Pesti Srácok

Magyar ugar

Huth Gergely Tusnádfürdőn: a magyar médiát a posztkommunisták, valamint az aczéli elveken kinevelt liberális álellenzék egy az egyben lenyúlta a rendszerváltás után

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 július 23.
A magyar médiát a posztkommunisták, valamint az Aczél-i elveken kinevelt liberális álellenzék egy az egyben lenyúlta, miközben azt hirdették magukról, hogy ők a legpártatlanabbak, leginkább objektívek - fogalmazott Huth Gergely, portálunk főszerkesztője a Nézőpont Intézet által szervezett "Online újságírás a mai Magyarországon" című pódiumbeszélgetésen, Tusnádfürdőn. Mint hozzátette, a posztkommunista baloldal úgy építkezett, hogy nemcsak a szerkesztőségeket szerezték meg, de a legnagyobb reklámcégeket, auditcégeket, behálózták az összes nagyvállalatot és elhalásztak minden állami forrást, mára azonban a polgári oldal a megerősödött konzervatív sajtó és a közösségi média segítségével már el tudja juttatni az üzeneteit. Beszélgetőpartnere, Szöllősi György a Nemzeti Sport főszerkesztője többek közt arról beszélt, a sajtó, amelybe a sportújságírás is beletartozik, óhatatlanul politizál, de ennek történelmi okai vannak, különösen, amiért a baloldal olyan látványosan tett az elmúlt harminc évben a sport ellen.

Steiner Attila szerint visszaütött a németekre, hogy az orosz gázra alapozva akarták kiváltani az atomenergiát

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 július 22.
A németek az orosz gázra alapozva akarták kiváltani az atomenergiát, ez a kitettség azonban most visszaütött - fogalmazott portálunknak Steiner Attila energia-, és klímapolitikáért felelős államtitkár, azzal kapcsolatban, hogy Németország visszakapcsolta lignittüzelésű erőműveit. Mint az államtitkár megjegyezte, ez alapvetően racionális döntés volt a részükről, mert a gáz olcsó volt, és sokkal tisztább, mint az egyéb energiahordozók, de túlzott mértékben tettek erre fel mindent. Steiner Attila megjegyezte, Közép-Európa szempontjából bizonyos értelemben előnyös a németek lépése, hiszen, ha Németországban nincs elég áramtermelés, elkezdi elszívni a régióból az energiát, amelynek árfelhajtó hatása lenne.

Varga Judit: Fontos üzenet a jobboldali közösség számára, hogy maradjunk együtt és legyünk erősek (PS-videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 július 22.
A Bálványosi Szabadegyetemen Varga Judit igazságügyi miniszter a PestiSrácok.hu-nak adott villáminterjúban több, promt témában is kifejtette véleményét. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: az elsöprő áprilisi választási győzelemről az Európai Parlament képviselői próbáltak inkább nem beszélni, csakúgy, mint ahogy a balliberális média sem számolt be róla részletesen. Hozzátette: az európai konzervatívok számára bátorságot és lendületet, egyfajta dinamikát adott a negyedjére is kétharmados felhatalmazással megválasztott Orbán-kormány sikere. Varga Judit úgy véli: rengeteg közös nevező van ezekkel a patrióta, konzervatív közösségekkel Európa-szerte. A tárcavezető aláhúzta: a 2024-es választások előtt az az igazán nagy üzenet számunkra, hogy "szerezzük meg a szövetségeseinket és legyünk képesek elhinni, hogy legyőzhető az európai baloldal. Fontos üzenet a jobboldali közösség számára, hogy maradjunk együtt és legyünk erősek, főleg a józanság talajára visszajusson az európai elit politikája" - hangsúlyozta Varga Judit Tusnádfürdőn. A kormánypárti politikus a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva arról is beszélt, hogy miért gondolja úgy, hogy nemsokára az elhibázott uniós politika miatt komoly társadalmi hasadás következik be a nyugati országokban. Varga Judit a jogállamiságról is kifejtette véleményét, amennyiben kíváncsi arra, hogy pontosan miként definiálná a vitatott fogalmat, hogyan látja Európa jövőjét, nézze meg videónkat!

