Forró drót
Böjte Csaba atyát kórházba vitték a koronavírus miatt
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Böjte atya egy hétfői Facebook-bejegyzésében tudatta híveivel, hogy elkapta a koronavírust, ezért nem tud emberek közé menni és misét tartani. Csütörtök reggel Frigyesy Ágnes újságíró Facebook-oldalán jelentette be, hogy a betegség vélhetően súlyosbodott nála, kórházba kellett szállítani. Csaba atya jelenlegi állapotáról egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni. Deák Dániel: Brüsszel miatt nincs megállapodás
A balliberális oldal szerint a magyar és a lengyel kormány vétója az oka annak, hogy még mindig nincsen elfogadva az uniós költségvetés és a helyreállítási alap, de valójában az Európai Parlament miatt tart még mindig a vita, hiszen ők nem voltak hajlandóak elfogadni a tagállami vezetők júliusi megállapodását politikai okokból – mondta Deák Dániel élő videoelemzésében. A rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb fásítási programját indítja a kormány
A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium (AM) Településfásítási programja. A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási program részeként indította az agrártárca 2020 júniusában, amelynek keretében országszerte négyszázhetvenöt településen ültetnek el összesen több, mint tizenkétezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban – mondta Nagy István agrárminiszter a tárca csütörtöki közleménye szerint. Karácsony levelet írt Orbán Viktornak arról, hogy mit és hogyan kellene tennie
Nem kis önbizalomról tesz tanúbizonyságot, hogy Karácsony Gergely nemes egyszerűséggel úgy döntött: levélben osztja meg magvas gondolatait a magyar miniszterelnökkel arról, mit, hogyan és miért kellene tennie, mert jól látható, hogy a kormány inkompetenciája súlyos károkat okoz. Bezzeg a fővárosi önkormányzat a járvány elleni élharcosa – még akkor is, ha nem. Nos, a levél apropóját egyébként az az európai uniós költségvetés adta, amelyet Magyarország a kifizetések jogállamisági feltételekhez kötése miatt megvétózott. A kormány álláspontja világos, senki sem használhat politikai büntetőeszközként egy jogilag értelmezhetetlen fogalmat; amíg ez a helyzet fennáll, Magyarország nem támogatja a hétéves költségvetést. A főpolgármester viszont még mindig nem érti, miért tartja aggályosnak a kormány – jogi értelemben is – a költségvetés feltételekhez kötését, és hosszan taglalja, hogy szerinte miért utasítja el Orbán Viktor azt a 2800 milliárd forintot, amit az EU nekünk szeretne adni, miközben az önkormányzatokat pedig könyörtelenül sarcolja. Legalábbis a főpolgármester által megfogalmazott levél tartalma szerint. Koronavírus – Oroszországban átlépte a kétmilliót az igazolt fertőzések száma
Meghaladta a kétmilliót csütörtökön az Oroszországban a Covid-19 járvány kezdete óta diagnosztizált fertőzések száma, az egy nap alatt kimutatott új esetek száma pedig – rekordot döntve – meghaladta a huszonháromezret. De minden eddiginél magasabb volt a halálozások és a gyógyulások napi növekménye is. Komoly szócsata a parlamentben: a jobbikos Szilágyi ismét hozta a formáját, de Mesterházy sem okozott csalódást
További képviselői felszólalásokkal folytatódott, majd a kormány zárszavával ért véget az alaptörvény kilencedik módosítására irányuló javaslat általános vitája, majd a szerdai napirend tárgyalása az Országgyűlésben.
Gulyás Gergely: megfeszített munkával, de állja a sarat az egészségügy
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, hogy egyelőre nem tudni, szükség lesz-e újabb szigorításokra, mert ezt a következő napokban fogja mérlegelni a kormány. A járványügyi helyzetről szólva megjegyezte, hogy intenzív ágyon 580-an vannak és 1700 körül lehet a szabad intenzív ágykapacitás hazánkban, ami bővíthető. A nem intenzív ágyakból is több, mint 12 ezer áll rendelkezésre. Úgy értékelt, hogy megfeszített munkával, de állja a sarat a magyar egészségügy. Soros György Magyarországot és Lengyelországot támadó publicisztikájával kapcsolatban elmondta, hogy Soros Györgytől hazánk semmilyen kioktatást nem fogad el, hiszen ő volt az, aki 1992-ben bedöntötte a fontot, a német újraegyesítés után a márka ellen spekulált, 2008-ban pedig megkísérelte tönkretenni az OTP-t. És akkor Soros kiadta a parancsot: Magyarország és Lengyelország ellen fel kell lépni
Publicisztikát jelentetett meg a Project Syndicate nevű oldalon Soros György. A magyar származású amerikai milliárdos, tőzsdespekuláns uszító írásában leszögezte, hogy az Európai Unió nem engedhet Magyarország és Lengyelország zsarolásának. Soros úgy véli, az EU-nak nem szabad kompromisszumot kötni a jogállamiság ügyében. Fürjes Balázs: „Legalább intenzíven használják az autósoktól elvett kerékpársávot”
Fürjes Balázs a Twitter-oldalára töltött fel egy videót, amelyen a körúton lépésben haladnak az autók a főpolgármester rendelkezése által felfestett kerékpársávnak köszönhetően. Miközben a videón egy autó suhan el az üres, leválasztott sávon, a politikus ironikusan azt írja: „tényleg nincs dugó, de legalább intenzíven használják az autósoktól elvett kerékpársávot”. Meghalt kilencvenkét beteg, négy és fél ezerrel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt kilencvenkettő, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4512 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Koronavírus – Tovább javult a járványhelyzet Csehországban
