Magyar ugar
Budapest vezetését foglyul ejtette egy neobolsevista szekta – Karácsonyék csúnyán átverték azokat, akik az állatok védelme miatt szavaztak rájuk (PS-interjú!)
Budapest vezetése csúnyán átverte és cserbenhagyta azokat, akik az állatok védelmét várva szavaztak rájuk vagy bíztak bennük. Budapesten három év után nincsen érdemi előrelépés állatvédelmi ügyekben – ezt a lesújtó mérleget vonta a magát „zöldként” feltüntető főpolgármester hároméves tevékenységéről a Macskaárvaház Alapítvány nevű állat- és természetvédő civilszervezet vezetője. Bóday Pál szerint már a ciklus kezdetétől megfigyelhető, hogy Budapest vezetését lényegében foglyul ejtette egy senki által meg nem választott, fel nem hatalmazott, az állat és természetvédelmet megvető, az állatok szenvedése iránt teljes mértékben érzéketlen, a magántulajdont nem tisztelő, a jogok és kötelességek kölcsönhatását tagadó, erőszakos neobolsevista szekta. A szigorított állatvédelmi törvényről viszont elmondta: „nagyon fontos, hogy annak a kormányzat, az államigazgatás, a közigazgatás – és persze az ügyészségek, bíróságok – érvényt szerezzenek, mert ha nem teszik, akkor az állatkínzó bűnözők kinevetnek minket, állatvédőket, és a magyar államot is. Viszont ha igen, akkor a következő időszakban nagyon sok állatkínzó gazember arcára fogy ráfagyni a mosoly.” A balliberális újságírás mocsárba hanyatló alkonya, avagy a 444.hu esete Dézsi Csaba András szolgálati jutalmával (VIDEÓ)
Adott egy polgármester, aki 35 éves közösségi munkája eredményeként pénzdíjas elismerésben részesül, amelyet családi érintettsége okán titokban egy rákbetegeket segítő alapítványnak ajánl fel. Itt a példa, hogyan kell balliberális, jó tollú újságíró módjára bebizonyítani, hogy az illető egy szemét alak, és pont a fentiek miatt. Szarvas Koppány Bendegúz: Rishi Sunak egy cigány Bokros Lajos
„Rishi Sunak miniszterelnöksége nekem úgy tűnik, mintha egy cigány Bokros Lajos + Lázár János kombináció kapná Bajnai Gordon 2009-es szerepét” – ezt a frappáns véleményt osztotta meg követőivel nemrégiben a fővárosi Momentum kötelékébe tartozó Szarvas Koppány Bendegúz a Facebook-falán. Bogár László a PS-nek: Túltenyésztett az emberiség, a legtöbbünktől már szabadulna a háttérhatalom - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
2022 drámai év lesz – mondta még január elején Bogár László. Akkor még nem volt egyértelmű, hogy ki fog törni egy kegyetlen háború, ugyanakkor a mélyben zajló tektonikus mozgásokból következtetni lehetett arra, hogy kipattan a konfliktus. A világ forrong, narratívák világháborúja zajlik. A cél a fehér ember kultúrájának felszámolása. Bogár szerint azonban ennél sajnos többről is van szó; sarkos véleményt megosztva úgy fogalmazott, a világ „nemlétező” urai túltenyésztették az emberiséget, hogy mint munkaerőállatokat kihasználhassák. Mára viszont túl sokan lettünk, a technológia nagyon fejlett, nincs ránk szükség, a háttérhatalom szabadulna legtöbbünktől. A beszélgetésből az is kiderül, hogy mit jelent a proliferálás, valamint az is, hogy bár nagyon szép lenne, hogy 8 milliárd ember nyugodtan, békében éljen egymás mellett, mégis úgy tűnik, hogy a világot irányító erőknek nem ez a célja. Már a baloldal sem titkolja, hogy a magyarok többsége nem támogatja a szankciókat
Hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy az EU-s szankciókhoz fűzött remények nem értek célba, hiszen Oroszországra kevésbé hatnak, mint az unió tagországaira, ahol nemcsak a rezsiszámlák, de az élelmiszerárak is nagyot nőttek. A Hann Endre nevével fémjelzett Medián közvélemény-kutató cég mára eljutott odáig, hogy ők is elismerik, a magyarok többsége bizony nem támogatja a szankciókat, ami nem csoda, hiszen pártállástól függetlenül annak hatásaitól mindannyian szenvedünk. Az újabb és újabb szankciók elfogadása ugyanis tovább ronthat a helyzeten, az Európai Bizottság elnökének ársapkás javaslata pedig egyenes út az ipar leállásához és a fagyhalálhoz. "Senki sem néz minket" – Parkoló Hobbista
Azt hittük, 1956-ról fogunk beszélgetni, szokás szerint egy nyertes nézővel kiegészülve. De Dusán annyira jó arc, hogy szinte végig inkább az ő sztorijait hallgattuk. Régebben – kapaszkodjatok meg – Fókuszcsoport-néző volt, de miután Ádámka annyit fikázott minket a másfél órás monodrámáiban, kíváncsiságból belenézett egy-két műsorunkba, és rájött, hogy sokkal jobb fejek vagyunk. Szóval minket senki nem néz, a Hobbista is kuka, a fiatalok meg mind ellenzékiek... aztán jön az újabb kétharmad. Jó, azért '56-ról is esett szó; leginkább az, hogy bár vadul rázzák az öklüket, de egy valódi forradalomban, a hazáért, a mostani tüntetéseken részt vevő, nagyhangú "éttermiségiek" nemigen ragadnának fegyvert.
Magyarország újabb uniós követelésekre, Ukrajna eurómilliárdokra számíthat Brüsszeltől
Navracsics Tibor kedden az InfoRádiónak beszélt arról, hogy a 17 vállalás teljesítése után sem szűnnek meg a brüsszeli igények, vélhetően újabb vállalásokra kötelezi majd hazánkat az EU. Az uniós források megszerzéséért felelős miniszter kiemelte, hogy az Integritási Hatóság és az antikorrupciós munkacsoport működése folyamatos kontroll alatt fog állni. Ehhez képest sokkal lazábbak az Ukrajnára vonatkozó szabályok: akár 18 milliárd euró támogatást is kaphat jövőre Ukrajna az Európai Unió tagállamaitól, annak függvényében, hogy mennyi ideig tart a háború. Ursula von der Leyen szerint ugyani „minden juttatás befektetést jelent a demokratikus értékekbe”. Például a kisebbségek jelképeinek önkényes eltávolítására gondolhat az elnök asszony? Dull szerint létezik ugyan szabad sajtó, de a közszolgálatiságot az ismeretlen eredetű százmilliókból működő Telex képviseli
Strasbourgban rajonghatta magát körbe a globális balliberális média krémje, innen pedig nem hiányozhatott Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője sem. A közszolgálatiság jegyében – merthogy Dull ilyen médiumként hivatkozott a Telexre – természetesen a magyarellenes liberális politikai fősodor is képviseltette magát az eseményen, élükön a hazánkat mindig hangosan támadó Věra Jourovával. Nos, így nincs tér a baloldali média számára: nemcsak darabszám, de finanszírozás tekintetében is brutális túlsúlyban van még mindig a balliberális média, ráadásul kiválóan tartják magukat a mondáshoz, miszerint önmagunk dicséretét nem szabad másra bízni – ez volt a strasbourgi kirándulás apropója is, ahol Dull elismerte, hogy mégiscsak létezik az ezerszer elsiratott „független sajtó”, na de a közszolgálatiság, az nem. Vagyis de, hiszen – szerinte – a Telex testesíti meg. Ezek után pedig különösen pikáns, hogy éppen maga a Telex árulta el, hogy milliárdos nagyságrendben kellhet számolnunk, ha az „ellehetetlenített” baloldali lapok anyagi helyzetét vizsgáljuk, ráadásul tették mindezt úgy, hogy adományért kalapoznak. Kommunista leszámolás Ajkán? Mindenki elhatárolódott a szoci polgármester szócsövétől, mégis ő maradt a trónon (videó)
