Helyreigazítás
A cikkben valótlanul híreszteltük, hogy Gréczy Zsolt hetek óta zaklatja a Mi Hazánk parlamenti munkatársnőjét, valótlanul híreszteltük, hogy egy bevásárlóközpontban kétszer is rajtaütött, megérintette. A valóságban két alkalommal találkoztak egy bevásárlóközpontban és egyszer érintette meg.
Új oldaláról ismerhetjük meg Gréczy Zsoltot, a Gyurcsány-párt képviselőjét és szóvivőjét, aki hihetetlen önbizalommal zaklatja hetek óta a Mi Hazánk parlamenti munkatársnőjét, a 28 éves Palányi Nórát. “Kukucs, ne rettegj már!”, “Ne szabódj már, kellemes lesz!”, “Errefelé laksz?”, “Nyugi, azért mert én nem vagyok független, azért még beszélhetsz velem!” – ilyen és ehhez hasonló üzenetek tucatjait kapja naponta Nóra annak ellenére, hogy a politikai táborokon átívelő szexuális kalandra semmiféle érdeklődést nem mutat, egyetlen üzenetre, közeledésre nem válaszol. Sőt, Gréczy egy bevásárlóközpontban kétszer is “rajtaütött” Nórán, megérintette, “kakaózásra” akart elcsalni, majd a méhkaptár körül döngicsélő hereként levakarhatatlanul várakozott akörül az országházi páholy körül, ahol a fiatal szakértőnő dolgozik. FRISSÍTÉS: Alig két óra telt el azóta, hogy Palányi Nóra leleplezte Gréczy Zsoltot, a Soros György médiaalapja által felügyelt 444.hu máris lejárató akcióba kezdett: ahelyett, hogy beszámolnának a zaklatási botrányról, inkább megkísérlik rasszistaként feltüntetni a parlamenti titkárt.
Palányi Nóra grafikus, az ELTE természettudományi karának hallgatója, aki parlamenti titkárként, szakértőként segíti a képviselők munkáját, pillanatnyilag a Mi Hazánk Mozgalomét, de januártól független szakértőként folytatja karrierjét. A PestiSrácok.hu-val akkor került kapcsolatba, amikor régi barátja, Dezse Balázs meghívására szerepelt a Polbeat múlt heti adásában. Úgy érezte: Gréczy Zsolt egyre kellemetlenebb zaklatásának csak a nyilvánosság erejével tud véget vetni, ezért kereste meg ismét portálunkat.
Együtt végigböngésztük a Gyurcsány-párt szóvivőjének üzenetrengetegét, amiből az is kiderül, hogy Gréczy önmagát kiváló szónoknak tartja, ezt számos átküldött parlamenti felszólalásával igyekezett is alátámasztani. Továbbá világossá vált az is, hogy a DK-s politikus tisztában van tette súlyával, hiszen még arról is ír:
A feleségem egy roppant intelligens asszony. Nem sértődött meg és nem is hordta le a fejem. Mindössze annyit mondott, élhetek a lehetőséggel, és keressek csak egy 19 éves ifjú hölgyet. Neki pedig gondja lesz arra, hogy ismét egy kis lakásban, szakadt kanapén, ócska fekete-fehér tévét nézhessek.
Az egy dolog, hogy a “lehetőség” csak Gréczy fejében létezik, ám nagyon valószínű, hogy a lánglelkű neobolsevik politikus ma elkezdheti böngészni az ingatlanportálok albérletrovatát.
Mint közismert, nem az első eset, hogy Gréczy Zsolt nem tud uralkodni vágyain. A hónap elején a Bors írta meg, hogy háborgó hangú nyílt levélben ostorozza Gréczy Zsoltot a Hungária és a Dolly Roll egykori dobosa, Zsoldos Dedy. Állítása szerint a politikus újra és újra bepróbálkozik ifjú párjánál, Zsófinál, akivel évek óta együtt él.
