Megvannak a végleges eredményei a vasárnap tartott olaszországi választásoknak: az M5S szerzete meg egyedülálló pártként a legtöbb szavazatot (32,22%), azonban a jobbközép koalíció, vagyis a Hajrá Olaszország, az Északi Liga és az Olaszország Fivérei összesen 38%-kal nyerte meg az olasz választásokat. A Renzi féle PD, vagyis a balos demokraták a vártál is kevesebb szavazatot kaptak, mindösszesen 18,9%-ot tudhatnak magukénak. Ahogyan arra számítani lehetett, megkezdődtek a zavargások országszerte, elsőként Firenzében kezdtek el tombolni a helyi migránsok a választások eredményei miatt.
Olaszország minden bizonnyal búcsút inthet a megnyomorító migránsáradatnak. A legnagyobb kérdés az, mikor és hogyan fognak tudni kormányt alakítani a győztes pártok. A szenátusi és képviselőházi helyek számát illetően arányeltolódás jött létre a jobbközép koalíció javára az Öt Csillag Mozgalommal szemben, szakértők szerint ebben az esetben Sergio Mattarella köztársasági elnök meghívja az összes politikai erő vezetőjét rezidenciájába, és egyeztetéseket kezdeményez a kormányalakítás lehetőségeiről.
Győztesek és vesztesek

Matteo Renzi/PD – Fotó: Formiche.net
Matteo Renzi és a Demokrata Párt nem számított csillogó eredményekre, azonban egyes párttagok megnyilvánulása szerint a vártánál is katasztrofálisabb eredményeket hoztak a baloldaliak. Szegény Renzire nagyon rájár a rúd, az ANSA hírügynökségnek már be is jelentette, hogy távozik a balközép éléről.

Silvio Berlusconi/Forza Italia – Fotó: Daily Mirror
Silvio Berlusconi, bár a legtöbb szavazatot kapott jobbközép koalíció tagja, pártja, a Hajrá Olaszország mégsem lett a koalíción belül a legtöbb szavazatot bezsebelő párt. Jelöltje, Antonio Tajani így aligha esélyes a miniszterelnökségre, összességében azonban elmondhatjuk, Berlusconi győztesen jött ki az olasz választásokból.

Luigi Di Maio/M5S – Fotó: ANSA
Luigi Di Maio, az M5S miniszterelnök-jelöltje, akik tulajdonképpen mint egyedüli párt szerezték meg a legtöbb szavazatot. Ahhoz azonban, hogy kormányt alakítsanak, az elért 32%-uk nem lesz elegendő, tekintve, hogy a jobbközép koalíció megelőzte őket közel 6%-kal.

Matteo Salvini/Északi Liga – Fotó: Daily Mirror
Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője és egyben miniszterelnök-jelöltje is tagja annak a Berlusconi-féle jobbközép koalíciónak, amelyben pártja szerezte a legtöbb szavazatot. Az Északi Liga Olaszország csaknem egész északi részét behúzták, pártjuk híres arról, hogy autonómiát igyekeznek kivívni ezeknek a tartományoknak.
Az EU rémálma
Olaszországban úgy látszik a populizmus egy sikeres stratégia: a baloldali populista 5 Csillag Mozgalom 5,6%-kal ért el többet, mint 2013-ban, a jobboldali Északi Liga pedig 10%-kal kapott több szavazatot, mint az előző választásokon. Brüsszel elkezdhet aggódni, ugyanis mind a koalíció, mind pedig az M5S migránsellenes politikája arra enged következtetni, hamar tenni fognak az Olaszországot már legalább három éve megnyomorító migránsáradat ellen. Ahogyan Silvio Berlusconi fogalmazott: 600.000 migránst fognak kitoloncolni, amennyiben megnyerik a választásokat.
