Forró drót
Lendületben a takaréklángelme: Pikó köztéri vécéket tervez Józsefvárosba, amiket a lakosoknak kellene takarítani
Hatalmas ötlettel állt elő Pikó polgármester és tanácsadói csapata: nyilvános WC-k telepítését tervezik Józsefvárosban a kellemetlen szag miatt, ami már az utcán sétálva is elviselhetetlen. A külföldi minta alapján másolt modell azonban nem tartalmazza azt, hogy az illemhelyeket majd a lakosoknak kell takarítani. ORFK: több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából hétfőn
Az ukrán–magyar határszakaszon 6697-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 5507-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t. Szijjártó Péter az ENSZ BT-ben: Magyarország minden támadás ellenére kiáll a mielőbbi ukrajnai béke mellett
Szomszédos államként Magyarország továbbra is kiáll a mihamarabbi ukrajnai béke mellett, és minden bírálat és támadás ellenére ekként fog tenni a jövőben is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén New Yorkban. Ukrán drón lelövéséről számolt be Fehéroroszország
Ukrán területről indított, határsértő drónt lőtt le a fehérorosz légvédelem – közölte hétfőn a fehérorosz határőrség. A közlemény szerint a vasárnapi incidens során a drónt a délkeleti Homel megyében, a fehérorosz–ukrán határtól nem messze elektronikus légvédelmi eszközök segítségével semlegesítették, majd a közeli Dnyeper (Dnyipro) folyóba zuhant. Három magyar is utazott a balesetet szenvedett buszon, mindhárman jól vannak
Ahogyan már korábban beszámoltunk róla, súlyos buszbaleset történt a csehországi Brno mellett. Az eddigi információk alapján egy Budapestről induló Flixbus hajtott bele az előtte haladó buszba. Összesen 76 embert ápolnak jelenleg kórházban, egy ember pedig, a hátsó busz sofőrje életét veszítette. A sérültek közül tizennégyen súlyos állapotban vannak. Németh Zsolt: Nincs szükség rendkívüli parlamenti ülésre
Sikeres csúcstalálkozót szervezett Litvánia, és rendkívül fontos döntések születtek – mondta Németh Zsolt az InfoRádióban a nemrég véget ért vilniusi NATO-csúccsal kapcsolatban.
Budapestről indult Flixbus karambolozott Csehországban, egy ember meghalt, 76-an megsérültek
Súlyos balesetről érkezett beszámoló, amely a csehországi Brno mellett történt. Az eddigi információk alapján egy Budapestről induló Flixbus hajtott bele az előtte haladó buszba, összesen 76 embert ápolnak jelenleg kórházban, egy ember pedig, a hátsó busz sofőrje életét veszítette. A sérültek közül tizennégyen súlyos állapotban vannak – írja a Bors. Az MTI információi szerint a három magyar utas közül nem sérült meg senki a balesetben. Szijjártó: a háború miatt Magyarország meghosszabbítja együttműködését az ENSZ Gyermekalapjával
Magyarország egy évvel meghosszabbítja az Ukrajnából menekült gyerekek helyzetének javítását célzó együttműködési megállapodását az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF), miután a háborúnak a kiskorúak a legfőbb áldozatai – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, New Yorkban. Az eredeti ár több mint 400-szorosáért kelt el egy 2007-es iPhone
Több mint 190 ezer dollárért (60 millió forintért), az eredeti ár több mint 400-szorosáért kelt el egy amerikai árverésen egy első generációs, gyári csomagolású, kiváló állapotú 2007-es iPhone-modell – számolt be róla hétfőn a BBC hírportálja. Szijjártó: csakis a világ blokkosodásának megelőzésével lehet még némi esély a Föld megőrzésére
Sok rendkívül fontos feladat áll az emberiség előtt annak érdekében, hogy meg lehessen őrizni jelenlegi formájában a Földet a következő nemzedékek számára, de erre csakis a világ ismételt blokkosodásának megelőzésével lehet még némi esély – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, New Yorkban. Athén térsége lángokban, evakuálják az embereket
Két erdőtűz is lángolt Athén térségében hétfőn, a görög fővárostól délkeletre és nyugatra lévő települések lakóépületeiben okozott károkat, a lakókat evakuálásra szólították fel – közölték a helyi hatóságok. Hollandiában büntetőjogi következményekkel fog járni a holokauszttagadás
Hollandiában büntetőjogi következményekkel fog járni a holokauszttagadás; a rasszizmus és a diszkrimináció tilalmára vonatkozó törvényt kiterjesztik más háborús bűncselekmények megtörténtének tagadására is – döntött a holland ügyvivő kormány.
Menczer Tamás: Brüsszel a BMW-t Debrecen helyett Romániába vinné
Brüsszel Debrecen helyett Romániába vinné a BMW-gyárat – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfő délután, közösségi oldalán. Menczer Tamás sajtóinformációkra reagálva közölte, hogy Brüsszel újabb támadást indított Magyarország, a magyar emberek ellen. Megérkezett a honvédség első két Airbus H225M típusú helikoptere Szolnokra
A 70-es és 71-es oldalszámú közepes, szállító (Troop Transport Helicopter) konfigurációjú gépeket két vízsugárral köszöntötték az MH Kiss József 86. Helikopterdandár területén. A francia és magyar pilóták által vezetett gépeket mások mellett Koller József dandártábornok, a légierő megbízott parancsnoka, valamint Simon Zsolt ezredes, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoka fogadta. Nemcsak nálunk fűtöttek be ennyire – Mutatjuk, hol a legelviselhetetlenebb a forróság
Bár szerdáig Magyarországon is hőségriadó van érvényben, elbújhatunk a 38 fokunkkal a többi ország mögött. Kína északnyugati részén ugyanis 50 Celsius-fok feletti hőmérsékletet mértek, Japánban 40 fokos hőség tombol, Rómában pedig leállították az építkezéseket is a rekkenő meleg miatt. Az emberek esernyővel és sok-sok folyadékkal védekeznek a meleg ellen, a Pécsi Tudományegyetem pedig arra figyelmeztet, hogy ügyeljünk a sópótlásra. IMF: visszaeshet idén a német gazdaság
Kismértékben, 0,1 százalékkal csökkenhet a német gazdaság idei teljesítménye az energiaársokk és a szigorodó pénzügyi feltételek miatt – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfői közleményében. Legyünk hálásak a Momentumnak, mert szerintük a NOlimpia kampányuk miatt nincs csődben Magyarország
Egészen elképesztő kommunikációs fordulattal állt elő a Momentum, ugyanis szerintük örülni kellene, hogy annak idején megfúrták az olimpia magyar rendezési jogát, mert különben most csődben lenne az ország a sok kiadás miatt, amit egy ekkora rendezvény megszervezése igényel. Feltehetően Donáth Anna ebben az elméletben is megerősítést kért a pszichológusától. Ursula von der Leyen szerint karnyújtásnyira van az EU–Mercosur szabadkereskedelmi megállapodás
Karnyújtásnyira van az EU és a Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur) közötti szabadkereskedelmi megállapodás megkötése; az EU a még fennálló nézeteltérések rendezésére törekszik – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az uniós tagállamok és a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége vezetőinek hétfőn kezdődő, kétnapos brüsszeli tanácskozására érkezve. Szijjártó Péter: a világ ismételt blokkosodása akadályozza a legégetőbb globális kihívások megoldását
A jelenlegi súlyos biztonsági kockázatok elterelik a figyelmet az emberiség előtt álló legfőbb kihívásokról, a világ újbóli blokkosodása gyakorlatilag lehetetlenné teszi a környezetvédelemmel és a klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatok teljesítését – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, New Yorkban. Hollik István: Karácsony Gergely és a dollárbaloldal továbbra sem tisztázta magát a pénzmosási botrány alól
A Fidesz arra vár választ Karácsony Gergely főpolgármestertől és Gyurcsány Ferenctől, a DK elnökétől, hogy pontosan ki vagy kik azok a külföldi adományozók, akik a Karácsony Gergely kampányát támogató 99 Mozgalmat finanszírozták, és mit kértek cserébe a több százmilliós támogatásért – erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt az MTI-nek hétfőn eljuttatott videonyilatkozatában. Több utas égési sérülést szenvedett egy motorvonaton műszaki hiba miatt Hodásznál – Lázár János azonnali vizsgálatot rendelt el
Kiáramló gőztől égési sérülést szenvedett több utas egy motorvonaton Hodásznál hétfőn – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján. Azt írták: a motorvonat hűtővize – feltehetően műszaki hiba miatt – felforrt, és a tartályból kiáramló gőz több utasnak égési sérülést okozott. A sérülteket a kiérkező mentők ellátták. Az LMP továbbra is a TikTok mellőzését javasolja az állami készülékeken
Az LMP továbbra is azt javasolja, hogy állami, önkormányzati készülékeken ne lehessen használni a TikTokot, az ugyanis az ellenzéki párt szerint kockázatos – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes. Elhunyt Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, a nemzet művésze
Életének 96. évében, hétfőn elhunyt Lator László Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a nemzet művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja – közölte az akadémia titkársága. A temetésről családja később intézkedik. Kocsis-Cake Olivio követeli, hogy a kormány telepítsen minden háztetőre napelemet
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli a kormánytól, tegye lehetővé mindenki számára, hogy napelemet telepíthessen a házára – mondta Kocsis-Cake Olivio, a DK környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó politikusa hétfői, online sajtótájékoztatóján. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!