Frissítés: a #metoo ezúttal elmarad, viszont megpróbálják lejáratni a bátran kitálaló parlamenti titkárt
Két órával azután, hogy Palányi Nóra megkísérelte leleplezni és a nyilvánosság erejével leállítani a dúvadként nyomuló Gréczy Zsoltot, a 444.hu máris cikket írt róla, amiben rasszistaként tüntetik fel a Kocsis Cake Olivióról a múlt heti Polbeatben tett megjegyzései miatt. Az írás különlegessége, hogy a zaklatásról egy szó sem esik benne; úgy látszik, ha jobboldali nőket molesztálnak, az nem ügy a 444.hu környékén. Szeretnénk leszögezni, hogy a Polbeatben rendszeresen szót kapnak merész, néha bizarr gondolatok, a sörözői élő műsor sajátosságaként. Ezen a héten például az anarchisztikus nézeteket valló, az állam leépítését hirdető Ecsenyi Áronnal vitáztunk, de megfordult már itt a forradalmárkodó Gulyás Márton, vagy a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom számos képviselője is.
Videó: Tihanyi Rita/PestiSrácok.hu
ómió
2019-12-14 at 10:37
Ez legfeljebb “haladó zaklatás” lehetett, ami meg “természetes”! Mi több: elsummantandó!
Horváth Judit
2019-12-14 at 10:34
Az jó, hogy roma nő létére ilyen fiatalon szakértő lett a Parlamentben.Diploma,nyelvtudás,és persze szorgalom kellett ehhez.De itt az élő példa,hogy vannak akik ki tudnak emelkedni az őket visszahúzó körülmények közül. Furcsállom viszont,hogy okos nő létére nem jutott eszébe megváltoztatni a telefonszámát,igy abbamaradt volna a zaklatás.
Alpáry Alszél
2019-12-14 at 10:12
Szinte látom, ahogy G(r)eczy Zsóti,elhelyezi magát a szőnyegpadlóba intarziázott két lábnyomon a tükör előtt és a testében fészkelő na(r)cisztikus lelke a szemén keresztül megnyugodva konstatálja: Te vagy a legjobb, a legszebb, legokosabb.Egyszerűen ellenállhatatlan vagy! Ráadásul senkinek nincs olyan jó gazdája, mint neked! Aztán álcaként a nyakörvét befűzi a nadrágja bujtatójába és elindul megtalálni egy alattvalót, feledtetni a saját alávalóságát.
K
2019-12-14 at 09:59
Gusztustalan állat, az adónkból élősködő parazita
Torockó
2019-12-14 at 08:30
A liberálbolsik nem ismernek sem morált, sem törvényt. Hatalom, pénz, kirekesztés. Ez náluk a prioritás. És gyűlölik a magyarokat.
Miki bácsi9
2019-12-14 at 08:05
Zsoltika nem zaklató, hanem csak egy B.B. B.
lefordítva:buta, bunkó,bolsi!
Exujvarosi
2019-12-14 at 07:43
Amúgy meg cunikám csináltathatna egy DNS tesztet, mert a magyar vonásait kissé megkérdőjelezem. Csak a PC kedvéért lécci. ;D
Exujvarosi
2019-12-14 at 10:56
Hát, volt itt minden a történelem során. Törökök, ruszkik, Attila is járt mindenfelé, szóval ezzel az igaz magyar dumával értelmes ember nem hadovál. ?
Benedek Károly
2019-12-14 at 12:08
Az “igaz magyar” nem genetikai alapon értendő, habár, akiben van
némi identitás érzés, abban az is van.
Döbrentei Kornél mondta egyszer, hogy nem az számít, hogy hányféle felmenőktől származol, mert itt, a Kárpát-medencében nincs olyan família, akik ne számlálnának legalább 2-3 beütést (szász, sváb, örmény, székely, kun, jász, horvát, cigány, lengyel, olasz, szerb, zsidó, stb.), hanem azon múlik, hogy milyen az a “turmix”.
Namond
2019-12-14 at 14:28
Talán látogasson el a Természettudományi Múzeum, Attila örökösei kiállítására, ha még megy.
Szélesedhet a látóköre, talán még a szemtávolsága is megnő.
Exujvarosi
2019-12-14 at 16:01
Benedek Károly!
Ezt ne nekem, hanem a csajszinak, aki Oliviót nemmagyarozta.
