Pesti Srácok

Magyar ugar

Politikai ámokfutó Sümegen: kampányvideóban hazudik Márki-Zay sümegi jelöltje, le is buktatták

Magyar ugar 2019 június 10.
Hazugságon kapták Márki-Zayék ifjú titánját, talán legújabb követőjét, a sümegi polgármester-jelöltet. Kovács Mihály vasárnap tette ki kampányvideóját a közösségi oldalára, amiben sokak meglepetésére a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként mutatkozik be, kiemelve, hogy öt parlamenti párt támogatását élvezi. Már ez több, mint érdekes, ugyanis Sümegen az ellenzéki pártok közül csak az MSZP-nek és a Mi Hazánknak van helyi alapszervezete; utóbbi - úgy tudjuk - saját jelöltet indít. De ez még nem minden: Kovács Mihály a videójában azt is megjegyzi, mekkora öröm számára, hogy a város régi, többciklusos polgármestere, Rátosi Ferenc is felismerte a változásra való igényt és őt támogatja. Rátosi azonban ezt kikérte magának. Az ex-városvezető közösségi oldalán azt írja, hogy 2014 óta nem tárgyal Kováccsal, akit fel fog jelenteni, ha nem távolítja el az internetről a hazug videót.

Sorosista szervezetekhez köthető jelölteket tuningol polgármesternek Márki-Zay, a "hódmezővásárhelyi hantaboy"

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 június 10.
Óriási blama Márki-Zay Péterék polgármester-jelölteket tartalmazó listája, ami nemcsak azért figyelemre méltó, mert több jelölt nevét hibásan írták, hanem azért is, mert olyanok is felkerültek rá, akiket a megkérdezésük nélkül szerepeltetnek rajta. A listát végigböngészve bukott polgármestereket, levitézlett politikusokat és Soros-szervezethez köthető jelölteket is találunk. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester elhíresült amerikai útján - "a külüggyel tárgyalt fontos kérdésekről" - olyan Soros-leányvállalatokkal egyeztetett, melyeken keresztül a bevándorláspárti spekuláns nemzetközi, így közép-európai befolyását igyekszik erősíteni. A "nagy kereszténydemokrata", a jobbikos támogatással "független" polgármesterré választott Márki-Zay ugyanis a German Marshall Fund, valamint a Helsinki Bizottság képviselőivel tárgyalt. Az ominózus washingtoni út mégsem emiatt vált a magyar közröhej tárgyává, a csúfos lebukással járó fontoskodás emlékét pedig számos mém őrzi az interneten.

Meghatározta az idei csíksomlyói búcsú hangulatát az Úzvölgyén elkövetett román pogrom (PS-videó!)

Csibra TiborCsibra Tibor Magyar ugar 2019 június 8.
A megszokott áhítat és béke jellemezte az idei csíksomlyói búcsú fő programját, a Nagysomlyó- és a Kissomlyó-hegy közötti nyeregben bemutatott szentmisét. A szomorú várakozásoknak megfelelően a magyarság egyik legfőbb keresztény ünnepét ugyanakkor meghatározta a csütörtöki román pogrom, amikor a Dél-Romániából szervezetten utaztatott, futballhuligánokból és a leitatott lumpen csőcselékből álló csoport erőszakkal elfoglalta az úzvölgyi katonatemetőt, meggyalázták a magyar sírokat, majd minden szabályt mellőzve felszentelték a saját, sebtében felállított emlékművüket. A csíksomlyói hármas oltárnál összegyűlt zarándokok lényegesen többen voltak, mint egy hete, amikor Ferenc pápa a Katolikus Anyaszentegyház történetében első főpásztorként látogatott el a Mária-kegyhelyre. Szombaton a hívek száma becslések szerint elérte a kétszázezret. A szentmise szónoka Pál József Csaba volt. A temesvári megyéspüspök a szentbeszédben többször megemlítette az Úzvölgyén történteket, és a könyörgésben is Isten áldását kérte azokra, akik jelenleg kisebbségként élnek ősi szülőföldjükön. A szertartás után Áder János kegyelet-, illetve törvénysértőnek, a nemzetközi szerződéseket megsértőnek nevezte azt, ami a katonatemetőben történt. A köztársasági elnök erkölcstelennek, civilizálatlannak minősítette a történteket, a jövő teendőiről pedig elmondta, hogy kizárólag szakemberek – történészek, levéltárosok – véleményének meghallgatása, alapos kutatómunka után derülhet csak ki az, hogy Úzvölgyén valóban nyugszanak-e román katonák. Egy soviniszta csoport barbár támadásának nevezte az úzvölgyi pogromot Harrach Péter, aki hozzátette: személy szerint különösen megrázták a történtek, mivel két nappal a támadás előtt koszorúzta meg a helyszínen a világháborúkban elesett magyar katonák emlékművét. A KDNP országgyűlési frakciójának vezetője reményét fejezte ki, hogy egy elszigetelt szélsőséges csoport akciója volt az attak, és abban nem vettek részt a román állam tisztségviselői, ahogy arra egyébként egyre több jel utal.