Bő egy hónapja majd az egész szerkesztőség elhatárolódott a szocialista vezetésű Ajka közpénzből fenntartott városi médiájának vezetőjétől. Nemcsak minden kimondott, hanem majdani gondolataitól is. Bár akkor úgy tűnt a szoci polgármester szócsöve maradt egyedül, végül mégis a tiltakozók közül szűnt meg többek munkája a helyi médiában, akik azóta még Rig Lajos volt munkatársával is erősítettek, pusztán a függetlenség jegyében. Történt mindez azután, hogy Lékó Sándor páros lábbal szállt bele a padragkuti városrész lakóiba, durván, lenézően megnyilatkozva róluk, amiért le akarnak válni Ajkáról. Holott álláspontjuk érthető, a többségében jobboldaliak lakta városrészben, ki tudja, talán bosszúból, nem igazán jut a fejlesztési forrásokból. Se másból. Legalább is ezt mondják. Szijjártó: egészen őrült ötletek hangoztak el a luxembourgi energiacsúcson (VIDEÓ)
„Nem kérünk a vakcinabeszerzések példájából, nem kérünk mindenfajta sms-ekben történő vásárlásból” – jelentette ki a luxembourgi energiacsúcson elhangzott magyar álláspont ismertetése kapcsán Szijjártó Péter keddi Facebook-videójában, kiemelve: a nemzeti hatáskörök megőrzése kulcsfontosságú a biztonságos energiaellátás terén. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: elképzelhetetlen, hogy Magyarország által a magyar adófizetők pénzéből megvásárolt, a magyar földgáztárolókban eltárolt, a magyar emberek és a magyar gazdaság fogyasztására tartalékba helyezett földgázt mi más országnak adjunk oda. Hozzátette: ez annál is inkább lehetetlen, mert több tagország most azon ügyködik, hogy száműzzék az orosz gázt az európai piacról, de vészhelyzet esetén a magyar tárolókból elfogadnák azt a földgázt, amit jelenleg ki akarnak iktatni az európai piacról. Magyargyűlölet és ocsmányságok – ez a közéleti produktuma a kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vett H. Zoltánnak
„A bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt jogellenesen befolyásolna” – írta a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya a PestiSrácok.hu kérdésére, miszerint mi indokolta a drogkereskedelemmel gyanúsított, ismert divattervező, H. Zoltán egy hónapos előzetes letartóztatásának elrendelését. Hozzátették: a végzés nem jogerős, mivel az érintettek fellebbeztek ellene. Herczeg letartóztatását követően a PestiSrácok.hu összeszedte, hogy milyen „munkásság” áll a divattervező mögött. Márki-Zay Péter (egykori) öltöztetőjének közéleti és szakmai karrierjét leginkább két tevékenység öleli fel: a magyargyűlölet és – ahogy ő fogalmazott – a fideszesek szájba sz*rása. Micsoda egybeesés: a DK európai parlamenti képviselőinek kifizetőhelye ugyanott van, ahol a DatAdat könyvelése
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőinek a kifizetőhelye is arra a címre van bejegyezve, ahol az adónyomozók rátaláltak a baloldal kampányát bonyolító DatAdat könyvelésére – derítette ki a Magyar Nemzet. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett cégcsoport gyanús ügyeletei miatt az adóhatóság mellett a rendőrség is nyomoz. A DatAdat ügyvezetője szerint természetesen minden jogszabályt betartottak.
