Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit vírusmutáns az egész kontinensen gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a betegek számát, ezért a védelmi intézkedések betartása továbbra is fontos. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez, mely a szakemberek szerint a leghatásosabb módszer a járvány elleni küzdelemben. A nyugati vakcinákon túl 2,5 millió ember oltásához elég kínai Sinopharm oltóanyag fog érkezni a következő 4 hónapban. Az első kínai-vakcina szállítmány kedden megérkezett Magyarországra: 550 ezer adag vakcina érkezett, amely 275 ezer ember oltását teszi majd lehetővé. Oroszországból 1 millió ember oltására elég Szputnyik-vakcinát várunk 3 hónap alatt. Az első, 20 ezer oltására elég szállítmány február elején meg is érkezett, amelyet jelenleg a regisztrált 60 év felettiek oltására használnak a megyei kórházak oltópontjain. Magyarországon eddig is és ezt követően is csak olyan vakcinák kerülhettek és kerülhetnek forgalomba, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatásosak és biztonságosak, és már több országban is alkalmaznak.
Az országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján bejelentette, 378 főnél találtak eddig brit variánst, és 34 főnél egyéb olyan variánst, amely viszont nem a brazil és nem a dél-afrikai. A halottak száma jelenleg ötven alatti egy nap alatt, s kiderül, mit javasol a kormánynak a korábban beígért márciusi nyitással kapcsolatban. Ezért az operatív törzs hétfőn is összeült, majd meghirdette napi tájékoztatóját. A tájékoztató kezdetén Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese beszélt a rendőri intézkedésekről:
- a hétvégén 471 olyan embert találtak, akin nem volt maszk
- vendéglátóhelyeken 6 személy ellen indítottak a hétvégén szabálysértési eljárást
- két esetben intézkedtek üzlet ideiglenes bezárásáról (Debrecenben három emberen nem volt maszk és ittak is – ezen a helyen már nem először, ezért hat hónapos zár jön; Karcagon szintén nyitva volt egy vendéglátóhely, itt is alkoholt fogyasztottak, hat hónapos zár)
- a kijárási korlátozást már 41 ezren szegték meg összesen
- péntek éjjel egy társasházban az I. kerületben egy hetvennégy fős szülinapi bulira csaptak le
- 10 992 karantént rendeltek el a hétvégén, mobilon 1367 fő ellenőrizhető.
Müller Cecília országos tiszti főorvos a tájékoztatón megerősítette, emelkedik a fertőzöttek száma, méghozzá exponenciálisan. A napi adatokat sorolva külön kiemelte, jellemzően a variáns tehető felelőssé a járványadatok romlásáért. Szerinte megdőlni látszik az a tézis, hogy az új mutánsok nem annyira fertőzőek, ha így lenne, nem emelkedne a kórházban ápoltak száma. A negyvennyolc halottról azt mondta, ők a krónikus betegségükre rakódó koronavírus-betegséggel nem tudtak megküzdeni. 378 főnél találtak eddig brit variánst, és harmincnégy főnél egyéb olyan variánst, amely viszont nem a brazil és nem a dél-afrikai – jelentette be, utalva, hogy több, kisebb módosulás is megjelent már a világon. Összesen tíz utazási előzményes beteget találtak, olyanokat, akik brit variánssal fertőződtek meg. Nyomatékosította, minden rendelkezésre álló oltás véd a Magyarországon jelen lévő mutáns(ok) ellen. Kérte, hogy mindenki figyelje a telefonját, amelyen értesítést fog kapni a háziorvosától, és azt is, hogy ne válogasson a vakcinák közül, amelyek között új már a kínai Sinopharmé, amely jelentős, erőteljes immunválaszt vált ki. Eloszlatva egy bizonytalanságot rámutatott, hogy a hetvenszázalékos vakcinahatékonyság magas, számos olyan oltást is alkalmaznak ugyanis Magyarországon más betegségekkel szemben, amelyek ötvenszázalékos hatékonyságúak. Szerinte a hatvan év fölöttieknek akkor is jó a kínai vakcina, ha a leiratban az szerepel, hogy esetükben nincs annyira kipróbálva, hisz a haláltól és a súlyos szövődményektől őket is megvédi a kínai oltás. Láz esetén lázcsillapító használatára szükség lehet – jegyezte meg.
moliere
2021-02-23 at 10:59
Szabó
Látom, elmentek otthonról még azok is, akik sosem laktak nálad. Az agysejtek.
moliere
2021-02-23 at 10:53
“A VARIÁNS” okozza. 😀 😀
Még szerencse, hogy ezek az “a variáns”-ok nem igazán okoznak halált.