A migránsok máris lázadnak az eredmények ellen
Hiába való volt a Matteo Renzi-féle PD választási csalás, amikor is muszlimok segítségével próbáltak meg több szavazatot bezsebelni úgy, hogy szavazó-szakkört tartottak a muszlimoknak a milánói Iszlám Központban. Igen ám, de a teszt-szavazólapon egyedül csak az ő pártjuk szerepelt. Várható volt az eredmények kitudódásával a migránstömeg elégedetlensége, elsők közötti felvételen épp Firenzében rombolnak szét egy sétálóutcát, hangot adva nemtetszésüknek.
Forrás: Guardian, SKY24TG, RAI, Twitter, PS; Vezető kép: Twitter.com
LUFTWAFFE
2018-03-12 at 15:09
Na most hogy pårszåz zsido nem fogja jol ereznie mågåt az EU homokozojåba tökre hidegen hagy. En mår csak azt vårom hogy elinduljon a szållitås. Aztån amikor europa tiszta akkor kell a biboldokat isrelbe kergetni.
Utåna jo eletunk lessz
Soros György
2018-03-07 at 07:17
Valami nem tiszta itt az 5csillag körül! Még szerencse, hogy a jobboldali koalíció 6%-al több szavazatott szerzett!
https://vilagfigyelo.com/lehull-a-lepel-az-5-csillag-mozgalommal-akart-soros-hatalomra-jutni-olaszorszagban/
zeusz
2018-03-06 at 17:04
Bevetni a csürhe csorda ellen a hadsereget.Húsvét jön , ezeknek nem jézuska hanem géppuska.
ANTIGLOB79
2018-03-06 at 17:30
valójában nem a betelepítendőkre kell haragudni ők is csak áldozatok
modern marhacsordaként küldik őket ránk-csak nem ostorrral hanem mobiltelefonnal,okostelefonnal hajtják és nem pulikutyával hanem vadászgéppel terelik őket
gyöngébbek kedvéért
a neten kreált fantomellenség ellen mímelt harcban vadászgépekkel lebombázzák a házaikat így nem kell elhajtani őket jönnek azok maguktól is sőt még ki is fizetik saját szállításukat
marta
2018-03-06 at 15:30
GRATULÁLOK SZÍVEMBŐL AZ OLASZ NÉPNEK !!!!!!!!
ANTIGLOB79
2018-03-06 at 16:24
korai az öröm!az ötcsillag egy szavazatrabló anarchista fekete ló!
álnokságról képmutatásról nem hallottatok még:
Denes
2018-03-06 at 14:34
Kedves Petra,
A video alatt a youtubon a kovetkezo felirat van “The parade is due to the murder of their compatriot caused by a madman.” (olaszrol forditva a google translatetel.
Nem biztos hogy a valasztasok miatt tort ki a zavargas, amit persze onmagaban teljesen elitelek, barmi legyen is az oka.
Udv,
Denes
Argum
2018-03-06 at 13:53
Hogy hogyan és hová toloncolná ki az illegális migránsokat az új olasz kormány, az még a jövő zenéje, és óriási feladat is egyben.
De ha megteszik az első lépéseket ez ügyben, annak híre futótűzként fog elterjedni Afganisztántól Dél Afrikáig.
Már ettől is megtorpanhat a bevándorlási hajlam, ha pedig tényleg beindul egy hatékony kitoloncolás, az még Török és Görögországból is kihajtja a migránsokat.
Ez pedig a “sorosterv” teljes bukását jelenti.
ANTIGLOB79
2018-03-06 at 14:27
mondom ne beszéljünk migránsokról a migráns saját egyéni szándékábol jön–DE EZEKET HOZZÁK–bár úgy van tálalva mintha menekülnének,maguktól jönnének
a HOZÓKAT kell leállítani és kivágni az e.parlamentből….stb
Monalisa
2018-03-06 at 11:58
Hogy a három év alatt rengetek kiképzett katona bevándorolt Európába az biztos.
Ezeknek a fegyverhasználat olyan mint nekünk az evökanál használata. Lehet is látni hofy minél többen vannak annál brutálisabbak mindenfajta szempntból. Elöször csak követelöznek, utána ha ugy tetszik majd elvesznek tölünk mindent.