Véget ért Csíksomlyón a szentmise, hazaindulnak a zarándokok – Így zajlik a csíksomlyói búcsú (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 június 8.
A pünkösd előtti várakozás hangulatában gyülekeznek a hagyományos búcsúra érkező zarándokok Csíksomlyón a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, ahol még eleven a múlt szombati pápai mise hangulata. A búcsúra, amely a magyarság összetartozásának immár elvitathatatlan jelképe lett, folyamatosan érkeznek a zarándokok. Ebben az évben a csomortáni születésű Pál József Csaba temesvári megyéspüspök lesz a szentmise szónoka. A misét közép-európai idő szerint 11 óra 30 perctől közvetíti a Duna Televízió. Stábunk időről-időre videókkal jelentkezik a helyszínről.

Kálmán Olga-interjú: program és elképzelés még nincs, de közhelyek már vannak, és természetesen egy hatalmas egó is akad

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 június 8.
Pár hete Gyurcsány Ferenc az EP-választások után még azt nyilatkozta, hogy egyértelműen maradnak Karácsony mögött a főpolgármester-előválasztáson. Aztán persze ebből egyenesen következően színre lépett Kálmán Olga a DK színeiben, hogy versenybe szálljon a főpolgármesteri-pozícióért; ráadásul elmondása szerint nagyon régóta fűzte őt Gyurcsány pártja, hogy megmérettesse magát. Azóta azt is megtudhattuk, hogy Kálmán Olga szerint Kálmán Olga sokkal intelligensebb, mint Orbán Viktor, a mai napon megjelent 24.hu-s interjúból pedig azt, hogy halvány lila fogalma sincs a volt újságírónak arról, hogyan kellene egy várost vezetni. Minden esetre a DK a mai napon kiadott közleménye szerint sikerült azonnal a 2000 (!) aláírást összegyűjtenie Olgának, hogy indulhasson az előválasztáson. Gratulálok a kimagasló kormány-, vagy inkább Karácsony-buktató teljesítményhez!

Utópia vagy valóság? – Dobrev Klára és Orbán Balázs vitázott Európa jövőjéről

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Magyar ugar 2019 június 8.
A két, egymással homlokegyenest szemben álló tartalmú Európa-kép lejött az óriásplakátokról megvívni, hogy kiderüljön, melyik az, ami a valódi problémákra valódi megoldásokat ajánl, és melyik a jól hangzó, de üres, utópisztikus vágyálmok csokra. Az eszményi, egyesült Európát Dobrev Klára, a baloldal új üstököse, új reménye és legújabb messiása, a status quót az alapszerződések bajnokaként pedig Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára képviselte a Méltányosság Politikai Elemzőközpont szervezte vitaesten.

Összefogás! - A magyar baloldalt teljesen hidegen hagyta az úzvölgyi temetőrombolás és magyarverés

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2019 június 7.
Gondoltuk, kivárjuk, de nincs értelme tovább. Pénteken estére elfogyott minden reményünk. A csütörtöki úzvölgyi temetőgyalázás, amelynek során részeg román nacionalisták tomboltak a keresztek között, verték és kövekkel dobálták meg az imádkozva tiltakozó erdélyi magyarokat, az alábbi baloldali pártokat ingerküszöbét nem érte el semmilyen módon: Magyar Szocialista Párt, Párbeszéd, Demokratikus Koalíció, Momentum Mozgalom, Liberálisok. Még annyira sem, hogy egy kis sajtótájékoztatócskára vagy közleményecskére sem futotta a Pride-zászlók kitűzése és a főpolgármester-választási cicaharc közepette. Bár az is lehet, hogy végre ebben valósult meg a vágyott baloldali összefogás. Vígaszul alább közöljük az LMP, a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom közleményét.

A románok provokációja ellenére békésen készülnek Csíksomlyóban a pünkösdi szentmisére (PS-videó!)

Csibra TiborCsibra Tibor Magyar ugar 2019 június 7.
Ferenc pápa szombati látogatásánál is több zarándokra számítanak szombatra Csíkszeredában. A PestiSrácok.hu stábja által megszólaltatott helyiek elmondták, hogy már napok óta egyetlen kiadó szálláshely sincs a városban, a visszatérő vendégek között pedig vannak, akik évekkel előre lefoglalják szobáikat. A Hargita megye székhelyén élők megbotránkoztatónak tartják a román csőcselék csütörtöki tombolását az úzvölgyi katonatemetőben, a legtöbben ugyanakkor nem számítanak arra, hogy a csíksomlyói búcsút, a szombati szentmisét újabb provokáció zavarná meg. Munkatársaink interjút készítettek a csíkszeredai magyar főkonzullal: Tóth László kisfilmünkben hívta fel a figyelmet arra, hogy mi a teendője azoknak a magyar állampolgároknak, akiknek segítségre van szükségük az ünnepségek idején. A konzulátus éjjel-nappali szolgálatot tart fenn, így bármikor a bajba jutott emberek rendelkezésére állnak.

Értelmetlen román agresszió Úzvölgyén – Borboly Csaba szerint ha visszaállítják az eredeti megyehatárokat, akkor lebontják az erőszakkal felállított román emlékművet (PS-videó!)

Csibra TiborCsibra Tibor Magyar ugar 2019 június 7.
Nem nyugodtak meg a román hatóságok az úzvölgyi katonatemetőt feldúló csütörtöki, a hathatós segítségükkel elkövetett támadás után - erre utal, hogy a PestiSrácok.hu helyszíni tudósítóinak információi szerint pénteken délután is rohamrendőrök védték a kegyhelyet, holott onnan már lényegesen korábban távozott a pogromban részt vevő tömeg. Egyelőre nem tudni, hogy a karhatalom meddig akarja fenntartani a készültséget a temetőnél. Csíkszeredában riportereink beszéltek olyanokkal is, akik szerint elképzelhető, hogy a szombati búcsú után, a vasárnap induló, az ezeréves határhoz tartó zarándoklat érintené Úzvölgyét is. Ez lényegesen nagyobb magyar tömeget jelentene, mint az a néhány száz futballhuligán, illetve a velük tartó lumpenek, akik csütörtökön betörtek a temetőbe. Pénteken rövid interjút adott lapunknak Borboly Csaba, aki elmondta, hogy a fotók, videók elemzése alapján egyértelmű: a csendőrség cserbenhagyta a csendben tiltakozó magyarokat, és a román garázdákat segítette. A Hargita Megyei Tanács elnöke szerint Hargita és Bákó megye határának eredeti állapotba visszaállítása – a bürokratikus átrendezés adott alapot a román provokációnak – még mindig megoldhatná a helyzetet, és ismét rend lehetne a temetőben. Borboly Csaba szerint ha ez sikerülne, akkor a Hargita megyei illetékesek lebontatnák a csütörtökön erőszakkal felszentelt román emlékművet. A politikus szerint a román provokátorok célja az volt, hogy megleckéztessék a székelyeket, de úgy értékelte: ez nem sikerült nekik, a magyarok tovább küzdenek jogaikért, életükért az ősi földön.

Exkluzív részletek a PS-en a Hableány áldozatainak mentéséről (videó!)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 június 7.
Nem bánták meg, hogy aznap ők voltak szolgálatban - mondta a PS-nek az a két vízirendőr, akik elsőként értek a helyszínre a Hableány tragédiájánál. Lázár Balázs rendőr főtörzsőrmester és Virágh István Richárd törzsőrmester arról is beszélt, hogyan tudták kiemelni a két dél-koreai áldozatot a vízből az erős sodrás ellenére. S bár a 444.hu azt hangoztatta pénteken megjelent cikkében, hogy "ha valaki Budapest kellős közepén beleesik, beleborul, karambolozik, vagy más formában kerül bajba a Dunán olyankor, amikor a víz nem fürdésre alkalmas hőmérsékletű, lényegében csak az éppen vízen lévő civilekben bízhat", a valóság ezzel szemben természetesen teljesen más. Tavaly csak a Duna budapesti szakaszán 44 ember életét mentették meg a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai. A szerencsétlenül járt Hableány utasai közül pedig kettőt húzott ki a vízből az a két vízirendőr, aki portálunknak nyilatkozott.

