Pesti Srácok

Magyar ugar

Navracsics Tibor a PS-nek: Nem kell az elveinkből engednünk a Brüsszellel való megállapodáshoz

Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Kifejezetten megnehezítették az Európai Bizottsággal való tárgyalásokat az olyan ellenzéki magyar politikusok megnyilvánulásai, akik nem azon dolgoznak Brüsszelben, hogy közös nevezőre jussunk. Ellenkezőleg: abban érdekeltek, hogy minél súlyosabb szankciókkal illessenek – erről is beszélt Navracsics Tibor a PestiSrácok.hu-nak. Az uniós fejlesztésekért felelős miniszter kifejezetten sikernek értékeli a több hónapon át tartó tárgyalássorozatot lezáró bizottsági döntést, hiszen ha a 17 vállalásunkat teljesítjük, elgördülhet minden akadály az uniós források lehívása elől. Navracsics Tibor kérdésünkre azt is kiemelte: ezek a vállalások többségében a közbeszerzéseket érintik. Hozzátette: egyetlen olyan vállalást sem tettünk, amihez az elveinkből engednünk kellene.

Csintalan Sándor a szívhangrendeletről: "Elmegy mindenki az anyjába, aki ebben részt vesz!"

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Csintalan Sándornak nem tetszik az új rendelet, amely az anyák számára a szívhang meghallgatásához köti az abortusz elvégzését. Az MSZP volt politikusa a szocialista párthoz közeli Klikk TV Mélyvíz című műsorában azt mondta: a kormány csak azért lép most fel a magzatok védelme érdekében, mert el akarja terelni a figyelmet az ország kifosztásáról, továbbá arról is, hogy az ukránok előrenyomulásával számára kedvezőtlen fordulat állt be a háborúban.

Hazulról haza repülővel – Megérett-e a saját regionális légi közlekedésre a Kárpát-medence?

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Közép-Európa, a Kárpát-medence kiérdemelte a regionális légi közlekedést, hiszen hosszú ideje Európa egyik legdinamikusabban fejlődő térsége. A Kárpát-medence és annak magyarsága pedig különösen kiérdemelte a gyors közlekedést, a könnyű kapcsolattartást, különösen annak fényében, milyen nyögvenyelősen fejlesztgetik vasútjaikat és autópályáikat a környező országok, Magyarországgal ellentétben. Az Aeroexpress magyar startup légitársaság szeptembertől két hónapon keresztül 30 fős kis gépeivel próbálja kitapogatni a regionális közlekedésben rejlő lehetőségeket, és hosszú távon nemcsak Erdély irányába. Ahhoz azonban, hogy a regionális légi közlekedés ne csak egy nemzetstratégiai álom maradjon, a saját gondolkodásunkat is át kell állítani...

Vizsgálat indulhat a vérbíróként emlegetett Vasvári Csaba ellen Tényi István közérdekű bejelentése után

Jurák Kata Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Az Országos Bírói Tanács elé került Tényi István bejelentése, amit még augusztus közepén tett meg amiatt a Guardianban megjelent cikk miatt, amelyben Vasvári Csaba, a Fővárosi Törvényszék vezető bírája azt állította, hogy Orbán Viktor kormánya „folyamatosan túllépi” hatáskörét a bíróságok befolyásolása érdekében.

Exkluzív PS-interjú Ákossal! (ELŐZETES)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Exkluzív tartalommal jelentkezik a PestiSrácok.hu, hiszen Kovács Ákos énekessel, vagy ahogy mindenki ismeri, Ákossal beszélgettünk, akivel többek között együtt tekintettünk vissza az 52. Eucharisztikus Kongresszusra, amelyet Budapesten tartottak 2021. szeptember 5–12. között. Ákos volt az a magyar zeneszerző, akit Erdő Péter bíboros felkért arra, hogy a világméretű eseményre egy új himnuszt írjon. A szombati napon debütáló, teljes terjedelmű beszélgetésből megtudhatjátok azt is, hogyan készült el az új, "régi" himnusz; Ákos beszél az Istennel való kapcsolatáról, és arról is, hogy milyen párhozamot vélt felfedezni az 1938-as és a 2021-es Kongresszus között. Nézzétek meg az előzetest, szombaton pedig a teljes interjúval jelentkezünk!

