Forró drót
Méltatlan és jogsértő módon rúghatta ki a Klubrádió az egyik műsorvezetőjét
Azt írta a Klubrádió vezetősége Lampé Ágnes, az elbocsátott rádiós műsorvezető felmondásába, hogy nem járt be dolgozni a rádióba és nem készítette el a műsorait, valamint nem jelent meg a rádió vezetősége által kezdeményezett egyeztetéseken. Csakhogy a kirúgott rádiós szerint épp ellenkezőleg történt, ugyanis nem mehetett be a munkahelyére és nem készíthette el a műsorait. A műsorvezető ügyvédje már épp perelni készült a Klubrádiót, amikor fordulat következett be az ügyben. Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója viszont eltérően emlékezik a történtekre – derült ki a media.1.hu cikkéből. Simicskó István: A szabad vallásgyakorlás alapvető emberi jogunk
Az indonéziai katolikus templomnál történt öngyilkos merénylet ismét emlékeztet minket arra, hogy a keresztények üldözése, hitükért való meghurcolása élő probléma, ami ellen küzdenünk kell. A KDNP elutasít mindenféle erőszakot, a szabad vallásgyakorlás alapvető emberi jogunk, mint ahogy az is, hogy ünnepeinket békében, méltósággal megülhessük – írta közleményében Simicskó István. Menczer Tamás: hozzánk jön az életmentő orosz vakcina is, míg a többiek egyelőre csak sorban állnak
Amilyen gyorsan csak lehet, meg kell hozni a döntést a Szputnyik V engedélyezéséről – idézte a bajor miniszterelnök szavait közösségi oldalán Menczer Tamás, aki rámutatott, hogy ha a magyar kormány valaha ilyet mondott volna, a baloldal sírva szaladt volna Brüsszelig azzal a panasszal, hogy nyomást akar helyezni az ország vezetése az egészségügyi hatóságokra. A románok fele attól retteg, hogy Magyarország Erdély visszaszerzésére törekszik
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok túlnyomó többsége úgy érzi: másodrangú állampolgárnak tekintik őket Európában, csaknem ötven százalékuk szerint pedig Magyarország Erdéllyel kapcsolatos politikája az országrész „elszakítását” célozza. Azzal az állítással, hogy Romániának védenie kell a területén élő nemzeti kisebbségek jogait, a megkérdezettek 87,2 százaléka értett egyet, 11 százalékuk viszont nem. A felmérésből kiderült: a románok több mint felének az a meggyőződése, hogy az ország schengeni csatlakozásának megakadályozása hátterében egyes uniós tagállamok gazdasági érdekei állnak, míg 43,5 százalékuk véli úgy, hogy Románia nem teljesíti az összes csatlakozási feltételt. Illegális gyógyszergyárat számolt fel a rendőrség Zsámbékon
Illegális gyógyszergyárat számolt fel a rendőrség; a zsámbéki családi házban kialakított laborban vényköteles és orvosi ellenőrzés mellett adható altató-nyugtató hamis készítményeket készítettek, amelyeket elsősorban skandináv országokba vittek – számoltak be rendőri vezetők hétfői online sajtótájékoztatójukon. Csehországban tovább csökkennek a napi esetszámok
Csehországban a hét végén is tovább csökkentek az új igazolt koronavírus-fertőzések napi számai – derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő délelőtt megjelent legfrissebb statisztikákból. Vasárnap a laboratóriumok több mint ezerhétszáz új fertőzést szűrtek ki, ami tavaly december eleje óta a legalacsonyabb hétvégi szám. Egy hét alatt a vasárnapi esetek száma hatszázhatvanhattal esett vissza.