A pár száz ezer eltünt személyröl még mindig nem tud senki semmit. Nagyon érdekes hogy mindenfajta szedett vedett csürhebanda, anélkül hogy tudnánk hogy kicsdodák meg honnan jöttek, jöhet, mehet és garázdálkodhat bizonyos országokban. Az egész világ röhög rajtunk. És mindezt az ugynevezett “intellektuális” balliberális pártoknak/embereknek köszönhetjük.
Gábor Szabó
2018-03-06 at 12:22
Nemhiába szeretné Karácsony laktanyákban elhelyezni őket.
ANTIGLOB79
2018-03-06 at 13:46
a mi oldalunkról ne beszéljünk bevándorlókról,menekültekről,migránsokról
ez egy felülról irányított,tervezett,szervezett,globális agymosással,globális korrupcióval létrehozott RASSZISTA célzatú antidemokratikus és erőszakos BETELEPÍTÉS
célja először talán csak ba(?)oldali szavazógép létesítése de végül az európai ember
totális kiirtása
ANTIGLOB79
2018-03-06 at 14:50
célok:
csökken a bizonyos terület körül igencsak felszaporodott arab tömeg
európában egymásra nyomják az őslakosságot és a betelepítetteket ezek közül a harciasabbak kölcsönösen kiirtják egymást
a média sugalmazni fogja ezt azért ölték meg mert keresztény volt azt meg azért mert muzulmán az idióta tömeg leszűri:nem érdemes se kereszténynek se muzulmánnak lenni—kész a totális agyhalott zombi-rabszolga tömeg
Gabóca
2018-03-06 at 16:06
Hány milliárd Euró kölcsönt akar felvetetni a csicska (Soros)? Innen fúj a szél. ( Rothschild és bandája, a világkormány) Az első és második vil.háborúban is hatalmas vagyont szereztek azzal, hogy az egyik bankcsoport az egyik félnek, a másik meg a másik félnek adott kölcsönt, hogy fogyjon a hadianyag. A bevétel meg ment az Alapítványba.
Gabo
2018-03-06 at 11:21
…. majd a feldúlt, kifosztott terület üzlet-tulajok adójukból összeadják a havi 312Eurót…ami JÁR a sáskáknak.
Amúgy nem győzöm mondani, ezek KATONÁK,civil ruhában.
esvány
2018-03-06 at 11:08
“A bevándorlás pozitív jelenség!” Mondotta az ENSZ főtitkára. Az idióta portugál.
lajosdagi
2018-03-06 at 11:04
Ajánlom a figyelmetekbe az alábbi olasz linket:
Firenzei tiltakozás:
http://video.corriere.it/immigrato-ucciso-firenze-protesta-senegalesi/a079d3b4-20d0-11e8-a659-e0c6f75db7be
(Agenzia Vista) Firenze, 06 marzo 2018 Protesta dei senegalesi a Firenze in seguito all’omicidio del loro connazionale Idy Diene, 54 anni, ucciso da un 65enne italiano.
Tehát a zavargás azért tört ki, mert egy társukat megölték…
Fülöp Ida
2018-03-06 at 10:59
Most derült ki az olasz hírekből, hogy a videón látható firenzei eset mögött igazából más ok van. Tegnap egy olasz férfi lelőtt az utcán egy szenegáli migránst. Az olasz eredetileg öngyilkos akart lenni anyagi okok miatt, de végül úgy döntött, inkább mást öl meg. A szenegáli közösség szerint azonban ez rasszista tett volt, és ezért romboltak az utcán. Szerencsére más városokban nem volt ilyen tüntetés, azért is mert még nem alakult meg a kormány, és még esetleg egy 5 csillagos és baloldali koalícióra is lehet számítani. Az 5 Csillag Mozgalom sokkal inkább migráció párti, mint ellenes. Bár eredetileg azt mondták, de a valóságban ez nem így van. Rómában és Torinóban is migránsbarát politikát folytatnak az 5 csillagos polgármesterek. http://www.ilprimatonazionale.it/cronaca/firenze-macerata-guai-parlare-razzismo-80859/
pandora
2018-03-06 at 10:57
Az azért örömteli,hogy Renzi is el a balfenéken,mint az a kedves,antipatikus és túlképzett Schulz.Az összes bunkó szocialistának hasonló jókat kívánok.
