Magyar ugar
Demonstrációt szervez a Szent István Intézet Macron háborúpárti és életellenes politikája miatt
A Magzatgyermek napján, azaz március 25-én tartanak demonstrációt a civilek a Szent István Intézet szervezésében Franciaország nagyköveti rezidenciájánál, így fejezve ki tiltakozásukat amiatt, hogy a francia elnök az alkotmányba is beemelte az abortuszhoz való jogot, valamint háborús retorikát folytat. Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója lapunknak úgy fogalmazott: legkisebb embertársaink életének elvételét alkotmányba foglalni véleménye szerint rendkívül bizarr. Szavai szerint Macronnak nincs gyermeke, és azzal, hogy a mi fiainkat és férjeinket küldené háborúba, tulajdonképpen a mi gyermekeink életét kockáztatja. Karácsony Gergelynél mindenki nyitottabb lenne az állatvédelemre – állítja az aktivista, akivel öt éve nem hajlandó beszélni a főpolgármester
Megörültek az állat- és természetvédők, amikor megtudták, hogy indul Vitézy Dávid is a polgármesteri posztért, ugyanis szerintük neki valós víziója van arról, hogy milyen is a zöld Budapest, illetve bíznak benne: ha ő kerül a bársonyszékbe, lehet vele egyeztetni a zöld kérdésekről. Karácsony Gergellyel ugyanis öt éve nem tudnak leülni egy asztalhoz, pedig számos levelet küldtek a főpolgármesternek, aki annak idején még a véleményüket is kikérte arról, hogyan legyen zöld a főváros, mivel neki erről úgy tűnik, nem sok fogalma volt. Azóta viszont elérhetetlenné vált számukra, de ami ennél is nagyobb baj, hogy kollégáival inkább ártanak, mint segítenek az állatokon és a természeten. A Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke ugyanis elmesélte portálunknak, hogy Karácsony Gergely lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója, Misetics Bálint munkájának köszönhetően attól a hajléktalantól sem lehet elvenni az állatát, aki már kínozza szerencsétlent. Az Országos Bírói Hivatal a PS-nek: az OBH elnöke felhívta Magyar Péter anyukájának figyelmét, hogy politikai tevékenységet továbbra sem végezhet, tekintettel arra, hogy ő a testület alelnöke
Az Országos Bírói Hivatalt is belekeverte Magyar Péter a március 15-ei rendezvénye szervezésébe, mégpedig édesanyján, dr. Erőss Mónikán keresztül, aki a testület alelnöke. Róla állította azt Magyar Péter, hogy tevékenyen részt vett az ellenzéki rendezvény előkészületeiben. Portálunk megkereste az állítással kapcsolatban az OBH-t is, tisztázzák a helyzetet, mivel az állítás azt is jelenti, hogy az egyik hatalmi ág vezető tisztségviselője tevékeny szerepet vállal egy másik hatalmi ág belharcaiban, így föladva a pártatlanságát. Varga János szabadságharcos: Mansfeld Péter emléke tettre szólítja a fiatalokat, mert a bolsevikok most is itt vannak és vér fröcsköl a szájukból!
