Tizenötmillió dolláros üzlettől esett el a hanglemezgyáras Bors Jenő akkor, amikor az Antall-kormány 1990 nyarán leváltatta. Landler Jenő Moszkvában született, külkeres unokájáért kiálltak az általa támogatott zenészek, mások mellett Bródy, Koncz és Presser, valamint az a Kocsis Zoltán, aki egyenesen diktatórikus döntést emlegetett. A magát már átmentettnek tekintő Borsnak fájhatott a pofon, éppen akkor készült összeállni a világhírű EMI-vel, a létrehozott céget ő vezette volna. Végül így is történt: az egykori cenzor az amerikás-magyar bankárral, Róna Péterrel közös kiadót alapított, amely valóban összeállt az EMI-vel. Első két lemezszerződését régi harcostársával, Koncz Zsuzsával és régi “ellenfelével”, Nagy Feróval írta alá. Kutatásunk során az is kiderült, hogy Kocsis sem véletlenül állt ki annyi cikkben Bors mellett, ő is beszállt a cégbe. Bár Bors szerint a Hanglemezgyárat sikeresen vezette, valójában százmilliós veszteséget halmoztak fel a segítségével. Galla Miklós akkor bátor cikkben támadta Bors Jenőéket, röviden felsorolva, hogy hány karriert tettek tönkre, és mennyire csak a saját zsebüket nézték végig. Bors válasza aljas és cinikus volt: leantiszemizta az amúgy szintén zsidó származású előadót.
Előző cikkünkben bemutattuk, hogyan végződött Bulányi László ORI-igazgató halálával az Interpop Fesztivál. A nyakig sáros Országos Rendező Iroda ügyében 1989-ben csalás, sikkasztás és hűtlen kezelés miatt indult nyomozás, de természetesen valójában semmi sem történt. A kádári állambiztonság szoros felügyelete alatt működő MTI júliusban kiadott egy közleményt, ami alapján a Népszavában és a Magyar Nemzetben is megjelent egy-egy cikk, de tulajdonképpen ez volt a lezárás.
Egy újabb sikertelen nyomozás
„Hol tart most a nyomozás az ORI-ügyben? – kérdezte dr. Laborcz László rendőr alezredest, az ORFK vizsgálati osztályának alosztályvezetőjét az MTI munkatársa. – A feljelentés-kiegészítés keretében konzultációt folytattunk a vizsgálatot végző népi ellenőrzési szakemberekkel, megkerestük az ORI felügyeletét ellátó Művelődési Minisztériumot, és további iratokat, kimutatásokat, bizonylatokat szereztünk be.
Ezek értékelését követően áprilisban ismeretlen tettesek ellen nyomozást rendeltünk el csalás bűntettének alapos gyanúja miatt, de természetesen a felmerülő más bűncselekményeket is vizsgáljuk”
– írta a Népszava.
A Magyar Nemzet hosszabb cikkben írt az esetről. Ebben Laborcz azt is elmondhatta, hogy
„vizsgáljuk a különböző produkciókban foglalkoztatott technikai munkatársaknak, művészeti szakembereknek, szervezőknek, előadóművészeknek kifizetett összegek bizonylatait. Célunk: felderíteni, hogy kik vettek fel munkavégzés nélkül, illetve jogosulatlanul honoráriumot”.
Laborcz nyilatkozatában azt is megígérte, hogy csak lassan lesz eredmény (valójában soha): „Mivel a hasonló bűncselekmények vizsgálata időigényes, ezért nem várható, hogy a nyomozást rövid időn belül be tudjuk fejezni.”
Hofi, Bródy, Koncz hű maradt az ORI-hoz (is)
Még a botrány tetőzése idején, 1989 márciusában a halott Bulányi László helyére miniszteri biztost neveztek ki, egy régi kultúrkádert, Gödöllői Lajost. Ő a Képes 7-nek mesélt 1990 augusztusában a fejleményekről: „A botrány miatt mi is tartottunk attól, hogy azok a művészek, akik eddig velünk dolgoztak, esetleg megválnak az intézménytől, és más menedzserirodákkal kötnek szerződést. Várakozásainkkal ellentétben nem így történt. A művészek nem pártoltak el tőlünk.
Sőt, ma már olyan kiválóságok is hajlandók velünk együttműködni, mint Hofi Géza, Bródy János, Koncz Zsuzsa…”.