Több százmillió forintot kaszálhatott Geszti a katán, de most úgy sopánkodik a kádergyerek, mintha koldulnia kéne (Karanténvlog)

Magyar ugar 2022 július 22.
A brutális kánikula sem állíthatja meg a Karantént, hiszen újra lecsapunk, picit megújulva, hozva egy új rovatot is a vlogba, ami nem más, mint "A hét bunkója". Jelentkezőkből most sincs hiány, mi azonban azt a Geszti Pétert választottuk, aki sopánkodik a kata és a rezsi miatt, miközben akár százmilliókat is kaszálhatott a "katás" cégeivel. Tudjuk, hogy a "külkeres jól keres", a régi kommunista káderfiúk láthatóan arcpirulás nélkül vallják a régi, bevált vezércselt, hogy siránkozás közben hülyére keresik magukat. A rezsicsökkentés és a kata eltörlése a Karantént is foglalkoztatta, így erről is szót ejtettünk a mostani adásban. Ha itt a vlog, akkor nem maradhat ki a DK sem, hiszen Gyurcsányék mindig letesznek az asztalra egy színültig telt moslékosvödröt. Kálmán Olga, aki se nem független, se nem objektív, most kőkeményen megkapta a magáét Dömötör Csabától az Országgyűlésben, cserében parttalan vagdalkozással és fenyegetéscunamival igyekezett kiköszörülni a csorbát. A Momentum sem maradhatott ki a heti szórásból, akik nagy szivárványos posztot jelentettek meg az egyik közösségi oldalon, mellyel a Pride-ot népszerűsítették. Valahol hiba csúszhatott a tervezésbe, hiszen egyes rajongóik – bár elvben a melegjogok nagy barátai – most, hogy meg kell húzni a nadrágszíjat, már nem azok a hangos jóemberkedők, akik korábban voltak. Úgy látszik, csak békeidőben fontosak számukra az LMBTQ-jogok, amikor jelvényként ki tudják tűzni a mellkasukra a hivatásos jóemberkedő és érzékeny világpolgár matricákat. Végül egy picit a Jobbikkal is foglalkozunk, hiszen Brenner Koloman a süllyedést igyekezett újabb szintre vinni, és ehhez elég volt egy mondat is a Jobbik alelnökétől! Tartsatok most is velünk, érdemes megnézni a Karanténvlogot!

Porlik, mint a szikla? - Az elmúlt tíz évben legalább kétszázezer magyar tűnhetett el Erdélyből

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 július 22.
Lesz-e egymillió magyar Erdélyben? - ez a kérdés foglalkoztatja jelenleg a román népszámlálás kapcsán a magyar szakértőket, erről tartottak pénteken pódiumbeszélgetést Tusványoson. A nagyvárosnyi magyar erdélyi elfogyásának okairól értekező szakértők kitértek a román statisztikai módszertan kreatív megoldásaira éppúgy, mint arra, milyen következményei lehetnek helyi szinten a magyarság lélekszáma csökkenésének.

Ha külföldi utazást tervez, ezekre az információkra nagy szüksége lehet!

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 július 22.
Az elmúlt hetekben egyre többen jelezték szerkesztőségünknek, hogy külföldi útjuk alatt számos probléma adódott, ezek többsége pedig komoly anyagi veszteséget okozott számukra. Leginkább a légitársaságokkal akadnak, akadtak gondok, először a Lufthansa jelentette be, hogy törli járatai többségét júliusban és augusztusban, indoklásuk szerint munkaerőhiánnyal küzdenek. De a WizzAir is indoklás nélkül törölte járatát Tenerifére Londonból, így ott is akadt néhány honfitársunk, akik nem voltak felhőtlenül boldogok attól, hogy újabb repülőjegyet kellett vásárolniuk. Persze a légitársaságok kiszámíthatatlansága már csak az időzítés miatt sem a legszerencsésebb, hiszen éppen a nyári hónapok alatt indulnak vakációzni a családok, akik közül többen a repülőtéren szembesültek azzal, hogy a járat ugyan felszállt, csak éppen az utasokat hagyták a reptéren. Ilyen váratlan helyzetben a legtöbben pánikba esnek, és csak kevesen tudják, hová, kihez fordulhatnak segítségért. Azonban nemcsak járattörlés, hanem az iratok elhagyása, az adott országban zajló háborús helyzet, természeti katasztrófa vagy zavargás is okozhat riadalmat, de az is megesik, hogy külföldi tartózkodásunk alatt kerülünk kórházba, sőt, sajnos a halálesetek sem ritkák. Kétségbeesés és telefonnyomkodás helyett azonban nem árt tudni, hogy a Google böngészésénél jóval hatékonyabb, ha a konzulátus éjjel-nappal hívható telefonszámát tárcsázzák. Ezt egyébként akkor is megtehetik, ha az adott országban nincs magyar külképviselet, megoldás ugyanis még erre az esetre is van uniós tagságunk miatt.