Menjenek ki a 301-es parcellába és vigyenek egy szál virágot Mansfeld Péter keresztjéhez – erre kéri a PestiSrácok olvasóit az 1956 utáni kommunista megtorlás legfiatalabb, ma 65 éve kivégzett áldozatára emlékezve Varga János Corvin közi forradalmár, Wittner Mária harcos- és elítélttársa. Varga János szerint ma, amikor a DK-ban, a Párbeszédben és a Momentumban, "ezekben a vörös brigádokban" ott ülnek a lenini anarchisták és bolsevisták, ismét óriási szüksége van a hazának olyan fiatalokra, mint Mansfeld Péter volt, aki a Széna tér parancsnoka, Szabó János mellé szegődve 15 évesen vett részt a szabadságharcban és annak leverése után is a kommunisták ellen küzdött tovább. Alkalmazza-e a DK igazságügyi szakértőként Ihász Sándort, ha jogerősen is bűnösnek mondják ki? (videó)
Politikai tétje is van Ihász Sándor, volt főügyész számára a büntető ügyének: nagy kérdés, ha jogerősen is elítélik, alkalmazzák-e Gyurcsányék szakértőként, vagy sem. Április elején kezdődik a Fővárosi Törvényszéken az ügye másodfokon. Tavaly február 10-én bűnösnek mondták ki a volt fővárosi, majd fővárosi fellebbviteli főügyészt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hivatali visszaélés elkövetésében, ezért egy év szabadságvesztésre ítélték, az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztette. Még 2017-ben a barátjától, Gyárfás Tamástól kapott, a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos iratot nem továbbította a hatóságnak, holott az elsőfokú tényállás szerint tudnia kellett, az új bizonyíték lehet. Magyar Péter "bízik" az ügyészségben, de a bizonyítékokat nem vitte el a kihallgatásra – FRISSÍTVE: az ügyészség közleményben cáfolta Magyar állításait
Még március 7-én rendelte be a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Magyar Pétert, Varga Judit volt igazságügy-miniszter exférjét. Magyar Péter és a baloldali propagandasajtó mindenáron a Völner–Schadl ügyet erőlteti, elméletben ez lett volna az oka a meghallgatásnak, azonban Magyar elővette az iskolásokra jellemző védelmet, miszerint "neki igenis vannak bizonyítékai, csak most nem mutatta meg őket". Leginkább a gyerekek között hallani hasonlót, mikor azzal érvelnek a jászótéren, hogy nekik igenis meg van a legújabb telefonjuk, de a szüleik nem engedik, hogy elvigyék azt otthonról. Az ügy később még abszurdabb fordulatot vett, az ügyészségi közlemény szerint a kihallgatás során Magyar már azt állította, hogy nem tudta, miért idézték be, ezért nem vitte a bizonyítékokat.
Szakpszichológus elemzése alapján tipikus bántalmazó személyként viselkedett Magyar Péter
Mint lapunk is megírta, a HVG hosszú cikkben foglalta össze azt a 2020 végén készült ominózus rendőrségi jelentést, amelyből kiderültek a részletek Magyar Péter Varga Judittal szembeni erőszakos fellépéséről. Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus arról beszélt az Origónak, hogy milyen viselkedése van egy bántalmazó személynek: valójában egy bántalmazó személyiség mindenképpen meg akarja tartani a magabiztos pozícióját, akár erőszakkal is, és különféle módon próbálja manipulálni a bántalmazottat, például úgy, hogy megfélemlíti, és azt mondja neki, hogy úgysem lesz sikeres bármiféle kitörési kísérlete. Bár a pszichológus általánosságban beszélt a jelenségről, azonban az Origo szerint ebből is egyértelműen kiderül Magyar Péter mondatáról, amelyet Varga Juditnak intézett, hogy egy tipikus bántalmazói mondat. Orosz Anna kimenekült a parlamentből az újbudai pedofilügy miatt – Kövesse velünk az Országgyűlés munkáját élőben (VIDEÓ!)
Hatalmas pofonba futott bele a momentumos Orosz Anna a mai parlamenti ülésen, ugyanis napirenden akarta tartani a már agyonrágott kegyelmi ügyet, viszont arról egy szót sem szólt, hogy az újbudai pedofilügyben miért nem vizsgálódtak a XI. kerüeti óvodában dolgozó pedofil férfire tett első panaszok idején, és miért várták meg, amíg egy kisfiút molesztált. Orosz arról sem szólt, hogy a férfinek miért van egy hatmillió forintos szerződése az önkormányzattal. A momentumos képviselő a válaszok helyett inkább elmenekült az ülésről. Előtte viszont Szabó Tímea tett kísérletet a pedofilügy napirenden tartása érdekében, ezért megint Böjte Csabát gyalázta. Az Országgyűlésnek közben lett egy új kormánypárti képviselője is, hiszen a képviselői mandátumáról lemondó Varga Judit helyét a parlamentben a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő helyettes államtitkára, Farkas Örs vette át. Kövesse velünk élőben! A „Harmadik út” alapvető félreértelmezése, avagy kinek az érdeke Magyar Péter színre lépése?
Ha meg kellene határozni, hogy az elmúlt egy hónapban kinek a neve hangzott el legtöbbször a honi, közéleti nyilvánosságban, több mint valószínű, hogy Magyar Péter vinné el a pálmát, aki ebben az időszakban talán még a miniszterelnököt is megelőzte. Március tizenötödikén lezajlott zászlóbontása tovább növelte a körülötte lévő habverést, ám hiába a töméntelen mennyiségű Magyar Péterrel kapcsolatos cikk, jegyzet, elemzés, eddig senki nem érezte fontosnak, hogy reagáljon két, nagyon is sokatmondó megjegyzésére. Mi most megtesszük. Petyhüdt és érdektelen rémcirkusszal ünnepelték Újpesten a Tanácsköztársaságot
Pedig mindenki készült. A Munkásőr Hagyományőrző Társaság feljelentéssel fenyegette a kommunista reminiszcenciákon és önkényuralmi jelképeken felháborodókat, a Betyársereg pedig bejelentette, hogy ők is kilátogatnak körbenézni. A rendőrség nagy erőkkel meg is jelent, így végül az égadta világon nem történt semmi. Mármint a tucatnyi nosztalgiázó okozta szekunder szégyenen túl. Magyar Péter hívei sokan voltak, de nem elegen – Avagy így ismerkedik Varga Juditné a Photoshoppal
A baloldal megtalálta az új messiását, akivel majd jól megfogja a csalódott fideszeseket. Mondattak is vele pár lejárt szavatosságú balos lózungot a március 15-i nagygyűlésükön, amin, mi tagadás tényleg sokan voltak, online is rengetegen követték. De úgy tűnik a létszámot nem érezték elégnek a kormányváltáshoz, ezért generáltak oda még pár embert a biztonság kedvéért. Orbán Viktor ellen szólalt fel Navalnij özvegye Karácsony rendezvényén, a nagyvad Oroszországhoz hasonlította hazánkat (Galéria!)
Mint lapunk is megírta, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Szabad sajtó útján tartotta meg március 15-i ünnepségét. Az eseményen csak nyomokban került elő a '48-as hősökre való emlékezés, lényegében egy baloldali politikai rendezvény lett, amelyre mindössze párszázan látogattak ki. A megjelent diákaktivisták a saját követeléseiket olvasták fel a színpadon, majd Navalnij özvegyének videóüzenetét vetítették le. Julija Navalnaja ebben úgy fogalmazott, "Magyarország nem Orbán Viktor, legyetek bátrak és küzdjetek a demokráciáért". Karácsony szerint ma Budapesten nem az ellenzék, hanem a fővárosiak vannak hatalmon, mert szerinte Budapest köztársaság.
A lájkok most mind eljöttek – Mozgalmat és nemsokára pártot is fog alapítani Magyar Péter
Az előjelek ideálisak voltak: rengetegen visszajeleztek a Facebookon és a Medián is Bajnai Gordon üstökösének ívét mérte Magyar Péternek biztatásképpen. Még az idő is kellemes volt, ezért a kalandra vágyó fővárosi ellenzékiek meglehetősen szép számban jelentek meg a legújabb ellenzéki messiás zászlóbontásán. A kezdés ígéretesnek tűnt, de rém unalmas és közhelyes lett a végeredmény. Orbán Viktor: Magyarország csak a békével járhat jól, nem kérünk a háborúból! (Videó + Galéria!)