Meglepő névsor. Az eltűnt milliókról ezt mondta: „Korábban az ORI tőkét fektetett be valamennyi vállalkozásba, rendezvénybe, amely csak később térült vissza. így nagy tőkepénzzel kellett rendelkeznünk. Az ORI-botrányt követően a vizsgálatok során derült ki, hogy különböző adóelmaradásaink vannak. Több millió forintról volt szó – és ezt az összeget be kellett fizetni az APEH-nek, ami igen komoly alaptőkét vont el tőlünk”.
Bors Jenő el akarta adni a Hanglemezgyárat
Hagyjuk most az ORI-t (ahogyan a nyomozás), és térjünk át a zenei ököl másik bütykére, a Hanglemezgyárra (Hungarotonra). Az állami vállalat egykori vezetői és cenzorai közül Erdős Péter a rendszerváltozás alatt elhunyt – 1990 februárjában –, de Bors Jenő éppen erre az évre tartogatta a nagy dobását.
Gyakorlatilag át akarta játszani a Hungarotont, és miután ezt az Antall-kormány a leváltásával megakadályozta, saját vállalatot alapított, miközben a hívei sajtóhadjáratot indítottak a védelmében Látni kell ebben is a rendszerszerűséget: az elszabotált rendszerváltás, rendszerváltozás oda vezetett, hogy minden korábbi kommunista kádert megpróbálhatott megmenteni, átmenteni a vele lojális média és vezető értelmiség. És mivel a média jelentős része a rendelkezésükre állt, szinte csak az ő hangjukat lehetett hallani.
[Lásd: az ÁVH-s főszerkesztő, Kanyó András esetét.]
Hofi Géza arany- és platinalemezét tartja a kezében, melyet Bors Jenõtõl, a Hanglemezgyár vezérigazgatójától (b) vett át / MTI Fotó: Ilovszky Béla
Bors Jenő leváltása után az MDF-kormány lejáratásában élharcos Kurír természetesen megszólaltatta az egykori főkádert, így a szokásos alákérdezés mellett elmondhatta saját, amúgy több sebből vérző narratíváját: „A felmondólevél is arra vall: nem menedzseri munkámat kifogásolják.
A Hanglemezgyár sikervállalat, ráadásul a Kádár-korszakban lett az. Ez nem fér a képbe; ez sokakat irritál. Igaz, kifejezetten politikai vádak is értek, elsősorban popzenei téren… De úgy vélem, nagyobb szerepe van annak, hogy a hanglemezgyár koncepcióját vitató művészek már a választások előtt elkötelezték magukat az MDF-nek”
– magyarázta az egykori lemezgyáras főcenzor, aki mellett több ismert, korábban dédelgetett zenész is kiállt egy közös nyilatkozatban.
Kocsis Zoltán, Fischer Iván, Koncz Zsuzsa és a Presser, Bródy kettős
A Reform cikke szerint a leváltás ellen tiltakozó művészek aláírói között volt „Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Rohmann Imre, Rolla János, Perényi Miklós, Oberfrank Géza, Fischer Iván, Polgár László, Koncz Zsuzsa, Bródy János, Presser Gábor.”
Azaz a Kádár-diktatúrában végig és következetesen támogatott és utaztatott komolyzenészek (vajon hányan voltuk közülük hírszerző munkára kényszerítve vagy csalogatva?) és három, szintén kivételezett helyzetben lévő muzsikus (a kérdés – mint minden ki-be utazó emberrel – velük kapcsolatban is felmerülhet). Koncz és Bródy volt ugye az, aki az ORI mellett is kiállt – nem véletlenül.
Fischer Iván kifejezetten kemény nyilatkozatot adott az akkoriban már „liberális” [vagyis inkább SZDSZ-s] Magyar Hírlapnak: „Mélységesen felháborított a kormány döntése, úgy gondolom, hogy egy rettentő tévedésnek estek áldozatául, és
nagyon remélem, hogy a Magyar Demokrata Fórum nem indul el ezzel a végső bukás felé vezető lejtőn.”
