Dr. Vig Mór, a flottakezelő vezetője január 27-én a Klebelsberg Kultúrkúria udvarán mutatta meg az új járműveket, melyek a megállapodás értelmében hozzá fognak férni az önkormányzat saját használatú töltőihez – így büszkélkedett még februárban közösségi oldalán, illetve a II. kerület lapjában Őrsi Gergely MSZP-s polgármester, amire a Mandiner hívta fel a figyelmet. A dolog pikantériája, hogy Vig Mórról azóta kiderült, hogy számlagyárat működtető ügyvéd.
Mint ismert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói nemrég lecsaptak egy hatalmas méreteket öltő számlagyár működtetőjére, egy praxisától eltiltott ügyvédre. Azóta kiderült, hogy ő Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. Egyébként Őrsi Gergely Vig Mór ismerőse a polgármester Facebook-profilja szerint. A Mandiner kitér arra is, hogy az adatok szerint Vig Mórnak van egy Boyongo Delivery Kft. nevű, postai és futárpostai tevékenységgel is foglalkozó vállalkozása. A cég székhelye közvetlenül a szlovák határ mellett, Tésán van, az ügyvezető azonban egy II. kerületi lakos, bizonyos Simai Márton. A 2020-ban alapított cég az első évben 16 174 000, 2021-ben 26 330, tavaly pedig már 31 556 000 forint nettó árbevételt produkált.
Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
angelblind652
2023-12-08 at 13:29
És háttal pedig talán a vörös sörényű lovagina tűnik úgy, hogy erősen gondolkodik azon, hogy lehet még egy bőrt lehúzni levitézlett fővárosunkról???
Ezek
2023-12-06 at 16:44
Összetartó családok ezek. Az (E)Örsi sem piskóta.
andras
2023-12-05 at 14:17
zsák a foltját
Theo
2023-12-05 at 14:07
Egy brancs ezek.
Orientál
2023-12-05 at 10:46
Ez is bizonyítja hogy a nemzetközi balliberális zöld sunyi hatalommániás politika nagyon is összeköttetésben van a korrupt hazug országunkat széthazudó és csődbe szétlopó balliberálisokkal zöldekkel még rokoni összeköttetéseik által is..