Magyar ugar
Zelenszkij–Márki-Zay-paktum: életveszélyes játszma a háború árnyékában
A Magyar Nemzet nemzetbiztonsági forrásból úgy értesült, hogy Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök stábja szövetségre lépett. Az ukrán elnök ezután az aktus után intézett kirohanást Orbán Viktor ellen a legutóbbi brüsszeli uniós csúcson, amelyben a magyarországi holokauszthoz hasonlította az Ukrajna elleni agressziót, valamint azt követelte, hogy Magyarország fegyverszállítmányokkal és a legszigorúbb szankciókkal nyújtson segítséget. Az már hetek óta köztudott, hogy számos baloldali politikus – köztük Márki-Zay Péter – a katonai segítségnyújtás és a gáz- és olajcsapok elzárása mellett áll, ám most vélhetően erről meg is állapodott a magyar baloldal az ukrán vezetéssel. Szijjártó Péter már tegnap hírt adott a paktumkötésről, amit most a Magyar Nemzet nemzetbiztonsági értesülése is alátámaszt.Ne dőljenek be az új stílusnak! Szél Bernadett valódi arca igazán ijesztő – Pesti Riporter (Videó!)
A korábban az LMP-t szétziláló, később a Momentumhoz közeledő politikus elsősorban zavaros performanszaival hívta fel a figyelmet magára. Emlékezzünk az MTVA-székházban történt szégyenletes és szánalmas jelenetekre, a „löködésre” és az ingyencirkuszra, amely tartalom nélküli hőbörgést jelentett csupán. Szél rappelni is igen jól tud, videós összeállításunkban ezt is bemutattuk, de akkor sem jártunk jól, amikor a jelenleg független országgyűlési képviselő komolyan próbált beszélni. Az üres, de zöldnek csúfolt zagyvaságok ugyanis csupán az értelmetlen baloldali energiapolitikát tárják elénk, amely zavaros, nincs alátámasztva és egy dolgot eredményez: égbe rohanó és elszálló energiaárakat. Április 3-án, vasárnap mindenki gondoljon Szél Bernadett igazi arcára, hiszen országgyűlési képviselőként ezt az üres és tartalmatlan hőbörgést akarja továbbvinni, ami valójában senkinek sem lenne jó. A Pesti Riporter keddi teljes adását ITT tekintheti meg.A kapitány újabb aranyköpései a Politikai Hobbistában (Videó!)
Újabb aranyköpések Márki-Zay Pétertől: Rákosi nem lopott, csak államosított, és ez nem akkora gáz; a háború árát igenis fizessék meg az emberek, és hogy a magyar nép meghallotta Zelenszkij ukrán elnök szavait, és ha a baloldal kerül kormányra, akkor adunk pénzt, paripát, fegyvert, nem veszünk többé orosz gázt, de persze a kapitány nem is ezt mondta – hangzott el a Politikai Hobbista keddi adásában. Milyen érdekes a párhuzam Márki-Zay és Zelenszkij között: mindketten mondanak valamit reggel, és a szöges ellentétét délután. Lehet, hogy egy helyen kapták a kiképzést? A Politikai Hobbista keddi teljes műsorát ITT tekintheti meg.Ezer évről hadovál Márki-Zay, de néhány évtizedre sem lát vissza (Videó!)
Ezer év magyar történelmének legtöbb összehordott hazugsága fél óra alatt – erre most már helyből, nekifutás nélkül bármikor képes Márki-Zay Péter, aki ennyire belemelegedett élete nagy pillanatába. Megkérdeztük tőle, hogyan számolta ki ezt az ezer évet, és mindössze ötven éves távlatban próbára tettük az állítását, amiből inkább kimenekült ahelyett, hogy érdemben válaszolt volna. A Magyarországot kifosztó, felfoghatatlan összeget – a mai államadósságunk többszörösét – elsikkasztó impexes-külkeres kommunista maffiahálózatról inkább próbál nem tudomást venni Márki-Zay, mert úgy bizonyára sokkal egyszerűbb közös fedélzeten tartózkodni az egyik impexes kulcsember lányával, Dobrev Klárával. A baloldali összefogás siófoki jelöltjéről, Potocskáné Kőrösi Anitáról pedig ismét kiderült, hogy nem ő a legélesebb penge az Országgyűlésben, hiszen a legkevésbé sem képes variálni a betanult szövegét, ha a komfortzónáján kívüli kérdést kap.Tordai Bence nem unja: továbbra is patkánytévének nevezi a Pesti TV-t (Videó!)
