Magyar ugar
Magyar tábor épül Vajdahunyad festői környékén, várják a támogatókat, telekvásárlókat (videó)
Olvasóink már megismerkedhettek a Hunyadiak világhírű várkastélynak is otthont adó Vajdahunyad háromezer fős, nagyon összetartó magyar közösségével, melynek vezetője, Ferenczi István most arra kéri az anyaországiakat, hogy támogassák tervüket a várkastély fölötti, festői Cserna-völgyben kiépülő ifjúsági tábor létrehozásában és személyesen is erősítsék a közösséget azzal, hogy üdülőtelket vesznek a csodaszép és a román lakosság által egyre inkább felhagyott kirándulóhelyen. A magukat minisztereknek képzelő árnyékok megfejtették, hogy Orbán Viktor miatt drága a gáz
Vannak politikusok az ellenzéki oldalon, akik elhiszik, hogy számítanak. Hogy valakik. Ők most éppen szerepjátékoznak, de dobókocka nélkül. Azt játsszák, hogy ők kormányozzák az országot, és ez abban merül ki, hogy néha hülyeségeket beszélnek. Ma például azt találták ki, hogy „a magyarok többszörös gázárat fizetnek amiatt, hogy Orbán Viktor ragaszkodik a drága orosz gázhoz”. Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Novotrade útja a katonai hírszerzéstől a bennfentes kereskedelemig
A Novotrade minden szempontból kivételes vállalat volt. Kivételes körülmények között, kivételes formában jött létre, és tevékenysége is azon a pályán zajlott, amely a hidegháború idején a titkosszolgálatok szigorú felügyelete alatt állt. Legyen minden jó – jutott eszébe Dobrev Klárának, aztán elmesélte, mi lenne, ha ők lennének kormányon
Megtartotta saját és Molnár Csaba beszédét is Dobrev Klára a DK XII. kongresszusán szombaton délután. A két felszólaló ugyanis végül ugyanoda futtatta ki önálló gondolatait: ha nincs Orbán, minden jó lesz. Aztán Klára asszony elmesélte, mi lett volna, ha baloldali kormányok lettek volna az elmúlt 12 évben. Ízelítőként csak annyit árulunk el, hogy a kulcsötlet az energetikai válságra az volt, hogy ne fizessünk áfát, valamint rendszerhasználati díjat, helyette adjuk a pénzünket a DK-nak. Az RTL-es Kolosi Péter külföldön is azt terjeszti, hogy a magyarok nem elfogadóak
Az RTL Klub álszentsége és álságossága nem új keletű; régóta tudjuk, hogy a magát elfogadónak, a kirekesztés ellen harcolónak és kiegyensúlyozottnak tekintő, és mindenki arcába ezt harsogó csatorna valójában a szélsőliberális és baloldali boszorkánykonyhák egyik legnagyobb bázisa és alappillére. Ráadásul az elfogadás is csak addig fontos nekik, amíg a pénz felül nem írja a gyönyörű elveket. Jó példa erre a Való Világ című valóságshow, ahol nyugodtan b*zizták le egymást a főszereplők, és az egyik résztvevőt akkor sem zárták ki, amikor kiderült, hogy közösségi oldalán azt osztotta meg, hogy Uzival kellene cigányokat ölni. Kolosi Péter, az RTL Klub tótumfaktuma akkor csöndben volt, ellenben egy nemzetközi konferencián most is kenetteljes szavakkal védte az LMBTQ-jogokat, azt sugallva, hogy Magyarországon bizony veszélyben vannak a másságukat felvállalók. Túl az alufólia sapkán: Varga Zoltán kényszerzubbonyba, a többiek némaságba burkolóztak a DK kongresszusán (Videó)
Varga Zoltán meghaladta az alufólia sapkát, már kényszerzubbonyról hadovál – ez a legfontosabb tanulsága a DK XII. kongresszusának, amit stílszerűen a XII. kerületi Kongresszusi Központban tartottak szombaton. A helyszínre érkező DK-s politikusok nem voltak túl bőbeszédűek; lehetséges, hogy tanultak Arató Gergely hibájából és többen inkább nem szólaltak meg. Szaniszló Sándor sem akart "üzenni a jobboldali médián keresztül" Horváth Csabának, végül azonban mégis megtette ezt, a frissen "dékásított" Déri Tibortól pedig azt tudtuk meg, hogy "mindenre van válasz", csak ezeket mi ma nem kaptuk meg.
A nulla százalékos Párbeszéd szerint a kormánynak nincs társadalmi támogatottsága, mögöttük viszont tömegek állnak (Karanténvlog)
A szélsőbaloldal sosem adja fel. Minél kevesebb a támogatójuk, annál nagyobb a szájuk és annál nagyobb hazugságokra képesek arcpirulás nélkül, a Karantén pedig ezen a héten igazán felháborító megszólalásokat talált. A konstansan nulla, tehát NULLA százalékon álló Párbeszéd fröcsögőkirálya, Tordai Bence legutóbb annyira elragadtatta magát, hogy azt mondta, a kormány mögött nincs társadalmi támogatottság, bezzeg Karácsony Gergelyt csillogó szemű diákok hallgatják szájtátva. A másik párbeszedés büszkeség, a leninista Jámbor András az Országgyűlésben még felolvasni sem volt képes az előre megírt szöveget; nyilván egy Lenin-klasszikussal jobban elboldogult volna. A Karanténban nagyobb teret kap a szerdai Fővárosi Közgyűlés, ahol sikerült Niedermüller Péterrel is beszélnünk, a DK erzsébetvárosi polgármestere pedig kissé sértődöttnek tűnt, hogy nem került be az árnyékkormányba, bár kérdésünkre tagadta ezt. Mutatunk egy részletet Karigeri újabb megszégyenítéséből is, és egy kis Vadai-féle agresszív hörgéssel is szolgálhatunk. Tartsatok most is velünk! Hivatali visszaélés miatt nyomozhatnak az amerikai nagykövet és a magyar bírák találkozója miatt
Hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt tett bejelentést a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen Tényi István, aki egy, a Blogstar oldalán megjelent cikkben leírtak miatt kérte a hatóságot arra, hogy indítson vizsgálatot ismeretlen elkövető ellen. A Tűzfalcsoport által jegyzett írásban ugyanis arról számolnak be, hogy az amerikai nagykövet két magyar bíróval találkozott, ami igencsak kiverte a biztosítékot még szakmai berkekben is, az eset ugyanis a magyar igazságszolgáltatásba való durva beavatkozásként is értelmezhető. Töretlen a honvédkadét-program népszerűsége – Az életüket áldoznák a hazáért
Töretlen a népszerűsége a honvédkadét-programnak: már több mint hétezren tanulnak ebben a képzésben – idézte a honvédelmi minisztert a Honvédelmi Minisztérium közleménye. Mint ismert, a PestiSrácok.hu már a program indítása óta élénk figyelemmel kíséri a kadétképzést. Nem csupán portálunkon megjelent írásokkal, de videós riportokkal és interjúkkal is segítettük a honvédkadét-oktatás fontosságára felhívni a figyelmet. Eddigi írásainkból ide kattintva válogathatnak kedvükre. Márki-Zayt gyalázza és Soros pénzautomatáját mosdatja a globalista sajtó
A megrögzötten Orbán-gyűlölő Amerikai Népszava bolond embernek nevezi a baloldalon messiásként felemelt Márki-Zay Pétert, amiért folyamatosan mindent kikotyog a magyarországi ellenzék külföldi pénzzel kitöméséről. A választási kampányban a pénzelést végrehajtó, és ezzel a magyar választásba külföldről beavatkozó Action for Democracy ügynökszervezetről ugyanakkor sietve leszögezi a szélsőséges globalista lap, hogy nem követett el semmi törvénytelenséget. Gazdagon elhalmozza Márki-Zayt becsmérlő jelzőkkel a cikk, ugyanakkor a szerecsenmosdatás végül a törvénykerülő baloldal kínos beismerő vallomásába fordul át. A PestiSrácok.hu már 2019-ben felhívta a figyelmet arra, hogy komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt az ellenzéki pártok külföldi finanszírozása. Bizalomvesztés Zuglóban – Felmentette alpolgármesterét Horváth Csaba, majd lazán átvette tőle pozícióját is
Bizalomvesztés miatt Horváth Zsolt a továbbiakban nem láthatja el alpolgármesteri feladatait, így mostantól azt is a polgármester látja el – tudatta szerkesztőségünkkel a Zuglói Polgármesteri Hivatal. Demokráciából oktatna bennünket az amerikai kormány – Ellenzéki médiumot indít az USA Magyarországon
Megváltoztatná a magyar belpolitikai viszonyokat az amerikai kormány, ezért a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal és a Rockefeller Alapítvánnyal összefogva ellenzéki médiumot indít Magyarországon. Az USA-nak a többi között nem tetszik a magyar kormány háborús politikája, ezért most komoly lépéseket tesz afelé, hogy számára kedvező módon befolyásolja a magyar közéletet. A projektet nem kisebb techcégek támogatják, mint a Facebook vagy a Google.