Győzött a sajtószabadság Ferencvárosban: újra munkába állhat Baranyi Krisztina kedvenc, székelyeket gyalázó főszerkesztője

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Hosszú írásban örvendezik a független-objektív Média1 nevű portál, miszerint győzött a sajtószabadság Ferencvárosban, újra Vágvölgyi B. András vezetheti a kerületi lapot. A Magyar Narancs egykori alapító-főszerkesztőjének, Baranyi Krisztina kerületi polgármester lieblingjének visszahelyezését győzelemként ünnepli a balliberális média. Vágvölgyi korábban a ferencvárosi lapban székelyeket gyalázó írást tett közzé.

Két hasztalan, de országos baloldali képviselő körzetében tarolt a hétvégén a Fidesz (PS-videó)

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Minden jel arra utal, hogy a budapestieknek is kezd elegük lenni az ellenzék tétlenkedéséből – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy sorra nyernek az időközi önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP jelöltjei. Múlt vasárnap a baloldali fellegvárnak számító Zuglóban sikerült visszaszerezni a kormánypártoknak egy mandátumot, mégpedig a párbeszédes Szabó Rebekáét, Újbudán pedig a momentumos Orosz Anna korábbi körzetében nyert a kormánypártok jelöltje. A zuglói nyertes, Juhász-Pintér Pál szerint az ellenzéki képviselők ugródeszkának használják a kerületet, hiszen most is azért kellett választást tartani, mert a Párbeszéd kerületi politikusa beült a parlamentbe. Újbudán pedig a győzelmet annak tudják be a kormánypártiak, hogy az embereknek elegük van a cselekvésképtelenségből és a kerület ingatlaneladásaiból. A mozgósítás ugyanakkor rendkívül fontos minden választás alkalmával, amit ezek a mostani voksolások is bizonyítottak.

Elnéptelenedtek a baloldali pártok Szarvason – Valószínűleg a DK-ra sincs igény, de ők azért maradtak (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Fogynak a pártok Szarvason: megszűnt az MSZP és a Jobbik helyi alapszervezete is, ugyanis kezdetben mindkét párt vezetői bedobták a törölközőt, majd követte őket a tagság. Egy idő után senki nem volt a pártokban, ezért felszámolták magukat. A DK marad, de feltehetően rájuk sincs túl nagy igény a térségben.

Budaházy György: Tizenhat év (PS-exkluzív!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 19.
Tizenhat éve került sor a rendszerváltás óta eltelt idő legszörnyűbb karhatalmi fellépésére. A szeptember közepén nyilvánosságra került őszödi beszéd ellen országos tiltakozási hullám indult, amelyet a Gyurcsány-kormány véres eszközökkel próbált meg leverni. A rendőri erőszakot elszenvedő áldozatok nagy részéről nem is tudunk. A Nemzeti Filmkészítők Egyesülete, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a CÖF közösen tárt fel olyan felvételeket, amelyek eddig semmilyen felületen nem kerültek a nagy nyilvánosság elé, az ezek alapján készült 2006 – A Terror Napjai című filmsorozatot először a PestiSrácok és a PS TV felületein tekinthetik meg. A dokumentumfilm-sorozat elkészítésében aktívan is részt vevő Budaházy György megjelenés kapcsán írt levelét cikkünkben változtatás nélkül közöljük.

Az abortusz nem fogamzásgátló - Dúró Dóra a Fair Rightban

Magyar ugar 2022 szeptember 19.
Szélsőséges feministák sikolyaitól volt hangos a kibertér, miután Pintér Sándor belügyminiszter aláírta az abortusz módosításáról szóló "szívhang-rendeletet". Ez lényegében annyit takar, hogy az anyának ezentúl tudomást kell vennie a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőkről, röviden: a szívhangról. A Mi Hazánk Mozgalom már korábban is tett javaslatot az abortusz menetének változtatására, de a "szívhang-rendeletet" csak most fogadták el. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese elfogadta a meghívásunkat és bővebben is mesélt az általuk javasolt rendelet hátteréről.

