Forró drót
Háborút ígértek az ellenzék részéről Hunvaldnak, ha nem lép vissza az erzsébetvárosi polgármester-jelöltségtől
Megfenyegették Hunvald Györgyöt, hogy ne induljon el az őszi önkormányzati választáson – állítja az MSZP-ből a napokban kilépett politikus, aki függetlenként méreti meg magát Erzsébetvárosban. Hunvald nem árulta el, hogy ki ígért neki háborút, de sejteti, hogy a zsarolás Gyurcsányék részéről érkezett, ebben az esetben azonban talányos, hogy erről miért épp Gyurcsányék háziblogján sztorizik. Három embert megölt egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr Romániában
Őrizetbe vették hétfőn Romániában azt a harminckilenc éves gépkocsivezetőt, aki vasárnap délután három ember halálával és másik három súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással. A kormány hétfői ülésén készül rendelettel megkétszerezni az okostelefonok autóvezetés közbeni használatáért kiszabható bírságot, az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok ellenére egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amelyek a vezetés közbeni népszerűség-hajhászó Facebook-közvetítések rohamosan terjedő divatjával hozhatók összefüggésbe. Matteo Salvini Richard Gere-rel is felmosta a padlót
Éles hangú Twitter-üzenetében tette helyre Matteo Salvini a jelenleg a Földközi-tengeren migránsokat segítő Richard Gere-t. Az olasz belügyminiszter reményét fejezte ki, hogy az Open Arms nevű, a migrációt ösztönző szervezetnek korteskedő amerikai színész Hollywoodba, a luxusvillájába is hazavisz magával néhány illegális bevándorlót a reklámidő végeztével. Szigetezők a Mandinernek: "Magyarország a legjobb hely"
"Ez a legszebb hely, ahol valaha jártam", "Ez a fesztivál tízből huszas" – így véleményezték a külföldi vendégek a Sziget fesztivált és Magyarországot a Mandinernek. A magyarok pedig azt mondták, hogy érzékelhetően egyre több a külföldi turista a rendezvényen. Elismerte tettét a rákospalotai gyilkosság gyanúsítottja
Beismerte a bűncselekmény elkövetését az az ukrán állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnapra virradóra több késszúrással megölt egy férfit Rákospalotán – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Leállt a hongkongi reptér, durvulnak a tüntetések
A péntek óta tartó tüntetések miatt leállt a hongkongi reptér, egyetlen gép sem tud felszállni - írja a CNN tudósítása alapján az Index.
Súlyosításért fellebbezett az ügyészség a bűnpártoló rendőrtiszt ügyében
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a rendőr őrnagyot, aki információkat szolgáltatott ki egy tervezett rendőrségi akcióról – írja portálunknak megküldött közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség. Blokád a Coca-Colánál – A Mi Hazánk elzárta a dunaharaszti üzem egyetlen bejáratát
"Mi lesz a következő? Pedofilia? #loveislove?" feliratú molinóval zárták el a Mi Hazánk Mozgalom képviselői a Dunaharaszti Coca-Cola-üzem főbejáratát – jelentette a helyszínről a Hír TV. Fokozódik a migrációs nyomás a balkáni térségben
Fokozódik a migrációs nyomás a balkáni térségben, és a Málta, illetve Olaszország felé tartó illegális bevándorlás is egyre intenzívebb – értékelte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfőn az M1 aktuális csatornán. Tagad a mecsetbeli lövöldözéssel és féltestvére megölésével gyanúsított norvég férfi
Nem ismerte el a terhére rótt vádakat a mecsetbeli lövöldözéssel és gyilkossággal gyanúsított norvég férfi, aki nem hajlandó beszélni sem a nyomozókkal – közölte ügyvédje hétfőn Oslóban. A konzervatív jelölt nyerte az elnökválasztást Guatemalában
Guatemalában a konzervatív jelöltet, Alejandro Giammatteit választották államfővé a vasárnap tartott második szavazási fordulóban. A döntést a Legfelsőbb Választási Törvényszék jelentette be, közölve, hogy Giammatei az előzetes eredmény szerint a szavazatok 58 százalékát szerezte meg. Őrző-védő cégek vezetői ellen indított eljárást a NAV
A gyanú szerint csaknem egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek egy őrző-védő cégekből kialakított hálózat vezetői; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országszerte harminc helyen tartottak kutatásokat az ügyben - tájékoztatta a Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Napokon belül hazahozhatják a kőbányai gyilkosság gyanúsítottját
Mivel nem kérte, hogy Németországban bírálják el az ügyét, napokon belül hazahozhatják Cs. Dánielt, a fiatal kőbányai boltoslány feltételezett gyilkosát. A férfit, aki az áldozat volt barátja, Frankfurtban fogták el. A gyanú szerint szerelemféltés a gyilkosság motivációja. A 23 éves Cs. Dániel környezete, ismerősei és családja viszont kételkedik a bűnösségében. Állítólag a fiatal férfi a vér látványától is irtózott. Üzeneteket is váltottak a férfival, aki azt állította nekik, hogy nem ő ölt, viszont ott volt, amikor a gyilkosság történt. Az áldozat nevelőapjának más a véleménye: neki az első pillanattól antipatikus volt lánya barátjának nárcisztikus személyisége, ezért örült is, amikor szakítottak. 17 migráns próbált illegálisan Magyarország területére jutni a hétvégén
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 16 migráns Matty térségében vasárnap – közölte honlapján a rendőrség. Csongrád megyében egyedül próbálkozott egy férfi, aki magát koszovói állampolgárnak vallotta. Gyurcsány Ferenc a baloldal múltja, jelene és jövője
Akár hosszú távon is az ellenzék vezető ereje lehet Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója (DK) a Magyar Nemzetnek nyilatkozó elemzők szerint. A legesélyesebb demokrata elnökjelölt betiltatná Amerikában a támadó fegyverek viselését
Elnökké választása esetén a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Joe Biden korábbi alelnök arra fog törekedni, hogy be lehessen tiltani a támadófegyvereket az Egyesült Államokban – derül ki a politikus véleménycikkéből, amelyet helyi idő szerint vasárnap éjjel közölt a The New York Times című lap internetes kiadása. Meghalt Máté László volt képviselő, az MSZP egyik alapítója
Meghalt Máté László, volt szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP alapító tagja, pénztárnoka és alelnöke. A halálhírt az MSZP közölte a Facebook-oldalán. Máté László 67 éves volt. Le akartak fejezni három belga nőt Marokkóban, mert rövidnadrágban voltak
Három belga nőnek kellett elmenekülnie Marokkó egyik falvából, ugyanis azzal fenyegették meg őket, hogy levágják a fejüket. Az önkénteskedő nők rövidnadrágban jártak, ami nem tetszett egy helyi tanárnak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Varga Judit: A multicégek túlhatalma nagy kihívás az Európai Unióban
Az elkövetkező évtizedek egyik legnagyobb kihívása lesz, hogy miként lehet szabályozni a nagy multinacionális vállalatok túlhatalmát. Az Igazságügyi Minisztériumban munkacsoport alakul a kérdés áttekintésére, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás és a techcégek által gyakorolt cenzúra szabadsága, mi a helyzet az adózás, az adatvédelem terén. Erről Varga Judit igazságügyi miniszter beszélt vasárnap a Sziget fesztivál európai uniós pontján. Beindultak az összeesküvés elméletek Epstein halálával kapcsolatban
Az emberkereskedelem és kiskorúak megrontása vádjával előzetes letartóztatásban volt Jeffrey Epstein amerikai milliárdos öngyilkossága összeesküvés-elméletek sorát hozta felszínre az Egyesült Államokban. Őrizetbe vették egy nemzetközi migránscsempész hálózat két feltételezett tagját
Rendőrségi razzia eredményeként őrizetbe vették egy nemzetközi migránscsempész hálózat két feltételezett tagját Athénban – adták hírül vasárnap a görög hatóságok. Hétfőre is figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt
A hőség miatt az ország több megyéjére első-, másod- és a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adta ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat. A nem engedélyezett tüntetések hirdetésének leállítására szólította fel a Google-t Oroszország
Felszólította a Google-t az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), hogy állítsa le a tulajdonában lévő YouTube-on az Oroszországban törvényellenesnek minősített tömegmegmozdulások hirdetését. Az AfD a legnépszerűbb párt Németország keleti részén
Az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párt a legnépszerűbb politikai erő Németország keleti részén, a volt NDK területén, ahol ősszel helyi választást tartanak három tartományban.