Alig vártuk: Budapestre érkezik egy EP-s különítmény, hogy személyesen tájékozódjanak az itt tapasztalható „aggasztó helyzetről”
A magyar kultúr-, oktatás- és médiapolitika legújabb fejleményeiről kíván tájékozódni budapesti látogatásán az EP Kulturális és Oktatási Bizottságának küldöttsége november másodika és negyedike között. A látogatás fókuszában a kultúr- és médiapolitika, illetve a művészet és az oktatás szabadsága áll – tudatta szerkesztőségünkkel az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája. A delegációt vezető Sabine Verheyen a látogatást azzal indokolta, hogy „aggasztó jelenségekről” értesültek a magyar közoktatás szereplőitől, a művészeti közösségből és a civil társadalomtól, ezért most első kézből és minden felet meghallgatva szeretnének tájékozódni a helyzetről. A programban szerepel egyebek mellett Bősz Anett, a CEU, a menedékkérő szervezetek és bizonyos média képviselőivel való találkozás – a független beszámolókból így nyilván nem lesz hiány... "Feri" tanmesével indította a napot – Bár ne tette volna...
Ismét nem bírta ki Gyurcsány Ferenc, hogy ne kommentálja Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádiós interjúját. A Demokratikus Koalíció elnöke – aki megmagyarázhatatlan módon még mindig képes politikai szerepvállalásra azok után, amit a magyarok ellen tett kormányzása alatt – a közösségi oldalán posztolta magvasnak nem igazán jellemezhető gondolatait. Ezúttal farkas, róka és nyuszi szerepel Feri tanmeséjében, ahol a csúnyagonoszZorbán ravasz, mint a róka, vagyis mégsem, mert álnok és hazug, mint a farkas. Mert ebben a kurvaországban már csak "ez jutott". Persze lehetne ez másként is, de ehhez tenni kell. (Azt azonban nem sikerült kifejtenie, hogy pontosan mit is ért ez alatt, bár vélelmezhetően azt, hogy csúnyogonoszZorbánt meg kell buktatni és egy olyan vezetőt kell megválasztani helyére, aki sokkal zseniálisabb – itt nyilván magára gondolna.) Orbán Viktor: Brüsszel és a pénz viszonya kaotikus, a magyar kormány újabb ársapkát vezet be a cégek védelmében
Két hét után újra interjút adott Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban. A magyar kormányfő legutóbb az Északi Áramlat elleni szabotázsról, az inflációról és az Oroszországgal szemben kivetett szankciókról is beszélt. Orbán Viktor akkor úgy fogalmazott, az inflációt a szankciók okozzák, most pedig azt hangsúlyozta: a józan ész előbb-utóbb tért nyer. A háború következményei rengeteg áldozatot követelnek, a mi életünket is megnehezíti a gazdaságon keresztül. A kormányfő arra számít, hogy a tűzszünet és a béketárgyalások melletti hangok erősödni fognak – ezek szerinte Magyarországon is megvannak, mert itt józan emberek élnek. Köszönjük, híres író! – Nádas Péter szerint Orbán meg akarta támadni Ukrajnát
Amikor az ember azt hinné, hogy egy bizonyos szellemi szint alá már nem lehet süllyedni, akkor megjelenik a baloldali éttermiség, és bebizonyítja, hogy mindig van lejjebb. Most Nádas Péter gondolta úgy, hogy a legjobban úgy lehetne lejáratni hazánkat, ha azt hazudja egy külföldi lapnak, hogy Orbán olyan gonosz, hogy meg akarta támadni Ukrajnát. Azon kívül, hogy ez egy elképesztően nagy hülyeség, Nádas az ilyesfajta hazugságokkal csak annyit ér el, hogy újabb ürügyet biztosít az ukrán nacionalistáknak a kárpátaljai magyarok vegzálására. Életjeleket mutat Jakab Péter maximum kétszemélyes mozgalma: legyen minden úgy azonnal, ahogy Jakab akarja
Jakab Péter maga a Nép, és a saját pártján van, így már önmagában áll ketten a forradalom élén (jó, hárman, de mamuszban nehéz menetelni október végén). A bukott miniszterelnök-jelölt, elnézést, szóval bukott pártelnök, bocsánat, szóval független képviselő, felbátorodva saját népi erején, ki is jelentette, hogy megint bukik az Orbán. Ezúttal a parlament feloszlatását és új választások kiírását követeli. Bátor, tekintve, hogy a jelenlegi állás szerint lehet, hogy a Jobbik sem jutna be a parlamentbe, nemhogy a nép pártján ketten álló népi Jakab. Jogos elvárás, hogy a konzervatív újságíró kritizálja a kormányt? – Both Hunorral és Varga Ádámmal erről beszélgetünk ma a Polbeatben (felvétel 19 órától!)