olszal
2018-03-06 at 09:46
Csak óvatosan a lelkesedéssel! Az olaszok tudnak hatalmas meglepetéseket (is) okozni…
Hosszabb a nap mint a kolbász, tartja a mondás, várjuk meg amíg megalakul az új kormány(bár ott kormány nélkül is megy a mindennapi ügyvitel…)és az azt követő intézkedéseiket megtapasztalva lehet lelkesedni, vagy éppen ellenkezőleg…
Nem megbízható társaság az olasz…Így Tajani úr álláspontja sem volt mindig érthető (sőt, számunkra kedvező) az EU-ban bevándorlás ügyben.
Kaktusz
2018-03-06 at 09:30
NAGYON JÓÓÓÓÓÓÓÓ! GYŐZÖTT A JÓZAN ÉSZ!!!! A V4-EK UTÁN AUSZTRIA,OLASZORSZÁG, SZLOVÉNIA, HORVÁTORSZÁG, BALTI ÁLLAMOK, ÍGY MÁR EGY HATÁROZOTT CSOPORTOT TUDNAK ALKOTNI A NORMALITÁS ÉS A REND MELLETT!!! HAJRÁ JÓZAN ÉSZ ÉS TÖRVÉNYESSÉG!!! LE A BALLIBERALIZMUS ÁTKÁVAL!!!!!
Kaktusz
2018-03-06 at 15:04
No mi az? Ennyi telt tőled?
Gabóca
2018-03-06 at 15:57
Te tényleg sokat ittál, vagy szívtál. Már fentebb is leírtad az ide nem való hülyeségedet.
Fülöp Ida
2018-03-06 at 08:56
Az 5 Csillag Mozgalom populizmusa valójában az alapjövedelem ígéretében merül ki. Jórészt azzal taroltak a választásokon, különösen Dél-Olaszországban. Bár a Ligát (korábban Északi Liga) és az 5 Csillag Mozgalmat is populistának nevezik, de sok tekintetben egészen más a politikájuk. A Liga pl. nem támogatja az alapjövedelmet, hanem a munkanélküliséget akarja csökkenteni. Továbbá míg a bevándorlásról alig esett szó az 5 csillagosok választási kampányában, addig a Liga politikusai sokat beszéltek róla, hogy megszüntetik az illegális migrációt, és kitoloncolják az illegális migránsokat. Matteo Salvini azonban többször is elmondta a kampány során is, hogy a legális migránsokkal semmi bajuk. Ezt jelzi az is, hogy a Liga migrációs felelőse egy nigériai származású férfi, Tony Iwobi, aki 40 éve él Olaszországban. Ő is állandóan azt mondja, hogy nem szabad engedni az illegális migrációt. Minden ország a világon védi határait, és egyenesen hihetetlennek tartja, hogy Olaszország ezt nem teszi meg. Iwobi ezenkívül még nagyon gyakran rasszistázza is a baloldalt, amiért az olaszokkal szemben a migránsokat részesítik előnyben. Nem ő az egyedüli migrációs hátterű olasz, aki a baloldali migrációs politikát ostorozza.
