Balatonalmádiban tartja a Fidesz-KDNP két napos frakcióülését, amelyen Orbán Viktor már korábban kiemelte, hogy az országgyűlési képviselőknek is hozzá kell járulniuk a családok védelméhez, de az EU elhibázott szankciós politikájáról és a külföldi pénzen támogatott baloldalról is szó esett. Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetői sajtótájékoztatót tartottak az ülésen eddig elhangzottakról és elmondták, hogy a kormány egy újabb nemzeti konzultációt indít az energiaválság és a szankciók témakörében. Európában egyedülálló módon csak a magyar kormány kíváncsi az emberek véleményére, ami egyben egy megerősítés a kormánynak abban, hogy merre kell előremozdítani a tárgyalásokat. Ezzel pedig a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket Európában a szankciókról. Ezen kívül kiemelték azt is, hogy mivel a baloldalon felmerül a tiltott finanszírozás gyanúja külföldről, ezért kezdeményezni fogják, hogy az ügyet a Nemzetbiztonsági Bizottság vizsgálja. Arról is érdeklődtünk, hogy a Dobrev-féle árnyékkormányban csak két nő kapott szerepet, igazságügyi miniszterre pedig már nem is futotta. Erről Kocsis Máté azt mondta, hogy egy hazudozós ember sem akar igazságügyi minisztert a kormányába, ezért nem akar Gyurcsány sem, a nemek arányánál pedig újra előjön a baloldal Janus arca. Navracsics Tibor KDNP-be való átlépéséről pedig már Simicskó István beszélt, amiről megtudtuk, hogy már régóta szó volt róla, és azért van a többi között jelentősége, mert így a miniszter a Néppárt politikusaként tud majd felszólalni, ezzel pedig az esélyeink nőhetnek az EU-ban.
Fotó: PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
Ezek szerint a
2022-09-27 at 13:25
békákat nem szokták megkérdezni, lehet-e csapolni.
vidar
2022-09-23 at 17:34
Várom a konzultációt, a lehetőséget, hogy elmondhassam a véleményem. Persze megint jönnek a baloldali lózungok, de kit érdekel?
Drazsen
2022-09-23 at 16:31
Orientál2022-09-23 at 14:33
Ez most hogy jött ide ? Egészmásról írtam, mint amiről Te itt hablatyolsz. Igazi papagájkommandós van, bármilyen témára csak a begyakarolt lózunjaidat ismételgeted.
Migráns, pedofil, buzi, na megy Gyurcsány lopása .
Orientál
2022-09-23 at 14:33
Drazsen a buzijaidat pedofiljaidat soha nem fogják Orbánék a gyermekeink közelébe engedni ,soha nem szállítanak fegyvereket Zelenszkijedéknek ,soha nem fogják a léha élősködő szélsőségeseidet betelepíteni hazánkba, tehát inkább te kussoljál.
a huszados meg a többiek
2022-09-23 at 11:57
ebben az érában(a bennünket is rabszolgatartó kufárbirodalomban)a nemzeti konzultáció is az antiszemitizmus egyik szinonimája!
Drazsen
2022-09-23 at 09:13
K”irálytigris2022-09-23 at 08:58
Drazsen2022-09-23 at 07:22!
Drazsékocskát nagyon zavarja a demokratikus véleménynyílvánítás”
A demokratikus véleménynyilvánítás nem zavar. De ezeket a nevetséges kérdésekkel feltett nemzeti konzultációnak nevezett bohózatot tólzás demokratikus véleménynyilvánításnak nevezni. Volt több ellenzéki népszavazási kezdeményezés, amit a kormány szolgaszervezetei elkaszáltak. Na azok lettek volna a demokratikus véleménynyilvánítás eszközei. Ezen konzultációs kérdőívekkel – amelyekben a válasz adja magát – két dolgot lehet csinálni. Vagy kitölteni a kormány szájíze szerint mert eleve úgy van megfogalmazva egy tök felesleges kérdés, vagy felbontatlanul a kukába dobni.
Ami pedig engem illet, nekem nem parancsol sem Soros , sem Gyurcsány, de Orbán sem. Én igyekszem önjáró lenni.
Királytigris
2022-09-23 at 08:58
Drazsen2022-09-23 at 07:22!
Drazsékocskát nagyon zavarja a demokratikus véleménynyílvánítás. Pedig kedves Drazsékocska a demokrácia már csak így működik, hogy megkérdezik az állampolgárokat.
Tudom nálatok, sorosi sameszeknél, az a “demokrácia csimborasszója”, hogy azonnal végrehatjátok Szaros Gyurka ukázait.
Hát, így jártatok…. most megint szembe kell néznetek egy konzultációval.
Bubuce
2022-09-23 at 08:45
Szerintem is ha mást nem is érünk el vele legalább a többi tagország lakossága felébred a mesterséges kómából. Akkor már megérte. Amíg nem látják, hogy lehet másképpen is addig mindent elhisznek. Utálni meg az EU-t vezető idióták akkor is fognak bármit mondunk vagy teszünk, mindaddig amíg ez a kormány irányítja kis országunkat. Mi legalább kapálózunk.
hufi
2022-09-23 at 07:43
Tisztelt Drazsen!