Diplomáciai botrány - A román nagykövet központi utasításra megtagadta a megjelenést az úzvölgyi katonatemető ügyében

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2019 június 7.
Az úzvölgyi magyar katonatemető román szélsőségesek általi feldúlása miatt ugyan pénteken a Külügyminisztérium berendelte a budapesti román nagykövetet, a diplomáciában példátlan módon, az udvariatlanságon és a barátságtalanságon messze túlmenve a nagykövet központi utasításra hivatkozva megtagadta a megjelenést, Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől - erről tájékoztatott pénteki sajtótájékoztatóján Magyar Levente. A miniszterhelyettes hozzátette: Románia elzárkózása komolyan felveti a kérdést, hogyan alakul tovább a két ország viszonya. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a mélyen megsértett erdélyi közösségnek Magyarország azt üzeni: "szemernyi kétségük se legyen, hogy az erkölcsi győzelem az övék, hiszen akik a halottakon triumfálnak, azért teszik, mert az élőkön nem tudnak".

Karácsony Gergely: Cicaharc van a baloldalon, Kálmán Olga jelölésével megszűnt az egység

Magyar ugar 2019 június 7.
Kissé keserűen nevezte egyre izgalmasabbnak Karácsony Gergely a budapesti ellenzéki előválasztást ma reggeli sajtótájékoztatóján, melyet a Városháza előtt tartott. Úgy látszik, a zuglói polgármester próbál előremenekülni, miután Gyurcsány Ferencék kihátráltak mögüle, és a DK a rendkívül tapasztalt városvezetőt, Kálmán Olgát támogatja főpolgármester-jelöltként. Karácsony elég zavartan hebegett-habogott és igyekezett irányítóként fellépni: sajtótájékoztatóján négy új témában, négy nyilvános vitára hívta a főpolgármester-jelölteket. A PestiSrácok.hu arra volt kíváncsi, hogy miként gondol Gyurcsány Ferencre és törékeny szövetségére, bízik-e még a DK vezetőjében azok után, hogy ígérete ellenére kihátrált mögüle. Karácsony némi terelés után azt mondta, hogy nem akarja a Fidesz-közeli médiának kiteregetni az ellenzéki cicaharcot, de az biztos, hogy sokat kell dolgozniuk a bizalom helyreállításán.

Elképesztő: Horn és Gyurcsány oktatási minisztere szerint a Fidesz-kormány bűnszervezet, a szaros gatyát pedig le kell cserélni

Magyar ugar 2019 június 7.
A változó idők kirakatfigurája is lehetne az a Magyar Bálint, aki a szocializmus elleni lázadás egyik arcából a szocialista kormányok minisztere lett, méghozzá kétszer is. Magyar egykori rendszerváltó pártjával lepaktált a kommunisták utódaival, majd több, mint egy évtizeden át asszisztálta végig a nemzeti vagyon széthordását. A Horn-kormány, majd a Gyurcsány-kormány egykori tagja napjainkban, évtizedekkel a rendszerváltás után, az MSZMP utódaival szemben álló, a nemzet újbóli megerősítéséért, önbecsüléséért küzdő jobboldali kormányt nevezi maffiának, és a baloldali sajtóban osztja az észt.

Tüntetés volt a román nagykövetség előtt a magyar temető meggyalázása miatt

Magyar ugar 2019 június 7.
Maroknyi tüntető jött össze a budapesti román nagykövetség előtt csütörtök késő este, az úzvölgyi temetőgyalázásról érkező hírek és képsorok hatására. A friss hírek hatására, sebtében összehozott tiltakozáson mintegy másfél tucatnyian vettek részt. A legmarkánsabb jelenlétet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai produkálták, de ott volt a Mi Hazánk néhány tagja, valamint több magánszemély is.