Háború vagy béke, brüsszeli járszalag vagy a magyar szabadság között kell dönteni a június 9-i európai választáson - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, az 1848/49-as forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából rendezett állami díszünnepségen a Múzeumkertben. A kormányfő ünnepi beszédében azt mondta: Petőfiék óta minden magyar nemzedék és minden magyar fiatal számára eljön az idő, amikor dönteni kell. Lemosták a gyalázatot! - Március tizenötödike tiszteletére
Ma ünnepeljük az 1848-as forradalom kitörésének napját, amikor a "márciusi ifjak" Petőfi Sándor vezetésével fordítottak az idő kerekén és fellépésükkel olyan változásokat indítottak el, amelyek örökre beíródtak nemzetünk történelmébe. Rövid történelmi áttekintésünkben megidézzük a 176 évvel ezelőtti március 15-ét, valamint annak előzményeiről és következményeiről szólunk. Talpra, magyar! – Összegyűjtöttük a március 15-i ünnepi programokat
Az 1848-as forradalom napján, március 15-én reggel 9-kor a szokásoknak megfelelően felvonják Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren, amit egy ünnepélyes huszármenet követ a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol fél 11-kor kezdődik a díszünnepség, amelynek részeként beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Idén a baloldali pártok nem tartanak közös demonstrációt, bár Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Szabad sajtó útján mond beszédet, és várhatóan a polgármesterjelölteket is bemutatja. Nem az USA, hanem Orbán avatkozik a választásokba – Pressman megint nagyot ment a 25 éves NATO-csatlakozás évfordulóján tartott beszédében
„Már biztosan Önök is észrevették, hogy más szövetséges országokban általában nem tartunk ilyen beszédet. Mert a többi szövetséges országgal párbeszédet tudtunk kialakítani, a magyar kormány viszont kevéssé érdeklődik a problémák megoldását célzó konstruktív párbeszéd iránt” – jelentette ki David Pressman amerikai nagykövet a hazánk NATO-csatlakozásának 25 éves évfordulója alkalmával tartott konferencián. Pressman-nek abban igaza volt, hogy más országok nagykövetei valóban nem engednek meg maguknak hasonló kijelentéseket, és nem is bírálják rendszeresen a magyar kormányt, amelyből mostani beszédében is bőven akadt. A guruló dollárokról megfeledkező nagykövet elképesztő előadásában többek közt azt bizonygatta, hogy nem is az Egyesült Államok, hanem Orbán Viktor avatkozik be a választásokba világszerte. A határon túli magyarokat fenyegetésnek, Oroszországot nyíltan ellenségnek nevezte David Pressman
Számít, hogy hogyan beszélünk egymással – ezen szavakkal oktatta ki David Pressman a magyar kormányzatot arról, hogy mik az USA "elvárasai" ahhoz, hogy együttműködhessen Magyarország az Egyesült Államokkal. Az amerikai nagykövet a magyar NATO-csatlakozás 25. évfordulójának alkalmából mondott beszédet a CEU budapesti épületében, amelyben párbeszédet és átláthatóságot kért a magyar kormánytól, és – némiképp váratlan módon – azt, hogy adjanak a Magyarországon szolgáló amerikai katonák polgári járműveire ingyenes rendszámot. Cserébe a határon túli magyarokat fenyegetésnek, biztonsági kockázatnak minősítette. Persze csak az egyenlő bánásmód jegyében. Igazságháborúk: a liberális teret a marxizmus foglalta el – Ez vár Magyarországra, ha Trumpot újraválasztják
A nyugat történelmi korszaka leáldozóban van, úgy tűnik, hogy a nyugat kimozdul a történelmi vezető szerepből – mondta Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ Igazságháborúk III. cimű konferenciáján. A konferencia fókuszában a közelgő amerikai elnökválasztás, illetve az európai ideológiai átalakulás, valamint az információs térben folyó harc állt. Rétvári Bence: A pedagógus-szakszervezetek valós taglétszáma olyan, mint Columbo felesége
Frappáns választ kapott Kanász-Nagy Máté (LMP) országgyűlési képviselő Rétvári Bencétől, a Belügyminisztérium politikai államtitkárától. „A pedagógus szakszervezet valós taglétszáma olyan, mint Columbo felesége...” – közölte a politikus a baloldali képviselő írásbeli kérdésére. Megpróbáltunk hiteles adatokhoz jutni a taglétszámot illetően, nem jutottunk dűlőre. Most vagy soha! – Mától vetítik szerte a Kárpát-medencében Rákay Philip nagyon látványos Petőfi-filmjét (fotógaléria a bemutatóról!)
