Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Musk úgy vásárolna a techpiacon, mint német nyugdíjas az ecserin
Tagadhatatlan, hogy Elon Musk nagyon belehúzott abba, hogy betartsa ígéretét, és leszámoljon a woke minden megnyilvánulásával, ezt pedig azon a területen kezdte, amihez a legjobban ért, nevezetesen a digitális világban és azzal az eszközzel, amiből a legtöbb van neki: pénzzel. A dél-afrikai származású amerikai milliárdos most a legnagyobb mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozó cég felvásárlására tett ajánlatot.KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 1,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül a járműüzemanyagok 2,7 százalékkal drágultak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 43,2, a tejé 25,0, a tojásé 23,8, az étolajé 21,5, a gyümölcs- és zöldségléé 16,0, a vaj, vajkrémé 15,5, a csokoládé és kakaóé 12,9, a tejtermékeké 9,1, a kávéé 8,1 százalékkal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 3,6, a margariné 2,9, a párizsi, kolbászé 2,1 százalékkal mérséklődött.Változik a világ: Donald Trump szólt és a Google Maps cselekedett, már Amerikai-öböl, ami eddig mexikói volt
Nem kellett sokat várni Donald Trump kérésének teljesítésére, a Google Maps már az Amerikai-öböl elnevezést mutatja az amerikai felhasználók számáraSzijjártó Péter: a közel-keleti béke szempontjából kulcskérdés Libanon stabilitása
A közel-keleti béke szempontjából kulcskérdés Libanon stabilitása, a libanoni embereknek most komoly esélyük van arra, hogy hosszú távon visszakaphassák a nyugodt, békés élethez való jogukat - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.Karácsony Gergely feltalálta a trolibuszt és az adatalapú közlekedésszervezést
A nagyszerű hírről maga a főpolgármester számolt be, egy egész Facebook-posztot szentelt a metróbuszokról szóló felfedezésére, mely nemsokára méltó alternatívát fognak nyújtani a metróhoz kocsival igyekvő külvárosiak számára.Az évértékelő előtt a pártszövetség előtt értékel Orbán
Február 18-19-én ad politikai helyzetértékelést a Fidesz-KDNP kihelyezett zárt frakcióülésén a miniszterelnök Balatonfüreden – tudta meg az ATV.Szia uram! Egy transz opera vagy egy guatemalai nemváltás érdekli önt? – Hasonlókra adott támogatást az USAID (videó!)
Sorra hullanak ki a csontvázak az USAID nevű szervezet támogatásaiból világszerte. Kovács Zoltán elárulta, több mint hétszáz médium és hatezer-kétszáz újságíró kapott dollárokat, hogy politikai befolyást szerezzen a világ minden tájára, így Magyarországra is. Hazánkban két éve járt az USAID vezetője, hogy stratégiai megbeszéléseket folytasson NGO-kkal. És ezt máshol is megtette. Az eredmény? Transzgender opera Kolumbiában, nemváltó műtétek Guatemalában, genderbarát munkahelyek Szerbiában.Visszafordíthatatlan spirált indítottak el Zuckerbergék a tényellenőrzésükkel – megszüntetése már csak formalitás
Hosszútávú következményeket okozott a Facebook 2016-ban bevezetett, majd idén januárban eltörölt tényellenőrzési rendszere. Nemcsak ismert jobboldali médiumokat – így többek között a mi oldalunkat – vagy véleményvezéreket hallgattatott el, hanem akár pártokat is, gondolva a Mi Hazánkra. Szakértő szerint itt a jobboldalnak is komoly feladata van, hiszen a baloldal erősebb véleményformálásra képes, és könnyebben tudja ostobaságnak címkézni a konzervatív véleményeket, mint fordítva. És mivel Amerikában már régebben átengedték a baloldalnak a véleménymonopóliumot, Zuckerberg lépése csupán formalitás lehet.Elon Musk bezáratná az amerikai finanszírozású Szabad Európát – ami nem egyenlő a hidegháború idején működő rádióval
Nagy port kavart a liberális médiavilágban, hogy Elon Musk egyetértett azzal, hogy be kell zárni az amerikai adófizetők pénzéből működő, 2020-ban indult Szabad Európa Rádiót. Bizony, ez nem ugyanaz a Szabad Európa, ami 1993-ig működött, és amely valódi tájékoztatást adott a kommunista érában, hanem amely folyamatosan hergeli a közvéleményt az Orbán-kormány ellen – és amely a 2022-es választási kampányba is beszállt, láthatóan Márki-Zay Péterék oldalán.Ukrajna képtelen leszokni az orosz gázról, tovább fizeti Putyin háborúját
Az ukrajnai gáztárolók töltöttsége kritikusan alacsony szintre esett, miután orosz támadások érték a tárolókat és kitermelő egységeket, az ukrán gázimport hirtelen megnőtt Magyarország és Szlovákia irányából. E két ország, mint az közismert, a mai napig is főként orosz eredetű gázt vásárol, Zelenszkijék szerint pedig ezzel finanszírozzák Oroszország agresszióját, és ha Ukrajna innen szállít, akkor ők is. A primitív vádaskodásoknak van az a szokásuk, hogy visszanyalnak.Lemond Klaus Iohannis román államfő, hogy országa "ne váljon nevetség tárgyává"
Bejelentette lemondását hétfőn Klaus Iohannis román államfő, miután a parlament jóváhagyta az elnök felfüggesztéséről szóló ellenzéki kezdeményezést.Magyar Péter baloldali embere eltörölné a tizenharmadik havi nyugdíjat – talán Brüsszel kívánságára?