Hétfőn délelőtt a Széll Kálmán téren tartott össznépi sajtótájékoztatót és kitelepülést az ellenzék a kampányhajrára ráfordulva. Márki-Zay Pétertől kezdve Csárdi Antalon át Donáth Annáig mindenki jelen volt, aki akarja, hogy számítson. Jelen volt Tordai Bence is, aki csatornánknak arról beszélt, hogy továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint a Pesti TV egy patkánytévé, és egy furcsa logikai gondolatmenet végén eljutottunk oda is, hogy azért nem szavazta meg a parlamentben az orosz agressziót elítélő nyilatkozatot, mert azt puhának tartotta. Hajnal Miklós csatornánknak a diplomabotrányáról elmondta: nem hibázott, az előválasztás oldalára már javított önéletrajzát töltötte fel, amelyben nem szerepel semmilyen közgazdász végzettség, most meg az ELTE ÁJK-ra jár, azaz egy ideig nem lesz közgazdász, hiába hivatkozott magára úgy az ATV-ben.Baranyi Krisztina kocsmai stílusban nácizta le a jobbikos képviselőt, akivel majdnem ölre is ment (Videó!)
Többször beszéltünk már arról, hogy recseg-ropog a baloldali koalíció Ferencvárosban, ahol az ellenzéki kerületvezetés viszonya pattanásig feszült Baranyi Krisztina polgármester asszonnyal. A legutóbbi testületi ülésen Szilágyi Zsolt jobbikos képviselőt provokálta Baranyi, a polgármester ugyanis lenácizta, árjázta, és bármennyire furcsa, szinte arra buzdította kihívó viselkedésével, hogy teljesen szakadjon el a cérna a képviselőnél. Ne felejtsük, ez nem egy sarki kocsmában történt, hanem a ferencvárosi önkormányzat képviselő-testületi ülésén! Információink szerint ez már csak a jéghegy csúcsa, hiszen az ellenzéki koalíció megfenyegette Baranyit, hogy véget vet polgármesteri tevékenységének a választásokat követően, akkora a közös bizalomvesztés. A videó önmagáért beszél, de előzményként érdemes tudni, hogy a testületi ülésen Baranyi Krisztina és Szilágyi Zsolt már összeszólalkozott, ezt követte az ülés végén a kocsmai jelenet. Baranyi polgármester asszony a "nácizással" és a "B-közép" ismételgetésével Szilágyi György jobbikos politikusra utalt, Szilágyi Zsolt testvérére, aki korábban a Ferencváros kemény magjával látogatta a meccseket, nemrégiben pedig napvilágot láttak korábbi antiszemita megnyilvánulásai. A Youtube-videónál kapcsolják be a felirat opciót az érthetőség jegyében!Párbeszéd Párbeszéd-módra: Meg lesz b***va a szátok! – üzenték Szabó Tímea plakátrongáló aktivistái (Videó!)
