vezető
Magzatok maradványaiból épít abortusz-oltárt egy nyugati elmebeteg a neten (18+-os VIDEÓ)
Vannak pillanatok, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy csapkodjon, csodálkozzon, dobja ki a laptopját az ablakon vagy írjon egy cikket. Talán az utóbbinak van több értelme, például most, amikor az ember megtalálja az internet vélhetően egyik leggyomorforgatóbb YouTube-csatornáját, amely “Self Guided Abourtion”, vagyis “Önvezérelt Abortusz” névre hallgat. A csatorna “műsorvezetője”, egy fiatal hölgy, a maroknyi feltöltött videóban az otthon végzett abortusz spirituális szépségei hívja fel a figyelmet, például arra, hogy milyen jógagyakorlatok szükségesek a siker eléréséhez, elmagyarázza, hogy miért gyönyörűen szomorú az egész folyamat, de a legsokkolóbb mindegyik közül talán az, ahol oltárt épít az abortusznak, a “házi szentélyen” a tabletták és a megszakított terhesség “maradványai” is helyet kapnak. Ezekhez azután imádkozik, beszél, a társaságukban megnyugszik, majd kibékül önmagával. Nem baj, ha ilyenkor az ember azt érzi, a nyugati világ e torz elburjánzásának meg kell szűnni létezni.Az ukránok már májusban megfenyegették hazánkat a kőolajvezeték elzárásával
Az ukránok már májusban megfenyegették Magyarországot, hogy ha úgy adódik, akkor bizony elzárják a vezetéket. Úgy tűnik, hogy a szomszédos állam most látta úgy, hogy nyomást gyakoroljon hazánkra. „Ukrajnának van egy erős ütőkártyája: a Barátság kőolajvezeték” – üzente hónapokkal ezelőtt az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadója, korábbi külügyminiszter-helyettes - írta meg a Mandiner.Az ukrán kormányok 30 milliárdos biznisze a Nyugattal – Így játszották ki az ukrán földet Amerikának (2. rész)
A Majdan téri tüntetéssorozatot, majd az azt követő kormányváltást a liberális kánon szerint ildomos egyfajta demokratikus fordulatként, netán forradalomként értelmezni. Ezzel szemben a valóság, hogy az ország csupán tartótisztet cserélt: posztkommunista partnerország helyett félperifériás nyugati gyarmattá sorolódott át Ukrajna. Mielőtt ezt a kijelentést bárki is személyes sértésnek venné, fontos kiemelni, a gyarmati- félperiféria státusz a kormányzat magatartására vonatkozik, nem általánosságban az országra: a 2014-es fordulatot követően hatalomra kerülő „nyugatos”, a liberális fősodorba kiválóan illeszkedő elnökök (Porosenko és Zelenszkij) ugyanis szabadrablást rendeztek az országban, amelynek csupán egy része az agrárium kiárusítása. Két lépcsőben, eddig összesen 30 milliárd dolláros bizniszt jelentett Ukrajnának a nyugati érdekek felé nyitás, amelyből 17 milliárdot az IMF, a maradékot pedig az USA és az EU pumpálta az országba – bármiféle látható eredmény nélkül.Demográfia, vagy amit akartok
Kétségbeejtő romániai demográfiai folyamatokat jelez a CIA. Hogy megértsük a helyzet komolyságát: az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségét rejti a betűszó. Hogy ezt az erre szakosodott román intézmények hogyan, miképpen nem észlelték, elképzelni nem tudom. Valószínűbbnek tűnik, hogy észlelték ugyan, de nem érezték fontosnak felhívni rá az illetékesek figyelmét. Azt gondolhatták: ha nem szólnak róla, nem is létezik. Nem tudják: csak növeli, ki elfedi a bajt. Bár a jelek szerint manapság kizárólag nézőpont kérdése, hogy mi minősül bajnak…Civilnek álcázott tüntetéssel retteg az erdőkért a baloldal
Napok óta a tarvágástól retteg a teljes baloldal, miután a kormány lazított a fakitermelés szabályain. A felzúdulásra úgy reagált az Agrárminisztérium, hogy fenntartható módon zajlik a fakitermelés, mégis már javában zajlik a toborzás a pénteki, tarvágás elleni baloldali tüntetésre. Az LMP azonban a saját nevében sem bízik a jelek szerint, mert csak napok múltán vállalta fel, hogy ő áll az addig civilnek álcázott tüntetés mögött. A törpepárt csak akkor vette nevére a dolgot, amikor már szép számú érdeklődő gyűlt össze az esemény Facebook-oldalán. Azzal sem foglalkoznak, hogy a szakminisztérium évek óta komoly fásítási programot hajt végre, és óriási támogatásban részesíti az erdőgazdálkodókat. Úgy tűnik, mindennél fontosabb, hogy a baloldal számára sokkoló április 3-i földbeállás után tovább zakatoljon az O1G-kampány.Az Igazságügyi Minisztérium helyén kezeli a Jobbikot, ugyanis Gyurcsány náci tagozataként aposztrofálta a pártot
Ujhelyi István egy nap alatt visszavonta a kezdeményezést Gyurcsány náci tagozata kedvéért, a baloldalon teljes a káosz, erről próbálják meg kétségbeesetten elterelni a figyelmet - írta az ATV megkeresésére az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya, amely az EU-s tagságunk népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban fogalmazott kissé sarkosan az ügyről. Ugyanakkor kiemelték azt is, hogy "a magyar kormány elkötelezett az uniós tagság mellett, ezt erősíti, hogy a magyar lakosság 80 százaléka ma is az uniós tagság mellett voksolna".Tóth Gabi szerint egy hangos, szűk réteg gyűlölködik, akik liberálisnak mondják magukat
Erdélyben turnézott Tóth Gabi a nyár közepén, amelyről koncertfilm is készült, amit már láthatott a közönség a televízióban. Az énekesnő az Origónak adott interjújában elmondta: régi vágya volt, hogy visszaadja azt a tengernyi szeretetet az erdélyi magyaroknak, amit tőlük kapott, amikor támadások érték a hite, értékrendje miatt. „Tudtam, ez csak egy szűk réteg, viszont nagyon hangosak. Azt gondolom, hogy ők gyűlölködnek az interneten. A hétköznapokban egészen mást tapasztaltam: rengetegen jöttek oda hozzám, megöleltek és azt mondták, büszkék rám, hihetetlen szeretetet kaptam tőlük".Orbán... és a többiek
Mit tud Orbán Viktor? Mitől ilyen sikeres? Rengetegen tették már fel a kérdést, próbálták is rá válaszokat adni. Képességeiről és politikai teljesítményéről barátai lelkesedéssel, de ellenfelei is elismeréssel beszélnek. Utóbbiak minden igyekezete, a szavazók hergelése, lázítása, a globális neormarxista-liberális hálózat totális hátszele ellenére sem képesek legyőzni őt. Miért?Ajánljuk még

