A tiszás programírói botrány után most Petschnig Mária Zita követeli a tizenharmadik havi nyugdíj eltörlését. A baloldali közgazdász – aki egyébként a Tisza gazdasági programírója is egyben – egy rendezvényen röhögi ki gúnyosan a támogatást, egyúttal mintha azt sugallná: Brüsszel sem akarja a tizenharmadik havi nyugdíj megtartását. Úgy tűnik, ez Magyar Péteréknél nem egy ember véleménye: a tiszások korábban arról elmélkedtek, mi történne, ha megszüntetnék a tizenharmadik havi nyugdíjat.Elkezdődött a piszkos kampány: kibertámadás alatt a közmédia YouTube-csatornája
Aljas módszerekkel és övön aluli támadásokkal indul a 2026-os választási kampány, már idén. Miután több jobboldali hírportál, így a PestiSrácok is terheléses támadás alá esett az elmúlt hetekben, nagyobb célpontra vetették magukat a hálózat ügynökei: feltörték és elérhetetlenné tették a közmédia YouTube-csatornáját.Egy tizedmásodpercen múlt a csoda: nem jutott ki a téli olimpiára a szenzációsan küzdő női hokiválogatottunk!
Hatalmasat küzdött a magyar női jégkorong-válogatott Bremerhavenben, az olimpiai selejtezőn, ám 2–1-re kikapott a házigazda Németországtól. Bár az utolsó pillanatban gólt szereztünk, de a visszajátszás után kiderült, hogy éppen egy tizedmásodperccel időn túl született ez a magyar találat. Ezzel kikaptunk, amellyel eldőlt, hogy ha hajszállal is, de lemaradtunk az olimpiai részvételtől.Menczer Tamás szerint megszállás és bábkormány a brüsszeli recept
A lengyel helyzet egészen elképesztő, tulajdonképpen majdnem olyan brutális módon bánik Tusk a lengyel ellenzékkel, mint annak idején a kommunista Jaruzelski tette. Menczer Tamás szerint Magyar Péter pontosan ugyanezt tenné, ha valahogy sikerülne neki hatalomra kerülnie.Kaló Miklós ezredes: a területvédelmi tartalékosok sokszor a hétvégén sajátítják el a katonai feladatokat
Az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák sokszor a hétvégén sajátítják el a katonai alapkiképzést, hiszen hétköznap civil munkájukban dolgoznak, van aki pékként, asztalosként vagy éppen riporterként - mondta a Magyar Honvédség (MH) vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred parancsnoka vasárnap a Pest vármegyei Csobánkán.Dömötör Csaba: óriási erődemonstráció volt a Patrióták madridi nagygyűlése
Óriási erődemonstráció, egy új európai jobboldal erőt adó seregszemléje volt a Patrióták Európáért pártcsalád szombati, madridi nagygyűlése, ahonnan több ezer résztvevő küldte el a megújulás üzenetét Európa minden pontjába - mondta Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Így igazították el a magyar újságírókat Amerikából! (videó)
Úgy tűnik, az új/régi amerikai elnök nem véletlenül zárta meg azonnal az USAID nevű, CIA-hátterű szervezetet, amely előszeretettel avatkozott be demokratikus országok belügyeibe. Az USAID vezetője, Samantha Power 2023 februárjában Magyarországon is járt. Az amerikai nagykövetség akkori beszámolója szerint magyar független újságírókkal találkozott. Az alábbi videón jól látható, amint éppen arról értekezik a színes forradalmakat és polgárháborúkat is szító USAID vezetője, hogy most tervezik Magyarországon újraindítani a „demokráciaexportot.”Palóc André: a minimálbér a következő években több mint 40 százalékkal emelkedik (videó)
A tavaly megkötött bérmegállapodás hatására a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal, 2026-ban 13, 2027-ben 14 százalékkal emelkedik, mindez pedig három év alatt több mint 40 százalékos növekedés - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője vasárnap az M1 aktuális csatornán.Lehet, mégsem lesz semmi a Főváros rákosrendezői bevásárlásából
Karácsony Gergely főpolgármester meg január végén tett előterjesztést az elővásárlási joggal való élésről, aminek keretében a vételárat a Budapesti Közművek Zrt. (BKM) a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű (MUHA) értékesítéséből származó bevételéből akarta kigazdálkodni. A MOHU közleménye szerint ez nem fog összejönni.Szijjártó Péter: az egyiptomi kormány felelősségteljes politikája nélkül az Európára háruló migrációs nyomás sokkal súlyosabb lenne
Az egyiptomi kormány felelősségteljes politikája nélkül az Európára háruló migrációs nyomás sokkal súlyosabb lenne – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.Női mellekkel harcol Orbán ellen a spanyol baloldal
Minthogy szexisták vagyunk, semmi bajunk nincs a feminizmus ilyetén megnyilvánulásaival, de érdekelne, hogy miért gondolják egyes baloldali aktivisták, hogy fedetlen női felsőtestekkel kormányokat lehet buktatni? Nem panaszkodunk, folytassák továbbra is ilyen eredményesen, de miértet azért szeretnénk tudni.Mondjon le maga! – mondta az újságírónak a korrupciós ügy miatt kérdőre vont román miniszterelnök
Kiderült, hogy a román miniszterelnöknek köze van az utóbbi évek legnagyobb romániai korrupciós botrányához (erős a verseny, de ez a mostani tényleg viszi a pálmát). Eddig a Telex szerkesztőségén kívül senki nem lepődne meg az eseten, az azonban, ahogyan Marcel Ciolacu az őt kérdőre vonó újságíróknak válaszolt még a legelborultabb bezzegromániázót is állva hagyta.Meghalt Horváth Kálmán Tolna vármegyei főispán
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja – tudatta a Tolna Vármegyei Kormányhivatal szombaton a közösségi oldalán.Ajánljuk még
