Kocsis Zoltán talán nála is tovább ment, számtalan újságban megszólalt, és mindenhol Bors Jenőt védte. A Világnak adott kétoldalas interjúban már-már diktatúráról beszélt:
„Az SZDSZ mint ellenzék nem elégséges ahhoz, hogy megakadályozza a diktatórikus elemek elszaporodását a vezetésben. A botcsinálta vezetők kapkodásukban és idegeskedésükben ott vetik be a legkeményebb eszközöket, ahol a legkevésbé volna szükség ezekre.”
Tény, hogy a világhírű Kocsis valamiért különösen ragaszkodott Borshoz, egy hosszabb cikkben egyenesen azt fejtegette, hogy a hanglemezgyáras csak „idejekorán felismerte” a piacgazdaság közeledtét.
[Igen, ez a lényeg: a hálózat tagjai mind „idejekorán felismerték” a változást, amire tudatosan készültek, amelyet levezényeltek, és amelynek legfőbb haszonélvezői lettek.]
„Pedig egyszerűen csak arról volt szó, hogy ezek az emberek – különösen Bors Jenő – idejekorán fölismerték, hogy át kell térni a piacgazdaságra – mondta egészen pontosan Kocsis. –
Itt a bolsevista politikai múlt nem számít, mert a régi rendszer utolsó tíz évében már mindenki arról beszélt, hogy talán Kádár és Aczél az egyedüli igazi kommunista, rajtuk kívül itt már nem volt hívő kommunista ember. Lehet, hogy volt egypár, de én akkor sem értem ezt a mostani, könyörtelennek tetsző irtóhadjáratot a volt kommunisták ellen.”
Kocsis Zoltán zongoraművész / Fotó: Fortpan.hu, ADOMÁNYOZÓ: SZALAY ZOLTÁN
Világos: e logika szerint a múltat azonnal el kell felejteni – ez volt a rendszerváltásunk lényege. Kocsis egy másik interjúban arról beszélt, hogy sohasem tudott Bors bolsevista nagyapjáról, vagyis meglepődött azon, hogy Landler Jenő unokájáról beszélünk – akinek amúgy a keresztnevét is megkapta.
Nehéz, bár nem lehetetlen ezt elhinni egy Kocsis Zoltánhoz hasonlóan művelt, tájékozott művészről, aki ilyen mélyen beleásta magát a kultúrpolitikába. Állítása szerint így volt, a közel húszéves munkakapcsolat ellenére is. Tulajdonképpen lényegtelen. Kocsis egyébként Csurka István szavaira reagált, aki a Kurírnak adott interjúban éppen Bors Jenőt hozta fel az átmentés példaként. „Ha csak azt nézzük, hogy milyen emberek érdekében emel szót az SZDSZ, akkor máris óriási kétségeink támadnak e liberalizmussal szemben…”. „Milyen emberekre gondol?” – kérdezte a Kurírtól Bayer Zsolt.
„Bors Jenőre például, ő aztán igazi bolsevik… S ki volt az első, aki felpattant és védelmére kelt? Az SZDSZ…”.
Landler unokája, a Szovjetunióban született Bors Jenő
Bors előmenetelében nyilván komoly szerepet játszott moszkvai háttere, valamit nagyapjának személye. Utóbbi, Landler Jenő, a Vörös Hadsereg egykori vezetője a ’19-es bukás után a többiekhez hasonlóan Bécsbe menekült.
Végül is „szerencsés” volt, „megúszta” a sztálini tisztogatást, mivel már korábban, 1928-ban meghalt. Ismertségére jellemző, hogy hamvait a Kremlben helyezték el.
Landler lánya és annak férje a Szovjetunióban éltek, amikor Bors Jenő megszületett.
Bors apja már nem kerülte el a kommunista húsdarálót, ’38-ban kivégezték, fia a második világháború után jött Magyarországra. Ahogyan a többi moszkovita, ő is gyorsan emelkedett. Elvégezte a marxista közgázt, majd a sztálinista ifjúsági mozgalmak apparátusaiban dolgozott, hogy egy külkereskedelmi kitérő után megkapja a Hanglemezgyár vezetését a hatvanas években. A többi történelem.