Pogrom Úzvölgyén! - Cinkos hatósági segédlettel, kitépett keresztekkel verték a románok a katonatemetőt védő székelyeket! (László Petra és Csibra Tibor videótudósítása)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 június 6.
MEGÉRKEZTEK KOLLÉGÁNK VIDEÓBEJELENTKEZÉSEI A HELYSZÍNRŐL! A jelenlévő hatóságok cinkos közreműködésével a román provokátorok kitörték az úzvölgyi magyar hősi katonatemető kapuját és „ki a magyarokkal az országból” felkiáltással beözönlöttek a székelyföldi sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket, ledöntöttek több síremlékeket, majd azok darabjaival többeket is bántalmaztak a temetőt védő székelyek közül. A magyarok-székelyek egy része menekülni kényszerült, az idősek és asszonyok közül többen sírtak – tájékoztatott a helyszínről Csibra Tibor és László Petra kollégánk és a Székelyhon.ro. A román csendőrség szerint ugyanakkor semmilyen atrocitás nem történt, így kollégáink képzelődtek, amikor például azt látták, hogy a közvetlen közelükben kővel bántalmaznak egy idős hölgyet. Videótudósításaink késésének hátterében az állhatott, hogy információink szerint a románok blokkolták a telekommunikációt a helyszínen. A Külügyminisztérium az esti órákban jelentette be, hogy tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek. Kelemen Hunor, az RMDSZ vezetője Facebook-bejegyzésében szólította fel a román miniszterelnököt, hogy menessze Carmen Dan belügyminisztert és Hargita megye prefektusát. Menczer Tamás államtikár csütörtök este jelentette be Facebook-profilján, hogy péntekre a Külgazdasági- és Külügyminisztérium berendelte a budapesti román nagykövetet. Cikkünk végén megismerkedhet az Úzvölgyi első és második világháborús hősi temető történetével és a Székelyhon.ro részletes írása alapján azzal, hogy a szomszédos, Bákó megyei község román vezetése még a román hatóságok álláspontját és a román törvényeket is semmibe vette, amikor elbitorolta a temetőt Hargita megyétől, majd oda minden történeti bizonyíték nélkül román sírokat vizionálva emlékművet és kőkeresztek sorát állíttatta fel, meggyalázva és megbolygatva az elsősorban magyar és osztrák katonák nyughelyéül szolgáló sírkertet.

Padlót fogott Karácsony: Eddig azt hitte, hogy ő Gyurcsány jelöltje, de már szövetségesei is átlépnek rajta (videóval)

Magyar ugar 2019 június 6.
Zajlik az élet az ellenzéki összefogás berkeiben, ahol egyre-másra jönnek elő az új főpolgármester-jelöltek. A Momentumos Kerpel-Fronius után most Gyurcsányék agytekervényei kígyóztak újabbat, és a rendkívül hiteles és tapasztalt városvezetőt, Kálmán Olgát indítanák főpolgármester-jelöltnek. Nem jön ez jól a zuglói parkolási cunamiban dagonyázó Karácsonynak, aki most még szomorúbban veszi tudomásul, hogy tökéletesen átlépnek rajta és a feje fölött dől el minden, teljes alkalmatlanságát bizonyítva lassan az ellenzék előtt is. Karácsony bő másfél perces, élő Facebook-adásban adta hírül, hogy örül Kálmán Olga indulásának, de mindezt olyan arckifejezéssel, mintha közben szöges tüskéken ülne, a vackorba harapott óvodás minden bájával.

Ki kell irtani azt a hazugságot, hogy bűnös nemzetként megérdemeltük Trianont! - Ferkó Dániel és Szabó Pál Csaba a Polbeatben (videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 június 6.
A történész szakma fenegyerekei, Romsics Ignác-szomorítók vagytok - így mutatta be Huth Gergely a legutóbbi Polbeatben Ferkó Dánielt, portálunk szerzőjét, az Echo TV volt műsorvezetőjét és Szabó Pál Csabát, a várpalotai Trianon Múzeum alapítóját a június 4-i Polbeatben, ahol a Stefka Istvánnal közös felvetésekre Trianon sebeinek gyógyíthatóságáról és a revízióról is szó esett, továbbá arról: miként tudnánk megakadályozni, hogy Trianont nap, mint nap újra elkövessék ellenünk.