Életképtelenek a baloldal lakáspolitikai ígéretei
Szakértők szerint nem megvalósíthatók a baloldali pártok lakáspolitikai ígéretei: a szociális bérlakás mint kategória nem életképes, egy lakásügynökség pedig ugyanazokkal a problémákkal küzdene, mint a jelenlegi önkormányzati ingatlankezelők. Megoldást jelenthet olyan apartmanházak létrehozása, amelyekbe néhány éves időtartamra fiatalok önállóan vagy másokkal közösen beköltözhetnének – írta meg a Magyar Nemzet. Az áprilisi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás
A kormány döntése értelmében az áprilisi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás, a munkáltatói járulékokat továbbra sem kell megfizetni az érintett dolgozók után. A bértámogatásra a vállalkozások április 30-áig adhatnak be kérelmet a területileg illetékes kormányhivatalhoz. Akik a továbbiakban nem kérik a támogatást, ezt április 6-áig jelezhetik – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Büntetett előéletű, drogos bűnözők törtek be vasárnap a XVI. kerületi oltópontra
Visszaeső, drogos bűnöző volt az a három fiatal férfi, akik vasárnap hajnalban betörtek egy XVI. kerületi oltópontra – tudta meg a PestiSrácok.hu. A tettesek FFP-maszkokat, gumikesztyűket, kézfertőtlenítőket, védőruházatot, vérnyomásmérőt és érszorítót vittek el, oltóanyaghoz nem fértek hozzá. A rendőrség lopás gyanújával indított nyomozást és példás gyorsasággal elfogta az elkövetőket. Müller Cecília: versenyt futunk az idővel, agresszíven terjed a brit vírusmutáns
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 920 347 fő a beoltottak száma, ebből 689 392 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a korlátozások továbbra is érvényben vannak. A koronavirus.gov.hu oldalon közölt tájékoztató szerint az elmúlt 24 órában 7263 az új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 641 124 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 189 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 20 161 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 399 961 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 221 002 főre emelkedett. 12 291 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1497-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. Nemi erőszak és parlamenti orgiák miatt leváltottak több ausztrál kormánytagot
Az ausztrál kormányt és parlamentet megrengető szexbotrányok hatására átalakította kabinetjét hétfőn Scott Morrison miniszterelnök, és létrehozott egy bizottságot a nemek közötti egyenlőség biztosítására, a nők nagyobb támogatására. Morrison leváltotta Christian Porter igazságügyi minisztert, aki elismerte, hogy 33 éve, még tizenévesként megerőszakolt egy 16 éves lányt. A lány feljelentette Portert, de azóta meghalt, és a rendőrség nem indítványozott vádemelést Porter ellen. A kormányfő leváltotta Linda Reynolds védelmi minisztert is, akit azzal vádoltak meg, hogy nem segítette kellőképpen azt a fiatal kormányzati alkalmazottat, aki nemi erőszakkal vádolt meg egy idősebb kollégát. Állítása szerint az eset a miniszter dolgozószobájában történt két éve. Reynolds hazugsággal vádolta a fiatal alkalmazottat, de miután ez nyilvánosságra került, kénytelen volt bocsánatot kérni és kártérítést fizetni. A nemi erőszak vádján kívül kipattant egy további, az ország vezető köreit érintő szexbotrány is: a helyi médiában megjelentek olyan videofelvételek, amelyek tanúsága szerint a kormánypárt több alkalmazottja a parlament irodáit használta intim együttlétekre, orgiákra. Szlávik János: a védőoltás nem jelent teljes védettséget, csak a betegség súlyos lefolyását előzi meg
Húsvétkor is szigorúan be kell tartani a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott szabályokat. A védőoltás nem jelent teljes védettséget, csak a betegség súlyos lefolyását előzi meg, ezért akkor se szabad közösen ünnepelni húsvétkor, ha egyes rokonok be vannak oltva – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a Kossuth rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában.
Orbán Viktor: sikerült előre venni a pedagógusokat az oltási sorrendben (Videó!)
Virágvasárnap hétvégéjén is folytatta Magyarország a küzdelmet a koronavírussal szemben. Orvosaink és ápolónőink állták a sarat, a magyar egészségügy bírta a terhelést. Köszönetet mondunk, hálásak vagyunk a hétvégi erőfeszítésekért is – hangsúlyozta a miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóban. Rendőrök figyelik Müller Cecília házát, mióta halálos fenyegetést kapott
Portálunk is beszámolt róla, hogy halálos fenyegetést kapott januárban az országos tiszti főorvos. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást. Amíg azonban szabadlábon van a fenyegető, Müller Cecília érthető módon védelemre szorul, ezért a szakember vidéki házát folyamatosan figyelik a rendőrök – írja a Blikk. Nyolcszáz migránst tartóztattak fel múlt héten a magyar katonák és rendőrök
Négyszázkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 64, szombaton 37, vasárnap 278 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök. A horvát és a román határszakaszon 23 migránst fogtak el. Csaknem kétmillió embert már beoltottak Magyarországon