Ferenc
2018-03-06 at 08:48
Már csak a 600.000 ingyenélőtől kéne megszabadulniuk. De ne mások rovására!
siba
2018-03-06 at 08:16
mindegy mi lesz. A migráns problémémá(ju)kat már egy kormány sem tudja jelen eu-s törvények mellett megoldani. már késő…
Monalisa
2018-03-06 at 10:42
Egyenlöre az ország törvényeit kell betartani. Az EU törvényt ami a bevándorlást illetti egyetlen ország sem irta alá, ezt Bruszel találta ki és sajátitotta magának. Amikor az országok belétek az Unióba, halvány gözük sem volt arrol hogy a hátuk mögött ilyen katasztrófális helyzetbe sodorja az Euróai országokat. Ha bizonyos országok ezt elöre tudták volna, valószinü be sem lépek volna az EU-be.
saghy rozi
2018-03-06 at 12:12
Jelenleg nincsen olyan eus törvény ami akadályozná a megoldást. Bizottsági duma, törekvések és ajánlások vannak, ha jól tudom.
Gabóca
2018-03-06 at 15:52
Nincs ellen törvény. Viszont dorgálás, antihumánus, meg rasszista jelző,
megbélyegzés van az EU részérő, ha vissza akarná őket Olaszország küldeni ahonnan jöttek.És nemcsak az EU, hanem minden gittegylet azt szajkózná az ENSZ-el az élen.
Kéfa
2018-03-06 at 07:49
Máshol is megnéztem, de úgy tűnik a parlamenti mandátumokról még az olasz újsághírek is ellentmondak egymásnak. Jelenleg nagyjából 100-110 helye lehet a jobbközépnek, 80-90 az 5 csillagnak és 20 vagy 20 feletti az eddig kormányzó Renzi pártjának.
A szenátusban viszont úgy tűnik 50% feletti eredményt ért el a jobbközép.
Remélem 50% feletti lesz a végeredménye a jobbközépnek a parlamenti képviselők számát tekintve is. Szorítok nekik.
Kéfa
2018-03-06 at 07:19
Azt nem tudom, hogy most a cikkben szereplő 38%-os jobbközép eredménybe beszámitották-e a megnyert egyéni választókörzeteket is? Azaz ez a 38% a parlamenti helyek arányát jelenti-e?
Apolitikus
2018-03-06 at 06:54
Ébredezik Európa, sajnos a hollandok, németek, franciák még nem, de szívből remélem hogy előbb-utóbb ők is.
Monalisa
2018-03-06 at 10:30
A Hollandok is felébredtek már, csak még nem jutottak el odáig hogy cselekedjenek is.
Monalisa
2018-03-06 at 11:41
Egyébként a Hollandoknál elég nehéz a helyzet, mert ök már évtizedek óta telepitettek be muszlim vendégmunkásokat és már annyi van belölUk hogy náluk tényleg visszafordithatatlan a helyzet. Ráadásul a pártok (2 pártot kivéve) erös migránssimogatók és a jelenlegi kormány is (aki már a harmadik szakaszát tölti). A probléma még az is, hogy a befogadáspártiak megtámadják a nem befogadáspártiakat, a szólásszabadság le van korlátozva olyan formában hogy ha szint vallanak elvesztik a munkájukat vagy kiközösitik öket. De ami a felébredést illeti, igenis felébredtek, csak azt nem tudom hogy mit tudnak vele kezdeni.
saghy rozi
2018-03-06 at 12:09
Igen.
Jura
2018-03-06 at 22:43
Csak hát visszaaludtak.
aaa001
2018-03-06 at 02:43
a migráns simogató férgeket is ki kell toloncolni!
Monalisa
2018-03-06 at 10:32
Azt már régen el kellett volna kezdeni
DKMSZPKORRUPT
2018-03-06 at 00:14
Olaszok nagy részük észhez tért.Nem kérnek a Soros 2 osztályt végzett élősködőiből.
Monalisa
2018-03-06 at 10:31
A bevádorlók 50%-a analfabeta, tehát még 2 osztályt sem vegeztek el
Kaktusz
2018-03-06 at 15:02
Bla-bla-bla
Gabóca
2018-03-06 at 15:28
Mennyit ittál? Hogy jön ez ide?
gesztenye
2018-03-06 at 15:56
Migráncsügy: nagy pofont kapott a baloldal és az unió