Forró drót
Ferenc pápa augusztusban Lisszabonba és Fatimába utazik az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából
Ferenc pápa Portugália polgári és egyházi hatóságainak meghívását elfogadva augusztusban Lisszabonba és Fatimába utazik, hogy részt vegyen a 2023-as Ifjúsági Világtalálkozón- számol be a Vatican News. Matteo Bruni, a Szentszék Sajtótermének igazgatója hétfőn hozta hivatalosságra a hírt. „A következő Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából, Portugália polgári és egyházi hatóságainak meghívását elfogadva, Ferenc pápa augusztus 2-6. között Lisszabonba utazik, ahol látogatást tesz a fatimai kegyhelyen augusztus 5-én.” Jorge Bergoglio pápaként másodszor látogat el a híres Mária-kegyhelyre, amely évente több millió zarándokot fogad. Összeverekedtek a külföldről érkező szurkolók
A labdarúgó Európa-liga döntője miatt Budapestre érkező külföldi szurkolók verekedtek össze Zuglóban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján szerda kora délután. Mint írták, a verekedés az Egressy úton történt, és a mérkőzés miatt elrendelt fokozott ellenőrzés miatt perceken belül a helyszínre érkező rendőrök eddig hét embert állítottak elő. A verekedés során hárman sérültek meg, közülük a mentők további ellátásra egy olasz és egy spanyol állampolgárt vittek kórházba - közölték A BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányságán csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás az előállított lengyel állampolgárokkal szemben - olvasható a police.hu-n. Szijjártó Péter lett az EU második leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyminisztere
Miután a lett külügyminiszter, Edgars Rinkevics a hazájában elnök lett, a magyar tárcavezető előrelépett egyet a képzeletbeli ranglistán, és az EU második leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyminisztere. Szijjártót alig valamivel előzi meg luxemburgi kollégája, Jean Asselborn – ismertette a Blikk. A lap megjegyezte azt is, ahogy annak idején Angela Merkel távozása után Orbán Viktor lett a legtapasztaltabb EU-s vezető, úgy Szijjártó Péter is „célegyenesben van, hogy a legnagyobb tapasztalattal rendelkező külügyminiszter legyen az Unióban”. Szijjártó Péter: történelmi csúcsponton az együttműködés Magyarország és Izrael között (Videó!)
Minden korábbinál erősebbek a politikai és gazdasági kapcsolatok Magyarország és Izrael között, és az energetikai együttműködés lehetőségeiről is tárgyalnak a felek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten - számol be az MTI. A tárcavezető az izraeli kollégájával, Eli Kohennel közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a két ország együttműködését mindig is a kölcsönös tisztelet jellemezte, hazánk mindig támogatta a zsidó állam jogát az önvédelemhez és a biztonság garantálásához. "Elítéljük mindazokat a terrorfenyegetéseket és terrortámadásokat, amelyekkel Izraelnek az elmúlt időszakban szembe kellett néznie, és ugyanígy elítéljük azt a gyakorlatot a nemzetközi politikai szervezetekben, amely arról szól, hogy Izraellel szemben egyoldalú, elfogult, tisztességtelen hozzáállás alapján elítélő nyilatkozatokat fogadnak el" - jelentette ki. Az antifa támadások pedofil-bűncselekményekhez is közel állhatnak
Pedofil-bűncselekmény gyanúja is felmerült a februári antifa támadások ügyében indult nyomozásban – erről számol be a Magyar Nemzet. A fővárosban történt embervadászattal összefüggésben ugyanis több helyszínen tartottak házkutatást, valamint telefonokat és számítógépeket foglaltak le. Utóbbiak elemzése során a rendőrök kisgyerekekről készült pornófelvételeket találtak. Az ügyben külön eljárást rendeltek el. Rendkívül súlyos, tizenkét év alatti gyermekek sérelmére elkövetett pedofil-bűncselekményhez vezetnek a néhány hónapja Budapesten történt antifasiszta támadások miatt indult nyomozás szálai – értesült a Magyar Nemzet. Megfagyott egy gyorséttermi menedzser az éttermi fagyasztóban
Az Arby's amerikai gyorsétteremlánc menedzsere, Nguyet Le az egyik louisianai éttermében egy fagyasztóba zárva halt meg - erről számol be az Origo.hu, a The Guardian cikkje alapján. Az ügy részleteit a 63 éves Le családtagjai által az étterem vezetősége ellen benyújtott bírósági kereset tartalmazza. A szerencsétlenül meghalt asszony négy felnőtt gyermeke minimum 1 millió dolláros kártérítést követel a gyorsétteremlánctól és a franchise-tulajdonostól, a Turbo Restaurants-tól. Azt állítják, hogy a vádlottak - a cég vezetése - felelőtlenül jártak el, hiszen az éttermi fagyasztó ajtaja már kilencedik hónapja nem működött jól, és javításra szorult volna.