Bár továbbra is súlyos, de javuló tendenciát mutat a koronavírusjárvány-helyzet Csehországban. Az egészségügyi minisztérium százpontos kockázati táblázatán, amelyben minden húszpontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg, szerdán a korábbi hetven pontról hatvankettő pontra csökkentek a kockázati tényezők – közölte az egészségügyi minisztérium szerdán honlapján. ITM: már több, mint kétmillió megtekintésnél tart a munka.hu oldal
Áprilisi indulása óta már több, mint 2,2 milliószor jutottak a munkaerőpiaccal kapcsolatos hasznos információkhoz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megújult hivatalos honlapjára kattintó vállalkozók és magánszemélyek – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Egy jelentés szerint ausztrál katonák törvénytelen gyilkosságokat követtek el Afganisztánban
Az ausztrál hadsereg nyilvánosságra hozta csütörtökön, hogy különleges erőinek több katonája harminckilenc törvénytelen gyilkosságot követett el Afganisztánban. Ausztrália még 2016-ban indított vizsgálatot a különleges erők 2005 és 2016 közötti viselt dolgai ügyében, miután a helyi médiában olyan vádak jelentek meg, amelyek szerint katonáik több incidensben fegyvertelen férfiakat és gyermekeket öltek meg. Koronavírus – Már több, mint ötvenhatmillió fertőzött a világon
A világon 56 202 247 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 349 339, a gyógyultaké pedig 36 146 875 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 55 578 685 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 337 559, a gyógyultaké pedig 35 739 244 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Ismét csónakokon próbálkoztak a határsértők Szegednél
Két csoport is csónakkal lépte át a magyar-szerb határt illegálisan Szegednél, a Tiszán csütörtökre virradóra – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Az Apple bírságot fog fizetni a telefonok szándékos lassítása miatt
Az Apple száztizenhárommillió dollárt fog kifizetni azért a közeljövőben, hogy megegyezzen azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyek szerint szándékosan lassította le a régebbi iPhone telefonokat. Szijjártó Péter: "Minek kellenek stadionok? Jöjjenek elő most is, és mondják el, mi miért nem jó"
Szijjártó Péter Facebook-oldalán, a magyar válogatott A-divízióba való feljutásának apropóján tett egy rövid felsorolást a magyar labdarúgás közelmúltban elért földcsuszamlásszerű sikereiről. A Ferencváros Bajnokok Ligája-főtáblára való kerülése, a magyar válogatott EB-re való kijutása, illetve az elitnek számító A-divízióba kerülése mind-mind olyan sikerek, amelyekre hosszú évek óta várnak a magyar labdarúgást szeretők. A tárcavezető azonban nem hagyta ki a lehetőséget, hogy egy kis fricskát helyezzen el posztjában azoknak, akik az elmúlt években folyamatosan támadták a fejlesztéseket és azokat az erőfeszítéseket, amelyeknek köszönhetően eljutottunk idáig. Létrejött az Országos Kórházi Főigazgatóság, Jenei Zoltán lett a főigazgató
A Magyar Közlönyben csütörtökön jelent meg, hogy a magyar egészségügyi ellátórendszert figyelemmel kísérő és felülvizsgáló központi szerv országos kórház-főigazgatójának Jenei Zoltánt nevezte ki a miniszterelnök Kásler Miklós javaslatára. Balhé Berlinben: vízágyúval oszlatták a feldühödött tömeget a rendőrök (videó!)
Zavargásokba torkollott a járvány miatt bevezetett korlátozások elleni tüntetés Berlinben. Demonstráltak Pozsonyban is, ott a demokráciát és a szabadságot féltették a felvonulók. Közben több európai nagyváros már az ünnepekre készül, igaz, a szokásosnál jóval visszafogottabban. A hidegháború óta példátlan mértékben emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány
A hidegháború óta példátlan mértékben emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány. A Downing Street által szerdán előzetesen közzétett részletek szerint a védelmi költségvetés a kormányzó Konzervatív Párt tavalyi választási programjában szereplő terveken felül tizenhat és fél milliárd font (6700 milliárd forint) pótlólagos forráshoz jut a következő négy évben. Május óta nem volt ilyen magas Amerikában a járványban elhunytak száma
Május óta a legmagasabbra emelkedett az Egyesült Államokban a koronavírus okozta halálesetek napi száma, miközben a járvány országszerte erősödik, túlfeszítve az egészségügyi rendszer kapacitásait. Trump: Semmivel sem lehet jóvátenni ezt a gigantikus csalást
Donald Trump sem adja fel és küzd a választás tisztaságáért, a szavazatok újraszámlálásáért. Bár elképesztő médiatúlsúllyal kell szembenéznie, továbbra sem hátrál meg. Twitter-üzeneteiben reagál a szavazatok újraszámlálásával kapcsolatos fejleményekre. Washington újabb szankciókat rendelt el Irán ellen
Washington újabb szankciókat rendelt Irán ellen, amelyek többek között az iráni hírszerzési miniszter, illetve az ország legfőbb vezetőjének ellenőrzése alatt álló Bonjad Mosztazafan alapítvány ellen irányulnak – jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump elnök kormányzata. Kerékpárost gázolt el egy autó Szegeden
Halálra gázolt egy kerékpárost egy autó Szegeden – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.