Moszkva még mindig nem elégedett a fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodás végrehajtásával, szerinte az orosz export elé továbbra is számtalan akadályt gördítenek, illetve nehezítik azt. Ennek Szergej Versinyin külügyminiszter-helyettes adott hangot szombaton a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint, miután Versinyin az előző nap találkozott az ügyben az ENSZ illetékes kereskedelmi tisztségviselővel. A gabonaszállítási megállapodást többször meghosszabbították már tavaly júliusi megkötése óta, legutóbb május 17-én két hónapra.
Ez lehetővé teszi az ukrán gabona és műtrágya exportját három olyan kijelölt ukrán kikötőből, amelyek orosz tengeri blokád alatt állnak. Ezzel párhuzamosan Oroszország is folytathatja korábbi gabona- és műtrágyaexportját, a nyugati büntetőintézkedések nem vonatkoznak ezekre az árukra.
Oroszország ankarai nagykövete pénteken kijelentette a RIA orosz hírügynökség szerint, hogy bár tárgyalnak a gabonamegállapodás végrehajtásának feltételeiről, egyelőre szó sem lehet arról, hogy júliusban megint hozzájáruljanak a meghosszabbításához.
Forrás: MTI
Facebook hozzászólás
márko
2023-06-10 at 22:15
az ukrán oligarchia , az Ukrán náci-fasiszta állam az Európa rákfenéje marad
. ÉS szemünk előtt alakul ki az 1000 éves UKRAJNA MINT HEGEMÓN
/
hogy a németek és a többiek ,istenítik és védik az ukrán hegemóniát , HÁT VIGYÉK mindet haza
mi magyarok megleszünk Ukrajna nélkül
Orientál
2023-06-10 at 20:53
Sikeresen az USA És a brit vezető politikusok akadályozzák a gabonaexportot úgy ahogy az az ukrajnai műtrágya előállításához nélkülözhetetlen alapanyagot eljuttató vezetéket is üzemelését is megakadályozták ami nagyon nagy műtrágya drágulást is fog okozni ami majd az ukrajnai gabona termelésének nagy csökkentését fogja okozni mivel Zelenszkijék Sorosék ezt aztán elintézték és nemcsak a gabona árát fogja drasztikusan megdrágítani de a ammóniáét is mint a műtrágya egyik alapanyagát. Ez mind az élelmiszerek árára is kifog hatni ,persze aki itthon jól fog járni az az egyetlen hazai gyáros hát a Bige balliberális elvtárs és családja lesz.
Károly
2023-06-10 at 20:11
Persze hogy nem akarják az oroszok nyáron meghosszabbítani mert amit az éhező országokba kellene szállítani abból rengeteget hazánkban lévő terménytárolókban tároltatnak Sorosék.