Hungaricus viator
2019-12-14 at 06:47
Mindentöl függetlenül nem is tudom elképzelni hogy egy normális nö elfogadja egy ilyen Gyurcsanyista lény közeledését még ha az amúgy “normalis” módon történne is
Nonvideor
2019-12-14 at 07:15
A szerelem nem ismer határokat a FATIA NEGRA ÖSSZEFOGÁSBAN csapkod a genderménkű
Csámpás Marcsa
2019-12-14 at 11:47
https://media.port.hu/images/000/067/874.jpg
A minap az egész ballib bagázs beöltözött.
Ezek mindig megtalálják önmagukat.
ViAM
2019-12-14 at 15:16
“Csámpás…” Duplán találó a kép. Bara Margitot is milyen mocskosul tették tönkre.
kamcsatka
2019-12-14 at 06:46
most komolyan van valaki aki ugy csajozik- akar csajozni – hogy a beszedeit kuldi át?
ezanapsemmultelhiaba rovat.
Csámpás Marcsa
2019-12-14 at 02:40
Értelmezési problémáival forduljon a tantónénihez.
Mindenki arról ír, hogy elítéli ezt a zaklató férget is.
Sümegh László
2019-12-14 at 01:45
Egy nagy maflás tömeg előtt
. Az asszony pedig ne gondokodjon
Lacafaca
2019-12-14 at 01:39
Gréczy mióta foglalkozik nőkkel?
Ránézésre egy buzi pedofil állat, mit keresne egy heteroszexuális a DK-ban?
Theo
2019-12-14 at 00:12
A mee toon addig róhogtunk, amig 30 evvel ezelotti allitolagos eroszakrol volt szo, amikoris egy szinesznocske onkent felment a producer szobajaba ejnek idejen, majd meglepodott, hogy valaki ezt jelzesnek vette. Ezen annyit gondolkodott, hogy csak 30 ev mulva haborodott fel rajta. Hol hasonlithato ez ossze a mostani ugyekkel?
Csámpás Marcsa
2019-12-14 at 02:22
Előtte még mintát vett a kocsiban, miközben a másik “művész” őket nézve boldogította önmagát. Hogy is volt a régi vicc
, amikor a prosti fizetni akar a pénztárnál, s a pénztáros közli vele, hogy a pénz hamis: Jesszusom! Akkor engem megerőszakoltak.
Egyébként ezzel az erőszakos tolakodással komplett hülyét csinált magából.
Megjegyzem, hogy bizonyos pozícióban egyes férfiakból kivész az önkontroll, s mint férfi is ellenállhatatlannak képzeli magát.
Ennek az ostoba fajankónak meggyőződése, hogy amelyik csinos kislány nem omlik azonnal az ölébe, az csak megjátssza, kéreti magát.
Fel sem merül benne, higy talán nem minden hölgy ájul el egy politikustól, pláne, ha olyan zsíros szalonnás képű pacal, akinek az IQ-ja max. a felálló “tehetségének” centiben mért a hosszmértékévl egyenlő.
Tipikusan az a pofátlan, akit a vadászősztöne és a farka vezet: ” akarod te, csak huzakodsz”.
Csak igata kehet annak a dobosnak, hogy rácsapott a körmére a dobverővel ennek a kóbor bagzó kandurnak.
Csámpás Marcsa
2019-12-14 at 02:43
Na, meg akkor, amikor zokogva terített a hölgyike, s közben beadták mint kétkezi, túlórázó sztahanovistát, amint két férfi gatyájában markolászva biztatja a közönségét: “Nincs semmi baj, ez művészet!”
Azóta már levették a legnagyobb megosztóról a legnagyobb alakítását.
Vox populi
2019-12-14 at 08:51
Érthetetlen!Mert Zsolti igazi szerelme Gyurcsi!Miért nem vele akar közösülni?Csak nem viszonzatlan szerelem?
Pedig homokosnak lenni ma nagyon trendi.Emelkedne Zsolti amúgy is szárnyaló népszerűsége!
Béla
2019-12-13 at 22:28
Ez lof*Sz nem bizonyitèk. Valószínűleg aprópènzèrt járatja le magát a kisasszony
Csámpás Marcsa
2019-12-14 at 02:30
Nagyon úgy néz ki, hogy Gréci járatja le magát.
Nem mindom, a saját térfelén Dobrevtől Széllen keresztül Lendvaiig elég kankasztó lehet a paletta.