A külkeres Borsnál is előjött a KGB-s vád
Bors leváltása után számtalan cikk megjelent vele baráti sajtóban, ilyen volt az a Mozgó Világ nagyinterjú („1990 Bűnbakjai”), amelyben a “nevetséges” KGB-s vádról is beszélt: „Nem számítottak arra [az MDF-kormány] – mert csak a hozzájuk nagyon közel álló művészkörök véleményét hallgatták meg –, hogy ez a leváltás ilyen hullámverést – nem akarom azt mondani, hogy vihart – kavar, tiltakozást és visszhangot kelt először a művészkörökben, aztán a társadalom szélesebb köreiben is. Ez szemmel láthatólag meglepte, felidegesítette a vezetést, és arra késztette őket, hogy egy sor valótlanságot állítsanak.
Egy angol újságírótól a napokban hallottam, hogy arra a kérdésre, hogy miért váltottak le, olyanokat mondtak, hogy én KGB-ügynök voltam, akit a külkereskedelemből – én ott dolgoztam korábban – a KGB helyezett át a Hanglemezgyártó Vállalathoz. Ő is mosolyogva adta tovább”.
Ha igaz, ha nem, mosolyogni nincs okunk (Angliától eltérően nem úsztuk meg a kommunizmust, posztkommunizmust) – Bors Jenő egy volt a megfuttatott külkeresek közül, akit egy valódi rendszerváltás során azonnal eltakarítottak volna. Ráadásul pontosan tudjuk, hogy éppen így, a fent említett sakkjátszmában rakosgatták ide-oda a KGB-s, ÁHV-s, külkeres kádereket.
Valójában százmilliós tartozást hoztak össze Borsék
Bár Bors és elv- és üzlettársai még 1990-ben is azt harsogták, hogy a Hanglemezgyár sikeres volt, ez is hazugság volt. Az állami vállalat – amelyből a többihez hasonlóan derekas szorgalommal lapátolták kifelé a pénzt – a rendszerváltás idejére százmilliós tartozást halmozott fel. „Bors Jenő még tett egy kétségbeesett kísérletet, hogy a céget eladja az érdeklődő EMI-nak, ám az állam, az MDF-kormány közbelépett, és megakadályozta a privatizációs szerződés létrejöttét, az igazgatót pedig azonnal menesztette. E döntésről máig viták folynak, de belátható, hogy az EMI-nak nem lett volna hosszú távon érdeke a versenytársat jelentő Hungaroton fejlesztése, amely előbb-utóbb beolvadt volna a patinás világcégbe.”
Most gondoljuk el, hogy éppen üzletelni ment a kommunistából lett „sikermenedzser”, amikor hirtelen leváltották. Éppen a nagy pillanat előtt. Érthető a dűh és koncentrált visszatámadás.
Bors a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy az EMI csak akkor ment volna bele az üzletbe, ha ő lesz a közös cég igazgatója. Ebben az interjúban azt is elárula, hogy egy tizenötmillió dolláros üzletről lett volna szó. Ennek elmaradása azért fájhatott.
Bors Jenő gratulál az LGT tagjainak / Fotó: MTI
Bors azonnal saját céget alapított a bankár Róna Péterrel
Persze volt B-terv is. Bors zajos eltávolítása után rögtön saját céget alapított, a Quint Hanglemezkiadó Kft.-t. Első két lemezszerződését régi kedvencével, Koncz Zsuzsával és ami meglepőbb: Nagy Feróval írta alá. De erről a következő cikkben.
Bors új cégéhez 1991-ben régi hű embere, Wilpert Imre is csatlakozott [Borosról is szó volt, de ő valamiért kimaradt]. Szórakoztató, hogy Wilperrel éppen Bors volt felesége (ezt ő írta le az cikk elején) készített interjút a Kurírnak: „Wilpert Imre hivatali ajtaját fegyelmi eljárás során leragasztószalagozták, őt magát munkahelyéről táviratilag kitiltották, fegyelmi elé állították, s végül elbocsátották.
Az ok: elvállalta a Quintnél Koncz Zsuzsa és a Beatrice együttes lemezének szerkesztését.”
[Tehát egyszerre dolgozott a régi vállalatnak és az újnak.]
„Kedves Imre, most itt, négyszemközt mondd meg nekem: miért csináltad ezt?” – kérdezte Lakat T. Károly stílusában a riporter, mire Wilpert: „Mert ez egy olyan munka volt, amelyet a Hungaroton semmiképpen nem kaphatott meg. Kóbor János hónapokon keresztül próbálta Koncz Zsuzsát visszaszerezni a Hungarotonnak, ám ez eleve hamvába holt ötlet volt, hiszen Zsuzsa – Nagy Feróval együtt – aláírta annak idején az Ella István [a Hanglemezgyár/Hungaroroton új vezetője] kinevezése elleni petíciót. Nagy Feró épp a Kurírban nyilatkozta: >nekem Ella István nem kell!<. Fel sem merült tehát, hogy bármelyikük valaha is dolgozni szándékozna vele.”