Jakab Péter tűzijátékot ígér szeptemberre a rezsiárak miatt

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 július 22.
A Jobbik volt elnöke ma sem bírt magával, ahelyett, hogy végre elmenne nyaralni mamuszos barátnőjével és kiheverné, hogy leszerepelt a párt vezetőjeként, azzal riogatja a követőit, hogy nem augusztus 20-án, hanem szeptemberben lesz a tűzijáték, mégpedig a rezsiárak miatt. Jakab Péter feltehetően nem köztünk él és nem tapasztalta eddig meg az évek során, hogy bár a fűtési szezon valóban szeptember 15-én indul, ám évek óta tombol a vénasszonyok nyara ekkor még, ezért nem valószínű, hogy füstölő kéményekkel fog országszerte találkozni, sokkal inkább atlétás fiatalokkal a belvárosban. Ám, ha mégis füstölő kéményeket látna, lélegezzen fel nyugodtan, ugyanis Magyarországon 144 köbméterig még mindig ugyanazon az áron melegszünk, ha gázzal fűtünk, afelett pedig még mindig kevesebbet kell érte fizetnünk, mint máshol Európában. Viszont, ha valaki a hivatali panelt családi fészekre cseréli - ahogyan ezt Jakab tette - felmerülhet benne, hogy bizony, jobban kell figyelni, ha nem akarja átlépni a rezsicsökkentett értéket.

Potápi Árpád János az erdélyi magyarság drámai fogyatkozásáról: csak akkor lesz jövőnk, ha a fiatalok gondolkodását sikerül megváltoztatni

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 július 22.
A romániai népszámlálás előzetes adatai szerint kétséges, hogy egyáltalán eléri-e a magyarság lélekszáma az egymilliót, míg tíz évvel ezelőtt ez a szám még 1,2 millió fő volt. Az egy évtized alatt eltűnt kétszázezer magyar kapcsán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár portálunknak kiemelte, az adatok tükrében az erdélyi értelmiség és politikai vezetők feladata, hogy új stratégiát fogalmazzanak meg a magyarság számára, ugyanakkor kiemelte, csak akkor lesz jövője az erdélyi magyarságnak, ha a fiatalság gondolkodását sikerül megváltoztatni.

Nincs víz több Pest megyei településen, készültségben van már a katasztrófavédelem is

Jurák Kata Magyar ugar 2022 július 22.
Szinte elképzelhetetlennek tűnt, ami mára valósággá vált: a 21. században, a digitalizáció korában, amikor szinte minden automatikusan működik, a legalapvetőbb szolgáltatás egyszerűen megszűnik. Most a saját bőrükön tapasztalták meg a Pest megyében élő emberek, milyen az, ha nem folyik víz a csapból... Jelenleg az egyik legnagyobb globális környezeti problémát az édesvíz egyre csökkenő készlete, a vízhiány jellemzi, melynek következményei beláthatatlanok. Fegyelmezett vízfelhasználásra intenek a szakemberek, hogy elkerülhető legyen a tartós vízhiány. Az aszályhelyzet kezelése érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a műszaki beavatkozások mellett ütemezett öntözési menetrendet alakít ki, az illegális vízkivételek felszámolása érdekében pedig a katasztrófavédelem közreműködését kérte.

Nézőpont: A kata módosítása sem gyengítette a Fidesz támogatottságát, az ellenzék viszont továbbra is válságban van

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 július 22.
A kata módosításának nincs hatása a pártpreferenciára: a kormánypártok támogatottsága stabil, az ellenzéki pártok még mindig válságban vannak – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatásából. Továbbra is a Fidesz-KDNP mögött áll a magyarok abszolút többsége (54 százalék), míg a parlament hat baloldali pártja közül négy nem jutna be önállóan a parlamentbe - írja a Nézőpont Intézet legújabb kutatására hivatkozva.

Erdélyi politikus az Orbánnak beszóló román képviselőről: „a szamárbőgés nem hallatszik a mennyben” (PS-videó)

FDFerkó Dániel Magyar ugar 2022 július 21.
Egy székely mondással tette helyre az Orbán Viktornak beszóló román képviselőt Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke: „a szamárbőgés nem hallatszik a Mennyben”. Amint azt a PestiSrácok.hu megírta, Daniel Gheorghe képviselő felszólította a szombaton Tusnádfürdőre látogató magyar miniszterelnököt: „Tartózkodjon a nacionalista beszédtől, amellyel a múltban megfertőzte a magyar fiatalokat”. A román politikus egyben felszólította Orbánt, hagyjon fel a Nagy-Magyarországról szóló „mesékkel” és mutasson több tiszteletet a román hatóságok és a román nép iránt. Tamás Sándor reagált Ludovic Orban román ex-miniszterelnök nyilatkozatára is, aki a PS kérdésére Tusnádon azt mondta: a terrorizmus vádjával elítélt székely fiatalokat, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt ártatlanul küldték börtönbe a román hatóságok. Kovászna megye első embere szerint Orban – aki már nem tényező a román politikában – cinikusan hergeli a székely népet. Ezt az Orbant senki nem ismeri, ellentétben Orbán Viktorral. Tamás Sándor a nemzeti kisebbségek helyzetéről, a Minority SafePack elkaszálásáról szólva kifejtette: elképesztő, hogy Brüsszelben a wc-kagylók űrtartalmának kérdését is szabályozzák, ám a székelyek és más európai kisebbségek védelme nem fontos annyira, hogy az uniós jog érdemben foglalkozzon vele. Az erdélyi politikus a székelyföldi autonómiáról azt mondta a PS-nek: szerinte van esély, hogy az megvalósuljon.

Varga Mihály a PS-nek Tusványoson: Sokkot okozna a hatósági ársapka azonnali kivezetése (videó!)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 július 21.
Sokkot okozna a hatósági ársapka kivezetése Varga Mihály pénzügyminiszter szerint, ezért személyesen a fokozatos kivezetést támogatná, amennyiben az a világgazdasági folyamatok következtében lehetségessé válna. Varga Mihály a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva arról is beszélt, hogy a legnagyobb veszélyt az energetikai válság jelenti, a kormány ezért továbbra is elkötelezett amellett, hogy a hibás szankciós politika és az általános energiahiány árát ne a magyar családok, háztartások fizessék meg.

Németh Szilárd a "gázmegosztásról": ez egy kommunista módszer, ez rekvirálás, nem kérünk belőle – Marad a rezsicsökkentés! (videóval frissítve!)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 július 21.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos csütörtökön, Tusnádfürdőn. A kormánybiztos a rezsicsökkentés új szabályait ismertette, kiemelve: az elhúzódó háború és a hibás brüsszeli szankciós politika ellenére sem lehet az elszabaduló energiaárakat a lakosságra terhelni, ezért bevezetik a lakossági piaci ár fogalmát. Természetesen a neten kerengő, mindenféle hergelésre szánt táblázatok köszönőviszonyban sincsenek az új szabályozással és árakkal, amelyek sokkal-sokkal kedvezőbbek. Németh arról az uniós ötletről, hogy a tagállamok adják oda saját tartalékaikat a másiknak, amelyiknek nincs, azt mondta: ez egy kommunista módszer, ezt rekvirálásnak hívják, köszönjük, nem kérünk belőle!

