vezető
Súlyosan megbukott Márki-Zay jelöltje - "Otthon" sem sikerült, pedig mindent beleadtak (videó)
Ambrus István független jelöltet választották polgármesternek vasárnap a Csongrád-Csanád megyei Mártélyon. A Hódmezővásárhely melletti mintegy 1300 lakosú községben azért kell időközi választást tartani, mert április 27-én a képviselő-testület a feloszlásáról döntött. Az érvényesen szavazók közül a függetlenként, de a Fidesz-KDNP támogatásával induló Ambrus Istvánra 407-en, a települést 2019 óta irányító, szintén független Putz Anitára pedig 199-en voksoltak. Putz mellett Márki-Zay Péter is erősen kampányolt, de a mozgalom- és pártalapító tüntetésszervező megbukott.Ismét kínai hadihajók léptek a Tajvani-szorosban a nem hivatalos ütközőövezetbe
Kínai hadihajók hadgyakorlatuk során ismételten megsértették a Tajvani-szorosban a nem hivatalos ütközőövezet határát vasárnap. A középvonalat az Egyesült Államok húzta meg egyoldalúan a hidegháború alatt. Bár Peking hivatalosan sohasem ismerte el, az elmúlt évtizedekben de facto határként szolgált Kína és Tajvan között.Moszkva hivatalosan is azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy beavatkozik a háborúba
Korábban is felmerült már orosz részről az a vád, hogy az Egyesült Államok közvetlenül is beavatkozik a háborúba: először a Moszkva cirkáló elsüllyesztését követően vetették fel, hogy az amerikai segíthetnek az ukránoknak a célpontok meghatározásában, azonban hivatalos formában most először vádolták meg ezzel az USA-t. A moszkvai védelmi minisztérium szóvivője szerint a HIMARS tüzérségi rakétarendszer célpontjait is amerikai források szállítják az ukránok számára.Ha Európának saját hadserege lenne, az oroszok nem vállalták volna a háborút - Interjú Tóth Norbert nemzetközi jogásszal
Az ENSZ 1945-ös Alapokmánya által létrehozott, a kétpólusú világrendre méretezett nemzetközi jogi keretben az orosz-ukrán konfliktus nem rendezhető - fogalmazott portálunknak Tóth Norbert nemzetközi jogász, akit ezúttal is jogitörténeti elemzésre kértünk. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara nemzetközi jogi tanszékének docense az interjúban többek közt beszélt arról: Oroszország azért is akarta a kétpólusút felváltó új világrendet, mert a jelenlegi jogi keretek közt területfoglalásait sosem ismerné el a nemzetközi közösség. Szólt arról is, a Nyugat, amely nem érdekelt egy új világrend megfogalmazásában, arra játszott, hogy Oroszország összeroppan a gazdasági szankciók súlya alatt, ehelyett arra derült fény, hogy Európa a jóval sebezhetőbb, és akár előbb össze is omolhat, mint az oroszok. Tóth Norbert kitért arra is, az orosz-ukrán konfliktust a magyarok szenvedik meg legjobban a térség országai közül, és létezik olyan forgatókönyv, amely akár az erdélyi magyarságot is veszélyezteti. Hogy miért, arról bővebben az interjúban...Délvidék csodái (1. rész) – "Magányosan áll, de ott van fölötte az Isten" – Az aracsi pusztatemplom
Trianonban elcsatolt területeink közül talán a legkevésbé ismert és felfedezett a Délvidék. Erdély mindent visz, Tündérországként él a szívünkben, Felvidék a Tátra bérceivel és a köztük rejtőző tengerszemekkel csábít, és a háború előtt Kárpátalja is közkedvelt célpont volt, Vereckével, Munkács várával, a Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyásával és más szépségeivel. Mellettük szinte mostohagyerekként létezik a Délvidék, pedig csodálatosabbnál csodálatosabb látnivalókat rejt, színmagyar falvaival, hangulatos városaival és a „legmagyarabb folyó” csodálatosan szép alsó szakaszával. Most induló sorozatunkban Délvidék csodáiból mutatunk fel néhányat, nem titkoltan abból a célból is, hogy olvasóinknak is kedvet csináljunk azokat felfedezni.Trump: a republikánusoknak a közelgő választások megnyerésével meg kell állítaniuk a hanyatlást
A közelgő választások megnyerését nevezte a konzervatív erők legfontosabb feladatának Donald Trump volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Dallasban, az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciáján (CPAC) felszólalva.A texasi seregszemle – amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott nyitóbeszédet csütörtökön – a volt elnök felszólalásával fejeződött be.Újabb ’56-os nagyság távozott - Elhunyt Fekete Pál, a forradalom Békés megyei hőse
Július 27-én, 94 éves korában elhunyt az 1956-os forradalom és szabadságharc igaz hőse, a Békés Megyei Forradalmi Bizottság egykori elnöke, Fekete Pál tanár. Személye nem csupán a helytállás és az igaz ügy melletti töretlen kiállás példája volt, de annak igazolása is, hogy a jó célt egészen a földi pályafutásunk végéig szolgálhatjuk, ha megvan hozzá a belső meggyőződésünk és az elhivatottságunk. Fekete Pál tanár úrra, egy igaz magyar emberre emlékezünk.Georg Spöttle: Nix indián, náci - Uff, én beszéltem
Ha a hülyeségnek is lenne egy mérőműszere, akkor azon most kiakadna a mutató. A németországi woke hatalom ismét lesújtott, mint a munkásököl, ám pont elszegényedett munkáscsaládok gyermekeire. A rászoruló gyermekektől a hivatal megtagadja a nyaralási támogatást a táborozáshoz az „indián” szó miatt.Egy jelentés utóélete: lemondott az Amnesty kijevi irodavezetője - Védi az ukrán mundér becsületét, Sorosékkal szemben
Meglehetősen érdekes fordulatot vett az ukrajnai háború kérdésében az Amnesty International. A Soros-szervezet ugyanis a konfliktus kezdete óta először tett közzé Kijev számára kellemetlen jelentést, miszerint az ukrán hadsereg civileket sodort veszélybe azáltal, hogy polgári létesítményekben állított fel katonai támaszpontokat. A szervezet ukrajnai irodavezetője válaszul kilépett a szervezettől, hiszen szerinte az ukrán hadsereg "jogosan járt el".Ajánljuk még

