Aki visszavette a vörös Pécset - Visszavonul Páva Zsolt polgármester

BBBálint Botond Magyar ugar 2019 június 6.
Páva Zsolt az elmúlt harminc évben nagyon jelentős szerepet játszott Pécs életében, hiszen összesen 14 évig (ebből majdnem négy évet, az SZDSZ árulása miatt közgyűlési többség nélkül) polgármesterként, azt megelőzően pedig közvetlenül a rendszerváltás után 4 évig alpolgármesterként szolgálta a várost. Pécs elmúlt harminc éve nem feltétlenül sikertörténet, de Páva Zsolt most úgy adhatja át a várost az utódjának, hogy annak gazdasága és költségvetése a legjobb állapotban van az elmúlt harminc évben. És említsük meg: ő volt az, aki 2009-ben az időközi polgármester-választáson kétharmaddal verte meg a propagandakommandókkal felvonuló szocialistákat.

Ki tehet róla és ellene, ha nemi felvilágosítás helyett LGBTQ-propagandával tömik az iskolások fejét?

Magyar ugar 2019 június 6.
Az iskolákban szexuális felvilágosítás címén zajló homoszexuális propaganda visszaszorítása végett adott be szerdán határozati javaslatot Dúró Dóra az Országgyűlés kulturális bizottságának. A balliberális képviselőkből heveny homofóbozást kiváltó javaslat a kormánypárti képviselők tartózkodása miatt nem ment át, ám információink szerint azért, mert ennél jóval átfogóbb gyermekvédelmi módosítások vannak előkészületben. Pósán László, a bizottság fideszes elnöke azt is elmondta a PestiSrácoknak, hogy a jogszabályok most sem rosszak, csak az iskoláknak és a tanároknak pontosan be kéne azokat tartani.

Ketten jösztök, s hárman mentek – Vándorbölcső-mozgalom a csángók földjén a gyarapodó magyarságért (PS-videó!)

Csibra TiborCsibra Tibor Magyar ugar 2019 június 5.
Kápolnát, ökumenikus imahelyet épített birtoka végében Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató. A szakrális hely egyre több zarándokot vonz a csángók földjén, az Úz völgyében található csinódi tanyára, ahol már több, mint hétezren jártak, hogy megtalálják lelki egyensúlyukat. A férfi nyolc esztendeje költözött feleségével Sepsiszentgyörgyről a kicsiny havasi faluba, majd egy súlyos baleset folytán – villám vágott belé munka közben – teljesen elveszítette emlékezőképességét. A hosszas rehabilitáció hazatérve, a tanyáján gyorsult fel igazán; sokáig a párját és a gyermekeit sem ismerte fel, idegenek voltak számára. Egy hajnalon álmában jelenést látott, ahogy Erika asszony is: ugyanabban az időben mindkettejüknek egy fényességes nőalak jelent meg, és azonnal tudták, hogy saját erejükből kápolnát kell építeniük. A feladat óriásinak tűnt, de hamar híre ment, és folyamatosan érkeztek azok az emberek, akik közül mindegyik tudott segíteni valamivel.

Saját közösségi oldalán iskolázták le a gyáva és demagóg Karácsony Gergelyt

Magyar ugar 2019 június 5.
A legócskább demagóg és álságos tirádákat túlszárnyaló stílusban próbált hangulatot kelteni és szavazókat szipkázni Karácsony Gergely, aki a bukott miniszterelnök-jelöltség és az MSZP-Párbeszéd számára katasztrofális EP-választásokat követően minden erejét latba veti, hogy legalább a főpolgármesteri tisztet megkaparintsa. Ehhez pedig a hetvenes évek szocialista zsargonját használva Tarlós Istvánt ostorozza, amiért beszakadt az úttest egy parkoló kocsi alatt a XIII. kerületben. Karácsony a posztban megígéri, hogy ha ő lesz a főpolgármester, ilyesmi nem fordulhat elő. Ezt a gusztustalan posztot vette észre Kobza Miklós kommunikációs szakember, aki nem kímélte a puha, a felelősség alól mindig kibújni próbáló, demagóg zuglói polgármestert.

Második fordulóban az ellenzékiek főpolgármesteri előválasztása - Karácsony Gergely bizakodó (PS-videó!)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 június 5.
Budapest felszabadításának folyamataként értékelte az ellenzéki főpolgármesteri előválasztást Karácsony Gergely, aki a Nyugati téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy most már nincs akadálya annak, hogy a "Fidesz budapesti helytartójának", Tarlós Istvánnak megfelelő ellenzéki kihívója legyen. Az pedig, hogy ez ki lesz, június végéig kiderül.
Ajánljuk még