volodimir zelenszkij
Kedves haladó embertársam, ha nem szereted, hogy hülyének néznek, akkor ne legyél hülye!
Sokszor jogosan vádoltok minket a nagy pofával, hogy mostanában hajlamosak vagyunk teli szájjal büszkélkedni azzal, hogy igazunk volt. Erre az idegesítő szokásunkra tök nyilvánvaló ellenlépés volna, ha nem beszélnétek ökörségeket.Ha felszáll a köd – Zelenszkij máris békülne Trumppal és még a pénteki balhét is megmagyarázta
Úgy néz ki Zelenszkij feje kitisztult, ugyanis most már merőben más hangnemet ütött meg Trumppal szemben mint a pénteki találkozón. Persze, az is lehet, hogy valaki rászólt az ukrán elnökre, vagy az is, hogy végre észrevette: már nincs hatalmon a demokrata párt, aki rászólhatna, és megpróbált magától javítani az elszúrt tárgyaláson.Mégis eredményes volt Zelenszkij performansza, most már az ukrán kormány is ellene fordult
Mivel Ukrajna egy olyan csodálatos mintademokrácia, ahol a kormányt kritizálókat nyugodtan börtönbe zárhatják, az ellenzéki médiát betilthatják, választásokat pedig nem tartanak, így nem meglepő, hogy kevesen akadtak, akik bírálni merték volna Zelenszkijt. Eddig, az ukrán elnök washingtoni viselkedése és Trump reakciója ugyanis láthatólag felbátorította azokat, akiknek nem tetszik az ország állapota, így történhetett, hogy egy parlamenti képviselő felszólította a zongoraművészt, hogy mondjon le, miközben beszámolt a politikai foglyokat gyűjtő illegális börtönökről is.Megkapták az ukázt az NPC-k és sablonszöveggel védik Zelenszkijt
Non-player character, azaz nem játékos karakter, egy videójátok kifejezés, ami a játékok azon szereplőire vonatkozik, akik teljes személyisége néhány előre megírt mondatból és cselekményből áll, csak addig fontosak, ameddig a pálya egy adott pontján vagyunk. A szó egyébként tökéletesen illik az brüsszelita politikusokra is, amint alább láthatjuk.Сука блять – motyogta Zelenszkij, miközben Vance kiosztotta
Amióta kitört az orosz-ukrán háború jelentősen megváltozott, mondhatni lealjasodott a nemzetközi diplomáciai nyelvezet. Valahol érthető: felfokozott hangulatban, folyamatos feszültség mellett ez előfordul, azonban az ukrán elnök "adjá' pénzt vagy megb@szlak" stílusú nyelvezete most ért a csúcsra, amit az amerikai fél láthatóan nem értékelt. J. D. Vance és Donald Trump pedig úgy beszélt Zelenszkijjel, ahogyan egy hőbörgő részeggel szokás, amire az ukrán elnök olyat motyogott a borostája alatt, ami valószínűleg jelentősen erősíti majd az oroszok tárgyalási pozícióit...Dollár helyett a józan észt kapta Zelenszkij Washingtonban, keményen kiosztotta Trump az ukrán elnököt (Videó)
Gyakorlatilag példátlan jelenetsorba fulladt a Trump-Zelenszkij találkozó, hiszen a legtöbben megállapodásra számítottak, helyette azonban kemény szópárbaj alakult ki a vezetők között. Az ukrán elnök idő előtt elhagyta a Fehér Házat, a beszámolók szerint a ritka földfémek kitermelésére vonatkozó megállapodást sem írták alá. Trump szerint Zelenszkij még nem áll készen a békére, de nyitva hagyta az ajtót az ukrán elnöknek, hogy ha felkészült a háború befejezésére, újra leülhessenek tárgyalni.Hamarosan találkozik egymással Zelenszkij és Trump
Washingtonba utazott az ukrán elnök, hogy egy utolsó próbálkozást tegyen arra, hogy megnyerje az amerikai támogatások fenntartását. A hírek szerint elsősorban a ritkaföldfémek kapcsán kell kiegyeznie Donald Trumppal, az amerikai elnök ugyanis olyan ultimátum mentén hajlandó alkudozni, aminek a teljesítésére az ukránok talán képtelenek.Pénteken találkozhat Trump és Zelenszkij Washingtonban
Donald Trump amerikai elnök kijelentette: számára elfogadható lenne az ukrán elnök pénteki látogatása Washingtonban, hogy aláírják az amerikai-ukrán gazdasági partnerségről szóló megállapodást.Lehet, hogy nem lesz gyors tűzszünet Ukrajnában?
Az orosz vezetés határozottan elutasította az Egyesült Államok gyors tűzszünetre irányuló törekvéseit az ukrajnai háborúban - írja az Index.hu a horvát Index alapján. Mint a lap fogalmaz, Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta, hogy bár érzékelik az amerikai szándékot a tűzszünet mielőbbi elérésére, Moszkva számára ez elfogadhatatlan, mivel hosszú távú megoldás nélkül csak a harcok újbóli kiéleződéséhez vezetne.Ajánljuk még
















