Pesti Srácok

Magyar ugar

Nővédelemnek álcázott genderforradalom #SocialJusticeEmília (PS-videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 március 13.
Akarjuk a nők elleni erőszak szigorú büntetését? Persze! És akarjuk, hogy Magyarországon is társadalmi nemek legyenek a biológiai nem helyett? Akarjuk, hogy a férfiak alsóbbrendűek legyenek a büntetőjog szemében, mint a nők? Aligha! Pedig az Isztambuli Egyezmény esetében ezek ugyanazt fedik (az Alapjogokért Központ már 2017-ben közreadta az egyezmény jogi bírálatát). Ennek a ratifikálásáért tüntettek ismét, ezúttal nőnap alkalmából. Vajon kell-e tartanunk attól, hogy hozzánk is teljes széltében befurakodik a nyugati világot már ellepő genderőrület?

A koronavírussal viccelődik az ellenzék által támogatott tárnoki orvos

Dezse BalázsDezse Balázs Magyar ugar 2020 március 13.
A koronavírussal viccelődik a Facebookon a „felelős” ellenzék egyik embere, aki történetesen orvos. Bánovics István tárnoki önkormányzati képviselő úgy tűnik, nagyon jól szórakozik a járvány terjedésén: soha nem mulasztja el a lehetőséget, ha megoszthat a közösségi médiában egy „vicces” mémet arról, ami eddig mintegy ötezer ember életét oltotta ki a világon.

Orbán Viktor: Most a szüleinket és a nagyszüleinket kell védeni – Mire figyeljenek az idősek?

JAJuhári Andrea Magyar ugar 2020 március 13.
A magyar kormányfő pénteki, a Kossuth Rádiónak adott interjújából is kiderül: a koronavírus leginkább az idős korosztályt veszélyezteti. „Most a szüleinket és a nagyszüleinket kell védeni” – fogalmazott Orbán Viktor. Az idősek védelmére hívja fel a figyelmet a koronavírusról tájékoztató hivatalos kormányzati oldal is, ahol a megelőzést is segítő egyszerű, praktikus tanácsokat kapnak az érdeklődők.

A hatósági szigor ellenére egyre pofátlanabbak a koronavírus-járvány nyerészkedői

Csibra TiborCsibra Tibor Magyar ugar 2020 március 13.
Cukor kilogrammonként ezer forintért, overall – amely jó eséllyel a barkácsboltokban néhány száz forintért kapható szobafestő ruha – tízezerért, ötszáz milliliteres koronavírus-ölő (!!!) kézfertőtlenítő ötezerért – ilyen és hasonló árfolyamokon kínálják portékáikat azok a kiskereskedők, akiket a jelek szerint nem hat meg, hogy a kormányzat már korábban jelezte: szigorúan fellép a járvány miatt kialakult pánikon nyerészkedőkön.

Az MSZP elhalasztott kongresszusáról kérdeztük volna Komjáthi Imrét, de ő lekutyázott minket

Bokor GáborBokor Gábor Magyar ugar 2020 március 13.
Délelőtt 11-re hirdetett sajtótájékoztatót a szocialista párt "Koronavírus: kérdések és javaslatok" címmel, amelyet a párt alelnöke, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke tartott. Az eseményre a PestiSrácok.hu is elment, ahol azt szerettük volna megkérdezni – ha már kérdések –, hogy a koronavírussal kapcsolatos veszélyhelyzet miatt a pártvezetés miért nem akarta elhalasztani a hétvégi kongresszust, ahol több, mint százan jelentek volna meg, és miért csak a megyei vezetők bojkottja után lett elhalasztva a gyűlés.

Ez a balliberális ügyvéd „díszcigányozta” le Járóka Líviát!

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2020 március 13.
Rasszista, fajgyűlölő kirohanást intézett a balliberális ellenzék egyik megmondóembere Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője és Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő ellen. A kormánypárti politikusok származásán gúnyolódó szerző ráadásul nemcsak ellenzéki publicista, hanem ügyvéd is, egy bizonyos Ésik Sándor, akinek komoly tisztsége van a Budapesti Ügyvédi Kamaránál. Egy balliberális ügyvéd ma Magyarországon következmények nélkül gyűlölködhet, bélyegezhet meg származásuk miatt kormánypárti politikusokat?