Lendvai Ildikó kaján örömmel mocskolta be az 1956-os forradalmat
Sokan azt hitték, hogy el lehet felejteni Lendvai Ildikót, a 2010 előtti korszak rémisztő szocialista excenzora azonban az utóbbi időben ismét boldogan osztja meg romlott gondolatait. Tudjuk, hogy a levitézlett gyurcsányisták, régi kommunisták számára egy örökre a sebben lévő szálka az 1956-os forradalom és szabadságharc, ezért ahol lehet, igyekeznek gyengíteni a jelentőségét, aláaknázni az üzenetét. Lendvai tegnap az ATV-ben azt mondta, hogy az ellenzéki tüntetésen trágárkodó gimnazista lány olyan, mint az '56-osok, akik ugyanolyan trágárok voltak. Lendvai Ildikó nem ostoba, tudja, hogy mit miért mond, ahogyan azt is tudja, hogy a célok nélküli, zavaros gondolatokkal teli gimnazista lány a kanyarban sincs az '56-os hősökhöz képest, akik világosan tudták, hogy mit akarnak: a Lendvai Ildikó-féle kommunistákból volt elegük. Nemcsak nekik. A szankciókat védené, a konzultációt gáncsolná a baloldal
Forrong a baloldal és a brüsszeli bürokrácia a magyar kormány szankciókkal kapcsolatban indított konzultációja miatt. Úgy tűnik, hogy a nemzeti kabinet parazsat gyűjtött a fejükre azzal, hogy az emberekhez fordult ebben a rendkívül fontos kérdéskörben. Brüsszel törekvése egyértelmű: folytatnák az energiaszankciók bevezetését, pedig azok eddig is igen káros hatást gyakoroltak az európai emberek mindennapi életére. Fáj a baloldalnak a magyar haderőfejlesztés, bezzeg az ukránoknak szívesen segítettek volna katonai erővel
Újra itt a nagy kibeszélés, a hét legnagyobb ellenzéki baklövései pedig ismét megtelítették a Karanténvlog beszélgetős adását, ahol Szabó Gergő állandó vendégeivel, Dezse Balázzsal és Szalai Szilárddal nevetett és idegeskedett a heti menün. A legnagyobb fogás természetesen Arató Gergely, a DK nyelvzsenije volt, aki képes volt orosz akcentussal, szinte teljesen érthetetlenül felolvasni egy zagyvát Brüsszelben. A lényeg természetesen az volt, hogy Gyurcsány jobbkeze hazánkat szidta. A srácok Fegyőrt sem kímélték, akinek rovására megeresztettek néhány szabadszájú poént, ahogy nem maradhatott ki a magyar haderő fejlesztése miatt siránkozó szocialista Harangozó Tamás sem, aki az ukránoknak szívesen segítene, de a magyar haderő erősítését nem nézi jó szemmel. Bő félóra szókimondó elemzés a srácokkal, ne hagyjátok ki a Karanténvlogot most sem! Hadházy Ákos, Csárdi Antal és Novák Előd mentelmi jogát is felfüggesztették - Kövesse velünk élőben az Országgyűlés ülését!
Az Országgyűlés hétfői ülésnapján sem tétlenkednek a képviselők. Elfogadták például az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosítását - az Európai Bizottsággal egyeztetve a szabályokat - visszaállították a korábbi vagyonnyilatkozati rendszert az országgyűlési képviselőknek. Hadházy Ákos, Csárdi Antal és Novák Előd mentelmi jogát felfüggesztették, de szó volt arról is, hogy miért függesztették fel a napelemes pályázatok következő körét. A gyenge forinttal kapcsolatban a Jobbik tett fel kérdéseket, amire a Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt, de azt nem fogadták el, mire Gulyás Gergely javasolta, hogy a párt alkalmazzon közgazdászt, hogy megértsék amit mondott nekik. Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Novotrade az amerikai nagykövetségtől a CIA-ig mindenkivel kapcsolatba került, még majdnem NATO-beszállító is lett!
