Forró drót
Futni próbált a körözött bűnöző a Blaha Lujza téren (VIDEÓ)
Feltűnően kerülte a szemkontaktust egy férfi a Blaha Lujza téri aluljáróban, amikor elsétált mellette egy rendőr és egy katona. Ez gyanúra adott okot, és amikor a férfi észrevette, hogy figyelik, azonnal futásnak eredt. Mint kiderült, többszörösen körözött bűnöző, akit többek között kábítószer-birtoklás miatt kerestek. Nem volt pánikszerű vásárlás a patikákban a koronavírus második hullámának ellenére
Ősszel nyoma sem volt a pánikszerű gyógyszervásárlásnak, októberben a támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma 46,9 milliárd forint volt, ami szeptemberhez képest 1,4 százalékos visszaesést, éves alapon pedig 1,1 százalékos lassulást jelez – olvasható a szerdai Világgazdaságban. Szegedi kutatócsoportok is részt vesznek a mohácsi csata tömegsírjainak vizsgálatában
A mohácsi csata pontos helyszínének meghatározásához, a törökökkel harcoló katonák azonosításához és sorsának bemutatásához is hozzájárulhatnak azok a vizsgálatok, amelyekbe a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) több kutatócsoportja is bekapcsolódhat – derül ki a felsőoktatási intézmény honlapján megjelent cikkből. Szakértők szerint hatékony az AstraZeneca/Oxford-vakcina
Szakértők szerint biztonságos és hatékony az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyaga. A független szakértői értékelésekkel ellátott vizsgálati beszámoló kedden jelent meg a The Lancet című tekintélyes brit orvosi szakportálon. Trump új reménye – Választási csalás miatt Texas beperelte Pennsylvaniát, Michigant, Georgiát és Wisconsint
Texas kormánya azt kérte kedden az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságától, hogy érvénytelenítse a szavazás eredményét Pennsylvaniában, Michiganben, Georgiában és Wisconsinban választási csalás, és az alkotmányos rend elleni támadás miatt. Két helyről – Georgiából és Pennsylvaniából is eljutott korábban a Legfelsőbb Bíróságig a direkt választási csalás, a választási rendszer kiskapuival való visszaélés, valamint a választási rendszer illegitim módosításának vádja fellebbezések útján, de most egy harmadik helyről is megerősítést kapott Trump tábora. Soros György ismét dirigál Brüsszelnek
Az amerikai spekulánshoz köthető szervezetek rendszeresen adnak tanácsokat és írnak jelentéseket az Európai Unió intézményeinek, most is ez történik. Alig jött ki az Európai Unió új döntése az emberi jogok védelméről, Soros Györgyhöz köthető szervezetek hada árasztotta el a Bizottságot különböző ajánlásokkal, arra vonatkozóan, hogy mivel és hogyan egészítsék ki a döntést.
Hónapokig nem ihat alkoholt az, akit beoltanak az orosz vakcinával
Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról – jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője kedden a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva. Orbán Viktor: Jó esélyünk van a győzelemre az EU-s költségvetési vitában
Magyarországnak és Lengyelországnak jó esélye van a győzelemre az európai uniós költségvetési vitában, a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszer ügyében, ha a következő napokban jó irányba haladnak tovább a dolgok – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden este Varsóban, miután lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel tárgyalt. Harmincnyolc migráns lapult két kamionban Nagylaknál
Harmincnyolc határsértőt találtak a rendőrök egy török és egy bolgár kamionban a nagylaki közúti határátkelőhelyen kedden. A sofőrökkel szemben embercsempészés miatt büntető-, a határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Ítéletidő Ausztriában: házakba zúdult lavinákkal és több méteres hóval tombol a tél a szomszédban (videó)
Ötös, vagyis extrém magas lavinariasztást adtak ki Kelet-Tirolban a hirtelen esett rengeteg hó miatt. Nagyon sok a járhatatlan út, egy részüket még nem tudták megtisztítani a hótól, több helyen pedig lavinától tartanak, ezért inkább lezártak az utakat – írja az Origo. Dúró Dóra: Gyurcsány maga alá gyűrte az ellenzéket a Momentumtól a Jobbikig
Gyurcsány Ferenc végleg világossá tette: a balliberális ellenzék világképe egységes. Nincs tehát köztük érdemi különbség: mostanra felőrölte, megette, maga alá gyűrte a többieket azon a térfélen a Momentumtól a Jobbikig. Ez a kotyvalék a valódi demokratikus koalíció szerinte. Semelyik szövetségese nem tiltakozik. Ők is így gondolják tehát: mindegyikük világképe Gyurcsányéval egységes – írja közleményében Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese. Szinte naponta tárgyal a magyar és a lengyel kormányfő
Orbán Viktor miniszterelnök kedden ismét Varsóban tárgyal Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel, valamint a lengyel kormánypárt elnökével, Jaroslaw Kaczynskivel - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Morawiecki: a jogállamisági feltételrendszer aláássa a tagállamok közötti bizalmat