Az is lehet, hogy őt már az izgatja, hogy a “leigázott” kiszemelt jobboldali legyen.
Amúgy a elismerem, a hölgy csinos. Levon az értékéből, hogy MiHaM-os. De senki sem tökéletes. A
Exujvarosi
2019-12-13 at 22:09
Jesszus! Ez a nő olyan buta, hogy nem hiszem el,hogy valaki ráfanyalodna. A múltkori oodcast-ot lefordítottam a kollégáknak, hát volt döbbenet.
Theo
2019-12-13 at 23:43
Miota zavarja a kanokat, ha egy szexi no buta?
Exujvarosi
2019-12-14 at 07:41
Ha elmész egy buliba, és ráhajtasz egy kalandra, akkor mindegy, mert jó esetben nem találkoztok többet, és nem lesz kínos az esemény.
De hogy egy nyilvánosság előtt élő ember, ráhajtson egy nyilvánosságra vágyó nőre, akiből süt az ” értelem”, az már nem mindegy.
aladin
2019-12-13 at 20:38
Alamo, most ne hasonlitsa már össze ezt a szép tündéri nöt a feleségével.
Átsferi
2019-12-13 at 20:37
Ez a libuska tanácsadó? A Parlamentben? /”eszek, iszok!” Hej, hej!!!
Na de Gréczynek meg soha nem volt felesége! Hamuszürke fejéről inkább mást nézek ki. Ez az izgága lázító Gyurcsány táskahordozója, és vadul imádja Magyarország leghírhedtebb hazudozó házaspárját. Ha jól tudom ott is lakik a szemlőhegyi utcai -elkommunizált!- Apró villában.
Az imént sipítozott éppen az ATV “független” csatornájában Gyurcsányné. Éppen az EU-s minimálbérekről, minimálnyugdíjakról hazudozott, kvázi, már sinen van mindkettő, de még az Európai Egyesült Államok ügye is. Mindegyiket simán lesöpörték az asztalról régen, ez a némber 2022-ig eteti majd ezzel a csápolóit. Ha csak el nem távolítják Brüsszelből érdemtelensége miatt. Ez a némber kínos lesz hamarosan az egész EU-s vezetésnek. /Ursula elnök asszony megjegyezte a hazaáruló magyar képviselők fejét, mint hallottam!/
Csámpás Marcsa
2019-12-14 at 02:08
Tévedsz. Az EU-ban imádják az olyan brigantikat, mint az Apró-DobreVÉRCSE.
MM
2019-12-13 at 20:27
Te meg villamos vagy.
Vadbarom
2019-12-13 at 20:18
Lesz-e feljelentés? Ez így kevés… G(r)eczy malmára hajtja a vizet…
Vadbarom
2019-12-13 at 20:16
Lesz-e feljelentés? Ez így kevés… G(r)eczy malmára hajtja a vizet
bonbon
2019-12-13 at 19:15
Agy halott barom mint a gyógyosferi baràtja
Egy valódi baloldali balf….
Mátyás
2019-12-13 at 19:14
Fekete fehér tv-t már nem lehet kapni, bár valami múzeumból biztos elő lehet ásni. Egyébként nem tudom mit mondott cakeról, de akár mit is, attól még nem lehet zaklatni, gusztustalan féreg a 444, de nem vártunk tőlük mást.
zsuzsi
2019-12-13 at 19:11
undorító és szánalmas is egyben mit akar ez a vén fasz ettől a csinos fiatal nőtől? csapja a szelet vadainak az az ő kalibere!
pampafu
2019-12-13 at 19:06
Ször Annához kellene fordulnia, Ő a Nemzeti Jogvédő Alapitvány jogásza,
kifejezetten ilyen ügyekkel foglalkozik.
Sir, van faszán?
2019-12-14 at 04:51
Szőr Anna… Na az ő baráti köréről is tudnék mesélni.
csakafidesz
2019-12-16 at 19:03
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B6%C5%91r_Anna
Túl jó lenne ennek a Gréczynek. Ez egy értelmes és még mindig vonzó nő.
Maci001
2019-12-13 at 19:05
Csinálná! Amúgy, vigyázzon, mert a szövege nem trendi azokban a körökben, ahová való.