1985. Magyarország, Élő segély Afrikáért. Koncz Zsuzsa / Fotó: Urbán Tamás (Fortepan.hu)
Bors Jenő üzleti társa a ma is aktív Róna Péter lett. A Muzsika akkori összefoglaló cikke szerint a céget egészen pontosan 1990. augusztus 9-én alapította meg „Bors Jenő és Róna Péter New York-i bankár […]
Ugyanezen a napon a legkiválóbb magyar zeneművészek egy csoportja (többek között Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Perényi Miklós, Dobszay László, Fischer Iván, Polgár László, az Amadinda ütőegyüttes, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Schola Hungarica, a Budapesti Fesztiválzenekar, Kurtág György és Szőllósy András)szándéknyilatkozatot ír alá, mely szerint hazai lemezfelvételeit a jövőben a Quintnél kívánja készíteni.
Ezt a szándékot a felek a későbbiekben exkluzív illetve keretszerződésekben erősítik meg.” [Nagyjából ugyanezek az emberek álltak ki Bors mellett korábban.]
Róna és Bors már a nyolcvanas években kitalálták az üzletet
A 168 órában Bolgár György interjút készített Rónával, aki elmondta, hogy már a nyolcvanas években kitalálták ezt az üzletet és az EMI-t is ő hozta. [Ezért akarta utóbbi cég Bors Jenőt]. „Miért épp egy hanglemezcéget támogat? Az ember nem gondolná, hogy ebben olyan hatalmas üzleti lehetőségek rejlenek…” – kérdezte álnaivan Bolgár, mire Róna:
„Már két évvel ezelőtt olyan javaslattal fordultam Bors Jenőhöz (amikor ő még a Hungaroton vezérigazgatója volt), amely most a Quint lemezcég megalapításához vezetett.
Már akkor szóba került, hogy a magyar zeneművészet nemzetközileg versenyképes. Sőt, az ország exportcikkei között talán az első helyen szerepel.” „A magyar sajtóban sokszor tárgyalt EMI- üzletet is ön találta ki? Tehát az ön ötlete volt, hogy a Hungarotont összeházasítsák egy nyugati nagy lemezcéggel?” – érdeklődött Bolgár, mire Róna:
„Bár az EMI és a Hungaroton között már megvolt a kapcsolat, a befektetési lehetőségeket valóban én hoztam…”
Mi történt? Az 1956-ban az országból elmenekülő Róna gazdag, befolyásos bankárként visszatért, és közös üzletbe fogott a kommunista diktatúra meghatározó emberével. Azzal a Borssal, “aki elől” elvileg elmenekült. Így esett, hogy két héttel az elküldése után már megvolt a saját cégük, amely szerződést kötött a cenzor mellett kiálló egykori kedvezményezett zenészekkel.
Persze Kocsist is bevették az üzletbe
Már csak arra kellene választ keresnünk, miért is volt Kocsis Zoltán a legaktívabb, miért is állt ki annyi cikkben Bors mellett? A válasz adott: az Opten céginfója szerint ő is benne volt az üzletben: 1991 végétől a társaság tagjai között szerepelt…
Előző cikkünkben már idéztük Galla Miklóst, aki nagyon bátran kiállt a Bors-ügyben. Akkor, amikor a szakma befolyásos zenészei szinte mind az egykori cenzort, korábbi segítőjüket támogatták, vagy hallgattak (hiszen a kiállással saját pályafutásukat veszélyeztették), Galla több fontos interjút adott, és egy tökéletes cikket írt a Reformnak. Az ismert humorista is az egyik Kocsis-interjú után ragadott tollat, amelyben utóbbi Borsról és a piacgazdaságról értekezett.
Személyes bulik és tiltott zenekarok
„Tisztelt Szerkesztőség! Annak idején, amikor Bors Jenőt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatóját leváltották, magam is hallattam a hangom ez ügyben néhányszor a sajtóban. Aztán elült a vihar, s úgy tűnt, mindenki napirendre tért a dolog fölött.