A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek száma és egyre többen szorulnak kórházi ellátásra. A koronavirus.gov.hu friss adatai szerint 7263 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 641 124 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 189 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 20 161 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan emelkedik , jelenleg 399 961 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 221 002 főre emelkedett. 12291 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1497-en vannak lélegeztetőgépen. A szakemberek szerint a járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat, ezért folyamatosan zajlik az oltás, már 1 920 347 fő a beoltottak száma, ebből 689 392 fő már a második oltását is megkapta Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország első az uniós oltási ranglistán. Többnapos sztrájk lehet a BKV-nál, mert Karácsonyék nullaszázalékos béremelést adnának a dolgozóknak
A BKV igazgatósága néhány nappal azután fogadott el nullaszázalékos béremelést tartalmazó üzleti tervet a 2021-es esztendőre, hogy a bérszövetségbe tömörült fővárosi cégek (a BKV és a BKK mellett a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., valamint a Budapest Közút Zrt.) március 19-én kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a bértárgyalások mielőbbi eredményes lezárásáért. A cégek vezetőivel a főváros is egyeztetett, ám utóbbi képviseletében Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes továbbra is elzárkózott a béremeléstől, forráshiányra hivatkozva. Reálértékben csökken a BKV dolgozóinak fizetése, amennyiben a Karácsony Gergely vezette főváros továbbra is elzárkózik a béremelés elől. A cég számos munkatársa már jelenleg is 80-100 ezer forinttal kevesebbet visz haza a túlóra-lehetőségek beszűkülése miatt. Egy hónapon belül többnapos munkabeszüntetés indulhat – derült ki a Magyar Nemzet cikkéből. A Nézőpont Intézet szerint a baloldal nem kormányzóképes
A magyarok több mint fele kormányzóképesnek tartja a Fidesz–KDNP-t, de csak ötödük gondolja ezt az ellenzéki pártok szövetségéről – derült ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzetnek készített, országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából. Az egyes pártok imázsa nagyon fontos a választóik mozgósítása szempontjából, ezért a 2022-es választások előtt nagyjából egy évvel meghatározó kérdés, hogy a két versengő pártszövetség közül melyiket tartják alkalmasabbnak a választók az ország vezetésére. Koronavírus: Már hetvenkétmillióan meggyógyultak világszerte
A világon 127 116 891 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 783 509, a gyógyultaké 72 064 876 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 126 651 176 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 777 020 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. Gulyás Márton ismét hangosan felsírt a baloldalon tomboló cenzúra miatt
Immár sokadszorra visította el magát a világhálón a baloldali újságíró és aktivista, aki az általa kiszivárogtatott hírek szerint egyre nehezebben viseli a Partizánt érő baloldali nyomásgyakorlást. Friss posztjában Gulyás arról vall, hogy kormánypárti vendégei soha még csak kísérletet sem tettek munkája cenzúrázására, ám a baloldali interjúalanyai a fejére nőttek és már semmilyen újságírói szabadságot sem akarnak hagyni neki. Kiszabadult a Szuezi-csatornát elzáró teherhajó
Kiszabadult hétfőn reggel a Szuezi-csatornát egy hét óta elzáró teherhajó – közölte a Inchape Shipping hajózási szolgáltató cég. A kétszázezer tonnás Ever Given esete a világkereskedelmet is jelentősen befolyásolta, a csatorna közlekedésének megbénulása naponta százhúszmilliárd forint veszteséget okozott a világgazdaságnak. Nem lehet az első ajtókon felszállni Budapesten a buszokra és trolikra a járványhelyzet miatt
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként mától átmenetileg nem nyitják ki az első ajtót az autóbuszokon és a trolibuszokon, a járművek első részét kordonnal zárják le. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a járművekre a második, a harmadik vagy a negyedik ajtónál lehet felszállni. Angliában feloldották a kijárási korlátozásokat
Feloldották hétfőn Angliában a koronavírus-járvány megfékezése végett csaknem három hónapja elrendelt kijárási korlátozásokat. A brit kormány ugyanakkor továbbra is azt kéri, hogy a lakosság még ne induljon hosszabb utazásokra az országon belül. Eddig csak a legindokoltabb esetekben – például az alapvető fontosságú cikkek megvásárlása, gyógyszerek beszerzése, orvosi ellátás, az oltási központok felkeresése vagy napi egyszeri szabadtéri testmozgás céljából–hagyhatták el otthonukat. Munkába is csak azok járhattak, akiknek otthoni munkavégzése nem volt megoldható. A hétfőtől érvénybe léptetett szabályok alapján ezek a jogi korlátozások megszűntek. Több embert lefejeztek az iszlamisták által elfoglalt mozambiki Palma városában
Emberek tucatjai haltak meg az iszlamisták által elfoglalt észak-mozambiki Palma városában a héten. A szélsőségesek szerdán csaptak le a városra. Palma ellen három irányból indítottak támadást, nehézfegyverek bevetésével. A kormányerők a támadásban komoly veszteségeket szenvedtek. Szemtanúk szerint az egész település romokban hever, sokan meghaltak. Beszámolók vannak arról is, hogy egyeseket lefejeztek a városban. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike