Kövér László: a keresztény egyházak szerepe nem elhanyagolható Forró drót szeptember 13. Kövér: egy közösség megtartásának fontos előfeltétele, hogy a közélet szereplői a lehetőségükhöz mérten mindent megtegyenek, de egy közösség lelkét ezer éve mindig a keresztény egyházak adták.
Menczer Tamás: harcolnunk kell az igazságért Forró drót szeptember 13. Menczer: minden eddigi időszaknál indokoltabb az, amit a Harcosok Klubjában mondunk, harcolnunk kell az igazságért és a hazugság ellen -
Karácsony teljesen kitiltaná a dízelautókat BudapestrőlPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Kitiltaná a dízelautókat Budapestről Karácsony Gergely – derült ki a különben maga is autóval – és nem biciklivel – munkába járó új fővárosi főpolgármester pénteki rádióinterjújából.
A rendőrség is megerősítette: a tüntikézők okozták a csütörtöki káoszt BudapestenPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. A vonulásos rendezvények szervezői eltértek az előzetes útvonaltól; ennek volt köszönhető a csütörtöki budapesti közlekedési káosz – derült ki a rendőrség közleményéből.
A Fidesz szerint Wittinghoffnak is le kellene mondania szexbotránya miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. A Fidesz budaörsi elnöksége felszólította Wittinghoff Tamás polgármestert, hogy kövesse Borkai Zsolt győri polgármester példáját és mondjon le.
Európai szinten is meghatározó a magyar lúdtermelésPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Európai szinten is meghatározó a magyar lúdtermelés, ezen szárnyasok száma tavaly 1,3 milliót tett ki – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Baromfi Termék Tanács (BTT) pénteken. A baromfiágazat kibocsátása tavaly 365 milliárd forintot tett ki, a mezőgazdaság kibocsátásából 13, az állattenyésztéséből közel 39 százalékkal részesedett.
A török ambíciók egybevágnak a nagyhatalmi érdekekkelPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Törökország nagyhatalmi hozzájárulással hatolt be Északnyugat-Szíriába, hogy kiszorítsa a török határ közeléből a kurd fegyvereseket – mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója pénteken, az M1 aktuális csatornán.
Áder János: Edmund Stoiber hűséges hazafi és elkötelezett európaiPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Lelkes patriótának, hűséges hazafinak és elkötelezett európainak nevezte Edmund Stoibert a magyar köztársasági elnök, aki a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést adta át a volt bajor miniszterelnöknek, a Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnökének pénteken, Budapesten, a Sándor-palotában.
November 14-én hallgatják meg az új francia, magyar és román biztosjelöltet az EP-benPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. November 14-én hallgatják meg az új francia, magyar és román biztosjelöltet az Európai Parlamentben (EP), amennyiben sikerrel veszik az első akadályt, és a jogi szakbizottság két nappal korábban nem állapít meg esetükben összeférhetetlenségeket – közölte pénteken a képviselőtestület szóvivője.
Szijjártó: Jó kezekbe került a bővítés ügye, új lendületet kaphat a bővítés politikájaPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Jó kezekbe került a bővítés ügye azzal, hogy kiderült: a magyar uniós biztos felelősségi körébe fog tartozni az elkövetkező esztendőkben az Európai Unió bővítésének és szomszédságpolitikájának kérdése – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel. Hozzátette: ezzel új lendületet kaphat az uniós bővítés politikája.
Spanyolország vasárnap negyedik parlamenti választását tartja négy éven belülPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Spanyolország vasárnap negyedik parlamenti választását tartja négy éven belül, amelynek tétje, hogy sikerül-e feloldani a belpolitikai patthelyzetet és kormányt alakítani. A közvélemény-kutatások szerint arra lehet számítani, hogy a szavazás lezajlása után sem lesz könnyebb a kormányalakítás, mert egy párt sem szerez az önálló kormányalakításhoz szükséges abszolút többséget a parlamentben.Ráadásul ezt a többséget nem lehetne elérni csak a baloldali vagy csak a jobboldali pártok esetleges együttműködésével sem.
Menczer: Nem logikus folyamatosan kritizálni azt az embert, akitől Európa biztonsága függPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Nem logikus, hogy folyamatosan azt az embert kritizálják, akitől Európa biztonsága függ, és aki bármelyik pillanatban elindíthat több millió bevándorlót Európa felé – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken, az M1 aktuális csatornán.
Novák Katalin: A család az egyik legfontosabb egészségvédő faktorPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. A család az egyik legfontosabb egészségvédő faktor; a családokba történő befektetés az egészségügyi prevenciót is erősíti – hangsúlyozta a család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár a Magyar Nemzet pénteki lapszámában.
Orbán rádióinterjúja: Törökország nélkül nem lehet megállítani a migránsáradatot – Visszajött a régi baloldali kormány összes embere – Álmokat kell feladni (frissítve)PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Törökország nélkül nem lehet megállítani a Magyarország és Európa felé tartó milliós migránsáradatot, ezt azonban az ellenzék nem tudja felfogni, nem akarja megérteni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután előző nap Budapesten tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy kurzusváltás történt Budapesten, visszajött a régi baloldali kormány összes embere lassacskán, akik egy más szemléletet képviselnek, mint amit Tarlós István vallott. A Karácsony Gergellyel folytatott szerda délelőtti tárgyalás nem volt kellemes délelőtt – mondta –, álmokat kellett feladni.
