Exkluzív
Megszületett az első magyar feljelentés a párizsi olimpia nem létező jegyeit áruló kibercsalók miatt (videó)
Fiával akart a 2024-es párizsi olimpiára ellátogatni egy budapesti apa. Tizennégy sportrendezvényre vásároltak jegyet egy a hivatalos jegyárusító honlaphoz kísértetiesen hasonlító honlapon, a paris24tickets.com-on. Minden flottul működött. Amikor elakadtak a rendelések során, négy alkalommal angol telefonszámról egy kedves női hang hívta is őket angolul, hogy miben segíthet. Egy számlát is kaptak, amiben még a sportcsarnok elosztását is jelezték. Két napja az apa ellenőrizni akarta a jegyeket, ám a honlap helyett kiberbűnözőkre figyelmeztető vörös oldal jött be. Feljelentést tettek. Sok „vezető politikus” szeretne most olyan „elszigetelt” lenni, mint Orbán Viktor
Végérvényesen megdőlt a hazai ellenzék egyik évtizedes mantrája, miszerint a magyar miniszterelnök tönkretette a renoméját, és az általa képviselt politikával kiírta magát a nyugati politikai körökből. A visszatérő vádak szerint Orbán Viktor annyira elszigetelődött, hogy néhány, hozzá hasonló „diktátoron” kívül senki nem áll vele szóba. Ezzel szemben a mögöttünk hagyott néhány hónapban a magyar miniszterelnök a világpolitikában az egyik legtöbbet emlegetett szereplővé lépett elő. Az előttünk álló hét pedig erre rátesz majd még egy lapáttal: Orbán Viktor ugyanis folytatja a napokban megkezdett békemisszióját, miközben egyre terebélyesedik saját brüsszeli frakciója is. Vérlázítóan enyhe büntetést kér az ügyészség a kamasz növendékeit megrontó újpesti edzőre
Döbbenetes fordulatot vett annak az újpesti jiu-jitsu edzőnek az ügye, akiről a PestiSrácok.hu az elmúlt két évben tényfeltáró riport sorozatban mutatta be, hogy húsz éven át folytatott szexuális kapcsolatot rá bízott 14-16 éves fiú növendékeivel. Még 2021-ben jelentette fel F. Mártont az egyik áldozat, aki állítása szerint további tizenkét áldozatot nevezett meg. Portálunknak is több áldozat nyilatkozott, valamint a férfi volt edzőtársa is, aki elmondta, hogy az edzőtáborokban is rendre tizenéves fiúkkal jelent meg, akikkel együtt is aludt. "Nem is volt kétséges, hogy a munkát folytatjuk!" - Marco Rossi és stábja marad a labdarúgó-válogatott élén!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által nemrégiben kiadott közlemény értelmében hivatalossá vált, hogy a jövőben továbbra is Marco Rossi irányítja majd a magyar labdarúgó-válogatottat. Ezzel választ kaptunk az Eb-kiesés után több helyen is szárnyra kapott pletykákra, miszerint kérdésessé vált az olasz-magyar kapitány további munkája a nemzeti csapat élén. Az elmúlt évtizedek legsikeresebb kapitánya szerencsére marad! Extázis után kiesés – Reálisnak mondható labdarúgó-válogatottunk Eb-szereplése
Az utolsó csoportkör meccseinek alakulása révén a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott be a németországi Európa-bajnokság ma megkezdődő egyenes kieséses szakaszába. Hiába, hogy saját csoportjában emlékezetes góllal megnyerte az utolsó mérkőzést, és megszerezte a harmadik helyet, ez végül nem bizonyult elegendőnek a továbbjutáshoz. Néhány nappal a történések után érdemes mérleget vonni és értékelni válogatottunk németországi teljesítményét. Csoda Stuttgartban: magyar szív, magyar lélek, magyar GYŐZELEM!!! – Foci Eb, A-csoport: Magyarország–Skócia 1–0 (0–0)
Elképesztő küzdeni akarással, megalkuvást nem ismerve, egyetlen pillanatra sem feladva és lankadva, Csoboth Kevin hosszabbításban szerzett gyönyörű góljával Magyarország legyőzte Skóciát az A-csoport utolsó csoportmérkőzésén, így életben tartotta továbbjutási reményét! Csodát láttunk Stuttgartban, a magyar szív és a magyar győzni akarás csodáját!
Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne. Rangadót vártunk, edzőmeccs lett – Labdarúgó EB, B-csoport: Spanyolország–Horvátország 3–0 (3–0)
A mai napon a B-csoport mérkőzései is megkezdődtek a németországi Európa-bajnokságon. A B jelű kvartett tagjai közül elsőként Spanyolország és Horvátország feszült egymásnak. Az előzetesen szuperrangadónak tűnő párharc azonban edzőmeccs jelleget öltött, miután az ibériaiak játszi könnyedséggel zsebelték be a három pontot. Brutális erődemonstrációval rajtolt a házigazda! – Az Eb nyitómeccsén Németország-Skócia 5–1 (3-0)
A hivatalos megnyitóünnepséggel, majd az azt követő Németország-Skócia nyitómérkőzéssel elrajtolt a 17. Labdarúgó Európa-bajnokság. A müncheni német-skót derbire azért is figyelhettünk kiemelten, mert közös csoportban vagyunk a két válogatottal. Amit láttunk: a házigazda esélyt sem hagyott a skótoknak, azonnal egyértelművé tette, hogy komoly céljai vannak a kontinenstornán. A továbbjutás esélye megvan, de nem szabad túlzott terhet tenni válogatottunkra! – Szombaton bemutatkozik Marco Rossi csapata a németországi Eb-n!
Ma este elrajtol a 17. labdarúgó Európa-bajnokság Németországban, holnap délután Svájc ellen pedig megkezdi Eb-szereplését a magyar labdarúgó-válogatott, amely sorrendben harmadszor vívta ki a kontinenstornán való részvétel jogát. Írásunkban nemzeti együttesünk esélyeit, lehetséges szereplését igyekszünk górcső alá venni. Egy félidő alatt mindent elrendeztünk, remek győzelemmel a tarsolyban utazhatunk az Eb-re! – Magyarország–Izrael 3–0 (3–0)
Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott ma, Debrecenben. Az Izrael elleni találkozón káprázatos játékkal rukkolt elő csapatunk, amely egy félidő alatt eldöntötte a mérkőzést. Remek góljaink mellett hátul stabilak voltunk, így nagyszerű győzelemmel sikerült elbúcsúzni a hazai közönségtől és kellő önbizalommal utazhatunk Németországba. Szentkirályi Alexandra a PS-nek: Alig várom a közgyűlési munkát, de most a legfontosabb, hogy kiszabadítsuk a fővárost Gyurcsány fogságából!
A budapestiek akkor veszítenek a legnagyobbat, ha marad a kriptaszagú Gyurcsány-bagázs a Városházán, Karácsony Gergellyel a kirakatban. Ezért mindenkitől azt kérem, hogy Karácsony leváltásához szavazzon Vitézy Dávidra, egy erős közgyűlési Fidesz-frakcióhoz pedig az általam vezetett Fidesz-listára – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Szentkirályi Alexandra, aki ma reggel közölte, hogy visszalép a főpolgármester-jelölti posztról és listavezetőként folytatja a kampányt.
Lebukott az ellenőrzésen, mégis 1,2 milliárdos új megbízást kapott a DK és Karácsony kedvenc kivitelező cége
2022 novemberében merült fel először, hogy probléma lehet a fővárosi közműszolgáltatónál zsinórban közbeszerzésnyertes Szin-Ker Kft-vel, valamint az általa elvégzett munkával. Belső vizsgálatok indultak, amelyek ki is mutatták, hogy több szerződés esetében a leigazolt és kifizetett munkák eredménye jelentős részben nem található meg, vagy annak teljesülése bizonytalan. A PestiSrácok.hu birtokába került, több mint 2000 oldalas dokumentumköteg jól példázza, hogy valakik, valamiért erősen tolták a Szin-Ker Kft. szekerét. A BKM-től és baloldali vezetésű önkormányzatoktól 2019 óta közel 4 milliárd forint értékben nyert közbeszerzéseket a kft. Tényfeltáró cikksorozatunk aktuális részében azt is bemutatjuk, hogy a Szin-Ker egyik kiemelt partnere, segítője például a László Imre vezette Újbuda, ahol még a helyi kulturális központban egy bisztró üzemeltetésére is lehetőséget kaptak a kivételezett vállalkozók, potom havi 140 ezer forintért. Cserébe itt rendezik meg minden hónapban Gréczy Zsolt beszélgetős kulturális estjeit. Az első főpróba nem sikerült, nyerhető meccsen, két védelmi megingás után kaptunk ki az írek ellen! - Írország-Magyarország 2–1 (1-1)
Időszakosan jól játszott ugyan, de mégis elveszítette tizennégy mérkőzés óta tartó veretlenségét a magyar labdarúgó-válogatott, amely Dublinban lépett pályára az Európa-bajnoki felkészülés jegyében. Az írek nem tudták irányítani a játékot, végig sikerült fölényben futballoznunk, ám a hosszabbításban egy kontrával a hazaiak mégis megnyerték az összecsapást. Csapatunk az jövő hét végén kezdődő Eb előtt még egyszer pályára lép majd, szombaton Debrecenben Izrael ellen. Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit. Bűnöző vonalon erősít Poloska Péter Gyulán is – A pénzhamisító szervező után az embercsempész kampánytámogató is csatasorba állt
Nem hazudtolja meg magát magát Magyar Péter és legújabb gyulai húzása is tökéletesen illeszkedik a börtönviselt "anyósától" kapott párt arculatához. A Békés vármegyei városban, ahol a helyi DK-s és Momentumos arcok álltak be most éppen a messiás 2.0 mögé, igen csak zűrös múltú segítők, támogatók is megjelennek. Ilyen Strausz Róbert is, a Gyurcsány-párt korábbi aktivistája, aki magát Johann Strauss keringőkirály leszármazottjának állítja be, közben azonban pénzhamisítás miatt elítélt bűnöző. Ő a Tisza Párt Békés vármegyei programjait szervezi és a helyi Facebook-csoportjukat is ő hozta létre, és ő is kezeli. A Real tizenötödször, Carlo Ancelotti ötödször az európai klubfutball csúcsán! - Labdarúgó BL-döntő: Real Madrid-Borussia Dortmund 2–0 (0-0)
Hiába a mérkőzés nagy részében meglévő dortmundi fölény, végül az előzetesen várt eredményt hozta a labdarúgó Bajnokok Ligája idei döntője. A sorozat legeredményesebb klubja, a spanyol Real Madrid 2-0-ra győzött, és ezzel tizenötödik alkalommal nyerte meg a legrangosabb európai trófeát. Nem kevésbé hatalmas eredmény ez a királyiak edzőjének, Carlo Ancelottinak sem, hiszen az olasz tréner az ötödik BL-sikerét ünnepelheti. A főváros közműszolgáltatójának tenderbajnoka a Trippon házát felújító, visszaosztó építőipari cég
Ugyanaz az építőipari vállalkozás újította fel hálából Trippon Norbert 200 milliós házát, hálából a zsíros munkákért, mint amelyikről tényfeltáró riportsorozatunk csütörtökön megjelent első részében írtuk meg, hogy generálkivitelezőként vitt el keretszerződés keretében egy munkát a főváros közműszolgáltató cégétől, amit végül egy alvállalkozói piramislánc alján egy kis családi vállalkozás végzett el ténylegesen. Azt a céget pedig nemes egyszerűséggel nem fizették ki a láncban felette szereplők. A szóban forgó Szin-Ker Kft. a BKM Zrt. és elődje, a FŐTÁV tenderbajnoka, zsinórban nyeri a közbeszerzéseket, főként eseti építési munkákra kötött úgynevezett keretszerződéseket, alkalmanként 300–500 millió forintos összegben. Nemcsak a közműszolgáltatónál és Újpesten, hanem 2019 óta több baloldali vezetésű önkormányzatnál is tarolt a cég, az évi több milliárdos árbevételből addig mókoltak, amíg végül mindössze évi néhány millió forintos adózási kötelezettségük keletkezett. "Lesírt, hogy pénzt kell költeni" – Mártha Imréék botrányos fenyvesi üdülőfelújítása, ahol még az alvállalkozót is kisemmizték
2022-ben újíttatta fel a fővárosi önkormányzat száz százalékos tulajdonában álló BKM Nonprofit Zrt. a FŐTÁV balatonfenyvesi üdülőjét. A közbeszerzés-köteles munkát az eseti munkákra kötött keretszerződésbe szuszakolták bele. A főváros közműszolgáltatója rendszeresen ír ki ilyen keretszerződéseket közbeszerzésre, amely tendereken rendre ugyanazok a szereplők. Az alábbi történet szerinti munkát végül még csak nem is a tenderbajnokok végezték el. Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték. Új rekord: sorrendben tizenhatodik alkalommal is legyőzték a zöldek a lilákat! - Labdarúgó NB I: Ferencváros-Újpest 2–0 (1-0)