Drazsen
2022-09-23 at 07:24
Okosabban kéne élni annyit mondhatok…
Azzal, hogy kormányunk kíváncsi az emberek véleményére, nagy pofont adott a brüsszeli csinovnyikoknak!
Mi következik ebből? Vagy agyonhallgatják, vagy támadási parancsot adnak a ballibsiknek, mivel ők uralják a médiát.
Felesleges részleteznem kik ülnek az EU bizottságaiban, elég annyi, hogy a pufajlás Hornról termet neveztek el a brüsszeli elvtársak!
Várom csalhatatlan véleményét!
Solaris
2022-09-23 at 07:30
mátéka,
ráfér még egy sor a papírra?
hogy akarjuke a zónijót?
Ja nem.
Persze, hogy akarjuk.
Majd akkor kérdezitek meg, ha tényleg nem jön a lóvé.
És bedől a bizsnic.
akkor majd persze nem akarjuk.
hát ilyen ez a nemzeti inzultáció!
Drazsen
2022-09-23 at 07:24
“TalEle2022-09-22 at 21:25
Kocsis Máté mindig fontos dolgokat feszeget, katasztrofális időzítéssel!”
Ez pontosan így van. Amíg meg nem születik a döntés az EU-s péntekkel kapcsolatban a magyar kormány jobban tenné, ha fülét farkát behúzná.
Drazsen
2022-09-23 at 07:22
Már megint egy mesterkélt konzultáció. Akik visszaküldik a kérdőívet, 95%-uk biztosan a kormány elvárásai szerint válaszol. A kormány döngetheti a mellét, hogy pl. 1,3 millió magyar állampolgár a szankciók ellen van.
De hát erre magasról tesznek Brüsszeleben.
K
2022-09-23 at 06:53
“Európában egyedülálló módon csak a magyar kormány kíváncsi az emberek véleményére, “, és sajnos Magyarországon is ez a helyzet, mert az ellenzéket nem érdekli az emberek véleménye, csak az hogy hatalomba kerülve lophasson.
Ezért nem lehet az ellenzékre szavazni.
A “baloldalon felmerül a tiltott finanszírozás gyanúja külföldről,” és örülni kell annak hogy ” az ügyet a Nemzetbiztonsági Bizottság vizsgálja”.
Az már tűrhetetlen hogy külföldről és az Európai Unió részéről állandóan beleavatkoznak a magyar belügyekbe, és ezt még pénzzel is támogatják, nem kis pénzzel. Erre bizonyítékok vannak, például Márki Zaj Péter videón is rögzített nyilatkozataiban.
Ideje hogy már ezt is vizsgálják.
A dobrev-gyurcsány árnyékkormányt nem érdekli az igazság, ezért nincs igazságügyi árnyék miniszter, örülni kell hogy olyan szemfüles politikusaink vannak mint Kocsis Máté , aki szóvá teszi az ellenzék ilyen fogyatékosságait.
Játékos
2022-09-23 at 00:05
Wall Street Journal: Az európai energiaválság egyik nagy nyertese az amerikai gazdaság
?
ki gondolta volna!!!
Orientál
2022-09-23 at 00:00
Nyugati balliberálisok zöldek az itthoni elvtársaikkal együtt ilyet soha nem fognak tartani ,mert ők csak magukért vannak ,mint ahogy parazitákként élősködnek rajtunk mint a külföldi elvtársuk az eu-s belga Verhofstasdt éppen úgy Gyurcsányék is.
PG
2022-09-22 at 22:14
Hát ideje lenne tényleg ennek a nemzeti konzultációnak. Persze nem a megfelelési kényszer kell, hogy késztessen bennünket. Ezért nincs igaza a TalEle néven beírónak. Kocsis Máté jó politikus, és nagyon szívesen látnám őt főpolgármesternek. A VIII. kerületet nagyon szépen rendbe tette, s talán a fővárost is olyan szépen rendbe tenné. Navracsics egyébként nem győz helyezkedni. Kíváncsi vagyok, hogy hol fog kikötni a végén.
Sas
2022-09-22 at 21:56
A CIA a germán szinthez van szokva.Most megtudják, hogy velünk nem játszadozhatnak, és ez láncreakciót generál európában.
amintazvagyon
2022-09-22 at 21:46
sorost az eu önkényurát és brüsszeli talpnyalóit nem érdekli az alattvalók véleménye-és ezután sem fogja…
TS
2022-09-22 at 21:33
Sas, Langleyben nyilván lehúzzák a redőnyt.
TalEle
2022-09-22 at 21:25
Kocsis Máté mindig fontos dolgokat feszeget, katasztrofális időzítéssel! Azt mondják, hogy a politikában minden mindennel összefüggésbe van, és hogy a politika az „időzítés művészete”! Ebben Kocsis és a Fidesz katasztrofálisan teljesít! (Tavaly a Kocsis által kezdeményezett, rendkívül fontos gyermekvédelmi törvény elfogadása után keményített be az EU Bizottsága az újjáépítési forrásokkal, pedig, állítólag, már közel voltak az elfogadáshoz… Sajnos, most is ez várható, ha november 19.-e előtt tartanak nemzeti konzultációt, a nyilvánvalóan hibás és ostoba uniós szankciókról!)
Sas
2022-09-22 at 20:21
Nagyon helyes-ez, egyébként, csapás a CIA-ra is, meg az RTL-re.