KK Bandi
2019-12-13 at 19:01
Adott egy kapuzárás előtt (vagy után) álló ex-sármőr, aki nem érti meg, hogy nincs több trófea, és egy nem túl bonyolult gondolkodású, de annál indiszkrétebb csajszi.
Érdektelen események unalmas láncolata, az én szememben semmi köze a politikához.
jani bácsi
2019-12-14 at 06:16
Igazad van,valóban nincs köze a politikához,de eltudod képzelni milyen cirkusz lenne,ha ezt a Fideszből csinálná valaki.
Egyébként a nem túl bonyolult gondolkodással,nagyon finoman fogalmaztál.Csak azt tudnám milyen tanácsokat ad és mennyiért.
xyz
2019-12-13 at 18:58
Na, megtudtuk amit eddig is tudtunk, hogy Gréczy nem túl okos…. de legalább jól néz ki!
Ja, nem 😀
bakker
2019-12-13 at 18:47
Le kell tiltani a p..ba ezt a férget. Ezt nem nehéz megoldani.
Alamo
2019-12-13 at 18:46
Ez az elhanyagolt zsíros hajú nő egy k….! Úgy is néz ki. Nem kell felháborodni kedves urak… Ilyen sztori bármelyikünkkel előfordulhat, de ez számalmas. Ott tartunk, hogy nem szabad a nőkhöz szólni?
Nézzük_magát_a_dolgot
2019-12-13 at 18:51
Nem szégyenli magát?
Alamo
2019-12-13 at 19:13
Kinek is kéne szégyellnie magát?! Hahaha
MM
2019-12-13 at 19:09
Elhanyagolt? Zsíros hajú? Tegye már le a felesége képét és a cikket nézze.
Poppy
2019-12-13 at 20:08
?
SGI
2019-12-13 at 20:58
Te melyik csatornát nézed?
aladin
2019-12-13 at 18:15
Ezt a Gréczit csak ugy tudnám elképzelni pl. Vadaival, mikor ketten csendben ballagnak le a parlament lépcsöjén.
Namond
2019-12-13 at 18:07
Biztos, hogy Grézcynek Zsolt a keresztneve, nem Csaba mint a többi MSZP-s DK-s herényi herének?
Tényleg fel kellene jelenteni, hátha kaphatnak a hölgyek egy-egy távoltartási végzést ellene.
aladin
2019-12-13 at 18:02
Hát ez egy nagyon szép kis nö, ehez nem való Gréczi, Gréczihez olyan Vadai félék valok. Ez a barom eltévesztette a házszámot.
ümbürdűr
2019-12-13 at 20:01
Inkább “inzultálja” a nederpfédert + vágóhídast+a vadlibát!
Netta
2019-12-13 at 17:56
Na, de azért megnyugodhatunk.
A bulvárabrak tálalva.
Gratulálok.
lacika
2019-12-13 at 22:48
?
Ott a pont!
Frédi
2019-12-13 at 17:38
Engem a DK és a Momentum zaklat egész nap, egyszerűen nem akarják megérteni, hogy nem akarok semmit a kommunizmustól és az új brüsszeli Szovjetuniótól. Fenyegetnek, zsarolnak és gusztustalan, szélsőségesen liberális üzenetekkel bombáznak. #metoo
Zia
2019-12-13 at 17:38
A dk a betegek gyülekezete?
gyozo2018
2019-12-13 at 17:58
Nem beteg ez, csak a bagzó gendernyúl korszakát éli.
Namond
2019-12-13 at 19:51
László Imrére gondol?
Vagy a választás előtt a meglévők mellé,a Dobrev Klánba beléptetett, PS-ben bemutatott, sok sikkasztóra, okirat-hamisítóra, zsarolóra?
Ghandi
2019-12-13 at 17:25
Gréczy mindenben igazolja mindazt, amit róla gondoltam. Sommázva: Egy ócska, sz@r alak, magánemberként, politikusként egyaránt! Nekem mindig elég volt egyetlen “nem”, akkor is ehhez tartottam magam, ha később a hölgy közölte, már nem aktuális az elutasítás. Gréczy talán erősen korlátolt szellemileg, és egyébként egy hazáját gyűlölő féreg. Az ilyennek nincs jelleme!