Luxusvacsorát szervezett magának Miskolc baloldali vezetése – A lakosok majd összetakarékoskodják a rávalót

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 19.
Csődközeli helyzet ide vagy oda, Miskolc baloldali vezetése egyszerűen nem bír ellenállni a pénznek és a világi hívságoknak. A lakosság majd kigazdálkodja a kevesek jólétét – alighanem így gondolkodnak a helyzetről. Ha pedig utazni kell, vagy történetesen megéhezik az ember, akkor egy különleges státuszú baloldali funkcionárius mégse ülhet fel akármire, és mégse tehet a gyomrába akármit. „Nem kell 25 milliós luxusbuszt beszerezni a saját kényelmükre akkor, amikor nem mennek normálisan a buszok Miskolcon. Nem kell sokmilliós dubaji útra költeni akkor, amikor szemetes a város és nem gondozzák megfelelően a parkokat. És nem kell milliós fényűző luxusvacsorákat tartani akkor, amikor eladósítják Miskolc vízművét” – így reagált a miskolci Fidesz Miskolc Holding Zrt. önkormányzati cég által szervezett luxuspartira, ahol lazacot, libamájat és kacsacombot is felszolgáltak a városvezetőknek.

Gyurcsány nem kapott pozíciót a Dobrev-féle árnyékkormányban, Arató, Molnár, Vadai viszont igen

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 19.
Méretes árnyékkormányt képzelt el Dobrev, 15 árnyékminisztert nevezett meg. A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc nem kapott pozíciót. Dobrev Klára ismertette árnyékkormánya tagjait. A bejelentést 10 órától élőben közvetítették, vagyis közvetítették volna, de az néhány perc után megszakadt. A kommentelők tudni vélik, hogy a kormány vagy a TEK hekkelte meg az ország árnyékvezetőinek bemutatkozását. Azért végül csak kiderült kikkel irányíttatná az országot a Gyurcsány házaspár. Íme a névsor.

Fel ne merüljön senkiben a Pride betiltása!

Trombitás Kristóf Magyar ugar 2022 szeptember 19.
Hadd reflektáljak rögtön a címre! Nem tölt el különösebb örömmel, hogy léteznek ezek a rendezvények, nem feszít szét az aggodalom, hogy vajon mi történne a világgal, ha számolni kéne azzal a lehetőséggel, hogy az ezeken résztvevő hölgyek, urak és egyebek a továbbiakban nem szórakoztatják a nagyérdeműt. Már csak azért sem, mert amint az a hétvégén Pécsett is kiderült, ez azzal jár együtt, hogy egészen konkrétan kora délutántól késő estig az egész belvárost lezárják, közlekedését ellehetetlenítik és messze több rendőrt rángatnak oda, mint amennyien eleve az egész Pride-on részt vesznek.

A baloldali fellegvárnak hitt Zuglóban is behúzta a Fidesz az időközit – Nem jöttek be az álcivil és álzöld ellenzéki jelöltek

DDDezse-Zelenka Dóra Magyar ugar 2022 szeptember 19.
Nehéz terep és szinte már lehetetlennek hitt választókerület Zugló, miután április 3-án Hadházy Ákost választották meg az lakosok országgyűlési képviselőnek. Ekkor sokan gondolták úgy, hogy Karácsony Gergely, Tóth Csaba és Horváth Csaba után ennél lejjebb már nem süllyedhet a kerület képviselete, majd megjött a szekszárdi lódoktor, aki végül az esküjét sem tette le az országgyűlésben és Zuglót is csak akkor találja meg, ha kell neki némi figyelem vagy adomány. Úgy látszik Hadházy munkakerülése és a helyi baloldal folyamatos korrupciógyanús botrányai hatottak a zuglóiakra, akik többségében a mostani időközi választáson Juhász-Pintér Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatták, így ezentúl 5 jobboldali képviselő fog farkasszemet nézni a 17 ellenzékivel Zugló önkormányzatában.

Dobrev megfejtette, hogyan lehet megbuktatni Orbánt: a sok kis elégedetlenségnek Bolygó Kapitányként össze kell állnia egy hatalmas elégedetlenséggé!

