Ma nyolcvan éve, 1940. augusztus 30-án hozták meg Bécsben azt a döntést, amely visszajuttatta Csonka-Magyarországnak a húsz évvel korábban, Trianonban Romániának ítélt partiumi és erdélyi országrészeink jelentős részét. A határozat meghozatalában a nagyhatalmi machinációk egész sora és a szerencse is közrejátszott, ugyanis ha a Szovjetunió ugyanekkor nem lép fel területi követelésekkel Romániával szemben, aligha hihető, hogy Németország és Olaszország hagyta volna érvényesíteni az egyébként velük szövetséges románokkal szemben a magyar érdekeket. A magyar diplomácia azonban – akkoriban nem túl gyakori módon – ezúttal észnél volt és tökéletesen helyezkedett, és elérte azt, amire a magyar társadalom a leginkább vágyott: az igazságtételt. Visszakerült szinte a teljes Székelyföld, bár csalódásra adhatott okot, hogy a Mezőségben meglehetősen kurtán-furcsán húzták meg a határokat a román fennhatóság alatt maradó földgáz-lelőhelyek miatt, és az a szokatlan történelmi helyzet is előállt, hogy Kolozsvár határváros lett, pedig korábban soha nem volt az. A második bécsi döntés okozta össznépi eufóriát mindenesetre semmi sem érzékelteti jobban, mint az ekkor már súlyos beteg Babits Mihály utolsó verseinek egyike, amellyel erről a jelentős és örömteli évfordulóról most mi is megemlékezünk.
Babits Mihály: Erdély
Rólad álmodtam, Erdély,
kamasz koromban, Erdély,
messzirül süvegeltek
hegyek és fejedelmek.
S ki voltál könyvem, Erdély,
ezeregyéjem, Erdély,
lettél ifjonti házam
és tanuló lakásom.
Három nagy évig, Erdély,
laktam földedet, Erdély,
ettem kürtös kalácsát
s a tordai pogácsát.
Ismertem színed, Erdély,
tündérszín őszöd, Erdély,
üveg eged metélő
csúcsaid gyémánt élét.
Most versbe szállok, Erdély,
az első hírre, Erdély,
hogy varázsod határát
sorompók el nem állják.
Öreg pilóta, Erdély,
ül így gépébe, Erdély,
mégegyszer ifjúsága
tájain szállni vágyva…
Habár odáig, Erdély,
el nem érhetek, Erdély,
hol régi lusta sziklám
ma is emlékezik rám.
Oh messze, messze, Erdély,
messze még a nap, Erdély,
hogy teljes lesz a munka
s az igazság se csonka.
(1940)
Vezetőkép: foter.ro
Nyiga Ottó
2020-09-05 at 05:05
Én azt hirdetem tisztelt uram, hogy ne ámítsuk önmagunkat és ne nevettessük ki magunkat másokkal. Egyetlen szóval sem mondtam olyasmit, hogy szerintem ideális lenne a magyar kisebbség helyzete Romániában- bár azt viszont le kell szögeznünk, hogy ma jobb, mint korábban bármikor volt.És ezt nem kellene elrontanunk. Bizonyára hallotta már a példabeszédet az elveszett kapukulcsról, amelyet gazdája a sötét barátságtalan sikátorban vesztett el, s mivel ott gyáva volt hosszasan keresgélni, ezért inkább a forgalmas és jól kivilágított főutcán kutakodott utána. És nem találta…
Hesslerezredes
2020-09-04 at 09:34
Nyiga Úr! Ön a birka-belenyugvást hirdeti, már bocsásson meg a szóért. Akár még működhetne is a dolog, ha nem élne még mindig legalább másfél millió magyar/székely Erdélyben, egy részük egy tömbben és nem kellene napi szinten eltűrniük a megaláztatásokat (“bozgorozás”), a jogfosztásokat, a vegzatúrát, azt, hogy ami máshol Európában természetes, annak még a töredékét sem biztosítják részükre, vagy ha hellyel-közzel igen, akkor is bármikor megkérdőjelezik, vagy akár vissza is vonják. Kár, hogy ebbe ön nem látszik belegondolni.
nyiga ottó
2020-09-03 at 17:14
Csak hollywoodi filmekben végződik minden történet happyenddel. Erdély ügyében számunkra már nem lehetséges igazán jó megoldás, tökéletes befejezés. Elhunyt rokonaim, hozzátartozóim miatt természetesen én is- mint mindenki- bánatot, fájdalmat érzek de nem hitegetem önmagam azzal, hogy feltámaszthatom őket. Erdély az elmúlt száz esztendőben- csakúgy, mint Magyarország, Európa és az egész világ- olyan változásokon ment át (népességi viszonyok most már teljes és a józan belátás szerint visszafordíthatatlan eltolódása a románság javára, a térség gazdaságának -különösen 1945 utáni- szoros összefonódása a Regátéval stb.) illuzórikussá tesznek minden területi-politikai jellegű visszacsatoláshoz fűződő ötletelgetést. Jelen esetben tehát az Ön által kreativitásként jellemzett alternatív javaslatot- a sértés legkisebb szándéka nélkül!- csupán gyerekes ábrándozásként tudom minősíteni. Minden jót.
Hesslerezredes
2020-09-02 at 18:58
Mégis válaszolnom kell Nyiga Úrnak: ha Ön szerint amit írtam ‘kalandorpolitizálás’, akkor ezek szerint maradjon a jelenlegi politika – ami látjuk, hogy hova vezet: sehova, illetve vezet: a semmibe, a teljes asszimilációba. Gratula ehhez a kormánynak, és Önnek is. Nekem legalább van alternatív javaslatom. Egyébként ahogy és amit írtam az a legkevésbé sem kalandor ötlet, sokkal inkább kreatív. De hát az intelligens ember ki nem állhatja a kreatívat – a világot pedig mindig és mindenhol az utóbbiak vitték előre. Minden jót Önnek.
nyiga ottó
2020-09-02 at 16:49
Népszavazással is megnyerték volna a románok, valószínűleg. Persze ezt már soha nem tudjuk meg. Minden esetre érdekes tény, hogy a magyar fél-legalábbis tudomásom szerint- nem kért ilyet, (az akkori népességi adatok a nemzetiségi megoszlásról eléggé “billenősek” voltak és mint tudjuk, az akkor még jelentős számú erdélyi szászok, ’48-hoz hasonlóan, a románokkal szimpatizáltak nem Magyarországgal) a románoknak pedig, mint tudjuk, akkor nem is volt rá szüksége. Ami az esélylatolgatás elvetését illeti; azt hiszem ezt nevezik kalandorpolitizálásnak. A “fejjel s falnak”, “élj veszélyesen” stb. életelv imponáló lehet tizen-huszonéves ifjoncok számára, kevésbé viszont országok-népek viszonylatában.
Hesslerezredes
2020-09-02 at 12:48
Nyiga Úr! Könyörögve, rimánkodva kérem Önt, hogy NE LATOLGASSA AZ ESÉLYEKET!!! Ha a történelemben a politikai vezetők mindig csak az esélyeket latolgatták volna, akkor az emberiség talán soha nem is jön le a fáról. Izzadság nélkül nincs verejték, mondta egy bölcs ember. És egyébként a románok sem népszavazással nyerték el Erdélyt (tudja, hogy mit számított a gyulafehérvári gyűlés??), hanem nagyhatalmi döntés alapján. Sajnos elbeszélünk egymás mellett. Én itt most be is fejezem. Dixi et salvavi animam meam!
nyiga ottó
2020-09-01 at 16:24
Ami a nemzetközi jogot illeti én úgy gondolom, hogy lényegét legjobban talán az “amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek” szállóigével írhatjuk le. Ilyen meggondolásból -is- tartom reménytelenül kivitelezhetetlennek sőt kontraproduktívnak a javasolt diplomáciai lépést, manővert. De, mint korábban már többször leírtam, több más okból is. Eddig ugyan még nem került szóba így csak most említem, hogy Erdély esetében a románok játszi könnyedséggel akadályozhatnának meg minden további magyar igényt, lépést azzal, ha egy erdélyi népszavazás kiírását kezdeményeznék -természetesen nemzetközi felügyelettel- a terület hovatartozását illetően. Az erdélyi kb. kétharmados román többség ezzel azonnal el is döntené a kérdést.
Hesslerezredes
2020-09-01 at 15:38
Nyiga és Juhász uraknak: a nemzetközi jogot úgy kell elképzelni, mint egy kártyapartit. A résztvevők megegyeznek – többé-kevésbé – a játékszabályokban, aztán azokat vagy betartják, vagy nem. Ha nem, akkor az erősebb játékos vagy erővel kényszeríti a gyengébbet a szabálykövetésre, vagy a többség kényszeríti akár erővel, akár azzal, hogy többet nem játszik a szabályszegővel. Persze itt is kialakulnak szabályrendszerek, nemzetközi megállapodások, szokások – de ezek mindig annak függvényében érvényesülnek, hogy az államok (a ‘játékosok’) önként tartják magukat azokhoz. Ebből az is következik, hogy sok mindent meg lehet tenni a nemzetközi kapcsolatokban. És amit megtesznek, az még arra is esélyes, hogy része lesz a jövőben a nemzetközi jognak. Amit én javasoltam, azt ebből a megfontolásból tettem. Önök az esélyeket latolgatták, én meg azt mondom, hogy nem érdekelnek az esélyek. A megtett lépés a fontos. Az, hogy léptünk. Hogy aztán a lépés realizálódása mennyire esélyes? Majd megtudjuk. De: lépni kell/ene.
Juhász úrnak: azért kell kétszeres erőfölény – leegyszerűsítve -, mert elvileg (és gyakorlatilag is) minden tankot kilőnek. Ha nekem van 200 tankom és az ellenfelemnek 100 db, akkor a csata végén nekem marad 100 db, az ellenfelemnek meg egy sem. Túlerőben maradtam. Győztem. Ennyi.
nyiga ottó
2020-09-01 at 15:06
Ütközetek, hadjáratok megnyerését ne tévesszük össze háborúk megnyerésével. A történelmi tapasztalat arra tanít minket, hogy a háborúkat szinte kivétel nélkül a reális, tehát számszerűsíthető erőviszonyok döntik el. Gazdasági teljesítőképesség, technológiai fölény stb. Ez a modern kori háborúkra fokozottan érvényes. Kivételként talán egyedül a vietnami háború említhető.
Juhász László
2020-09-01 at 12:02
“Hadászati-hadművészeti axióma, hogy neked az összes potenciális ellenséged összes hadipotenciálját legalább kétszeresen meghaladó erővel kell rendelkezned, hogy esélyed legyen a győzelemre.”
Ilyen axióma nem létezik. Miért kellene legalább kétszeres erőfölény a győzelemhez?
A hadtörténetben számtalan példa ismert, amikor a gyengébb fél sokkal erősebb ellenfélre mért vereséget.
Pár példa:
Az ókori görög-perzsa háborúkban az elsöprő perzsa túlerő ellenére hellén győzelem született.
III. Alexandrosz (Nagy Sándor) makedón király szintén elsöprő túlerővel szemben foglalta el és döntötte meg a Perzsa Birodalmat.
A Porosz Királyság sikeresen háborúzott a megsemmisítésére törő osztrák-orosz-francia koalíció hadseregeivel a hétéves háborúban (1756-1763). Holott az osztrák-orosz-francia hadseregek közel 3 : 1 arányú erőfölényben voltak a poroszokkal szemben. Mégis Nagy Frigyes porosz király lett a győztes.
Vagy az 1940-es nyugati hadjáratban a francia-brit-belga-holland koalíció nehézfegyverzetben (páncélosok, tüzérség), és élőerőben egyértelmű erőfölényben volt a németekkel szemben, mégis a németek győztek.
nyiga ottó
2020-09-01 at 12:00
“Mert nem tudhatják, hogy a nemzetközi helyzet mikor fordul úgy, hogy esetleg a magyarok követelésének adnak helyt” Ehhez a nemzetközi helyzet olyan és akkora fordulatára lenne szükség, amilyet szerintem józan fejjel nem kívánhatunk magunknak. (Az első, 1940-es is ilyen volt, persze utólag visszanézve.) Nem hinném, hogy különösebben kedvünkre, hasznunkra való lenne egy orosz- vagy kínai fennhatósággal levezényelt országegyesítés.
Juhász László
2020-09-01 at 11:47
” Így azt is, hogy a béke(?)szerződések területi rendelkezéseit vitassa (egy legyőzött ország által aláírt béke(?)szerződés mindig kényszer hatálya alatt született szerződés, a polgári jog analógiája alapján: semmis és érvénytelen).”
Az Ön érvelése hibás. Ugyanis minden háborúban, ahol van egyértelmű győztes és van egyértelmű vesztes, a győztes diktálja a békefeltételeket, amióta világ a világ, a vesztes pedig azáltal, hogy aláírja a békeszerződést, nemzetközi jogilag érvényessé teszi azt. Az Ön polgári jogi analógiája téves, mert ezekre az esetekre nem a polgári, hanem a nemzetközi jog vonatkozik.
Magyarország aláírta az I. és a II. világháborút lezáró békeszerződéseket, így azok nemzetközi jogi szempontból érvényesnek tekinthetőek, hiába erkölcstelen békediktátumok voltak.