Maki
2019-12-13 at 17:24
Valaki tud olyan DK-st
aki nem undorító?
Theo
2019-12-13 at 23:37
Hat tenyleg eleg hendikepes csapat! Csak a Szabo Timea hianyzik meg kozuluk.
Csámpás Marcsa
2019-12-14 at 02:03
Szénalapát és hógereblye gyakorlaton van.
csakafidesz
2019-12-13 at 17:24
Ezek szerint Gréczy egészséges, mert nőkkel csinálja!!
Csámpás Marcsa
2019-12-13 at 17:55
Koslat, mint egy kiéhezett, lihegő, kaffogó, vedlő szőrű hiéna.
AKissLaci
2019-12-13 at 18:49
CsinálNÁ. Az nem ugyanaz.
Gréczy pedig sok minden, csak nem egészséges.
Mindegy, marad neki a Vadai Ágnes, meg a Gy. Németh Erzsébet.
csakafidesz
2019-12-16 at 18:52
Gondolom Gréczynek mindegy, hogy Vadai vagy kicsoda, ebben nem túl igényes. Amig élt addig Heller anyót is csodálta. Vadaival nekem nem menne a dolog. Egyszerűen képtelen lennék rá.
Maci001
2019-12-13 at 19:03
Csinálná! Amúgy, vigyázzon, mert a szövege nem trendi azokban a körökben, ahová való.
SGI
2019-12-13 at 20:55
De az is lehet, hogy gréczy egy csúnya nő, és leszbikus…
Csámpás Marcsa
2019-12-14 at 02:01
Gréczy egy gothárnyi gendermutáns.
gyozo2018
2019-12-13 at 17:19
Jóságos Isten!
Mit ért ehhez Undor Karcsi?!
kamcsatka
2019-12-14 at 06:42
Zsóti Zsóti mindig is tudtam hogy penészes faszfilé vagy…de hogy ennyire. aztaaaa, mekkora lámer.
Csámpás Marcsa
2019-12-13 at 17:18
Pedig már nincs szarvasbőgés.
Csak egy szar lebőgés.
Poppy
2019-12-13 at 18:03
??
kex&sex
2019-12-13 at 17:17
Gréczi? Buta is, randa is, magyarellenes is, egyszóval seggfej. Mint a főnöke.
ümbürdűr
2019-12-13 at 21:22
Aki az ilyen 1G.erinctelen tahóval egyáltalán szóba áll ,az a tehénlepényt is megeszi!
Zolika Lassu
2019-12-13 at 17:08
Amit a videón elmondott Palányi Nóra az bőven lefedi a zaklatás büntetőjogi kategóriáját.
csakafidesz
2019-12-13 at 17:25
Palányínak büszkének kellene lenni, hogy meghülyülnek érte a férfiak.
Maci001
2019-12-13 at 18:59
A férfiak minőségi szempontból elég széles skálán mozognak. Gréczy nem az eleje. Amúgy, szerintem a hölgyet cseppet sem zavarná, ha Gréczy simán, csendben meghülyülne (lehet, hogy a múlt idő helyesebb lenne), de a vén pöcs ehelyett ZAKLATJA!
Pandora
2019-12-13 at 20:12
Ha férfiak,akik urak,akkor igen lehet büszke,hogy dicsérik,udvarolnak neki.Egy úriember észreveszi,ha terhére van egy hölgynek ! Aki nem így viselkedik az nem férfi,csak hímnemű.
Namond
2019-12-13 at 20:55
Hát jobb mintha tőle.
Theo
2019-12-13 at 23:32
Naaa, de pont ez a taskas szemu, 30 evvel oregebb himringyo?
Erre ki lenne buszke?
bro
2019-12-19 at 16:27
Csak nem ilyen buzik mint a Geci Zsolt
Névnélküli
2019-12-14 at 10:22
Az égegy adta világon semmi nem lesz belőle.