Bár a túloldalon szeretik az újságírók azt hangoztatni, hogy ők függetlenek, az ember az írásaikból, megnyilvánulásaikból hamar rájön: ez nem fedi a valóságot. Gondoljunk csak bele, hány független-objektív újságíró coming outolt az elmúlt időszakban és lett valamelyik baloldali politikus szócsöve. Feltehetően korábban is egyetértettek régi-új főnökeik nézeteivel, de akkor még tartaniuk kellett magukat. A konzervatív újságírók többsége a másik oldalon viszont nem tagadja, hogy szimpatizál a kormánnyal, emiatt pedig előszeretettel kapják meg a propagandista jelzőt, és az erre való hivatkozással sokszor a nyilatkozatot is megtagadják tőlük a baloldali politikusok. Vajon jogos elvárás-e az, hogy a konzervatív újságíró is álljon be a sorba és kritizáljon? Ezzel jót vagy rosszat tesz a nemzeti oldalnak? Mindeközben a hírfogyasztási szokásaink is átalakulóban vannak, a kisvideók korszakát éljük, amikor mindenki tartalomkészítővé válik, de ez vajon fenyegetést jelent-e arra nézve, hogy egy idő után a klasszikus újságírásra nem is lesz igény? Erről fogunk ma beszélgetni a Plebejus Polbeatben Both Hunorral, a Kontra.hu főszerkesztő-helyettesével. Jelentősen csökkenhet Magyarország gázfüggősége – Stratégiai nyilatkozatot írt alá Magyarország és Georgia
Stratégiai nyilatkozatot írt alá Orbán Viktor és Irakli Garibasvili, Georgia miniszterelnöke csütörtökön délelőtt, majd rövid sajtónyilatkozatot is tettek a Karmelita kolostorban. A megállapodás részeként Georgia támogatja Magyarország keleti irányú energiabeszerzését egy nagyszabású projektben, amelynek köszönhetően hazánk jelentős mennyiségű áramot importálhat Azerbajdzsánból, ami a háború és a szankciók okozta gazdasági nehézségek közepette kiemelt fontosságú a magyar energiabiztonság tekintetében. Niedermüller sok mindenről tud, csak nem mindenről beszél, Horváth Csaba dühös a DK-s alpolgármesterére (Fővárosi Közgyűlés)
Ismét összeült a Fővárosi Közgyűlés, ahol a baloldali többség hatékony kormányzás helyett általában terel, mutogat, felelősséget pedig nem vállal, hiába vezetik már három éve Budapestet. A szerdai közgyűlés nem ígérkezett túlságosan viharosnak, azonban több okból is egymásnak estek a fideszes és a várost vezető ellenzéki képviselők. Látható volt, hogy Karácsony Gergelyék továbbra is a brüsszeli szankciós politika elkötelezett hívei, határozottan elutasították ugyanis, hogy csatlakozzanak Szita Károly kaposvári polgármester nyílt leveléhez. Az Ursula von der Leyennek címzett levélben a szankciók Európára gyakorolt káros hatásairól volt szó, ezek megszüntetéséről, azonban a baloldal cinikus módon söpörte le az asztalról a terveket. A PestiSrácok.hu beszélt Niedermüller Péterrel, a DK erzsébetvárosi polgármesterével, aki továbbra is kerüli az árnyékkormánnyal kapcsolatos kérdéseket, bár távolságtartását nem a sértődöttség számlájára írta. Horváth Csaba zuglói szocialista polgármester is kameránk elé állt, aki hibának nevezte a székelyföldi Csíkcsicsónak küldött angol nyelvű levelet, és indulatosan reagált a DK-s alpolgármestere beruházásból való kifarolására. Beszéltünk ezen kívül Őrsi Gergellyel, a II. kerület szocialista polgármesterével az értékalapú építményadóról és az MSZP pártvagyonának kiárusításáról, valamint Soproni Tamást is szembesítettük párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz cigányozásával kapcsolatban. A Fővárosi Közgyűlést tagjai indulatosan vitáztak Karácsony Gergelyék építményadójáról, amelyet most a margitszigeti ingatlanokra vetnek ki, amely – amennyiben más kerületekben is bevezetnék – akár több száz, vagy akár ezer százalékos emelést is jelentene bizonyos ingatlanok tulajdonosai számára számára. Nézzétek meg videónkat! Be volt-e rúgva Horváth Balázs a taxisblokád idején? – Unikális archív videó leplezi le az SZDSZ-es médiahazugságot