Ambrózy Áron Magyar ugar 2022 szeptember 18.
Orbán egy ragadozó, aki kiválasztja a magányos áldozatát, aztán elharapja a torkát. A színművészek után a rokkantnyugdíjasokat is egyesével vadássza le – állapította meg Dobrev Klára az árnyékminiszterelnöki székfoglaló beszédében. Talán ez volt az egyetlen újszerű gondolata, amit korábban nem sütött el a ‘22-es országgyűlési választásokat megelőző előválasztás során.

Borvendég Zsuzsa sorozata: A prágai tavasz

Borvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2022 szeptember 18.
1968-ról legtöbbünknek a prágai bevonulás jut először eszébe. Kádár kérdés és kétség nélkül teljesítette a szovjet parancsot és irányította a magyar katonákat a szomszédaink ellen, miközben a magyarok többsége összeszorult gyomorral figyelte a híreket, hiszen nem sokkal korábban mi is átéltük, ahogy szabadságunkat sárba tiporták a kíméletlen lánctalpak. Arról azonban kevesen tudnak, hogy Magyarország nem pusztán katonai segítséget nyújtott ekkor a megszállóknak, hanem politikai háttérmunkában is sokat tett azért, hogy a szovjet típusú rendszer szilárd maradjon Csehszlovákiában.

Most Horn Gábor küldte el a p***ba Ferit, valljuk be (videóval)

SASzentkirályi András Magyar ugar 2022 szeptember 17.
Most, hogy az éttermiségi kuratórium jóváhagyta a Gyurcsány-féle árnyékkormány-projektet, jönnek más hangok is. Horn Gábor, Ferenc – illetve a néhai SZDSZ – államtitkára beszólt: az ötletet semmiről sem szóló erődemonstrációnak minősítette. Ezen nem csodálkozhatunk, hiszen Horn, aki mindig is az SZDSZ-es felsőbbrendűséget és cinizmust képviselte, a 2008-as szociális népszavazás bukása után ezt a politikatörténeti jelentőségű elemzést adta: Nem azt mondták, Feri, hanem azt, hogy menj a p***ba, valljuk be.

Ha az anya rendelkezhet a teste fölött, a magzat miért nem? – Ékes Ilona és Szőnyi Kinga a Polbeatben (PS-videó)

Dezse Balázs Magyar ugar 2022 szeptember 17.
A szívhangrendelet felszínre hozta (ismét), hogy alapvető percepciós különbségek vannak a konzervatív, az élet szentségében hívők, és a liberális, az egyén felsőbbrendűségének hívei között abban, hogy minek van elsőbbsége egy nő életének talán legnehezebb döntése meghozatalakor. De vajon kiterjed-e a szabad akarat egy emberi élet kioltására? És ha az anya rendelkezhet a teste fölött, a magzat miért nem? Ezekre a kérdésekre próbáltuk megtalálni a választ Ékes Ilona, korábbi országgyűlési képviselő és Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke segítségével. Szalai Szilárd és Dezse Balázs a legkényesebb kérdéseket is feltette a szakértőknek, és olyan témákról is szó volt, amelyekről sajnos nagyon keveset beszélünk a mindennapokban.

Ha a halálraítélteknek jár az utolsó szó joga, az élő magzatnak miért nem? – A szívhangrendeletről a Grundban (PS-videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 17.
A Pesti TV egykori műsorát, a Libernyákokat elvittük a hátunkon, úgyhogy Hoppál Hunor vezetésével elindult a PS TV új műsora, a Grund. A névválasztás nem véletlen: az adásban markáns, karcos karakterű fiatalok hétről hétre összegyűlnek megbeszélni a közélet nagy dolgait, és kicsit meg is váltják a világot. De azért annyira mégsem veszik komolyan magukat. A legújabb részben Szamosi Timivel és Kurmai Kornéllal a szívhangrendeletről esett szó, amely azonnali hisztivihart eredményezett a feminácik körében, ugyanakkor lényegében nem jelent szigorítást – pusztán a terhességmegszakítás súlyára mutat rá, és a döntés meghozatalához ad szélesebb látókört. Egy gyakorló édesanya és egy reménybeli leendő édesapa járták körbe a témát, górcső alá véve az egyéni felelősségvállalás fontosságát, az abortuszipar mögött meghúzódó nagyvállalati érdekeket, a médiamanipulációt és a politikai diskurzus szerepét. A műsorban elhangzott még a kérdés: ha a halálraítélteknek jár az utolsó szó joga, az élő magzatnak miért nem?