Nagy fölényben játszva, ebben a bajnokságban harmadszor is legyőzte a Ferencváros az Újpestet a labdarúgó NB I utolsó fordulójának ma esti zárómérkőzésén. Ezzel a zöld-fehérek új rekordot állítottak fel, mert a párharc történetében még soha nem sikerült zsinórban tizenhat győzelmet aratnia egyik csapatnak sem a másik ellen. A Fradi bajnok lett, az Újpest bent maradt, de mégsem lesz nyugodt a nyár egyik csapat háza táján sem, sőt, igencsak eseménydúsnak ígérkezik majd a bajnoki szünet. Kínhalált halt egy tízéves magyar kisfiú Kárpátalján, az ukrán hatóságok tétlenül nézték a tragédiát és előzményeit (18+)
Kínhalált halt egy 10 éves magyar kisfiú a minap a kárpátaljai Szernyén. A kis faluban élők a mai napig nem tudnak higgadtan és könnyek nélkül beszélni a történtekről. Hétfőn, amikor a kicsi Gábort mentő vitte el a szernyei háztól, a hatóságok balesetként kezelték az ügyet. Az első ukrán nyelvű jegyzőkönyvbe is azt került, hogy a gyermek ruhája szemétégetés közben kapott lángra és így égett meg a kisfiú testfelületének 80 százaléka. Két nappal később Gábor a kórházban belehalt sérüléseibe. Azt mondják, a közfelháborodás hatására és a polgármester közbenjárására indult egyáltalán nyomozás és tértek vissza a rendőrök a helyszínre és vitték el az anyát, Sz. Zsanettet valamint annak élettársát, B. Józsefet négy nappal az eset után. Addigra már a kisfiút el is temették. A legfrissebb hírek szerint a férfit gyanúsítják szándékos emberöléssel. A rendőrségi közlemény szerint a lekaszált füvet gyűjtötték össze és akarták elégetni az udvaron, a kisfiú véletlenül öntötte le magát benzinnel, anyja élettársa pedig szándékosan meggyújtotta. Tettét be is ismerte. a családot ismerő helybéliek szerint, akikkel beszéltünk, még ez a verzió is távol áll attól a borzalomtól, ami valóban történt. Őket erősítik a bíróságon szombaton elhangzott vallomások is. Cikkünket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk. Váratlan fejlemény Dejan Stanković távozása, amely után a Ferencváros ismét újrakezdheti az edzőkeresést...
Fél nappal az elveszített kupadöntő után bombaként robbant a hír, hogy Dejan Stanković, a Ferencváros vezetőedzője távozik a zöld-fehérektől. A hír, amely sokáig nem kapott hivatalos megerősítést, később nem csupán valóságosnak bizonyult, de az is kiderült, hogy Stankovićnak máris megvan az új állomáshelye, és már a vasárnapi, Újpest elleni utolsó bajnoki mérkőzésen sem ő ül majd a Fradi kispadján. A nemzetközi kupára készülő magyar bajnoknak ezzel alaposan fel van adva a lecke, ha meg szeretné ismételni az elmúlt évek meneteléseit... Sporttörténelem a Puskás Arénában: a Paks nyerte a kupatrófeát! – Labdarúgó Magyar Kupa-döntő: Ferencváros–Paks 0–2 (Hosszabbítás után!)
A Ferencváros huszonötödször, vagy a Paks először? Ez volt a legfontosabb kérdés a labdarúgó Magyar Kupa döntője előtt. Nos, a kérdésre nem kaptunk választ a rendes játékidő leteltével, ugyanis Vécsei kiállítása után hiába játszott sokáig emberhátrányban a Paks, mert kapusuk, Szappanos Péter emberfeletti teljesítményt nyújtott, büntetőt is hárított, ráadásul az atomvárosiak olyan remekül megszervezték a védekezésüket, amit a Fradi emberelőnyben, majd Abena kiállítása után egyenlő létszámnál sem tudott feltörni. A hosszabbításban aztán jött a slusszpoén, Papp Kristóf szöglet utáni fejes góljával, illetve Haraszti Zsolt utolsó pillanatban szerzett találatával a Paks története során először megnyerte a Magyar Kupát!