Azonban Kocsis Zoltánt azóta sem hagyja nyugodni az eset, hiszen úton-útfélen újra védelmébe veszi Borsot, legutóbb például a 168 óra január 21-i számában közölt interjújában. Ezúttal így fogalmaz: >egyszerűen csak arról volt szó, hogy ezek az emberek, különösen Bors Jenő, idejekorán felismerték, hogy át kell térni a piacgazdaságra.< Nos, hogy a Bors Jenő-Erdős Péter fémjelezte MHV-t mennyire nem a piaci szempontok, hanem sokkal inkább a személyes >bulik<, az Aczél György védőszárnyai alatt foganatosított tiltások, tűrések és támogatások jellemezték, arra álljon itt néhány konkrét példa.
1977-78-ban a P. Mobil Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara volt. A Bencsik-Vikidál-Schuster csatasorának köszönhetően telt házas koncertjeik igazi >fehér izzást< produkáltak. Nyilvánvaló, hogy minimum 80 ezer példányt eladhattak volna, ha akkor nagylemezük jelenik meg. Ám az MHV – személyes ellenszenv miatt – elzárkózott annak kiadásától. Piacgazdasági szemlélet? Dehogy.
Kicsinyes torzsalkodások miatt a magyar rockzene egyik legértékesebb fejezete dokumentálatlan maradt.
1983, P. Mobil / Fotó: Urbán Tamás (Fortepan.hu)
A Bors irányította lemezgyár egyik vezető munkatársa (Figyelem! A jó igazgató beosztottjait is jól válogatja, hiszen azok munkájáért is felel.) nevetve vágta a KFT együttes szemébe, hogy a Bál az Operában című lemezükből akár százezret is eladhatott volna, de ehhez nem volt kedve (sic!). így csak harmincezer fogyott belőle, vagyis egy potenciális üzlet kihasználatlan maradt. Piacgazdaság? Nem. Tömény cinizmus. [Csak nem Boros elvtárs volt?]
Viszonylag új jelenség a magyar popzenében a 14-15 éves énekesek feltűnése. Hogyan lehetséges, hogy a Bors-Erdős-érában ilyenek nem voltak? Netán akkor nem születtek tehetségek? Dehogynem. Csak a >piacgazdasági< MHV-nál dolgozó >szakemberek<, úgy látszik, nem tudtak az ilyesmiben rejlő üzleti lehetőségekről.
Szintén nem adta ki a vállalat az igen népszerű Balázs Péter–Tahi-Tóth László–Szombathy Gyula színésztrió közös lemezét. A példákat, sajnos, még hosszan tudnám sorolni.
Számomra az egész ügy legszomorúbb momentuma, hogy 1990 szeptemberében Bors Jenő azzal az indokkal utasította el a velem való >szembesítést< a Nap tévében, hogy én, úgymond, antiszemita (!) vagyok. Ezt ő onnan vélte tudni, hogy hozzá került egy röpirat, amelyet szerinte én írtam, és amely fajgyűlölő szöveget tartalmaz. Természetesen ilyen iromány nem létezik, és Bors pontosan tudja, hogy jómagam >bizonyos okokból< antiszemita semmiképpen nem lehetek.
De hát ilyen az ő cinizmusa. A becsületsértési pert csak bokros teendőim miatt kerülte el.
Egy szó, mint száz: igen furcsának tartom, hogy míg Aczél György személye és ténykedése ma már nyilvánosan is megkapja a megfelelő negatív kritikát, addig egy őt kiszolgáló, neki magát lelkesen alárendelő volt vállalati vezető mentesül morális vétségei tömegének következményeitől. Pedig Bors Jenő tényleg sokat vétett a magyar zenekultúra ellen.
Ezért tartom felháborítónak Kocsis Zoltán újabb és újabb kozmetikázási kísérletezéseit. Tudom, utólag könnyű véleményt mondani, nekem mégis meggyőződésem, hogy az elmúlt évtizedekben is lehetett volna tisztességesen, azaz erkölcsi és piaci szempontokat egyaránt figyelembe véve intézni a magyar hanglemezkiadás ügyeit. Sajnos azonban Bors Jenőékben még a szándék sem volt meg erre.
Galla Miklós.”
És a cím.
Releváns információikat és történeteiket továbbra is várjuk a [email protected] címre.
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS