Pesti Srácok

A gyulai ellenzék az elvtelen baloldali összefogósdi "állatorvosi lova"

A gyulai ellenzék az elvtelen baloldali összefogósdi "állatorvosi lova"

Gyuláról teljesen kivonult az MSZP, átengedte a terepet Gyurcsány és Gyurcsányné pártjának, és az olyan politikai kluboknak, mint Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalma. A város ellenzéke az elvtelen és minden politikai erkölcsöt levetkőzött összefogás erőltetésének mintapéldája, ugyanis a nagy összefogásban végül négy polgármester-jelöltet is állítottak, köztük a korrupciós gyanúba keveredett Galbács Mihályt, akit a viselt dolgai miatt menesztettek a Fidesz-frakcióból. De Márki-Zaynak még ő is megfelelt. Íme, a gyulai ellenzék, az elvtelen "összefogásosdi" állatorvosi lova.

A Márki-Zay Péter nevéhez köthető Mindenki Magyarországa Mozgalom nyugodtan lenne nevezhető mindenki pártja mozgalomnak, hiszen annak ellenére, hogy választóinak hiteles, tisztességes új arcokat ígér a 2019-es választásokra, a legtöbb esetben csak a maradékból halássza össze a jelöltjeit. Így történt ez Gyulán is, ahol az MMM színeiben Galbács Mihály indul a polgármesteri székért – különben a pártjából nem egyedül, de erre a pikáns részletre még visszatérünk. Galbács akkor robbant be a politikai életbe, amikor idén augusztusban egy, a nevéhez köthető dokumentum jutott el, természetesen merő véletlenségből az ellenzéki médiumokhoz, amelyben erősen kritizálta a gyulai közbeszerzéseket, mivel azokat állítása szerint több, mint 90 százalékban egy vállalkozó vitt el. Miután Galbács, mint a pártjáért aggódó, korrupciót sejtő fideszes városatya neve ismerté vált, adta is magát az, hogy ő legyen az összefogás jelöltje, a "hiteles kihívója" a jelenlegi jobboldali városvezetésnek.

Márki-Zay üdvöskéje került korrupciós botrányba

Ha azonban megkapargatjuk a korábban gazdasági alpolgármesterként tevékenykedő Galbács politikai múltját, rögtön csontvázak sora esik ki a szekrényből, kezdve azzal a kérdéssel, mennyire is fideszes, vagy volt fideszes Galbács. Galbácsot ugyanis már 2018 áprilisában kizárták a Fidesz-frakcióból, mégpedig korrupciógyanús ügyei miatt. Mint megtudtuk, Galbács, mint a Termál FC elnöke a gyanú szerint közvetlen családtagjait bízta meg tervezési vagy kivitelezési munkák elvégzésével, mindezt pályáztatás és elnökségi jóváhagyás nélkül. Az esetek sora felvetette a sikkasztás és a hűtlen kezelés gyanúját, amely ügyekben a feljelentések nyomán információink szerint a NAV pénzügyi igazgatósága nyomoz. A kizárása miatt sértődött Galbács ugyan maradt a Fidesz tagja, de csak az alkalomra várt, hogy bosszút állhasson. Az általa megköröztetett 20 oldalas írást – amelyet az ellenzéki propagandasajtó az évszázad lebukásaként tálalt – azonban Galbács sem vehette túl komolyan, hiszen egyetlen ügyben sem tett feljelentést, sőt, mint gazdasági alpolgármester, szavazataival végig támogatta az önkormányzat munkáját, amelyet utóbb korrupciónak bélyegzett. Ha Galbács nem is tett feljelentést, a megrágalmazott Görgényi Ernő polgármester viszont igen, mégpedig rágalmazásért.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozott akkor Görgényi, hozzátéve:

Simán összebútorozott volna a DK-val az egykor állítólag polgári értékrendet valló Galbács

Mivel Galbácsnak nem volt tovább jövője a Fidesz színeiben, új párt után nézett, és többedmagával megalakította a Márki-Zay-féle Kossuth-körök helyi szervezetét, azt remélve, hogy az ellenzék körében szerzett akkora nevet, hogy felzárkózik mögötte az összefogás. Tévedett, bár azért fontos megjegyezni, hogy több éves fideszes tevékenysége után simán elviselte volna, hogy őt a Demokratikus Koalíció vagy a Magyar Szocialista Párt támogassa. Az ilyen szélkakas-lelkű jobb/baloldali megélhetési politikusok viszont egyedül Márki-Zayék zavarosban halászgató mozgalmánál találhatnak otthonra. De ne szaladjunk ennyire előre. Említettük: az Index.hu kampánycikke augusztus 18-án jelent meg, és hogy-hogy nem, augusztus 23-án már be is jelentették Galbács indulását a polgármesterségért. A kapkodásban a gyulai Kossuth-kör vezetője, az ismeretlenség homályából előkerült Csóka-Szűcs János még azt is bejelentette, hogy a Jobbikkal és a helyi Gyulai Városbarátok Körével nem lesz választási megállapodásuk, a DK-val és az MSZP-vel azonban akkor még zajlottak a tárgyalások. Galbács azonban nem kellett a baloldali ellenzéki pártoknak.

Márki-Zayék saját jelöltjük ellen is indítottak valakit

A meghiúsult, csak maguknak ártó, minden politikai és morális elvet nélkülöző összefogásosdinak meglett az eredménye Gyulán. Jelenleg négy ellenzéki polgármester-jelöltje is van az "egyesült" ellenzéknek. Durkó Károly a Városbarátok színeiben indul ugyan, de őt a Jobbik és az LMP támogatja valójában. A klasszikus baloldalt egy DK-s, Leel-Őssy Gábor képviseli a megmérettetésen – hiába is nyomultak annyira Galbácsék. Külön pikáns, hogy az MMM támogatásával induló Galbácsnak még a saját mikroszervezetén belül is akadt ellenfele, Pomuczné Nagy Ildikó Anna személyében, aki ugyan független polgármester-jelölt, de egyben az MMM képviselőjelöltje is. Csak mellékesen érdemes megjegyezni, hogy baloldali összefogásról mégannyira sem beszélhetünk Gyulán, mint máshol, hiszen az MSZP egyetlen jelöltet sem indított: a várost a szocialisták teljesen átengedték a "Gyurcsány és Gyurcsányné Pártnak". Ez nem összefogás, ez önfeladás, legalábbis az MSZP-sek részéről. Mondjuk érdekes lenne tudni, hogy kompenzálták-e az MSZP-t egy másik településen ezért a gesztusért a dékások. Mindenesetre jól látszik: az összefogás erőltetéséből csak rosszul jött ki az ellenzék, amely feladta a leckét a saját támogatóinak is. Márki-Zay Péter mozgalma pedig ezúttal is bebizonyította, hogy mennyire vehető komolyan, hiszen még házon belül sem voltak képesek megegyezni a polgármester-jelölt személyéről.

Vezetőkép: youtube.com

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.