Annyi pozíciót hozott létre a baloldal, ahány baloldali képviselő bejutottPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Józsefvárosban is aránytalanul osztotta el az új városvezetés a bizottsági helyeket, a fideszes képviselők nem kapták meg a mandátumarányuknak megfelelő helyeket – jelentette ki Vörös Tamás kormánypárti önkormányzati képviselő a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A politikus kifejtette: a baloldali kádereknek kiosztott pozíciók mintegy 150 millió forint plusz kiadást jelent a városrészben.
Halálos baleset történt ÚjpestenPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Halálos baleset történt, villanyoszlopnak csapódott és kigyulladt egy autó Újpesten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Trump felforgatta Washington Ukrajna-politikájátPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 8. Donald Trump amerikai elnök felforgatta Washington Ukrajna-politikáját – vélekedett George Kent, az amerikai külügyminisztérium munkatársa az elnök alkotmányos elmozdítását célzó eljárás (impeachment) előtti vizsgálatokat végző képviselőházi bizottság meghallgatásán, októberben. A meghallgatás leiratát csütörtökön hozták nyilvánosságra.
Kovács Zoltán: Nemzeti érdekképviselet zajlikPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 7. Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtöki budapesti látogatása illeszkedik a magyar kormány azon stratégiájába, amely során nagyhatalmak vezetőivel találkozik Orbán Viktor a nemzeti érdek érvényesítése érdekében – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A politikus szerint Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európa felé irányuló migrációt – írja a Hír TV.
Tort ül a klímahisztéria: a klímasztrájkot választotta az év szavának idén a Collins szótárPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 7. A klímasztrájkot választotta az év szavának idén a Collins szótár, amely szerint ezt a kifejezést százszor többször használták 2019-ben, mint a korábbi években.
Kifütyülték Lacknert a kispesti képviselők eskütételénPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 7. Szégyellem magam, hogy kispesti vagyok – fogalmazott az egyik kerületi lakos, miután tegnap a kispesti korrupciógyanús ügy főszereplői, köztük az MSZP-ből már kizárt Lackner Csaba letették az esküt az alakuló képviselő-testületi ülésen – írja a Magyar Hírlap.
Válsághelyzetbe került az olasz kormány, felbomolhat a baloldali szövetségPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 7. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök az államfővel is egyeztetett csütörtökön a dél-olaszországi Ilva acélgyár sorsáról, amely a baloldali kormány sorsára is befolyással lehet. A szakszervezetek péntekre újabb sztrájkot hirdettek meg.
Az MSZP beismerte, hogy Lackner beszél korrupcióról a kiszivárgott hangfelvételenPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 7. Csaknem egy hónapnyi tagadás után az MSZP elismerte, hogy Lackner Csaba szerepel azon a felvételen, amelyen Kispest baloldali önkormányzati képviselője korrupcióról és közpénzek visszaosztásáról beszél – írja a Hír TV.
Szijjártó: Budapesten lesz az ENSZ terrorizmus elleni regionális irodájaPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 7. A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a fővárosban jelentette be, hogy Budapesten lesz az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodája – írja a 888.hu.
Az ellenzéknek sikerült beszállnia a török-kurd konfliktusba (galériákkal)BBBálint Botond Forró drót 2019 november 7. A Széll Kálmán téren komolyabb Erdogan-ellenes, a zászlók alapján kurdpárti tüntetés alakult ki, a délutáni, az Oktogonon indult esemény folytatásaként. A drámai elemeket és erős felszólalásokat tartalmazó rendezvény fél hat után kezdett el oszlani, de lehet, hogy a különböző csoportok a város más részein még további spontán megmozdulásokba fognak bonyolódni. Első képgalériánk még a délutáni eseményeken készült, a második fél hat után a Széll Kálmán téren, a harmadik fél hét körül, a Gül baba türbéje környékén.
Karácsonynak minden kisebbség fontos, épp csak a határon túli magyarok nem annyiraPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 7. Érdekes kisebbségvédelmi politikát honosított meg a budapesti városházán Karácsony Gergely. A határon túli magyarsággal szembeni érdektelenségéről is ismert politikus ugyanis újabban szívén viseli más országok kisebbségeinek sorsát, épp csak nem az ottani magyarokét. Helyette a törökországi kurdok irányába sugározza szimpátia-energiáit, és mint facebookos megnyilvánulásában is kifejtette: főpolgármesterként is kimegy tüntetni, ha egy "elnyomó diktátor" (mint Erdogan) érkezik Budapestre.
Erdogan: Továbbra is ilyen jó kapcsolatokra van szükség MagyarországgalPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 7. Nagyon jók a magyar-török kapcsolatok, és a jövőben is ilyen jó együttműködésre van szükség – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön, Budapesten.
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok Világugar szeptember 10. Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást.
A 4chan megtalálhatta Charlie Kirk gyilkosát Világugar szeptember 12. Mivel az amerikai hatóságokról a Trump elleni merényletek óta tudjuk, hogy nagyrészt a demokratákhoz vannak bekötve, nem csoda, hogy az internet népe kezébe vette a nyomozást Charlie Kirk meggyilkolása kapcsán. A 4chan egyik alfórumán a jelek szerint sikerült is beazonosítani az elkövetőt.
Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos Világugar szeptember 4. Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba.
Ennyire rosszul állnak az ukránok a fronton? Állítólag orosz drónok hatoltak be Lengyelországba Világugar