Pesti Srácok

Ilyen az új Fővárosi Közgyűlés: a minden eddiginél éhesebb régi baloldal sáskái ismét bekebelezik Budapestet (PS-videó)

Zsarnoki pöffeszkedés és cinikus revánsvágy kinyilatkoztatása jellemezte a ma megalakuló Fővárosi Közgyűlés hangulatát, ahol reaktiváltak rengeteg 2010 előtti, levitézlett volt SZDSZ-es, szocialista és gyurcsányista figurát, akik ismét a zsírosbödön köré gyűlhettek csorgó nyállal. A régi blokk emberei szemrebbenés nélkül foglalták el helyüket: többek között megjelent és külsős bizottsági tagságot kapott az 1956-ot gyalázó, a forradalmárokat nácizó, bolsevik Havas Szófia is, de lapot osztottak régi kádereknek, álcivil baloldaliaknak is. A karmesteri pálcát csak látszólag kezében tartó Karácsony Gergely ügyelt arra, hogy ne hagyjon ki senkit a koncért marakodók köréből, és figyelnie is kellett, mert a hallgatóság első sorában Gyurcsány Ferenc is sokáig rávetette vigyázó szemét. Gyurcsány egyébként remek hangulatban volt, vörös fejjel rágózott és viccelődött, sőt, egy-egy tánclépéshez hasonló botladozásra is futotta a szemkilövetőtől. Győzelmi tort ült a balliberális elit, akik bértapsoló sereget is toboroztak: DK-s tüntetések régi arcai verték pirosra a tenyerüket az ellenzéki városvezetők minden megszólalása után, mint egy hatvanas évekbeli tsz-gyűlést követően. Az új baloldali fővárosi többség a bizottsági helyek kiosztásánál természetesen nem ügyelt az arányosságra, amit hiába tettek szóvá a fideszes képviselők, cinikus riposztokon kívül érdemi választ nem kaptak. A napirendi pontok között a Liget-projekt, a klímavészhelyzet és a Szent István-szobor kérdése is szerepelt, amelyekhez joggal idomult a "rabszolgatörvény" eltörlésének napirendi pontja is, amiről ugyancsak nem sikerült érdemi vitát generálni a két tömb között. A PestiSrácok.hu a helyszínen hallgatta végig a közel öt órás közgyűlést, és ellenzéki, valamint kormánypárti képviselőkkel is interjúkat készítettünk. Nézzék meg videónkat!

November 5-én 11 óra előtt már zsúfolásig megtelt a Városháza díszterme, ahova majdnem be sem engedték stábunkat a nagy tömeg miatt; végül az újra reflektorfénybe került Gál J. Zoltán szíve esett meg a kinn rekedt néhány sajtóson és nagylelkűen beengedtek az eseményre. A telt háznak megvolt az oka, hiszen Szabó Zoltán, Cseh Katalin, Berg Dániel, ligetvédő aktivisták, régi balliberális motorosok és DK-s tüntetések rosszarcú szereplői töltötték meg a termet, amely egészen más hangulathoz szokott. Örömünnep volt ez Gyurcsányéknak, akik láthatóan nyeregben érezték magukat, hiszen a bábmester boldog, vörös fejjel figyelte Karácsony "városvezetői" munkáját, és a sok munkához szokott kezek majdnem észrevétlenül mozgatták a láthatatlan damilokat.

Gyurcsány emberei ismét pozícióban

A közgyűlésen a baloldali többség rögtön kimutatta a foga fehérjét, hiszen a bizottsági helyek közül aránytalanul keveset osztottak vissza a fideszes képviselők számára, viszont egy regiment külsős bizottsági tagot neveztek ki a saját embereik, régi káderek, szakszervezeti vezetők közül, akik boldogan pöffeszkedtek a szűk esztendőket követően. Érdemi párbeszédet nem lehetett kialakítani: Horváth Csaba matematikára akarta lekezelően oktatni a helyzeten felháborodó Pokorni Zoltánt, a XII. kerület fideszes polgármesterét, de Karácsony Gergely is csak visszamutogatott, hogy inkább az előző öt évre gondoljanak a kormánypártiak, mert most már az ő kezükben az irányítás. Jól bizonyítja a hasznos emberek listáját, hogy a BKK igazgatósági tagjai közé elnökként Gyurcsány egykori miniszterét, a szinte már elfelejtett Draskovics Tibort jelölték, és a fent már említett Havas Szófia is alelnök lesz egy másik bizottságban. Az a Havas, aki nácinak és ellenforradalomnak titulálta 1956-ot. Lehet, hogy Karácsony mégsem a szocikat utálja jobban a Fidesznél, ahogy ezt korábban kibökte. A hihetetlen véletlenek napja volt ez, de Karácsony büszke lehetett; biztos megint az asztalra ütött egyet, mert egy-két hű társa is konchoz jutott.

PestiSracok facebook image
A sokak által "Koszlidércnek" is nevezett Ligetvédő, Antal Nikoletta is megjelent a közgyűlésen, és boldogan tapsolt a baloldali munkatempó örömére. Fotó: Horváth Péter Gyula

Szent István, a megosztó személyiség

Egyértelmű és kicsinyes bosszúhadjárat kezdetén járunk tehát, a kerületi történések alapján tökéletesen illeszkedik a képbe a mai "munka"; a balliberális panoptikum feléledt és éhesebb, mint az évezredek szunnyadásából előjövő Múmia. A zöld és szabad Budapest vízióját egyből derekasan nyakon öntötték egy jó adag vörös festékkel. Nem véletlen, hogy Szent István szobra is szúrja a reformerek szemét, hiszen István király nyilván megosztó személy, csupán a magyar államalapítás fűződik a nevéhez, nem a Tanácsköztársaság hóhérainak "hőstettei". Tehát reakciós, klerikális, most biztos ő is fideszes lenne; a régi kommunisták jobban örülnének, ha inkább Lukács György, a Tanácsköztársaság bolsevik filozófusának szobra kerülne vissza méltó helyére, aki több ártatlan embert lövetett fejbe 1919-ben a nagy elmélkedés közepette.

Soros szervezete is oktat

A balliberális öntömjénező performansz mintegy öt órán keresztül tartott, de arra azért volt idő, hogy Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója tartson oktatást a közgyűlés tagjainak arról, hogy miért jó, ha rájuk hallgatnak a polgármesterek. Intő ujját felemelve fricskát küldött a fideszes polgármestereknek is, akik voltak olyan galádak, hogy nem a Soros György által pénzelt balliberális társasággal szűrték össze a levet és nem az ő programjuk alapján valósították meg az "átláthatóságot". Szégyellhetik magukat, de most új időszak következik.

Ilyen tehát az új világ Budapesten. Arrogancia, kegyetlen bosszúvágy, a régi, megbízható sáskák meghívása a terített asztalhoz, a feltöltött polcok lerablása, majd vélhetően a kiürült kassza után a régi szokásoknak megfelelően hihetetlen sivalkodás következik majd, és szomorú szózatok, amelyek az előző városvezetésre fogják majd a bajokat. Ehhez pedig legális felhatalmazása van Gyurcsány Ferencnek Karácsony Gergelynek.

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.