1983-ban létrehozták a szocialista Magyarország első nem állami tulajdonban lévő részvénytársaságát, a Novotrade-et. (A nem állami tulajdon nem jelentett magántulajdont, hiszen a részvényesek nagy többsége valamilyen állami vállalat, szövetkezet vagy intézmény volt, de mégsem közvetlenül az állam tulajdonolta a cég részvényeit.) Vezetője Rényi Gábor, alias „Kékesi Péter” fedőnevű titkos megbízott. Üzentek a tüntetők: A kormányváltás fontosabb, mint a tanárok béremelése (videó)
Az ellenzék ismét nagyot alakított. A tőlük elvárt módon emlékeztek meg 1956 hőseiről: sehogy. Az általuk szervezett megemlékezés egybeolvad a tanártüntetéssel és az erősebb ideológia győzött. Október 23-án is sikerült egy öblöset orbánozniuk. Fények, koncert és fesztiváli hangulat övezte a rendezvényt, ahol mindre emlékeztek, csak az 56-os hősökre nem. Fröcsögő gyűlölet valódi célok nélkül – újra tüntettek a balosok, az 1956-os forradalomról egy szó se esett
1956. október 23-a nem véletlenül nemzeti ünnepünk, hiszen a forradalom és szabadságharc fontos mérföldkő a magyar nemzet életében. Ez persze nem mindenkinél van így, hiszen az ünnepet sokan arra használják föl, hogy a gyűlöletüket méltatlan formában vezessék le. Az elvileg tanártüntetésnek meghirdetett össznépi hőbörgést az eredeti kérések ellenére a baloldali pártok potentátjai is nagy számban látogatták, hiszen a ragadós kezű Gréczy Zsolt, Dobrev Klára, a DK-hoz csapódó Déri Tibor és a megmaradt MSZP szinte összes politikusa látható volt a tömegben. A PestiSrácok.hu stábja Kunhalmi Ágnesnek tett föl néhány kérdést, de a szocialisták társelnöke dörzsölten terelt a kellemetlen témák hallatán. Rendkívül szánalmas pillanat volt, amikor a BME előtti nagyszínpadhoz átvonuló emberek a Belmondo együttes különösen indiszponáltan viselkedő frontemberét hallgathatták, aki két zeneszám között érthetetlen stílusban szidta a kormányt. A frontember, a nagy forradalmár nemrégiben mosolyogva zsebelte be ugyanettől a diktatórikus kormánytól az állami támogatást, akkor nem érezte a diktatúra szorítását. A nagy dzsembori, a mintegy 20-30 ezer ember egy apróságról feledkezett meg, arról, hogy az esemény október 23-án zajlott, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, ez azonban sajnos senkit sem érdekelt. Nézzétek meg videónkat! Erre utalt Orbán Viktor, íme a kétszínű Nyugat! - 1957-ben már Hruscsov volt az év embere
"A magyarok vérét nem becsülte az akkori szabad világ sem, amely bár bátorított minket, de aztán nem segített. Akkor minket is kitettek a Time magazin címlapjára, aztán negyven évig ott hagytak bennünket a szovjet-kommunista prés alatt – azt gondolva, legalább eggyel több gondja lesz a szovjeteknek" - mondta Orbán Viktor mai, zalaegerszegi ünnepi beszédében. Egy elkötelezett olvasónk nagyon találó montázst készített, tovább gondolva a miniszterelnök szavait. Ez nemcsak arra utal, hogy a "következetes" amerikai közvéleménynek egy év is elég volt, hogy elfelejtse az 56-os forradalmat, de felteszi a kérdést: ha idén - minden bizonnyal - a harcoló ukrán katona, vagy Zelenszkij elnök lesz majd az év embere, akkor jövőre kit fognak kitenni? Már ha lesz alkalmuk bárkit is... Az ellenzék forradalmi hangulatban tüntet a „tanárokért" (GALÉRIÁVAL)
A hivatalos és nem hivatalos megemlékezések után az ellenzék is megjelent az utcákon, hogy a közoktatásért és a tanárokért való aggódás címén panaszkodjanak a rossz dolgokra és Orbán Viktor bukását kívánják közösen. Csapataink (riportereink) harcban (a helyszíneken) állnak, de amíg szerkesztőségünkbe beérkeznek az anyagok tőlük, igyekszünk a legfontosabb eseményekről és jelenségekről másodkézből beszámolni. Ezért ment Orbán Viktor Zalaegerszegre október 23-án