Johanna
2019-12-16 at 10:06
Csak az a baj, hogy nem fedi le a valóságot.
jazz
2019-12-13 at 17:08
Jujj! Nem sikerül neki? Pedig Zsoltika egy igazán helyre legény a táskás szemeivel és az ellenállhatatlan habitusával…
Poppy
2019-12-13 at 18:02
??
securi
2019-12-14 at 12:39
jazz, tsévedsz, szép ember, nézd meg a facebookon
Neaddfel
2019-12-13 at 17:04
“A feleségem egy roppant intelligens asszony. Nem sértődött meg és nem is hordta le a fejem. Mindössze annyit mondott, élhetek a lehetőséggel, és keressek csak egy 19 éves ifjú hölgyet. Neki pedig gondja lesz arra, hogy ismét egy kis lakásban, szakadt kanapén, ócska fekete-fehér tévét nézhessek.”
***
Ebből olyan következtetésre jutni, hogy a felesége a hallottak alapján nem kapta fel a cukrot “sértődött meg” csak egy kapitális idióta juthat..
Benedek Károly
2019-12-13 at 17:03
Ezekre az útszéli kutyapiszkokra futja, de arra nem, hogy nemzetstratégiai és gazdaságstratégiai egyezmény született?!
Az egész világsajtó erről ír, csak a jobboldali, a kormánypárti sajtó nem?!
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20191213/indul-a-magyar-orosz-urprogram-lesz-magyar-urhajos-is-410141
csakafidesz
2019-12-13 at 17:27
A magyar űrhajós nagyon fontos. Fontosabb mint a kutyának a vacsorája.
Maci001
2019-12-13 at 18:53
Nyugodtan merjél kicsi lenni. Csak aztán ne ágaskodj nagy dolgok után.
Theo
2019-12-13 at 23:06
Nem ertesz ehhez.
Manapsag minden az urben dol el, a lehallgatasok, kifigyelesek, a media szoras, a telefonalas, a kiberhaboruk, a lakossag esetleges kinyirasa bizonyos helyeken. Letkerdes, hogy ne maradjunk ebben le.
Irysz
2019-12-14 at 01:55
The is lemaradtál a növésben.
Akkor folytasd azzal, hogy pl milyen szorosan összefügg az orvostudománnyal, a mindennapi tevékenységeiddel.
A magyar űrkutás az összes magyar műszaki egyetemen, MTA kutatóintézetekben folyik. Vagy 50 éve világszínvonalon számon tartva
Nem kell téged lehallgatni, kisugárzik belőled az ostobaság.
Az ilyenek ülnek a parlamenti Fatia Negra frakciókban, mint te.
Poppy
2019-12-13 at 17:02
Gusztustalan vé f….! Opni-ban a helye. Beteg kommcsi, azt gondolja hogy ő a 007-es Bond, de inkább Bolond! Valamit szív azt biztos, attól látja magát ellenállhatatlan hímnek. Bottal sem piszkálnák meg.
Jozsika
2019-12-13 at 16:57
Ha nincsennek az Sms -ek megsporolva nincs bizonyiték.Jonha megvannak.Beteg ez a DK- s.
S dobos felesége is kellett neki.
Jo van nincs abban baj ha a ferfi udvarol csak ne vigye tulba.
Aromo a fékezhetetlen agyvelejű nyúl
2019-12-13 at 16:54
Walaki rúgja már jól …ön ezt az önmagát alfahímnek képzelő leningyereket.
Csámpás Marcsa
2019-12-13 at 17:26
Könyékig belemarkolászott saját a gothárjába, de csak egy lekonyult mikrofont talált.
Jozsika
2019-12-13 at 16:51
Ha nincsennek az Sms -ek megsporolva nincs bizonyiték.Jonha megvannak.Beteg ez a DK- s.
Sümegh László
2019-12-14 at 01:41
Egy nagy maflás és a feleségének elköltözése elgondolkodtatná a szexmániást.
Bressa
2019-12-13 at 16:50
Rögzíteni a bizonyítékokat és feljelenteni, perelni, perelni…
Királytigris
2019-12-13 at 18:52
A perlés eltart vagy 10 évig. Legegyszerűbben Zsoltikát ki kell herélni. Ez gyors, és hatásos módszer, aztán megnyugszik.
khm
2019-12-13 at 21:26
Kurta kis kukikát levágni,heréket meghagyni.
Szenvedjen!
Here nélkül még marad libidó. Vesszőcske nélkül,még állva sem tud hugyozni!
bro
2019-12-19 at 16:25
Ne aggodj 2022-ben kilessz herelve!