Ez még titok, mert ha kiderülne, hogy az eredeti vírus már sehol sincs, a variáns meg nem halálos, akkor kutya se oltatná be magát, joggal.
Nagyon keserű lesz a szájíz, hogy egy politikai-pénzügyi-gyógyszeripari médiakampánynak köszönhetően nem egy nem halálos betegség ellen oltatjuk be magunkat, hanem a szabadulásunkért.
Kőmíves
2021-02-23 at 01:53
@Szabolaszlo
Egyszer amerikában bejátszottak a rádióban egy kamu hírt, hogy az ufók megtámadták az országot, vagy valami ilyesmi.Rengetegen lettek öngyilkosok, mások hetekre óvóhelyre mentek. Attól, hogy a rádió vagy tv mond valamit, az nem feltétlenül igaz. Csak annyit jelent, hogy valakik eldöntték, hogy az a hivatalos verzió.A komcsik majd 50 évet hirdették, hogy nincs Isten. Hát nekik nics is. A börtönözéssel meg csak finoman lécci….
Bukohill
2021-02-22 at 16:21
Szabó László
“Nomen est omen.” Inkább kurblizzon. Ideje beszélni az értékelőcsoporttal.
Tudja né-no, né-no…
Szabó László
2021-02-22 at 14:59
Akkor is sántítana, ha te a nevedet adnád a véleményedhez, nem úgy, mint a professzorok és egyéb szakemberek, tisztelt Elek! Szóval – én aszondom -, ha a háborúnak vége, kicsi a valószínűsége, hogy a börtönt elkerülitek!
egon samu
2021-02-22 at 14:03
Szabó László:
Itt nyilvánosan mindenki által elérhetö információkról van szó.
Ha érdekli miért énekelnek mindenütt azonos kottából, kérem sziveskedjék venni a fáradságot és a http://www.weforum-org oldalán az fakepandemia célkitüzéseit megtekinteni.
A magyar kormány itt informál minden polgárt erröl:
https://ensz.kormany.hu/download/7/06/22000/Világunk%20átalakítása%20Fenntartható%20Fejlődési%20Keretrendszer%202030.pdf
Szóval Ön szerint a magyar kormány összeesküvés-elméleteket terjeszt.
Bátor kijelentés….
Szabó László
2021-02-22 at 13:46
Kedves szarkeverőknek álcázott védekezésszkeptikusok! Nem életszerü az az összeeskúvés- elmélet, amibe túl sok embert kell beavatni. Nem elég ugyanis az orvosokat, virulógusokat, a víruson átesett álfelgyógyultakat és csalådtagjaikat, de a szenyvizek ellenanyagtartalmát rendszeresen mérő hidrológusokat is le kell fizetni, hogy hazudjanak! Biztos nem ti tévedtek! Igaz?
wittzesch
2021-02-22 at 12:50
Ez a lockdown nevű csodafegyver jobb, mint egy lézerkard.
Lezárja a második hullámot, és elindítja a harmadikat.
“Csuda pofája van kendnek: ha kell, meleget, ha kell, hát hideget fúj!”
Királytigris
2021-02-22 at 12:40
Az ellenzék eddigi járvánnyal kapcsolatos megnyílvánulásaik után nem tartom kizártnak, hogy a háttérben, akár Szaros Gyurka külföldi sameszainak a bevonásával, valamilyen módon a vírust szándékosan terjesztik, hogy a járvány még jobban elhatalmasodjon.