A (F)üggetlen (O)bjektív (S)ajtó most azt a szájhagyományt terjeszti önfeledten, hogy Orbán Viktor azért nem vett részt a budapesti központi megemlékezésen, mert félelemből Zalaegerszegre menekült, miután Dobrev Klára utcára hívta a szektásait. És emellett a miniszterelnök az egész várost lezáratta, elbarikádozta magát. Bár Orbán Viktor ezt a felvetést a szombaton elhangzó beszédében azzal az egyszerű mondattal söpörte félre, hogy a baloldalnak ideje lenne megszoknia, hogy Magyarország nem csak Budapestből áll, és annak sem adnánk sok esélyt, hogy Gyurcsányné és árnyékkormánya a tanárok nyakába kapaszkodva foglalná el a parlamentet Orbán távollétében, ám arra mindenesetre fontos kitérni, miért is ment Orbán Viktor Zalaegerszegre. Idézzük is mindjárt elöljáróban magát a miniszterelnököt, aki szombati, a Mindszentyneum épületének átadásán így fogalmazott, "a bennünket vidékieket lesajnáló baloldal szerint nem helyénvaló ma Zalaegerszegen ünnepelni, ahogy ők mondják, csak Zalaegerszegen. Nem értik, hogy Budapest nem azonos az országgal. Nem értik, hogy 1956 nem egy város, hanem az egész ország, sőt az egész nemzet forradalma volt". 2006. A terror napjai - Újabb tanúk emlékeznek vissza a brutális gyurcsányi gaztettre
A PestiSrácok.hu-n lát napvilágot a 2006. A terror napjai című dokumentumfilm-sorozat 6. része is, mely ezúttal is a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Civil Jogász Bizottság dokumentumai, bizonyítékai és a szolgálat által segített 2006-os áldozatok nyilatkozatai alapján készült el. Az alkotók a PS hasábjain szeretnék kifejezni köszönetüket a 2006-os rendőrterror azon áldozatainak, "akik vállalták, hogy mikrofon elé állva megosztják személyes, megrázó történetüket, ezzel is segítve, hogy ezek a soha el nem évülő bűnök a társadalmi emlékezetből ki ne kopjanak". Köszönetet mondanak a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak a 2006. őszi rendőrterrorral kapcsolatos igazságtételért 15 éve folytatott kitartó küzdelméért, valamint ügyvédjeinek, akik az áldozatok jogi védelmét a nehéz időkben ellátták, hozzásegítették őket a jóvátételhez, és a kapcsolatot a mai napig is tartják velük. Kifejezik hálájukat a Civil Jogász Bizottságnak és a 2006. őszi jogsértettek érdekképviseletére létrehozott Közhatalom Jogsértettjei Egyesületnek, akik áldozatos és kitartó munkájukkal rengeteg adatot gyűjtöttek össze a 2006-os rendőrterrorról. A sorozat többi része itt érhető el. Ezek jutottak a baloldal eszébe az '56-os forradalomról és szabadságharcról
„Az a kormány, amelyik nem ismeri el az ukrán nép jogát az önrendelkezéshez, a szabadsághoz, méltatlan 1956 örökségéhez” - ezzel a megfejtéssel indított a Demokratikus Koalíció elnöke a párt vasárnapi, budapesti, online közvetített megemlékezésen. „A szabadságharc első lépése annak a kimondása volt, hogy nem akarunk tovább hazugságban élni” – bölcselkedett a Momentum Mozgalom elnöke 1956-ra emlékezve vasárnap. „A kelet-közép-európai országoknak közös a sorsuk, 1956 üzenete pedig az, hogy a régióban élőknek egymásért kell tudniuk kiállni, akkor tudnak magukért is” – fejtette ki gondolatait az LMP társelnöke. Az ellenzéknek sok minden eszébe jut szokás szerint a nemzeti ünnepen, egyedül arról a témáról nem beszélnek szívesen, hogy mit keres a társaságukban Apró Antal unokája, vagyis az ő szövetségesük mit ünnepel október 23-án.