Pesti Srácok

Civil kör: A nemzeti konzultáció szinte már hungarikumnak tekinthető

Kiemelten fontosak a nemzeti konzultációk, hiszen lehetőséget adnak arra, hogy a magyar társadalmat bevonják a döntési folyamatokba azáltal, hogy az állampolgárok kifejtik véleményüket a jelentős kérdésekben. Erről is beszélgetett a Hír TV Civi kör című műsorában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Szakács Árpád újságíró, Simon János politológus és Németh Alajos rockzenész Szabó Anett műsorvezetővel.

Újabb nemzeti konzultáció indul tavasszal, amelynek keretében egyebek között a börtönbizniszről és a gyöngyöspatai ügyről is kikéri az emberek véleményét a kormány. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint olyan kérdésekről van szó, amelyek foglalkoztatják a közvéleményt, hiszen évek óta születtek olyan ítéletek, amelyek borzolták a kedélyeket. Példaként hozta fel a vörösiszap-pert, a lúgos orvos esetét, a Cozma-gyilkosság perét, az olaszliszkai-ügyet, illetve a tatárszentgyörgyi gyilkosságot.

– emlékeztetett az űrkutató.

Simon János szerint nincs kizárva, hogy Brüsszelből nagy támadás indul abban az esetben, ha a kormány kellő felhatalmazást kap a nemzeti konzultáció révén, s arra fognak hivatkozni, hogy a kabinet nem tartja tiszteletben a bírósági döntéseket.

A nemzeti konzultációt azért tartja egyedülállónak, mert az állampolgárok így „hozzászólhatnak” a politikához, teret ad az új generációnak is arra, hogy kifejtse véleményét.

– tette hozzá Németh Alajos rockzenész.

Szabó Anett felvetésére, hogy az ellenzéknek vannak-e válaszai az emberek igazságérzetét sértő fontos kérdésekre, Szakács Árpád úgy vélte, nekik komoly szerepük leginkább az emberek hergelésében van. Az újságíró a nemzeti konzultáció legfontosabb részének azt tartja, hogy a társadalmat áthassa a probléma lényege.

– tette hozzá.

Ferencz Orsolya felhívta rá a figyelmet, hogy az igazságszolgálatás függetlenségét mindenképpen meg kell őrizni, mert a nemzeti konzultáció nem arról szól, hogy bíráskodni kellene a bírók vagy az igazságszolgálatás felett, mert azt egy demokrácia nem tűri meg.

Hír TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?