Az uniós források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszer aláássa a tagállamok közötti bizalmat, miközben a koronavírus-járvány idején az Európai Uniónak szolidaritásra kellene törekednie – hangsúlyozta kedden Facebook-bejegyzésében Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Erdélyi Magyar Szövetség: kivettük a részünket a mozgósításból
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői, tagjai és támogatói kivették a részüket a kampányból és a mozgósításból, és ezzel hozzájárultak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási sikeréhez – jelentette ki keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az EMSZ társelnöke. Gulyás Gergely: Miközben küzdünk Brüsszelben, hátulról is golyókra számíthatunk a főpolgármestertől
Az EU-s költségvetés és gazdasági újraindítási alap vitájában a magyar álláspont világos, eszerint a koronavírus-járvány idején a pénzügyi támogatásokat nem szabad semmilyen feltételhez kötni, a pénzt az összes tagállamnak, de különösen a leginkább rászorulóknak azonnal ki kell fizetni – nyilatkozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely azt is hangsúlyozta, üdvös lenne, ha Karácsony Gergely felismerné, hogy hol van tere a belpolitikai vitáknak és hol lenne szükség egységes kiállásra a nemzeti érdekek mellett. Az érdi baloldal, közöttük Bősz Anett is asszisztálhatott az intenzív osztályon fekvő kormánypárti képviselő elleni aljas támadáshoz
Már többször beszámoltunk Bajnai Gordonék legocsmányabb projektje, az ezalenyeg.hu ámokfutásairól, mindannyiszor azt gondolva, hogy elértük a „baloldali erkölcs” legmélyére. Tévedtünk. A véresszájú klaviatúra-leninfiúk ismét alkottak, az érdi baloldallal karöltve ocsmány módon gúnyolódik az intenzív osztályon életéért küzdő Aradszki András kormánypárti képviselőn. Január végéig marad az ötvenszázalékos bértámogatás a turizmusban és a vendéglátásban (Videó!)
A kormány január végéig meghosszabbítja az 50 százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban; a vendéglátás, a szálláshely, a művészet, a szórakoztatás és a szabadidő szektorokban a bértámogatással 140 ezer munkahelyet véd meg a kormány – jelentette be a pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videójában, az ágazati képviselőkkel folytatott egyeztetést követően. Már megint álhírt terjeszt a 444 portál
A Koronavírus Sajtóközpont szerint már megint álhírt terjeszt a 444 portál; nincs ellentmondás Müller Cecília országos tiszti főorvos és a kormány korábbi nyilatkozata között a védőoltás kapcsán. A sajtóközpont kedden azt közölte, hogy a kormány 17,5 millió adag külföldi vakcinát kötött le különböző gyártóknál, de azok még nem érkeztek be az országba. Hozzátették, hogy amint a lekötött vakcinák megérkeznek és a hatóság engedélyezi azokat, elkezdődhet az oltás. Ukrán szélsőségesek meg akarták mérgezni a beregszászi ivóvízhálózatot (Frissítve: cáfolnak az ukrán hatóságok)
Indoklásuk szerint meg akarták tisztítani Beregszászt a magyaroktól. Sajtóhírek szerint az akcióra készülők állítólag egy ház alagsorában éppen azt vizsgálták, miként oldódik a méreg a vízben, amikor a rendőrök rájuk törtek. Az LMBTIQ közös európai érték a bajor szociáldemokraták szerint
A Bajor Tartományi Parlament szociáldemokrata frakciója ismét Landtag-határozati javaslatot nyújtott be az LMBTIQ-személyek magyarországi diszkriminációjának elítéléséről. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, Markus Rinderspacher májusi és szeptemberi, azonos témájú javaslatait eddig rendre elutasították. Úgy tűnik azonban, hogy a német baloldal továbbra is be szeretne avatkozni a magyar belpolitikai folyamatokba — írja a Mandiner. Varga Judit: Az Európai Unió megint lemaradt, miközben az Egyesült Királyságban már oltanak
Minek kell még történnie ahhoz, hogy az unió vezetése ne a tagországok ideológiai vegzálásával legyen elfoglalva, hanem az emberek életét érintő valódi problémákkal foglalkozzon — vetette fel a kérdést közösségi oldalán Varga Judit, aki rávilágított, hogy az Európai Unió tavasszal képtelen volt megszervezni a védekezéshez szükséges eszközök beszerzését, most pedig az oltóanyaghoz sem képes gyorsan hozzájutni, miközben az Egyesült Királyságban már oltanak. Kínos kérdéseket tett fel a főpolgármesternek Láng Zsolt a BKV kamucégével kapcsolatban
További kérdésekre vár választ a Fidesz-KDNP a BKV buszbérlési ügyével kapcsolatban – közölte keddi videójában a pártszövetség fővárosi frakcióvezetője. Láng Zsolt azt mondta, hogy döbbenten állnak a "BKV-kamucég" botrányával kapcsolatban kedden megjelent hírek előtt. Morawiecki: A költségvetési és a jogállamisági kérdéskört nem szabad összekeverni
Újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében – jelentette ki keddi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, megismételve, hogy tartja magát az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen elfogadott budapesti nyilatkozathoz. Letartóztatták a negyven bevándorlót szállító embercsempészt
A bíróság letartóztatott egy külföldi férfit, aki 36 illegális bevándorlót próbált meg egy kisbuszban Ausztriába átcsempészni. Az utasok korábban illegálisan léptek Magyarország területére — közölte a Budapest Környéki Törvényszék kedden az MTI-vel.