Hidvéghi Balázs: az EP háborúpárti baloldali többsége újabb összehangolt támadásra készül Magyarországgal szemben
Az Európai Parlament (EP) háborúpárti baloldali többsége újabb összehangolt támadásra, nyomásgyakorlásra készül Magyarország ellen a békepárti álláspontja miatt - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán - számol be az MTI. Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: az EP baloldali képviselői korábban a migrációról alkotott véleménye, majd a családok és gyermekek védelme érdekében hozott intézkedései, legújabban pedig a békepárti álláspontja miatt támadják Magyarországot. Medvegyev szerint a brit hivatalnokok legitim katonai célpontnak tekinthetők
A brit tisztviselők bármelyike legitim katonai célpontnak tekinthető” – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a Twitteren. Nyitna az EU a nyugat-balkáni országok felé, de ennek persze feltételei vannak
Az Európai Bizottság elnöke a GLOBSEC fórumon kinyilvánította, hogy lépéseket kíván tenni az EU a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozása felé - számolt be az European Interest. Ursula von der Leyen elmondása szerint készen állnak arra, hogy megnövelt "előcsatlakozási finanszírozással" támogassák a Nyugat-Balkánt. Azonban ennek feltétele, hogy a teljesíteni kell néhány reformot, például a közbeszerzés és a korrupció elleni küzdelem terén. Zelenszkij szerint Putyin egyértelmű célja a Szovjetunió visszaállítása
Ukrajnán kívül más országot is meg akar szerezni Vlagyimir Putyin orosz elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meglátása szerint – írta meg az Unian. Orbán Viktor fogadta az UEFA vezetőit
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szerdán munkaebéd keretében látta vendégül az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetőit, köztük Aleksander Ceferin elnököt a Karmelita Kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Magyarország az uniós jelentések célkeresztjében – a XXI. Század Intézet elemzése
Május közepén hazánkban járt az Európai Parlament Költségvetés Ellenőrző Bizottságának küldöttsége, alig egy héttel később pedig vizsgálódásaik egyes megállapításaira a Magyarországról szóló 2023. évi európai szemeszter országjelentés már tényként hivatkozik – írja a XXI. Század Intézet legújabb, „Magyarország az uniós jelentések célkeresztjében” című elemzésében.
A felsőoktatásnak hidat kell találnia a generációk közötti szakadék felett
Egyre több kihívásra kell a huszonegyedik századi felsőoktatásban reagálni. A generációk közötti szakadék számos megoldandó problémát sorakoztat fel, melyek közül rögtön az első a modern technikai eszközök használata - hangzott el a Felsőoktatás a 21. században – új kihívások, régi reflexek című szakmai konferencián Veszprémben, a Pannon Egyetemen. Az intézmény a Multidiszciplináris Kiválósági Kutatóközpontja többek között olyan problémákra is keresi a megoldást, mint a felsőoktatás új kihívásinak való megfelelés. Ebben a körben került sor ezen konferenciára is. Az eseményről a vehir.hu veszprémi hírportál számolt be. BKK: korlátozásokra kell készülni a Puskás Aréna környékén
Az Európa-liga döntőjét a Puskás Arénában rendezik meg szerda este, ezért a környéken már 17 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. Novák Katalin meglátogatta a kórházban a Koszovóban megsérült magyar katonákat
A köztársasági elnök szerda reggel meglátogatta a kórházban a Koszovóban megsérült, már idehaza lábadozó magyar katonákat. Czomba Sándor: több mint hatmilliárd forintból indul a vállalkozóvá válást elősegítő program
A kormány a háború és az elhibázott szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket. A kormány 2010 óta számos lépést tett a bérek emelése és a foglalkoztatás növelése érdekében, így mára 1 millióval dolgoznak többen. Jóval az infláció alatti a kgfb-díjemelkedés
Az idei I. negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve. A biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától – olvasható az MNB friss KGFB-indexében. Díjazás nélkül segítik Novák Katalin munkáját a hírességek
"Díjazás nélkül segíti a köztársasági elnök tevékenységét az a 16 személy, akiket tanácsadó csapataként mutatott be hivatalba lépésének első évfordulóján Novák Katalin államfő.” – írta meg szerdai cikkében a HVG. Az unió nem akar egyelőre vitázni Magyarország soros elnökségéről
Kedden Brüsszelben tanácskoztak az uniós tagállamok EU-ügyi miniszterei, de a tárgyaláson nem esett szó Magyarország 2024-es soros elnökségéről – derítette ki a Népszava. A lap kérdésére Jessica Roswell, svéd tárcavezető a jelenlegi EU elnökség képviseletében elmondta, a tagállamok egyelőre nem kívánják napirendre tűzni a kérdést. Hisztiznek a haladók az Orbán Viktor hatvanadik születésnapjára szervezett szentmise miatt
„Minden évben megismétlődik ez a cirkusz, noha ebben semmi különös nincsen” – mondta el a Mandinernek Osztie Zoltán, arra utalva, hogy a liberális sajtó és egyes megmondóemberek a közelmúltban élcelődve számoltak be az Orbán Viktor hatvanadik születésnapjára szervezett szentmiséről. A baráti kör nagyon hosszú ideje minden évben felkéri, hogy mondjon misét a kormányfőért, így szerdán is érte imádkoznak majd. Románia szerint az ukránok veszélyeztetik az ország élővilágát
Az ukrán kormány még az idén meg akarja kezdeni a Duna-delta Ukrajnához tartozó részén lévő Bisztroje-csatorna medrének mélyítését annak érdekében, hogy bővítse az alternatív útvonalakat gabonaexportja számára – közölte Jurij Vaszkov felújítási és infrastrukturális miniszterhelyettes kedden. Menczer Tamás a DK-nak: Gyurcsány nem bohókás öregúr, hanem az őszödi Böszme, Gréczy pedig „a legendás mutogató” (Videó)
„A kormány a baloldallal ellentétben válságok közepette is megvédi a munkahelyeket, a rezsicsökkentést, a nyugdíjakat!” – írta Menczer Tamás a közösségimédia-oldalára feltöltött videójához, amelyen az látható, hogy az Országgyűlésben miként válaszol a kormány intézkedéseit kritizáló DK-s politikusnak, Varga Zoltánnak. Senkit nem érdekelt a keddi diáktüntetés
Teljes érdektelenségbe fulladt az Egységes Diákfront keddi demonstrációja: a Ne írd alá a Bosszútörvényt, Kata! címmel meghirdetett tüntetésen mindössze 15–20 diák jelent meg a Sándor-palota előtt. Az elmúlt másfél évben a pedagógusok melletti diáktüntetéseket szervező csoport ezúttal azt tervezi, hogy a Sándor-palota előtt − akár napokon keresztül – tiltakoznak a státusztörvény elfogadása ellen – számolt be a Magyar Nemzet. Hatalmas nyereséggel zárta a 2022-es évet a Fradi
Miközben a személyi jellegű ráfordítások 7-ről 9 milliárdra nőttek, sokat hozott a konyhára az európai kupaszereplés, ráadásul az idei Európa-liga-menetelés a következő jelentés dísze lesz, akárcsak a januárban Németországba eladott Aissa Laidouni 2,6 millió eurós transzferdíja. Egy biztos: az FTC a tavalyi naptári évet 1,324 milliárd forintos nyereséggel zárta – számolt be a Világgazdaság. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike