Az alvilág titkai
Botrányosan csekély büntetést kérnek a fegyveresen garázdálkodó, drogos és ittas reality showszereplőre, Mandula Ádámra (videó)
Az illetékes ügyészség mindössze büntetővégzésben meghozott végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza vádiratában Mandula Ádámmal szemben. Az Éden Hotel és az Aranypart, illetve az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplőjét, aki a Golden Coast nevű együttesben is zenélt egykor - mint ilyen közszereplőnek minősül - decemberben figyelmeztető lövést is leadó rendőrök fogták el Budaörsön, miután drogosan és ittasan gáz- és riasztófegyverrel lövöldözött, majd szamurájkarddal, golyóállómellényben Rambónak képzelve magát járkált a városban céltalanul. A 33 éves reality showszereplőt felfegyverkezve elkövetett garázdaság és kábítószer birtoklása miatt előállították, majd letartóztatták. A vádban ugyanez szerepel. Megszületett az első magyar feljelentés a párizsi olimpia nem létező jegyeit áruló kibercsalók miatt (videó)
Fiával akart a 2024-es párizsi olimpiára ellátogatni egy budapesti apa. Tizennégy sportrendezvényre vásároltak jegyet egy a hivatalos jegyárusító honlaphoz kísértetiesen hasonlító honlapon, a paris24tickets.com-on. Minden flottul működött. Amikor elakadtak a rendelések során, négy alkalommal angol telefonszámról egy kedves női hang hívta is őket angolul, hogy miben segíthet. Egy számlát is kaptak, amiben még a sportcsarnok elosztását is jelezték. Két napja az apa ellenőrizni akarta a jegyeket, ám a honlap helyett kiberbűnözőkre figyelmeztető vörös oldal jött be. Feljelentést tettek. Magyar drognagykereskedőket is lebuktattak az FBI működtette titkos szoftver, az Anom segítségével (videó)- a 20 éves NNI ügyeiből (6. rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, az Anom-akciót mutatjuk be sorozatunk 6. részében. Az Anom-akció az egész Földre kiterjedő kábítószer-bűnözés elleni akció volt az FBI, az Europol és tucatnyi nemzeti nyomozó hatóság, köztük a Nemzeti Nyomozó Iroda részvételével. Az FBI kifejlesztette az Anom néven elhíresült csevegő rendszert, amiről elhitették a maffiózókkal, hogy lehallgathatatlan. A titkosított készülékeket 1200 - 2000 dollárért árulták az FBI fedett ügynökei, cserében valóban lehallgathatatlan volt a rendszer - a külvilág számára. A maffiózók bátran csevegtek az Anomon, miközben az FBI több millió beszélgetést rögzített, majd elemzett. Így jutottak el ez eddigi legnagyobb hatalmú magyar drognagykereskedő maffiához is. Portik Tamás elérte, hogy ne csak a maffiózók egy része tartsa az alvilág urának (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (5. rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a Portik ügycsoportot mutatjuk be sorozatunk 5. részében. Portik Tamás kisstílű telefon persely fosztogatóból lett fehérgalléros bűnöző az olajozásban, majd kegyetlenül leszámolt valódi, vagy vélt ellenségeivel. Prisztás József meggyilkoltatásával kezdődött az úgynevezett budapesti bandaháború 1996-ban. Egy ingatlan miatt ölette meg Portik. Még abban az évben agyon akarta lövetni Lakatos Csaba hajtót. Boros Tamást felrobbantatta 1998-ban. Fenyő Jánost ugyanabban az évben lelövette. Ez utóbbi még nem jogerős ítéleti tényállás. Gyerekkori barátját, Gyüre Józsefet 1999-ben agyonlövette. Eddig 55 év fegyházat kapott, amiből 35 év már jogerős. Megúszhatja tíz év börtönnel az Írországban heroincsempészeten kapott egykori vadászpilóta sztár, Németh Zoltán
Optimális esetben 10 év börtönt kaphat az egykori vadászpilóta, Németh Zoltán, aki még jelenleg is előzetes letartóztatásban van Írországban. A 63 éves Némethtet tavaly decemberben több mint 8 millió euró értékű heroincsempészeten kapták másodmagával. Az egykori vadászpilóta sztár vezette Cessna farokrészében rejtették el a mintegy 60 kilogramm heroint gyanúsított társával, az 50 éves A. Ignáccal közösen. Alapesetben maximálisan 25 évet kaphatnának mindketten, ám részletes beismerő vallomás esetén megúszhatják kevesebbel. Mint ahogy az a napokban egy kokaincsempésszel megtörtént Írországban. Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.
Egy évtizeden át ítélkeztek, botránytól sem mentesen a bíróságok a vörösiszap katasztrófa felelősei felett (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (3. rész)
Tíz halálos áldozat, 227 égési sérült, több milliárd forintos kár: ez volt a mérlege a 2010. október 4-i vörösiszap-katasztrófának. Vádat 2012-ben emeltek egy kellően alapos NNI nyomozás után, az első elsőfokú eljárás azonban totális és botrányos felmentéssel ért véget. Másodfokon vissza is adták az eljárást újra első fokra. Ahol már elmarasztaló ítélet született, a 15 vádlottból tizen elítéltek, a két felső vezetőt letöltendő szabadságvesztésre, a többieket felfüggesztettre, illetve pénzbüntetésre. A Győri Ítélőtáblán annyi változott, hogy három felső vezető kapott letöltendő szabadságvesztést. A végső szót a Kúria mondta ki: a jogerős ítélet 2020-ban született meg. Meggyilkolt hat romát a halálbrigád, a felbujtók mai napig ismeretlenek, pedig még a bandavezér is beszélt róluk – a 20 éves NNI ügyeiből (videó)(2. rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a romákat sorozatban gyilkoló halálbrigád ügyét mutatjuk be sorozatunk 2. részében. A debreceni kötődésű cigánygyűlölő banda kilenc támadást követett el 2008 - 2009-ben az ország különböző részein hat roma embert, köztük gyereket is meggyilkolva. Kiss Árpádot és testvérét, Istvánt, valamint Pető Zsoltot tényleges életfogytiglani fegyházra, sofőrüket, Csontos Istvánt 13 év fegyházra ítélték jogerősen. Csontos tavaly szabadult. Az NNI többször nyomozott az ügyben, az elkövetők mellett felbujtókat is kerestek, utóbbit sikertelenül. A lehetséges politikai összefüggések tisztázatlanok. Elkapták a bestiális ároktői bandát, akik vascsövekkel verték agyon az idős embereket (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (1.rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, az ároktői banda ügyét mutatjuk be sorozatunk 1. részében. Brutális kegyetlenséggel vertek agyon vascsövekkel két idős embert, valamint csontjaikat törve verte össze még tizenkét szintén idős áldozatukat az ároktői banda. A hat fős aljas brigádból hárman életfogytiglani fegyházat kaptak, ketten közülük tényleges életfogytiglanit, a harmadik társuk feltételes szabadlábra helyezéséről 30 év letöltése után lesz lehetőség. A kegyetlen bandát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) életvédelmis nyomozói mérték be, majd számolták fel. Kiadták a németek Simeon Ravi Truxot, a Hammerbande antifa rohamosztag tagját, a tavalyi budapesti embervadászat résztvevőjét (videó)
Váratlan fejlemény az antifák rendezte tavalyi budapesti embervadászat kapcsán! A Pesti Srácok értesülése szerint a német igazságügyi szervek kiadták Magyarországnak Simeon Ravi Truxot, akit Budapestre szállítottak. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon meggyanúsították a német antifát és azonnal őrizetbe vették. Indítványozzák a letartóztatását. Trux a megalapozott gyanú szerint a hírhedt német antifa rohamosztag, a Hammerbande tagja és részt vett a tavaly februári budapesti embervadászatban. Tavaly Berinben fogták el a magyar hatóságok három körözése alapján. Példás, életfogytiglanival felérő büntetést kapott a pedofil visszaeső gazember, aki jelenleg is fegyházban ül 16 éves büntetését töltve
Példás büntetéssel sújtották még februárban azt a pedofil visszaeső gazembert, aki jelenleg is 16 éves fegyházbüntetését tölti hasonló, gyomorforgató pedofil bűncselekmények elkövetése miatt. Az 54 éves aljas bűnözőt februárban ítélték újabb 25 éves fegyházbüntetésre az újabb pedofil bűncselekményei miatt. A vádlott és védője felmentésért fellebbezett, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség ma nyújtotta be fellebbezését. Ebben a 25 év fegyházbüntetés jóváhagyását indítványozta azzal, hogy a pedofilnak teljes egészében ki kelljen töltenie a büntetését. Jogerősen négy évet kapott a Márki-Zay Pétert támogató korrupt romavezető, aki a 30 milliót sem tarthatta meg, sőt egymilliót még fizetnie kell (videó)
Jogerősen is négy év szabadságvesztésre ítélték ma a Fővárosi Ítélőtáblán Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat volt vezetőjét, aki saját beosztását bocsátotta árúba 30 millió forintért, csak lebukott. Az elsőfokú ítélethez képest annyi változás történt, hogy Agócs egészségügyi állapota miatt börtön fokozat helyett fogházban kell letöltenie a büntetését, ugyanakkor a pénzbüntetést egymillió forintra emelte a táblabíróság. Így Agócs János nemcsak az elnöki posztjáért kapott 30 milliót bukta, hanem még fizetnie is kell.
Kérni fogja a törvényszék az olasz antifa rohamosztagos, Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését az EP-től (videó)
Az olasz szélsőbalos pártszövetség színeiben az Európai Parlament képviselőjévé választották Ilaria Salis olasz antifát, akire 11 év fegyházat kért az ügyészség vádiratában, miután tavaly februárban négy budapesti támadásban is részt vett a botrányos embervadászat során. Külföldi antifa rohamosztagosok csak azért vertek agyba-főbe 8 embert Budapesten, mert katonai terepmintás ruha volt rajtuk. Salist hősként emeli magasra az olasz szélsőbal és a kommunisták. Az EP-képviselőséggel pedig mentelmi jog jár, fel kell függeszteni a bírósági eljárást Salis ellen. Amint ez megtörténik, a Fővárosi Törvényszék fogja kérni az EP-től az antifa nő mentelmi jogának felfüggesztését. Túszul ejtette a kislányát, majd gyilkossággal fenyegetőzve követelőzött az egyiptomi Rabea M. – mindössze 7 év 6 hónapot kapott (Videó)
Mindössze 7 év 6 hónap börtönre ítélték ma az egyiptomi Rabea M.-et, aki két éve Soroksáron saját kislányát ejtette túszul. A gyerek meggyilkolásával fenyegetőzött arra az esetre, ha nem viszi oda hozzá a rendőrség az egyiptomi nagykövetség munkatársát. Mindezek ellenére nem terrorcselekmény elkövetésével vádolják, hanem mindössze személyi szabadság megsértésének és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, továbbá testi sértés bűntettének kísérletével, magánlaksértés, valamint garázdaság vétségével. Sokkal súlyosabb büntetést kaphatott volna, ha terrorcselekmény miatt ítélik el. A vádhatóság mindenesetre súlyosításért fellebbezett. Az egyiptomi a tárgyaláson megfenyegette a tanúkat, így letartóztatásban marad. Megdolgoztatja az alkotmánybírákat Jozef Roháč, avagy van-e szólásszabadsága az életfogytiglanit töltő kilencszeres bérgyilkosnak (videó)
Jozef Roháč magyar és szlovák jogerős ítéletek szerint is bérgyilkos, Magyarországon és Szlovákiában is életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték összesen 9 gyilkosságért. A Csillagbörtönben tölti magyar büntetését. Napjait azzal szeretné tölteni, hogy nyilatkozna a magyar és a szlovák sajtónak. Csakhogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága sorra elutasítja az interjúkérelmeket. Az elutasítás legfontosabb indoka, hogy Roháč nyilatkozatai népszerűsítenék a bűnözői életmódot. A szlovák bérgyilkos és magyar ügyvédje, Fülöp Tamás másként gondolja mindezt. Utóbbi panaszt nyújtott be májusban az Alkotmánybírósághoz. Kérdés, lehet-e szólásszabadsága egy életfogytiglanira ítélt bérgyilkosnak, vagy sem. VV Fanni gyilkosának, Brodmann Lászlónak semmit nem jelent, ha valóban a lány maradványait találták meg az ajkai tóban (videó)
Brodmann Lászlónak semmit nem jelent, ha a május 5-én az ajkai csónakázó tóban megtalált csontváz valóban VV Fanni maradványai. A jogerősen életfogytiglani fegyházra ítélt gyilkos tovább tölti az ítéletét, a maradványok megtalálása azonban nagyon sokat jelenthet a lány családjának. El tudnák tisztességgel temetni szerettüket. A 2017-ben meggyilkolt Novozánszki Fannit a napokban nyilvánították hivatalosan halottá. Holtteste, maradványai a mai napig nem kerültek elő. Az ajkai csónakázó tóban talált csontváz darabok - koponya, lábszár és egyéb csontok - azonosítása hosszú időt vesznek igénybe. Ami biztosnak látszik, a megtalált maradványok bűncselekmény útján kerültek a tóba. Kárpátalján is dübörög a Mátrix Projekt! – A kibermaffia elleni óriási siker magyar–ukrán rendőri együttműködésben (Videó)