Swendt Pál és Szentesi Zöldi László kapta a Jótollú magyar újságíró-díjat (PS-videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 március 12.
Második alkalommal osztották ki a Médianéző Központ által tavaly létrehozott Jótollú magyar újságíró-díjat. A tavalyi egy után idén már ketten részesültek az elismerésben, hogy ne csak a sokak által kedvelt „sztárok” tevékenységét, hanem az alapos újságírói munka jelentőségét is kiemelhessék a nyilvánosság előtt. Publicistaként Szentesi Zöldi László, újságíróként pedig Swendt Pál gyarapítja mostantól a jótollú magyar újságírók táborát. A díj odaítéléséről döntő kuratórium tagja Nagy Katalin, a Kossuth Rádió vezető szerkesztője, Néző László, a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője, Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, valamint Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője, a Jótollú magyar újságíró-díj tavalyi díjazottja. Boros Bánk Levente, az intézmény igazgatója úgy fogalmazott a díjkiosztó rendezvényen, hogy ez a díj többek között a bátorságról szól, hiszen a jobboldali újságíróknak ellenszélben, liberális véleménydiktatúrában kell megállniuk a helyüket, megtartva a szakmai és az ügy iránti alázatot is. Hozzátette: vannak, akik ezt a bátorságpróbát elbukták, és a liberális dicsfényért korábbi elveiket, sőt, akár a szakmaiságot is elárulták. Nézze meg videónkat!

Többmilliós korrupció miatt négy évre ítélte a rendőrség korábbi csúcsvezetőjét a bíróság

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 március 12.
Befolyással üzérkedés miatt jogerősen négy év fogházbüntetésre és 24 millió forint vagyonelkobzásra ítélte Ármós Sándor dandártábornokot, volt Pest megyei főkapitányt a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. A volt főrendőrt pár éve a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai többmillió forint értékű valuta átvétele közben értek tetten, ezután indítottak ellene nyílt eljárást.

Saját választási szoftvert fejlesztettek a szentendrei "civilek", modellértékű kísérletben használták fel a helyieket

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2020 március 12.
A szentendrei kerékpáros híd megépítésével kapcsolatos hírek valószínűleg nem érték volna el a hazai sajtó ingerküszöbét annyira, hogy napi szinten írjanak róla, de az újonnan megválasztott civilekből verbuválódott önkormányzati testületnek mégiscsak sikerült elintéznie, hogy a figyelem fókuszába kerüljenek. Ők ugyanis nem csupán egy európai uniós forrásból finanszírozott beruházást torpedóztak meg – miközben a városlakók közötti feszültséget csúcsra járatták –, hanem a kivitelező cégnél, valamint a kormánymegbízottnál is kiverték a biztosítékot. Viszont most nagyon büszkék és boldogok – legalábbis a facebookos bejegyzések tanúsága szerint –, hiszen sikerült elérniük, hogy egy többéves előkészítői munkát követő, pályázati forrásból biztosított beruházás mégsem épül meg. Pedig ők még szavazásra is bocsátották a dolgot. A szentendrei voksolás mindenképpen érdemes arra, hogy ismertessük: a Political Capital munkatársa kijelentette, hogy modellértékűként tekintenek erre a szentendrei kísérletre. (?!) Kapaszkodjanak meg, a szentendrei "civilek" egészen egyedülálló demokratikus szavazást bonyolítottak le: a polgármester utasítása és előírásai alapján fejlesztettek egy olyan szoftvert, amit Fülöp Zsolton kívül senki nem ismert. Információink szerint pedig annak programozásba senki sem nyerhetett betekintést és milyen meglepő, hogyha használatának is olyan eredménye lett, amit ők szorgalmaztak.

Czeglédy kamera előtt, Szarvas Szilveszter sértegetése közben ismerte be, hogy adócsaló!

Magyar ugar 2020 március 12.
Czeglédy Csaba vérlázító stílusban sértegette Szarvas Szilvesztert, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettesét, aki a Hír TV Informátor című műsorának riportereként tett volna fel kérdéseket Gyurcsány Ferenc ügyvédjének. Czeglédy lopott pénzekről beszélt, de amikor Szarvas Szilveszter szembesítette a hatmilliárdos adócsalásban lévő érintettségével, a DK-s politikus azt mondta, hogy inkább adócsaló, mint „pestisrácokos kretén”. Czeglédy a bicskanyitogató stílusán a rövid beszélgetés végéig sem változtatott, és így fejezte be: „inkább vagyok Czeglédy Csaba, mint kretén Szarvas Szilveszter”. Íme, a Demokratikus Koalíció és az MSZP "ügyvédje".

Koronavírus idején is fényezik magukat...

CTCsizmadia Tamás Magyar ugar 2020 március 12.
A Kormány a tegnapi nap Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A koronavírus, úgy tűnik, minden kínai eltussolás ellenére sokkal veszélyesebb, mint azt bárki gondolta volna. Az összes állam, ahol felütötte a fejét a járvány, gyorsan lépett és különböző karanténszabályokat, lezárásokat, rendkívüli jogszabályokat vezetett be; így tett hazánk is. A helyzet az, hogy jelenleg az összefogás ideje van. Ez azonban nem akadályozza meg a szocikat abban, hogy polírozzák magukat és a jóhiszemű polgárokat megvezetve saját pecsenyéjüket sütögessék.

A Magyar Honvédség jó állapotban van és felkészült! – Demkó és Mihályi szerint a legdurvább járvány esetében is helyt fognak állni a katonáink

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Magyar ugar 2020 március 12.
A migrációval szemben a koronavírus-járvány még nem honvédelmi kérdés, de készüljünk a legrosszabbra! – realista és pesszimista forgatókönyvek alapján vázolták fel hadügyi és biztonságpolitikai szakértőink, Demkó Attila és Mihályi Attila, hogy mi várhat ránk. Legrosszabb esetben az is előfordulhat – ha az olaszországihoz hasonló ütemben terjed a járvány –, hogy katonák fogják a lábtörlőre rakni a napi élelmiszerellátmányt, de a Honvédség jó állapotban van, felkészültek a legrosszabbra is, és ennek köszönhetően „túl fogjuk élni”.

Születésnap karanténban – Olaszországban élő magyar édesanya nyilatkozott a PS-nek

Magyar ugar 2020 március 12.
Julius 5 éves születésnapjára készül a család. Az már biztos, hogy most csak anya és apa fogja köszönteni, a Magyarországon élő nővére sem mehet el a szűk körű családi zsúrra. Ha addigra a pékség is bezár, a tortát is anyának kell megsütnie – de megígérték kisfiuknak, hogy bepótolják a bulit, ha ennek az egésznek vége lesz. Mert muszáj, hogy minden visszatérjen a normál kerékvágásba. Olaszországban kedden rendelték el az egész országra kiterjedő karantént. Az iskolák, óvodák már egy hete zárva vannak. Míg Judittal beszélgetünk, Julius a háttérből sürgeti, menne a játszótérre, hátha ott lesznek barátok. Addig is játék távcsővel nézeget ki az ablakon, lesi a tiroli csúcsokat, és felkiált, ha meglát egy-egy embert az utcán. Édesapja, Judit férje zenész, ma még elment dolgozni, de a következő hetekben többet lesz majd a családjával: a tavaszi turné összes koncertjét lemondták. Giuseppe Conte miniszterelnök szerda este jelentette be a további szigorításokat. Csütörtöktől csak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak tarthatnak nyitva egész Olaszországban. Hogy ez meddig tart, egyelőre senki sem tudja.

Új emlékezetpolitika: Kerpel-Fronius szívesen látná újra a szovjet "hősöket"

FDFerkó Dániel Magyar ugar 2020 március 11.
Beleállt az emlékezetpolitikai harcba a Karácsony Gergely-féle balliberális fővárosi vezetés. Nemrég Budapest ostromának 75. évfordulójára emlékezve "Budapest szabad" címmel nyílt fotókiállítás a metróban. A cím kifejezetten rímel arra a történeti narratívára, amely a fővárosba bevonuló szovjet csapatokat fölszabadítóként ünnepli. Karácsony Gergely az eseményen ki is hangsúlyozta, hogy ma a lelkek fölszabadítására van szükség, hiszen a fasizmus által elkövetett borzalmak még mindig rengeteg embert nyomasztanak. A szovjetek által magyarok sérelmére elkövetett bűnökről nem tett említést a főpolgármester, ellenben a minap helyettese, a momentumos Kerpel-Fronius Gábor azt mondta, hogy ő személy szerint nagyon sajnálja, hogy a szovjet "felszabadító" katona, Osztapenko szobra már nincs a helyén.

Gyurcsány polgármestere bűnözőbarát, Orbán-fóbiás lapot csinált a kerületi újságból

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2020 március 11.
A pofátlanságnak tényleg nincs határa! Az MSZP-t eláruló, Gyurcsány pártjába átejtőernyőző XVIII. kerületi polgármester, Szaniszló Sándor nagytakarítást hajtott végre a helyi újságnál, beültette oda megbízható elvtársait. Az első eredmények már látszanak: a legfrissebb lapszámban helyi hírek és közszolgálatiság helyett gátlástalan kormányellenes uszítást kapnak a kerületiek. Magyar György és Herényi Károly egy-egyoldalas interjúban hergel a kormány ellen, és magyarázza, miért van igazuk a börtönbizniszen milliókat kaszáló baltás gyilkosoknak, erőszaktevőknek, dörzsölt ügyvédeknek. Magyar szerint a magyarországi helyzet a hitleri időket idézi...

Hableány-katasztrófa – Nem érzi magát bűnösnek az ukrán hajóskapitány

Csibra TiborCsibra Tibor Magyar ugar 2020 március 11.
Nem ismerte be bűnösségét a Hableány nevű turistahajó tavalyi katasztrófáját, ezzel a vád szerint huszonnyolc ember halálát okozó ukrán hajóskapitány az ügyben indított büntetőper szerdai előkészítő ülésén. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon ismertetett vádirat után az ügyész kilenc év börtönbüntetést indítványozott arra az esetre, ha a hatvanöt éves Jurij C. elismeri felelősségét, de a baleset idején a Viking Sigyn-t vezető hajós ezt nem tette meg, és vallomást sem kívánt tenni. Mivel az előkészítő ülésen nem született egyezség a vád és a védelem között, az eljárás a büntetőperek szokásos menetét követi, vagyis megkezdődik a bizonyítási eljárás, és a tanúk meghallgatása; utóbbiak közül Jurij C. védője több tucatnyit idézne be. A koronavírus terjedése miatt a Fővárosi Törvényszéken megtartott ülés elején a sajtó nagy számban megjelent képviselőit kiküldték a díszteremből; ők egy másik, nagyobb helyiségben kivetítőn követhették az eseményeket. Az nem derült ki, hogy mivel biztonságosabb az, ha sok ember nem egy, hanem két, egymáshoz közel lévő teremben üldögél egyszerre.

Elrendelte a kormány a veszélyhelyzetet – Iskolabezárás egyelőre nincs, beutazási tilalom viszont van

Magyar ugar 2020 március 11.
Az egész ország területén érvényes rendkívüli jogrend, azaz veszélyhelyzet elrendelését jelentette be a kormány nevében Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán kora délután. A rendszerváltás óta erre nem volt példa; ezt megelőzően csak árvíz idején rendeltek el ilyet egyes térségekben, de országosan nem. Beutazási tilalom lesz érvényben a legfertőzöttebb országokból, az egyetemeken távoktatás lép érvénybe, és a nagy létszámú nyilvános rendezvényeket is megtiltják. A tilalom megszegése szankciókkal jár, a rémhírek terjesztésére pedig a vonatkozó törvényi rendelkezést alkalmazzák. A rendkívüli jogrend elrendelése annak elkerülése, hogy csoportosan megjelenjen a betegség Magyarországon; az a cél, hogy idehaza ne lépje túl a vírus az egyedi megbetegedések szintjét.

Bérrendezést és védőfelszerelést követel az orvosi kamara gyurcsányista vezetése

Magyar ugar 2020 március 11.
A koronavírus elleni védekezés nagy terhet ró az orvostársadalomra, és még komolyabb veszélyekkel fenyeget – derült ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerdai sajtótájékoztatóján. A kamara a kormány fokozott erőfeszítését kérte az egészségügyi dolgozók fertőzésvédelmét biztosító eszközeinek beszerzése érdekében, továbbá felhívta a figyelmet az orvosok lassan elviselhetetlen túlterheltségére és az ellátórendszer teljesítőképességére. A bökkenő csak az, hogy a MOK nemrégiben megválasztott vezetése egyértelműen a DK-hoz húz, élén Kincses Gyulával, az egykori „vizitdíj-államtitkárral”.

Székely szabadság napja: közös küzdelem az egymillió aláírásért, Gyurcsányékon kívül minden párt támogatja a kezdeményezést (PS-videó)

Magyar ugar 2020 március 11.
A székely szabadság napja a Székely Nemzeti Tanács 2012. január 6-i határozata alapján minden év március 10-én megtartott emléknap, a székelység összetartozásának napja. Idén azonban Marosvásárhelyen elmaradt a román hatóságok tiltásának köszönhetően, ugyanis a koronavírus terjedése miatt minden ezer főnél nagyobb rendezvényt töröltek Romániában. Nem így Budapesten, ahol a Székelyföldért Egyesület szervezésében több százan gyűltek össze a Hősök terén a szimpátiarendezvényen, kiállva a székely és egyben a magyar nemzeti összetartozásért. Külön apropója is volt a rendezvénynek, hiszen a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése az utolsó két hónapba lépett, május 7-e ugyanis a határidő, és eddig az elvárt egymillió aláírásból csupán közel 250 ezer gyűlt össze online és valamivel több írásban, tehát a fele még hátravan. Ritka hazánkban, de szinte teljes politikai konszenzus övezte az ügyet, hiszen a Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője által a parlamentben is elindított kezdeményezés ötpárti egyezséget és támogató határozatot teremtett; az üszkös sebet csupán a magyargyűlölő Gyurcsány Ferenc DK-ja ütött a közös állásfoglalásba, hiszen ők nem támogatták az ügyet. A rendezvényen beszédet mondott többek között Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, Incze Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke és Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi biztosa, akik mind kameránk elé álltak. Közel két hónap van hátra tehát, ameddig alá lehet írni a petíciót, ami mindössze 1-2 percet vesz igénybe, azonban nagyon sokat számít. A petíció a nemzetiregiok.eu oldalon érhető el. Szánjon pár percet a magyar nemzet kisebbségben élő tagjainak fennmaradását segítő kezdeményezés támogatására! Nézzék meg videónkat!

Új bizonyítékok kerülhetnek elő a romagyilkosságok ügyében, Gyurcsányék szerepét is kivizsgálhatják (Frissítve)

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 március 11.
A PestiSrácok.hu információi szerint új bizonyítékokat is megjelölnek majd abban a perújítási indítványban, amit a romagyilkosságok miatt jogerősen életfogytiglanra ítélt elsőrendű vádlott, Kiss Árpád és védője nyújt be a Fővárosi Ítélőtáblához. A konkrétumokra nyilván szükség is van, ha azt akarják, hogy kérelmükkel érdemben foglalkozzon a bíróság. A sorozatgyilkosság ügyében több elvarratlan szál is van, például, hogy ki vagy kik finanszírozták az elkövetőket és kik lehetnek az esetleges felbujtók. Az elsőrendű vádlott szerint a Gyurcsány-kormány idején szándékosan engedték megtörténni a bűncselekmény-sorozatot, abban a reményben, hogy polgárháborús helyzetet teremtve a szocialisták tovább maradhassanak hatalomban.

Meg lehet-e állítani a megállíthatatlan(oka)t? – Demkó Attila és Mihályi Attila hadügyérek a Polbeatben (ÉLŐ: 19 órától)

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Magyar ugar 2020 március 10.
Idén egyszerre fenyegeti két komoly válság Európát és benne hazánkat. A 2015 óta velünk élő migrációs válság újra erőre kapott, emellett megérkezett a koronavírus-járvány is. Mind a két veszedelem a faluvá töpörödött, globalizált világból táplálkozik, és a láthatatlan, légneműsített határokon át terjednek. Legyünk pesszimisták és fogadjuk el, hogy az általunk ismert és megszokott világunknak és biztonságunknak vége, vagy van lehetőség feltartóztatni a határainkon a feltartóztathatatlant? Erre a kérdésre keressük a választ a ma esti Polbeatben Demkó Attila biztonságpolitikai szakértővel, a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztályának volt vezetőjével, a Máglyatűz írójával és Mihályi Attila honvédelmi szakértővel, a Magyar Honvédség korábbi századosával. A műsorban Dezse Balázs és Ambrózy Áron fogja betölteni a laikus kérdező szerepét. Élő közvetítés este hét órától a R56 Sörözőből! Jöjjön el a helyszínre, vagy kövesse az adást ITT!

Ha az ellenzék és a sajtója így folytatja a pániknak lesznek áldozatai nem a járványnak!

BBBálint Botond Magyar ugar 2020 március 10.
2015 után nem nagyon lehetnek arról illúzióink, hogy az ellenzék és az ellenzéki sajtó hogyan viselkedik egy nemzeti válsághelyzetben. Nagyon hülyének kellett lenni ahhoz, hogy valaki tényleg azt gondolja, hogy 4-500 ezer fiatal, katonaviselt muszlim férfi jót tenne Magyarországnak, meg az ellenzéki szavazók életszínvonalának, de akkor legalább volt valami nagyon halvány és csak a fanatikusok számára járható ideológiai menekülőút. De arra semmi értelmes magyarázat nincs, hogy most miért álltak a koronavírus oldalára.

Kiszolgáltatták hazánkat az oroszoknak, mégis sokmilliós kártérítést kap Gyurcsány titkosszolgálatának főnöke

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 március 10.
Nyolcmillió forintot ítélt meg jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla a korábban kémkedéssel vádolt Galambos Lajosnak, aki a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója volt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Galambos a kémügy kezdetén hónapokig letartóztatásban volt, ám végül bűncselekmény hiányában mentette fel a bíróság, így megnyílt annak a lehetősége, hogy pert indítson a magyar állam ellen. Emlékezetes, az ügyészség szerint a kémügy vádlottai kiszolgáltatták hazánkat az orosz titkosszolgálatnak azzal, hogy beengedték az oroszokat a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) épületébe, amivel felbecsülhetetlen károkat okoztak. Azt még a bíróság sem vitatta, hogy az oroszok besétálhattak az NBH épületébe és ott poligráfiás vizsgálatokat végezhettek a magyar titkosszolgálat emberein, csak a bíró szerint ez nem merítette ki a kémkedés bűncselekményét.

Hollik a Homonnay-ügyről: a DK-sok jobban gyűlölnek minket, mint amennyire szeretik a hazájukat (PS-videó!)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2020 március 9.
Honnan tudhatja a mai baloldali magyar közéletben valaki, hogy óriásit hibázott és félrement a viccesnek(?) szánt megjegyzése? Onnan, hogy még az ellenzéki heccpolitika bajnoka, mindenki kedvenc Tordai Bencéje is elhatárolódik tőle. Így járt az Ezalényeg.hu névtelenségbe burkolózó szerkesztője, aki szellemesnek találta a nemzetközi nőnap előtt pár nappal- illetve arra különös tekintettel- megosztani a Facebookon a portál egyik, Rácz Zsófia helyettes államtitkárról szóló, egyébként erősen lejárató stílusú beszólását. Bár az eset óta már több nap eltelt, hivatalos bocsánatkérés nem történt az ügyben, és a parlamenti ellenzék sem igyekezett különösebben elhatárolódni az MSZP-közeli portál nyíltan megalázó és szexista megjegyzésétől. Ezért a PestiSrácok.hu stábja az országgyűlés hétfői ülésén járt utána, mit gondolnak az esetről az ellenzéki és kormányoldalon. Portálunk megszólaltatta Hollik Istvánt, a Fidesz kommunikációs igazgatóját Homonnay Gergely DK-s főtroll legutóbbi Fidesz-gyilkolós poénkodása kapcsán, melyet a politikus úgy kommentált, a "DK-sok sokadjára bizonyítják be, hogy jobban gyűlölnek minket, mint amennyire szeretik a hazájukat". Hollik hasonlóan lesújtó véleményt fogalmazott meg az ellenzéki sajtóról is, az Index legfrissebb álhíre kapcsán, amelyben arról írnak, hogy az orvosi kezelést elutasító két iráni fiatal a magyar egészségügy rossz állapota miatt tagadta meg a hatóságokkal való együttműködést. Hoppál Péter országgyűlési képviselő ennek kapcsán portálunknak megjegyezte, "mindent kinézek a baloldali újságírásból, azt is, hogy ebből politikai hasznot akarnak csinálni".
Ajánljuk még