Mehet az árnyékkormány lakásszínházi előadása, jóváhagyta az éttermiségi kuratórium

Magyar ugar 2022 szeptember 17.
Dobrev Klára elfogadta a felkérést az árnyékkormány megalakítására – közölte szokás szerint egy az egyben Gyurcsányt idéző hanghordozással és gesztikulációval Molnár Csaba. Mindössze egy dolgot nem mondott el: mi Dobrev árnyékkormányának a legitimációja? A részleges válaszig csak máig kellett várnunk, hiszen az elképzelhető legmagasabb szintről kapta meg a jóváhagyást a kezdeményezés: a haladó éttermiséget képviselő Vásárhelyi Máriától. Ettől még persze valószínű, hogy a nagy, össztársadalmi súlyú megbízást magától Gyurcsánytól kapta a felesége, de legalább utólagosan rábólintott a főnökség.

Rendkívüli Kormányinfó: Marad az árstop és a kamatstop, energiaügyi vállalkozástámogatások jönnek

Magyar ugar 2022 szeptember 17.
December 31-ig meghosszabbította a kormány az érintett üzemanyagok és élelmiszeripari cikkek árstopját, és a jelzáloghitelek kamatstopja is marad jövő június végéig. Gulyás Gergely Európa legnagyobb családtámogatási intézkedéscsomagjáról beszélt, amilyet a nálunk gazdagabb országok sem tudnak adni a lakosságuknak. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter működési támogatást jelentett be az energiaintenzív, termelő kkv-k számára, továbbá beruházástámogatási programot az energiahatékonyságra való átállás végett. Lesz energiatámogatás a nagy gyáraknak, és új munkahelyvédelmi program is. A pedagógusok béremelés a tervezettnél gyorsabb és nagyobb léptékű lehet, ha megérkeznek az uniós pénzek – utóbbi novemberben történhet meg.

Széles mosollyal, kárörvendően nyugtázta Cseh Katalin hazánk megbüntetését, sőt további szankciókra szólította fel Európát – Karanténvlog

Magyar ugar 2022 szeptember 17.
Sokszor kaptuk már hazaáruláson Cseh Katalint, de a legutóbbi teljesítménye még saját magát is alulmúlta. Az apuci cégeivel ötmilliárd forintnyi uniós pénzt örömmel kasszírozó momentumos EP-s képviselő széles mosollyal nyugtázta, hogy hazánkat megbüntetik, miközben pattogó fejhangon felszólította az Európai Bizottságot, hogy ne kegyelmezzen Magyarországnak. Ilyen az igazi hazaszeretet, Cseh Katka láthatóan a válságos időkben is mindent megtesz szeretett nemzetéért. Ja, nem. A Karanténvlog megtalálta Dobrev Klára minimálbéres maszlagvideóját is, ahol csupán a felvetés és a következtetés volt hazugság, amúgy rendben volt a történet. Az európai minimálbérről kamuzó Gyurcsányné most sem hazudtolta meg magát, azt azonban elfelejtette, hogy most a magyar minimálbér összege akkora, mint férje alatt az átlagkereset. Ha már a hazaszeretet hiányáról beszéltünk, akkor Ujhelyi István szocialista EP-képviselőt is meg kell említenünk, aki hetet-havat összehordott Putyinról és Orbánról, mindenféle konkrétum és alap nélkül keverve gyanúba saját hazáját külföldön. Végül bohócperceket tartott a Karantén, ahol Jakab Péter, volt jobbikos elnök vergődésén röhöghettünk teli szájjal, igaz, sokunknak emellett azért ökölbe is szorul a kezünk. Nézzétek most is a Karantént, megéri!