a döntésnek, hogy az energia-veszélyhelyzetre való tekintettel a korábbinál nagyobb mértékű fakitermelést tesz lehetővé. A valóság természetesen teljesen más képet mutat, és eleve botrányos az a gyanusítás, hogy a hazai erdőállomány gyarapításán évek óta dolgozó kormány és szaktárca tarra vágatná az erdőket. Mégis, most ezt próbálja meg beetetni követőivel az erdőgazdálkodáshoz IS értő ellenzék. Portálunknak a témában nyilatkozó Nagy István agrárminiszter is kiemelte: a kormány döntése arról szól, hogy a faállomány természetes gyarapodásából szabadítottak fel egy bizonyos arányt, tehát „csak” a faállomány gyarapodásának mértéke csökken, de a faállomány még így is növekszik. Ráadásul a többlet fakivágást is „államilag ellenőrzött körülmények között, elhivatott erdészek hajtják végre, a természetvédelmi hatóság engedélyével”. Aki bedőlt a baloldal állításának, hogy „tűzifára aprítják a magyar erdőket”, annak érdemes lesz elolvasni ezt a cikket...Itt az új, exkluzív, májbarát szenzáció: Gyurcsány ismét kormányt alakítana!
Rendhagyó Karanténvlogot láthattok, hiszen nem a legfrissebb hírekkel jelentkezünk, ahogyan múlt héten jeleztük, de dolgoztunk előre, hogy legalább még most ne maradjatok pénteki betevő falat nélkül. Nem felejtettük el Karigeri hatalmas átverését, amely ismét megmutatta, hogy ha Budapest vackorba harapott főpolgármesterét egy komédiás is meg tudja vezetni, vajon mit csinálhatnak vele a politikában jártas, ravasz rókák. Karácsonyt ugyanis egy magát Vitalij Klicskónak kiadó orosz viccmester tréfálta meg, simán elérve azt, hogy a főpolgármester a saját hazáját szidja és bugyután mosolyogjon a legelképesztőbb ostobaságokon is, amit az orosz átverőember mondott neki. Készültünk a mindenre is készülő Gyurcsányról is, aki püffedt gondolatokkal hergelte tovább folyamatosan forrponton lévő DK-s szektáját. A szemkilövető ugyanis ismét készül. Lassan hetente jelzi, hogy kormányt akar alakítani és püffedt munkásőrcsapatával átvenné a hatalmat, hogy "rendet tegyen". A magyar emberek azonban már ismerik azt a rendet, amit ő szokott tenni, amikor vörös kezébe kerül a kormánypálca: csődöt csinál válság nélkül, magyart a magyar ellen hergel, eladja a nemzeti vagyont és eladósítja a magyarokat. Lop, csal, hazudik, ezt be is ismeri, majd utána mégis a tisztességre hivatkozik és ő akar megmentőként tetszelegni. Végül szót ejtettünk az ukránokról is, akik nyomásgyakorlás céljából, cserébe a rengeteg humanitárius segítségért úgy alakították, hogy a Barátság-kőolajvezetéken ne érkezzen hazánkba olaj. A nemes cselekedetet a Mol úgy oldotta meg, hogy átvállalta a tranzitdíj kivezetését az oroszoktól, akiktől nem fogadta el az ukrán fél a pénzt. Nézzétek most is a Karantént, a jövőbeni folytatásért pedig minden idegszálunkkal harcolunk!A világ legkeményebb diktatúrájának nyújtanak mentőövet a nyugati országok által kivetett szankciók
Sokszor végigtárgyalt téma, hogy az Európai Unió és általában a nyugati világ mennyire lábon lőtte magát gazdaságilag az Oroszországra kivetett energetikai szankciókkal. Az emiatt kialakult elégedetlenségre eddig félig lemálló sebtapaszként ragasztották rá a kifogást a szankciókat kivető országok vezetői, miszerint ezzel megfékezik az „elvetemült”, „őrült” Putyint. Az efféle kommunikációs manővereknek azonban most úgy tűnik, hogy vége. Egyfelől kiváló piacot talált Oroszország a BRICS-országokban, amelyeket láthatóan hidegen hagy az ukrán háború. Másfelől a világ egyik, ha nem a legkeményebb diktatúrája is egy jó mély levegőhöz juthat az oroszokra kiszabott szankcióknak köszönhetően. Észak-Korea bejelentkezett az oroszoknál: mintegy százezer „önkéntest” küldenének Ukrajnába. Ha pedig Oroszország nem kap nyugati pénzt az energiaforrásaikért, akkor nyitottá válik a lehetőség arra, hogy azzal fizesse ki Észak-Korea nyilván nem önzetlen segítségnyújtását. Ennek bonyolítására pedig kiváló „strómanként” szolgálhatnak a Donbászban létrehozott szakadár népköztársaságok.Georg Spöttle: Hát akkor (német köz)tévézzünk
Németországban, ha valaki vásárol egy tévékészüléket, azzal már kötelezi magát, hogy negyedévente befizet 55 euró sugárzási díjat az államnak. Persze nehogy azt higgyük, hogy ez a közel 200 fogható csatorna díja, de nem ám. Ezért a pénzért nézhetjük – már aki akarja – az ARD-t és a ZDF-et, a közmédiát, amely politikailag korrekt és halálunalmas. A héten végre kiderült, hogy hová vándorolnak a beszedett milliárdok.A román diszkriminációellenes tanács beidézné Orbán Viktort
Magyarország miniszterelnökét beidézik meghallgatásra az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD), miután Alexandru Muraru, a kormánykoalíciós PNL parlamenti képviselője feljelentést tett ellene a Tusványoson elhangzott, rasszistának nevezett kijelentései miatt – írja a Főtér.ro.Ajánljuk még

















