Pesti Srácok

Forró drót

Márki-Zayék mindent megtesznek azért, hogy négyszer többet fizessünk a fűtésért

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 4.
Rendkívül veszélyes, felelőtlen követelésekkel állt elő a baloldal az ukrajnai háború kitörése óta. Azzal, hogy magyar fegyvereket szállítanának a frontvonalra, sőt, még katonákat is küldenének, háborúba sodornák hazánkat, magyarok életét áldoznák fel idegen érdekek mentén. Ráadásul olyan gazdasági intézkedéseket követelnek, amelyek a magyar családok és a magyar vállalkozások energiaellátásnak biztonságát is veszélyeztetik, az áram- és a gázárak drasztikus emelkedéséhez vezetnének – mutatott rá az Origo.

Ha az ellenzék „szakértőjén” múlna, örökre rajtunk maradna a maszk

JAJuhári Andrea Forró drót 2022 március 4.
Komáromi Zoltán, az ellenzéki összeborulás egészségügyi „szakértője” nekiment a kormánynak azért, mert a világ legtöbb országához hasonlóan Magyarországon is megszűnik a kötelező maszkviselés. Komáromi elborult nyilatkozatai tanúsítják, hogy szerinte, ha kell, erőszakkal is be kell oltani mindenkit akár ötödik vagy hatodik alkalommal is, és ha rajta múlna, örökre rajtunk maradna a maszk. Ha a baloldal nyeri a választást, ebből a figurából valószínűleg egészségügyi miniszter lesz. Komáromi esete is mutatja, hogy a baloldal berkeiben nincs egységes álláspont semmiről, hiszen a múlt héten éppen a járványügyi korlátozások eltörlését követelték az ellenzéki képviselők.

Kovács Zoltán: a baloldal felelőtlensége nem ismer határokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 3.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára úgy látja, hogy a baloldal felelőtlensége nem ismer határokat, túlmutat a politikai nézeteltéréseken. Kovács Zoltán az M1 aktuális csatornán csütörtök este azt mondta: a szó veszélyes fegyver kiélezett helyzetekben, amikor fegyveres konfliktus van, a szomszédban nagyhatalmak feszülnek egymásnak.

Veszélybe sodorná a magyarokat az orosz–ukrán háború idején a baloldal

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 3.
A baloldal prominensei azt szeretnék, ha hazánk is belekeveredne a háborúba. Bár a hangzatos kijelentésekkel, miszerint katonákat és fegyvereket kellene küldenünk a konfliktusba, már nem dobálóznak annyit, még mindig azt akarják kierőszakolni, hogy honvédeink egy másik országban kockáztassák az életüket. Ezekre az uszításokra is reagált a Kormányinfón Gulyás Gergely.

Igazi képmutatás: a Gyurcsány-házaspár kárpátaljaiakkal pózol a Facebookon

JAJuhári Andrea Forró drót 2022 március 3.
Úgy fest, Gyurcsány Ferenc buzgón böngészi a PS-t, hiszen pont a napokban róttuk fel a bukott miniszterelnöknek, hogy 2015-ben, a messziről jött migránsokat babusgatták, otthonukba fogadták, ám a kárpátaljai magyarokért nem aggódnak. A kampány hevében azonban sikerült leküzdeni magyargyűlöletüket és figyelmet szenteltek a kárpátaljai menekülteknek is, legalább egy PR-fotó erejéig.

Magyarország ideiglenesen Kijevből Lvivbe helyezi át a nagykövetségét (Videók!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 3.
A folyamatosan romló biztonsági helyzet miatt a kormány ideiglenesen a nyugat-ukrajnai Lvivbe helyezi át a kijevi nagykövetségét – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki arról is beszámolt, hogy Lvivben csökkentett létszámmal lesz fenntartva a nagykövetség, de minden segítségre szoruló magyar érdekképviseletét el fogják látni.

Hétfőtől megszűnik a kötelező maszkviselés

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 3.
Kivezeti Magyarország a koronavírus-járvány miatti korlátozások döntő többségét, mivel a járvány ötödik hulláma a végéhez közeledik – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely azt is hangsúlyozta, hogy a munkáltatók sem írhatják elő jövő héttől az oltakozást a dolgozók számára, kivéve a szociális és az egészségügyi ágazatban.

Magyarország gazdasági növekedése az elsők között van az uniós rangsorban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 3.
Dél-Korea mára Magyarország egyik legnagyobb befektetőjévé vált, a három legnagyobb magyarországi beruházás mind koreai kötődésű az elmúlt években – jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar-Koreai Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság (GVB) negyedik ülésén a tárca csütörtöki közleménye szerint. Varga Mihály kiemelte azt is, hogy hazánk felkészült az orosz–ukrán konfliktus okozta világgazdasági kihívásokra, gazdasági növekedése pedig az elsők között van az uniós rangsorban.

Korrupt baloldali maffiahálózatok állnak a teszetosza Karácsony mögött Volner szerint

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 3.
Karácsony Gergely főpolgármester a baloldali korrupció arca Magyarországon, de különösen Budapesten – jelentette ki a Volner Párt elnöke csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten. A politikus kiemelte, hogy mindenhol, ahol Karácsony Gergely vezető beosztást látott el önkormányzatoknál, a baloldali korrupció ott virágzott a legerőteljesebben.

Javulnak a járványügyi adatok, lassan véget ér az ötödik hullám

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 3.
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában elhunyt 77, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 211-re emelkedett. 3862 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 796 982-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 610 315, az aktív fertőzöttek száma 142 456-ra csökkent. Kórházban 3120 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 126-an vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 395 509, közülük 6 171 552-en a második, 3 813 406-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták.