Magyar ugar
Villámpárttagság: A Jobbik után a Mi Hazánkból is kilépett három politikus
"Hosszú hónapok lelkiválsága után sajnos arra az elhatározásra jutottam, hogy a mai nappal lemondok valamennyi, a Mi Hazánkban vállalt tisztségemről, és kilépek a párt országos és devecseri helyi szervezetéből" - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán Ferenczi Gábor devecseri polgármester. A politikus, volt országgyűlési képviselő ezzel egy éven belül a második pártot hagyja ott. Ferenczi tavaly június 9-én jelentette be, hogy kilépett a Jobbikból, amelyben 2008 óta politizált. Döntését pártjának balratolódásával, alapításkori elveinek elárulásával indokolta. A devecseri polgármester Toroczkai Lászlóval együtt hozott létre először platformot, majd új nemzeti radikális pártot, a Mi Hazánkat. Ahogy korábban a Jobbikban, úgy Toroczkai pártában is vezető tisztséget kapott, az egyik országos alelnök lett. Új pártjában gyakorlatilag egy évig sem maradt... A Mi Hazánk szerinte olyan messzire került az alapító nyilatkozatban foglaltaktól, hogy azt hitelesen javítani szerinte már esélytelen. Szintén kilépett a Mi Hazánkból Orbán Imre, a párt pápai, és Bartha Barna, a ceglédi alapszervezetének vezetője. Nagy Imre újratemetése: ünneplők és kommunista túlélők napja
A Kádár János vezette kommunista politikai elit mindig is félelemmel vegyes gyűlölettel gondolt az 1956-os forradalomra, a pesti srácokra, Nagy Imrére és társaira. Egész idő alatt rettegtek attól, hogy eljön az idő, amikor az utcákon, tereken zászlókat lengetve fogják ezrek és ezrek hirdetni, hogy forradalom volt és nem ellenforradalom, és hogy ők, a gulyáskommunizmus békéjében megőszült, „derék” apparátcsikok gyilkosok és árulók. ’56-ot és a forradalmárokat gyűlölték, mert ez az esemény visszavonhatatlanul leleplezte világmegváltónak hitt eszméjük hamis voltát. Érezték a zsigereikben, hogy a hazugságra és tagadásra épített hatalmuk a forradalom miatt soha nem lehet már érvényes, legitim. Erre azért fontos emlékeztetni, mert 30 évvel ezelőtt az állampárt képviselői a nemzeti megbékélést hirdetve járultak a Hősök terére Nagy Imre és társai koporsói elé, de valójában legbelül sosem békéltek meg: főnökük, Kádár elvtárs épp ebbe halt bele, nem sokkal az újratemetés után. Maffialeszámolás, kivégzés egy áruházban, gyilkosság a muzulmánok érdekében: Célkeresztben a politikusok Európában
Walter Lübckét, a Kassel területi államigazgatási hivatal vezetőjét június 2-ára virradóra holtan találták házának teraszán. A kasseli ügyészség és a Hessen tartományi bűnügyi hivatal szerint kizárható az öngyilkosság. A 65 éves férfit közvetlen közelről lőtte fejbe gyilkosa. Lübcke esete nem egyedülálló, hiszen csak az elmúlt két évtizedben több politikust is megöltek Európában. Egy stockholmi áruházban például meggyilkolták Svédország legnépszerűbb politikusát, másokkal a maffia végzett, de volt, akinek azért kellett meghalnia, mert a merénylő a tettével a muzulmán bevándorlókat akarta védelmezni. Harminc éve, Nagy Imre újratemetésével született meg a magyar szabadság
Harminc éve ezen a napon, június 16-án, 31 évvel Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós kivégzése után a mártírhalált halt miniszterelnök százezrek főhajtásával és felvonulásával kísért újratemetése volt az utolsó szeg a kommunista rezsim koporsójában. Ezen a napon, a gyászszertartáson Orbán Viktor követelte először a szovjet csapatok kivonását hazánkból. A beszédében elhangzott, előtte magyarok milliói által gondolt, de senki által ki nem mondott szavak vezettek aztán a rendszerváltáshoz, a magyar szabadság megszületéséhez. Puzsér Róbert: Karácsony Gergelynek azt sem lehet elhinni, amit tüsszent (PS-videó)
A Lurdy Házban tartotta szombaton programbemutatóját Puzsér Róbert, a Sétáló Budapest megálmodója, független főpolgármester-jelölt. A mintegy száz érdeklődő előtt tartott, bő egyórás eseményen felszólaltak a program kidolgozói és természetesen Puzsér Róbert is, aki éles szavakkal bírálta a baloldali ellenzéket, elsősorban Karácsony Gergelyt - akit "értelemszerűen alkalmatlannak" nevezett - és Gyurcsány Ferencet. Természetesen a Fidesz is megkapta a magáét a némileg elkeseredett, de eltökélt Puzsértól, aki szerint az ellenzéki főpolgármester-jelöltek tulajdonképpen ellopják az ötleteit, és a PestiSrácok.hu kérdésére kijelentette azt is, hogy nem fog olyan jelölt mögé beállni, aki Orbán vagy Gyurcsány embere. Stábunk rákérdezett arra, hogy mi a véleménye Kerpel-Fronius Gáborról, Puzsér pedig elmondta, hogy őt civilnek tartja, nem akarná elgáncsolni; akár egyeztetne is a programjaikról, amennyiben Kerpel-Fronius nyerné az ellenzéki előválasztást. Nézzék meg videónkat! Korai győzelmi ömlengés a magszavazókra az ellenzéki főpolgármesteri előváladékozás nulladik fordulóján
Gulyás Márton a Partizán névre hallgató produkciójában látta vendégül a főpolgármesteri előválasztási szappanopera aktuálisan még nem megsértődött szereplőit egy bemutatkozó kasztingra. A Vasas szakszervezeti házában a trópusi klíma ellenére lenyűgözően lelkes közönség jött össze, hogy megtekintsék a három főszereplő kissé elsietett győzelmi parádéját, amint a megválasztásuk utáni új világrendről és a vesztesek sanyarú sorsáról tesznek nagyszerű, ám annál felületesebb kijelentéseket. Kálmán Olga, Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor abban is összemérték magukat, melyikük képes pátoszosabb és kockázatmentesebb válaszokat adni a „Vajon mit csinál egy polgármester?” című, 5 és 10 év közötti gyermekeknek szóló, habos-babos mesekönyv színvonalán feltett kérdésekre.
A rendszerváltó házibuli folytatódik - Szabadságkoncert a magyar könnyűzene legendáival (PS-videó)
„Nagy Imre újratemetésén, ott a Hősök terén reménysugár jelent meg mindannyiunk lelkében. Úgy nézett ki, hogy lesz szabadság, az emberek saját maguk dönthetnek sorsukról, de abban a pillanatban ez még csak egy álom volt” – idézte fel a 061.hu-nak 1989. június 16-át Nagy Feró, a magyarországi rendszerváltozás talán legfontosabb lélektani pillanatának 30. évfordulójára szervezett Szabadságkoncert házigazdája. Az ingyenes és grandiózus vasárnapi rendezvény főpróbáján a KFT együttes két tagjával, Laár Andrással és Márton Andrással, valamint Vincze Lillával is sikerült szót váltanunk a Szabadságkoncert legendás fellépői közül. Rajtuk kívül Varga Miklós, Homonyik Sándor, Vikidál Gyula, a Beatrice, a Republic, az Emelet, a Piramis-évek (Révész Sándorral és Závodi Jánossal), Keresztes Ildikó, Szikora Róbert és az R-Go, valamint Vastag Csaba szerepel a Hősök tere nagyszínpadán a Liszt Ferenc Kamarazenekar szimfonikus kíséretével. Úzvölgyi temetőgyalázás: törvénytelen és etnikailag elfogult a román bírság
Minden elemében jogsértő az a bírság, amelyet a román csendőrség vetett ki az úzvölgyi magyar katonatemetőt békés élőlánccal védő egyik székelyföldi magyar politikusra, Grüman Róbertre – derül ki a portálunknak nyilatkozó jogászok, ifjabb Lomnici Zoltán és Gaudi-Nagy Tamás állásfoglalásából. A székely politikus akár kártérítési pert is indíthat a román karhatalom ellen a törvénytelen büntetés miatt. Mentelmi joga megszűnése után támadásba lendült Czeglédy - Nekiment újfent az ügyészségnek, és ezúttal a Szegedi Törvényszéknek is
A Szegedi Törvényszék a minap közölte, hogy június 24-re tűzték ki az előkészítő tárgyalást a Czeglédy Csabát érintő 6 milliárdos költségvetési csalás ügyében. A szombathelyi MSZP-s (újabban DK-s?) politikus mentelmi joga az EP-választási eredmény jogerőre emelkedésével már megszűnt, és ahogy az várható volt, a Csongrád Megyei Főügyészség már indítványozta is a törvényszék felé, hogy rendeljék el az eljárás folytatását. Elvileg tehát Czeglédy és húsz társa két héten belül bíróság elé állhat. A politikus-ügyvéd alig lett újra büntetőeljárás alá vonható, máris újra aktívan használja ki a jog adta lehetőségeket a védekezésre... Ezúttal már nemcsak az ügyében eljáró ügyészséget, hanem a Szegedi Törvényszéket is támadja, amely szerinte nem biztosítja a tisztességes eljárás feltételeit. Azt állítja, hogy minden hatóság, amelyik vele szemben eljár, törvényt sért és - természetesen - a Fidesz irányítása alatt áll. Ő maga sorolja fel, milyen különböző eszközökkel próbálta gátolni a büntetőeljárás lefolytatását, és felveti, hogy nemzetközi fórum elé is viheti majd az ügyét. Karácsony Gergely húzza az időt a zuglói parkolási káoszban - A helyi Fidesz nem adja a nevét az ámokfutáshoz (PS-videó!)
Rendkívüli közgyűlést hívtak össze a zuglói önkormányzatnál, egyes hírek szerint pedig ma borulnia kellett volna a bilinek, hiszen Karácsony Gergely parkolási ügyekben történő alkalmatlansága már több pártnál kiverte a biztosítékot, a káosz és a zavar pedig tetőfokára hágott. A nagy tervekből aztán semmi sem lett, hiszen kiderült, hogy minden megy tovább a maga útján, így a ma már több, mint 1 milliárd forint veszteséget termelő parkolási káosz továbbra is fennáll, napi egymillió forinttal hizlalva a kerület veszteségeit. Ugyan a rendkívüli képviselő-testületi ülést a helyi szocialisták hívták össze, végül semmilyen áttörés nem történt. A PestiSrácok.hu a helyszínen járt, és megdöbbenve láttuk a közgyűlésen tapasztalható zavart, hiszen a Karácsony Gergely vezette testület egy teljesen érthetetlen rendszer alapján saját kezébe kívánja venni a parkolást, mely sehol sem volt működőképes modell, nincsen rá megfelelő példa. A Fidesz-frakció azonban ehhez nem akarja nevét adni, hiszen ahogy Kovács Balázs önkormányzati képviselő stábunknak elmondta, Karácsony eddig is próbálta áttolni rájuk a felelősséget, folyamatosan menekült minden kínos szituációból, így a mai előterjesztésen a fideszesek egyszerűen nem szavaztak. A parkolási saga tehát tovább folytatódik, és úgy tűnik, hogy a Karácsony Gergely által összehozott szemétkupac eltüntetésére már csak a következő testületnek lesz lehetősége, ugyanis a polgármester nem képes és nem is akarja megoldani a parkolási anomáliát a ciklusa végéig - mondta el portálunknak Kovács Balázs. Szomorú heteket és hónapokat kell még megélniük a zuglói polgároknak, mely alatt csupán a kerület vesztesége nő tovább. Nézzék meg videónkat! Patkányozás után sáskajárás és szúnyoginvázió - Bangóné szelleme kísért
Úgy látszik, Bangóné megkerülhetetlen az MSZP-ben, még akkor is, ha legendássá vált patkányozása és a csúfos EP-választási kudarc után le kellett mondania frakcióvezető-helyettesi posztjáról. De a kirúgott kommunikációs igazgató, Láng Balázs szelleme is kísért, mert különben hogyan adhatta volna ki a pártelnökség a következő közleményt: Csalódott a Jobbikban, visszaadja országgyűlési mandátumát Kepli Lajos
Visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Kepli Lajos. A környezetvédelmi szakpolitikus, aki a fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke volt, döntését Facebook-oldalán jelentette be. Kepli, aki az alapítás idején lépett be az akkor még nemzeti radikális elveket képviselő Jobbikba, egy hete már hangot adott csalódottságának. Az volt egyébként az első alkalom, hogy kifelé kritikát fogalmazott meg pártjáról. Azt írta: azzal, hogy az egyetlen elnyert EP-képviselői mandátumot elnökségi tag tölti majd be, a Jobbik a következménynélküliség jelképe lett. Friss bejegyzése a párttal való kapcsolatára nem tér ki, csak azt jegyzi meg, hogy pártpolitikától mentesen, a nemzetet, a hazát és szűkebb környezetét kívánja szolgálni a jövőben. Ősszel pedig megméretteti magát polgármesterjelöltként városában, Balatonalmádiban. Ezek szerint már függetlenként.
Itt a bizonyíték, hogy provokáció volt a temetőgyalázás - A román védelmi minisztérium elismerte, nincs is 150 román katona eltemetve Úzvölgyében
A román védelmi minisztérium szerdán elismerte: szó sincs arról, hogy 149 román katona lenne eltemetve az úzvölgyi magyar katonatemetőben, akiknek a neveit a múlt heti temetőgyalázás alkalmával fel is olvasták a beszeszelt szélsőségesek. A tárca ugyanis - ezzel lényegében elismerve a temetőgyalázás értelmetlenségét - arról tájékoztatta a képviselőház védelmi bizottságát, hogy tizenegy román katona van elhantolva Úzvölgyében, persze ezeket is igazolniuk kellene még. Eközben a Krónika.ro beszámolója szerint elképesztően cinikus módon háromezer lejre büntette meg szerdai határozata szerint Grüman Róbertet, Kovászna Megye Tanácsának alelnökét a Hargitai Megyei Csendőrfelügyelőség az úzvölgyi temetődúlást megelőző gyülekezés miatt. Országgyűlés - Csúnyán elszólta magát az MTA-ért aggódó Mellár Tamás
Állhatatosan pörgeti a közvéleményben is ismételgetett témáit az ellenzék az Országgyűlésben. Ezúttal klímaügyben és a kivándorlás miatt vonták kérdőre a kormányt, a párbeszédes Mellár Tamás pedig óriási öngólt lőtt, amikor az MTA ügyében próbált fenyegetőzésig menő keménységgel beszólni a kormánypárti képviselőknek. A Czeglédy Csaba mentelmi joggal való visszaélése miatt benyújtandó törvénymódosítás ellen szintén heves ellenzéki tiltakozás alakult ki: a 29 éves szokásjogot felrúgó, bűncselekmény vádlottját pátyolgató DK ismét diktatúrában érzi magát. Karácsony Gergely: Nem érzem halálos ölelésnek Gyurcsány Ferenc szövetségét (videó!)
Sajtótájékoztatót tartott a Várban Karácsony Gergely zuglói polgármester, az egyre gyérülő hátterű ellenzéki főpolgármester-jelölt, és V. Naszályi Márta, a Párbeszéd politikusa, akik úgynevezett Tiborcz-adót akarnak kivetni, mellyel a leggazdagabb társadalmi réteget sarcolnák meg. Karácsony beszélt a nehéz körülmények között élő budapestiekről, akik változást akarnak. Az újságírói kérdésekre már nem válaszolt ugyanolyan vehemenciával, azonban néha a kevés beszéd is pont elegendő. Több sajtóorgánum volt kíváncsi arra, hogy mit gondol a zuglói polgármester arról, hogy Gyurcsány Ferenc kihátrált mögüle az utolsó percben, miközben Karácsony nem buzdított szavazásra a saját pártja érdekében az EP-kampány idején Gyurcsány támogatásáért cserébe. Mint tudjuk, a DK elnöke ezzel szemben tulajdonképpen átverte a zuglói polgármestert, és végül elindította Kálmán Olgát főpolgármester-jelöltként. A PestiSrácok.hu stábja is megkérdezte Karácsony Gergelyt, hogy mit gondol erről az árulásról és nem fél-e Gyurcsány Ferenc halálos ölelésétől, de megpróbáltuk szóra bírni a korábbi zuglói jegyzőről keringő hírekkel kapcsolatban is, akit állítólag 7 millió forinttal kenyerezett le, hogy ne teregesse ki a botrányos parkolási szerződéseket. Karácsony válaszaiért nézzék meg videónkat! Óvadék ellenében szabadlábon védekezhet az ukrán hajóskapitány - Az ügyészség szerint egy fontos indítványukkal nem foglalkozott a bíróság
Helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) elsőfokú döntését, így a halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozásával gyanúsított ukrán hajóskapitány 15 millió forintos óvadék ellenében Budapest területén, nyomkövetővel, szabadlábon védekezhet - erősítette meg a PestiSrácok.hu információit dr. Szabó József, a törvényszék szóvivője. A robotok elveszik a munkahelyeket, mert a kormány tönkreteszi az Akadémiát – érvel az ellenzék
Az Akadémia tönkretétele és Paks II miatt lefolytatott aggódás, választási fenyegetőzés, a robotizáció miatti munkahelymegszűnések, Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor családjának haszonkulcsa – csak néhány rettentően izgalmas téma, amelyekkel az ellenzéki képviselők lázban tartották az országot az Országgyűlés keddi ülésnapján. Meghiúsult az ellenzéki hadoszlopként fellépő Országos Bírói Tanács kísérlete is, hogy kirúgassa Handó Tündét az Országos Bírósági Hivatal éléről. Nyugaton senkit nem érdekelnek a magyarellenes támadások? - Csóti György és Csibra Tibor a Polbeat vendége (ÉLŐ 19 órától)
Diplomáciai egyezkedéssel, a bűnök elkenésével zárulhat a három évtizede, a marosvásárhelyi pogrom óta nem látott durvaságú úzvölgyi provokáció ügye, miközben a nyugati véleményelit ismét hallgatással asszisztál a magyarok megfélemlítéséhez - ez lesz a fő témája a mai Polbeatnek, amelynek vendége Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója és Csibra Tibor, a Csíksomlyóról, illetve az úzvölgyi pogromról frissen hazatérő kollégánk lesz. A beszélgetés és annak közvetítése szokás szerint kedden 19 órakor kezdődik az R56 Sörözőből. Rendőrszemmel a világ - Öt évvel halála után jelent meg Fülöp Valter verseskötete
Leltár - ezzel a címmel jelent meg minap egy verseskönyv. Huszonnégy írást tartalmaz. Szerzője már nem él, öt éve elbúcsúzott tőlünk. Rendőr volt. Halálos ágyán ígérte meg neki egyik közvetlen kollégája, Nothoff Ingrid, hogy verseit kiadatja. Kiemelték az uszályra a Hableányt, amin négy holttestet találtak - Döbbent csend és drámai képsorok (friss hírek a helyszínről!)
Kedd reggel hét óra után megkezdték a Hableány kiemelését a Dunából; a hajó fedélzete kevéssel nyolc óra előtt a felszínre emelkedett a Clark Ádám úszódaru segítségével. A helyszínen, a Margit híd elzárt járdáján tartózkodó kollégáink beszámolója szerint az újságírók és a szakemberek döbbent csendben figyelték a folyamatot; a koreai és a magyar mentő- és búváralakulat tagjai a TEK irányításával négy holttestet találtak és hoztak ki a hajóroncsból - köztük a kapitányét -, és még további négy áldozatot keresnek. A daruzás veszélyes és kockázatos folyamata délután egy óra előtt fejeződött be, amikor a folyamatos szivattyúzás és átkutatás után a balesetben láthatóan súlyosan összetört roncs összerogyását elkerülve kitették azt a daru mellé állított uszályra. A munka közben egy férfi a vízbe esett, akit csak nagy nehézségek árán sikerült kimenteni. A hidat nem zárták le a közúti- és villamosforgalom elől, de a mentés előkészületei és a katasztrófaturisták miatt kaotikus a környék közlekedése, érdemes tehát elkerülni azt. A csepeli szabadkikötőbe viszik a május 29-i balesetben elsüllyedt, majd kedden kiemelt Hableány turistahajót, ahol hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják a roncsot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a budapesti Margit hídon tartott sajtótájékoztatóján. Az esélytelenek agresszivitásával! - Az ellenzék önkormányzati választási háborúja csak most kezdődik
Látszólag csak Budapesten nyitotta újra az ellenzék önkormányzati „előháborúját” az EP-választásnak az MSZP, a Jobbik és az LMP szempontjából tragikus végeredménye. Valójában azonban mindenütt. Hiszen minden, valóban kicsit is komolyan vehető polgármester-jelöltnek elemi érdeke, hogy úgy kerüljön közös jelöltként forgalomba a neve - és persze a lehető leghamarabb -, hogy a pártok még a képviselői helyeken nem vesztek össze. De össze fognak. Ahhoz a román hadügyminisztériumhoz kerülhet az úzvölgyi magyar katonatemető, ahonnan a temetőgyalázás ötlete származhat
Miközben Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn tudomásul vette román kollégájának, Teodor Melescanunak azon tájékoztatását, amely szerint a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi temető, sajtóforrások szerint a temetőátalakítás eredeti ötlete éppen a védelmi minisztérium egyik jelenlegi vezetőjétől, a hírhedten magyargyűlölő Codrin Munteanutól származik, aki prefektusként számtalan pert indított a székely zászlót kitűző erdélyi települések ellen. Időközben az is kiderült, hogy Sebastian Cucoş volt országos csendőrparancsnok - akit Carmen Daniela Dan román belügyminiszter bizalmasaként is ismernek - kettős minőségben irányíthatta az úzvölgyi temetőgyalázást: úgy is, mint szélsőséges provokátor és az ittas szélsőségesek vezére, és úgy is, mint a védelemre kivezényelt román erők parancsnoka. Kérdés tehát: ha a magyar kormány - megfogadva a román miniszterelnök által is szentesített javaslatot - belemegy a temető állami kézbe vételébe, nem kerül-e olyan tárcához az ügy, amelynek szélsőséges nacionalista tagjai indíthatták el eleve a temetőgyalázás és történelemhamisítás úzvölgyi tragédiáját. Politikai ámokfutó Sümegen: kampányvideóban hazudik Márki-Zay sümegi jelöltje, le is buktatták
Hazugságon kapták Márki-Zayék ifjú titánját, talán legújabb követőjét, a sümegi polgármester-jelöltet. Kovács Mihály vasárnap tette ki kampányvideóját a közösségi oldalára, amiben sokak meglepetésére a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként mutatkozik be, kiemelve, hogy öt parlamenti párt támogatását élvezi. Már ez több, mint érdekes, ugyanis Sümegen az ellenzéki pártok közül csak az MSZP-nek és a Mi Hazánknak van helyi alapszervezete; utóbbi - úgy tudjuk - saját jelöltet indít. De ez még nem minden: Kovács Mihály a videójában azt is megjegyzi, mekkora öröm számára, hogy a város régi, többciklusos polgármestere, Rátosi Ferenc is felismerte a változásra való igényt és őt támogatja. Rátosi azonban ezt kikérte magának. Az ex-városvezető közösségi oldalán azt írja, hogy 2014 óta nem tárgyal Kováccsal, akit fel fog jelenteni, ha nem távolítja el az internetről a hazug videót. Sorosista szervezetekhez köthető jelölteket tuningol polgármesternek Márki-Zay, a "hódmezővásárhelyi hantaboy"
Óriási blama Márki-Zay Péterék polgármester-jelölteket tartalmazó listája, ami nemcsak azért figyelemre méltó, mert több jelölt nevét hibásan írták, hanem azért is, mert olyanok is felkerültek rá, akiket a megkérdezésük nélkül szerepeltetnek rajta. A listát végigböngészve bukott polgármestereket, levitézlett politikusokat és Soros-szervezethez köthető jelölteket is találunk. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester elhíresült amerikai útján - "a külüggyel tárgyalt fontos kérdésekről" - olyan Soros-leányvállalatokkal egyeztetett, melyeken keresztül a bevándorláspárti spekuláns nemzetközi, így közép-európai befolyását igyekszik erősíteni. A "nagy kereszténydemokrata", a jobbikos támogatással "független" polgármesterré választott Márki-Zay ugyanis a German Marshall Fund, valamint a Helsinki Bizottság képviselőivel tárgyalt. Az ominózus washingtoni út mégsem emiatt vált a magyar közröhej tárgyává, a csúfos lebukással járó fontoskodás emlékét pedig számos mém őrzi az interneten.