Az eddigi legnagyobb, Magyarország ellen dolgozó kiberbűnöző maffiát számolták fel Kárpátalján a magyar és az ukrán rendőrök mintaszerű együttműködés keretében. A banki csalásokra szakosodott szervezett bűnözői csoport 41 tagját fogták el, akik magukat egy Magyarországon működő pénzintézet alkalmazottjainak adták ki. Az Anydesk alkalmazással hozzáfértek magyar emberek bankszámláihoz, amelyekről jogtalanul hajtottak végre utalásokat. Call centert működtetve csapták be a gyanútlan és óvatlan számlatulajdonosokat. A bűnszervezetet irányító 29 éves férfi az operátoroknak heti 100 ezer dollár bevételt tűzött ki célul. A kár több százmillió forint. Gyárfás Tamást korlátozza a táblabíróság, a Fenyő-gyilkosság vádlottja nem hagyhatja el Magyarországot (videó)
Az emberölés bűntette miatt Gyárfás Tamás és társa ellen folyamatban levő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2024. június 4-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatva elrendelte Gyárfás Tamás elsőrendű vádlott bűnügyi felügyeletét a másodfokú eljárás befejezéséig. Az elsőrendű vádlott engedély nélkül Magyarország közigazgatási területét nem hagyhatja el, lakó- és tartózkodási helyét nem változtathatja meg. Köteles továbbá hetente egy alkalommal a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon személyesen jelentkezni. Ismert, Gyárfást elsőfokon 7 év fegyházra ítélték a Fenyő-gyilkosság ügyében. Nem lehet profi hamis 20 ezrest nyomtatni, nem tudta ezt a miskolci pénzhamisító, le is bukott a segítőivel együtt (videó)
Több mint 250 millió 20 ezer forintos bankjegy van forgalomban, ám évente csak néhány száz darab hamisított kerül elő, jellemzően kis, vidéki boltokból. A kísértés nagy, ám mégsem próbálkoznak sokan a bankó hamisításával. Ennek oka, hogy gyakorlatilag hamisíthatatlan, annyi a biztonsági elem, jel benne, rajta. Ráadásul biztonsági pénzpapírra készül metszett nedves nyomással. Nem tudta ezt az a miskolci atyafi, aki úgy gondolta, majd ő megoldja a lehetetlent, és tintasugaras színes nyomtatóval készített 20 ezresnek látszó papírfecniket irodai másolópapírra. A bukás biztos volt, a Nemzeti Védelmi Szolgálat ki is szúrta. Az atyafi bűntársaival rács mögé kerültek. Filmvetítés a törvényszéken: láthattuk, a rohamosztagosok agyba-főbe verték áldozatukat – Eközben az olasz antifa fővádlott nő főszerepelt (Videó)
Olaszosan kezdődött ma a Fővárosi Törvényszéken a tavaly februári budapesti embervadászat miatt indult per újabb tárgyalási napja. Az elsőrendű vádlott, Ilaria Salis még csak tegnap kóstolhatott bele a szabadság levegőjébe, miután 16 milliós óvadék fejében, bokáján nyomkövetővel távozhatott a börtönből. Ma már láthatóan vígan érkezett a törvényszékre, nagy számú olasz sajtómunkás kíséretében. Az érdeklődők zöme is olasz volt. Innen a szinte állandósult háttérzaj, ami övezte a bizonyítási eljárást. A cseverészés csak akkor némult el, amikor a bíró levetítette a gazdagréti bestiális támadás felvételeit. Gusztustalan csordaként rontottak hátulról a támadók a védtelen áldozatukra – agyba-főbe verték. Ismét bajban van a tévesen móri mészárosnak mondott Kaiser Ede, akit most egy pisztoly miatt tartóztatott le a nyomozási bíró (Videó)