Szerda este a fővárosi Aréna Pláza mozijában, három teremben, kilencszáz meghívott vendég előtt mutatták be a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet (egyesek szerint akciófilmet). Az alkotás Petőfi, Jókai, Vasvári és a többi márciusi ifjú nagy napját, a forradalom kitörését dolgozza fel, annak előestéjével. Klasszikus történelmi filmet senki ne várjon, hiszen a legnagyobb hollywoodi produkciókban is közreműködő magyar művészek olyan akció- és fantáziadús munkát tettek le, amely valóban inkább a kereskedelmi mozikba vagy a Netflixre való, viszont a kényesebb ízlésű olvasóinknak is bátran ajánlom, hiszen már csak a kiváló színészi alakítások és a reformkori Pest–Buda meghökkentően látványos megidézése okán is érdemes megnézni a Most vagy sohát!, de a helyenként már-már musicalszerű és mindvégig sodró lendületű film erősen felébreszti a nemzeti összetartozás érzését is. Összejátszhat a kutyapárt a Momentummal Budafokon, miközben hadjáratot indítottak a DK ellen
Ahogyan eddig is megszokhattuk, már az ellenzéki összefogás sem megy olyan gördülékenyen, mint azt sokan gondolják, ennek pedig ékes példája, hogy most sem tudnak néhány kerületben megegyezni a felek a polgármesterjelöltről. Így van ez az V., a XII. és a XXII. kerületben is, ahol előválasztást tartanak. Utóbbiban viszont igencsak egymásnak feszül a teljes baloldal és a Momentum jelöltje, Havasi Gábor ugyanis nyíltan támadja a DK-s polgármesterjelölt ellenfelét, miközben úgy tűnik, összejátszanak a kutyapárttal, hiszen azt a Kóber Györgyöt indíthatja a viccpárt az egyik körzetben, aki eddig a Momentum-frakcióban ült, nem mellesleg óvodás gyerekekkel közös képen hirdette magát egy társkeresőn korábban és a gyerekek nemváltásának nagy szószólója volt. Újra évekre börtönbe kerülhet a sümegi börtönszocialista Németh Szabolcs
Májusban hirdethet ítéletet a Kecskeméti Járásbíróság hamis vád bűntette miatt a többszörösen terhelt múltú Németh Szabolcs ellen. A pártjából kiebrudalt ex-szocialistának még egy korábbi rablás miatt hatályban van a felfüggesztett büntetése, így akár 4–5 évre is rácsok mögé kerülhet. Némethet azzal vádolják, hogy a Czeglédy Csaba elleni büntetőeljárás kezdeti fázisában valótlan tartalmú bejelentéseket küldözgetett – persze álnéven – a hatóságoknak, többek között arról, hogy bizonyos terheltek – azok, akik mellesleg a hatóságokkal együttműködtek és később a vádhatósággal egyezséget kötve segítették a büntetőeljárást – Czeglédy Csabával éppen szökést készítenek elő, annak németországi rokonaihoz. Arról is tájékoztatta a jól értesült a hatóságokat, hogy az eltűnt pénzt is menekítik, és fegyvereket rejtegetnek Sümegen és annak környékén. A névtelen, kamu leveleket többen is megkapták a legfőbb ügyésztől a TEK-ig. A kommandósok egy napon át keresték az állítólagos rejtegetett fegyvereket a kisvárosban. Görcs a románok boldogságán – Huth Gergely cikke a Magyar Nemzeten
A román miniszterelnök azt állította, hogy nem volt és nem lesz Székelyföld. Ugyanezt mondja az AUR nevű fasiszta párt a román parlamentben, amely azzal szórakoztatja az erdélyi magyarokat, hogy különféle becsmérlő kijelentéseket tesz rájuk. Ki a magyarokkal! – írják fel például a molinókra, még a parlamentben is, vagy az úzvölgyi temetőben skandálják, hogy »Magyarok, menjetek vissza Mongóliába«. A hatóságok pedig semmit nem tesznek – idézi cikkében a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökének, Németh Zsoltnak a szavait. Hozzáteszi, hogy csak képzeljük el, mi történne, ha a magyar miniszterelnök a cigány, a német vagy a zsidó közösséget sértegetné itthon, vagy megkérdőjelezné annak múltját, létezését. Pedig nem kellene.