Még mindig dühöng a baloldal az V. kerületi terek állami átvétele miatt, de nem azért, mert gondozni akarják, hanem mert pénzük van belőle

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 július 21.
Még mindig áll a bál az V. kerületben található Vörösmarty, Podmaniczky és Széchenyi tér ügyében, amelyek karbantartási feladatait átvenné a Belvárosi Önkormányzat, hiszen annak idején a felújításukat is ők intézték kományzati segítséggel. A Fővárosi Önkormányzat viszont most foggal-körömmel ragaszkodik a területekhez, annak tulajdonjogát nem akarják átadni az államnak, pedig egyáltalán nem gondozzák a területeket, csak a belőlük származó bevételi forrásokat teszik zsebre, amit aztán nem karbantartásra, hanem kulturális feladatokra fordítottak. Beszédes az is, hogy annak idején nem voltak Karácsonyék olyan érzékenyek a terek üzemeltetésének ellentételezés nélküli átadásakor, amivel az V. kerületet bízták meg, mint most, hogy a tulajdonjog-átadás szintén ellentételezés nélküli átvételéről esett szó. Nyilván, hiszen akkor a "terheket" kiszervezték, a nyereséget pedig lenyelték. Bár fel vannak háborodva Karácsonyék, hogy a jól fialó terek kikerülhetnek gondatlan kezeik közül, anyagi okokra hivatkozva azért másik három, V. kerületi utcát is átadnának a Belvárosnak, mert nem tudják karbantartani ezeket sem, amiről ki más tehetne, mint a kormány.

Nagyon kiakadt Martin Imre vendéglős az ételfutárcégekre: "olyanok, mint az uzsorások"

Magyar ugar 2022 július 21.
"A nagy ételfutárcégek, akiknek dolgozó futárok most a kata-szigorítás miatt tiltakoznak, olyanok, mint a legrosszabb uzsorások. Elviszik a forgalom negyedét, gyakorlatilag az étterem nyereségének nagy részét. Nekik mindenért fizetni kell, de ők még a nekik tizenórákat robotoló futárok utáni járulékokat sem hajlandók megfizetni" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Martin Imre, gasztroműsorokból ismert vendéglős, a budapesti Ferdinánd Monarchia étterem tulajdonosa, aki csak most, a tüntetések kapcsán tudta meg, hogy az ételfutárok nem a milliárdos bevételű cégek alkalmazottai, hanem katás, azaz kisadózó vállalkozók.

Varga Mihály Tusványoson: mára már az a kérdés, az Európai Unió túl tudja-e élni a saját maga által bevezetett szankciókat, vagy sem

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 július 21.
Oroszországot, Kínát vagy az USA-t láthatóan nem rengette meg az orosz–ukrán háború, ugyanakkor Európa egyértelműen a konfliktus vesztese – hangsúlyozta Varga Mihály gazdasági miniszter szerdán, Tusványoson, hozzátéve: mára az a kérdés, hogy képes lesz-e túlélni a saját maga által bevezetett szankciókat, vagy sem. Varga Mihály hangsúlyozta: a szankciók nem működnek, az elhuzódó háború gazdasági hatásai ugyanakkor viharból akár forgószéllé is erősödhetnek.

Németh Zsolt: Tiszteletre méltó módon harcolt a székely ifjak szabadulásáért idősebb Lomnici Zoltán

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 július 20.
Inkább nem ment el a Bálványosi Nyári Szabadegyetemre idősebb Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke és az Emberi Méltóság Tanácsa jelenlegi vezetője. Attól kellett tartani, hogy a román hatóságok kitoloncolják az országból. Ismert, a román képviselőház egyik tagja, Mirela Adomnicai kezdeményezte, hogy a külügyminisztérium tiltsa ki az országból id. Lomnici Zoltánt, illetve Tóth Kálmánt, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnökét. A román politikus felháborodását az váltotta ki, hogy mint arról korábban beszámoltunk, id. Lomnici Zoltán és Tóth Kálmán május 20-án Vasvári Pál-díjjal tüntette ki a két, politikai okból meghurcolt székely fiatalembert, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Németh Zsolt fideszes politikus, a Tusványos alapító atyja a PS-nek nyilatkozva azt mondta: megérti Lomnici Zoltán döntését.