A Blokád című nagyszerű történelmi filmdráma ráirányítja a figyelmet a rendszerváltoztató Magyarország egy tragikus eseménysorozatára: a taxisblokádra, amely – bár a fuvarozók többségének felháborodása őszinte volt – mérvadó vélemények szerint a törvényesen megválasztott Antall-kormány elleni államcsínykísérletnek nevezhető, amiben jócskán szerepet játszott az átmentett kommunista titkosszolgálat és az akkori ellenzék egy része. A Magyar Televízió archívumából került elő egy "muszter", azaz nyers, forgatott videoanyag, amely 1990. október 27-én készült a Kossuth téren, amikor a blokádisták ellen és a kormány mellett tüntetőket rendőrkordon választotta el a taxisoktól, az Országház ablakából pedig integetve üdvözölte a szimpatizánsokat Jeszenszky Géza akkori külügyminiszter és Horváth Balázs belügyminiszter. A belügyminiszterre kiemelkedő feladat hárult, a krízis napjaiban ő helyettesítette a daganateltávolító műtéte miatt a kórházban lábadozó miniszterelnököt. Nem véletlen, hogy a diktatúrából átmentett ál-rendszerváltó média, és a Göncz Árpád államfő, Pető Iván SZDSZ-elnök és Hankiss Elemér köztévéelnök nevével fémjelezhető klikk éppen őt próbálta leginkább lejáratni. Nagyon fontos problémára világított rá egy ismeretlen diák
A legutóbbi Fair Right igazán rendhagyóra sikerült, viszont nem a téma, hanem a vendég személye miatt. A nézői levelekre válaszoltam, amikor belebotlottam Erik üzenetébe. Erik diák, kormánykritikusként tekint magára, de igyekszik több forrásból tájékozódni. Így jutott el hozzám is, de van néhány olyan sarokpont, ahol ütközik a véleményük. Ezeket szerette volna átbeszélni, akár kamerák előtt is. Viszonylag rövid időn belül tető alá is hoztuk a vitát. A beszélgetés közben kiderült, hogy több témakörben is egyezik a véleményünk, viszont rávilágított egy olyan problémára, amit eddig nem sokan feszegettek. Hogy pontosan miről is van szó, csak a videóból derül ki. Nézzétek meg! Éhségsztrájkba kezdett, eljárást indítottak ellene és fűtés nélküli magánzárkában tartják Budaházy Györgyöt
Éhségsztrájkba kezdett végső elkeseredésében Budaházy György és a Budaházy Bizottság az Igazságtételért több tagja is. Budaházy György börtönből küldött üzenete szerint - melyet lapunknak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője is megerősített -, rendkívül hosszúra nyúlik a benyújtott kegyelmi kérvény ügye - még el sem jutott a köztársasági elnökhöz - fogvatartása alatt védekezési lehetőségei is korlátozottak, ráadásul egyedül őt ítélték el tényleges börtönbüntetés letöltésére. Nem használhat számítógépet, közben saját maga dolgozik a többezer oldalnyi fellebbezési iraton, kézírással. A Gyurcsány-korszak nemzeti ellenállásának vezéralakja jelenleg éppen biztonsági zárkában van és azért is fegyelmi eljárás indult ellene, mert megtagadta az étel elfogadását. Így nyilatkozott 1956-ról David Pressman, az USA magyarországi nagykövete – Hardcore Hobbista
A mai Hardcore Hobbista címéhez méltóan kemény volt. Régóta találgatjuk, hogy mi lehet az O1G betűk mögött, de az 1G mostanára egyértelműnek látszik. Kevésbé talányos, hogy miért változhatott állítólagos kiötlőjük H. Zoltánná a híradásokban. Sokkal talányosabb, hogy kinek szánja alternatív történelemóráit az USA új magyarországi nagykövete, Pressman úr. A második részben pedig Fűrész Gábor, a Századvég elnöke volt vendégünk, akivel kiderítettük, miképpen vélekedik a magyar közvélemény többsége a szankciókról és a világ néhány vezető politikusáról.