Még négy éve sincs, hogy szabadult 18 év fegyház után Kaiser Ede, akit tévesen a móri mészárlásért ítéltek életfogytiglanira, majd mentettek fel. Egy sor más fegyveres rablás miatt azonban keményen elítélték és az ítéletet végig ki kellett töltenie. Az elmúlt években csak annyit lehetett hallani róla, hogy külföldön – Portugáliában – él, állítólag építőipari vállalkozást visz. Múlt héten azonban Csepelen a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége és a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni nyomozói rajtaütöttek. Egy pisztolyt találtak az autójában. A nyomozási bíró el is rendelte 30 napra a letartóztatását, amit mindenki tudomásul vett, így a döntés jogerős. Városházi botránysorozat: a politikai felelősség Karácsony Gergelyé, ám a bűncselekményekért is felelnie kell valaki(k)nek (videó)
Újabb és újabb csontvázak esnek ki a Városháza szekrényeiből. Újabb és újabb feljelentések születnek vélt, vagy nem is annyira vélt, a Városházához köthető bűncselekmények elkövetése miatt. Milliárdokról van szó. Milliárdok jártak ide-oda a látszólag útvesztőben, csakhogy előbb-utóbb minden kiderül. A Lánchíd-botrány még nem is ért a csúcsára, az adóhatóság gőzerővel nyomoz, újabb költségvetési csalásgyanús ügy miatt született feljelentés. A politikai felelősség egyértelműen Karácsony Gergelyé, a konkrét jogi felelősséget majd a hatóságok állapítják meg a büntetőeljárásokban - fogalmazott az ügyekkel kapcsolatban Budai Gyula, fideszes országgyűlési képviselő. Döbbenetes ítélet! Szabadlábon Halgas Tibor drogos gyilkosa, a kokainozó taxis két évvel megúszhatja (videó)
Döbbenetes ítélet született a napokban a Budapesti XVIII.–XIX. Kerületi Bíróságon! Mindössze két évre ítélték Halgas Tibor labdarúgóedző drogos gyilkosát, H. Szilvesztert. A taxis 2020-ban bekokainozva nekivágódott autójával az edző Mazdájának. Halgas Tibor azonnal meghalt. A taxis az eljárás során egyszer meg is szökött, ám ennek ellenére most azonnal szabadlábra helyezték. A megdöbbentően enyhe ítéletet annak köszönheti, hogy Zacher Gábor toxikológus szakértői véleménye szerint bár az ütközéskor még ott volt nyomokban a kokain a szervezetében, ám az már nem befolyásolta a vezetési képességét. Hazudik az embervadászat miatt Budapesten letartóztatott olasz antifa nő apja, a szélsőbaloldali verőnő szavazhat a börtönben (videó)
Hazudik az embervadászatban való részvétel miatt letartóztatott olasz antifa nő apja. Ráadásul nem először. Ilaria Salis szélsőbaloldali rohamosztagosként rontott a vád szerint tavaly februárban áldozataira Budapesten. Az olasz antifák politikai kapcsolataikat is bevetik kiszabadítása érdekében. Most éppen azt találták ki, hogy az egyik olasz szélsőbaloldali párt EP-képviselőjelöltként vette fel a listájára az olasz antifa nőt. A lánya tetteivel maximális egyetértő apja pedig nem először közöl a nemzetközi sajtóval hazugságot a magyarországi büntetés-végrehajtással kapcsolatban. Most azt állítja: nem engedélyezik a rohamosztagos lányának az EP-szavazást. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.