Rendőrségi feljelentés történt egy Óbudán történt eset kapcsán, ahol Rózsa László Péter önkormányzati képviselő is elindul Szabó Tímea ellen. A politikus felesége vette észre a párbeszédes parlamenti képviselő támogatóit, akiket megkért, hogy ne rongálják férje plakátjait, mire agresszív módon léptek fel vele szemben és válogatott módon szidalmazták. Rózsa László Péter és társa, a szintén óbudai önkormányzati képviselő Hazai Iván András autóba szálltak ezután, mert megtudták, hogy a Pünkösdfürdő utcán vannak a plakátrongálók, akiket meg is találtak, de értelmes párbeszéd helyett a két aktivista – ahogy a rendőrségi feljelentésben is szerepel – bepattant az autójukba és majdnem elgázolták Rózsát és Hazait.MZP vérbő putyinozása a Moszkva téren... ja, nem – Amikor Gyurcsány még ismerte az orosz nép lelkét és megmondta: Orbánnak vége van Moszkvában
Putyin, Putyin, Putyin, Orbán – körülbelül ezek a gyűlölködő szavak visszhangoztak kedden Márki-Zay Péter elég gyér figyelemmel kísért gyűlésén. Hogy hol? Hát a volt Moszkva téren. Pedig amikor a Tarlós István vezette Fővárosi Közgyűlés átnevezte a területet Széll Kálmán térré, MZP főnöke, Gyurcsány Ferenc még azt írta: "Megsérteni egy nemzetet, amely csaknem huszonhétmilliónyi életet áldozott? Aki ismeri az orosz nép lelkét, az tudja, ezt soha nem fogják megbocsátani. Orbánnak vége van Moszkvában. Az ajtók becsukódnak. És végtelenül nagy baj ez." (Egyéb részletek a Pesti Riporter ma 19 órakor kezdődő adásában!)A legalizált pedofília nemcsak rémálom, hanem a nyugati valóság – Nézze meg Dezse Balázs The Right Brothers-filmjét ITT!
Nézze meg Dezse Balázs The Right Brothers című Pesti TV-s műsorának filmváltozatát, amelyben 44 percen át – konzervatív angolszász influenszerek segítségével – igyekszik felrázni a közvéleményt és rávilágítani a gyermekvédelmi népszavazás fontosságára. A farkas ugyanis már a kertjeink alatt jár, még ha – a látszattal ellentétben – olykor nincs is farka.Szijjártó: egyértelmű megállapodás született a magyar baloldal és Ukrajna vezetése között, ami Magyarország ellátását és bizonságát veszélyezteti
Márki-Zay Péter egy Twitter-bejegyzésben üzent Ukrajna elnökének, amely alapján megegyeztek abban, hogy amennyiben a baloldal kerül kormányra Magyarországon, azonnal megszavazzák a gáz- és kőolajra vonatkozó szankciókat Oroszországgal szemben, valamint azonnal elkezdenék a fegyverszállítást Ukrajnába – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában kedden.A választás tétje: a nemzet megmaradása vagy beolvadása a globalista világba – Alexa Károly és Bogár László a Boomerlázadásban (Videó!)
Valóban egy harmadik világháború küszöbén állunk? – erről beszélgettünk a március 28-ai Boomerlázadásban Alexa Károly irodalomtörténésszel és Bogár László közgazdásszal. Mindketten egyetértettek abban, hogy a véres háború kirobbanásáért a média is felelős. Bogár László szerint ma globális valóságipari művek működnek, amelyek gigantikus médiafegyverekkel egyfajta mesterséges valóságokat képesek létrehozni. Ez beletorkollik egy véres háborúba. Alexa Károly kiemelte, hogy az ellenzék által generált dezinformációáradatot és a hazugságözönt nem véletlenül hiszik el az emberek, mivel a rendszerváltás óta az oktatás és a kultúra végig az SZDSZ kezében volt, amelynek érdeke volt a történelmi valóság meghamisítása. Mindketten fontosnak tartják az április 3-ai országgyűlési választást és a népszavazást, mert nem kisebb dologról van szó, mint hogy az emberek vagy a globalista, balliberális háborúpártiakra szavaznak, vagy arra a tizenkét éve tartó rendre, biztonságra, építkezésre, amely biztosítja Magyarország számára a békét és a fejlődést.A veszélyes idők nem Márki-Zayokat kívánnak! – Itt A Riporter! (Videó!)
A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter szerint akkor is eszközölni kell az Oroszország elleni szankciókat, ha az gazdaságilag árt Magyarországnak, vagyis Márki-Zayt az sem érdekli, ha a magyar embereknek többet kellene fizetniük a rezsiért – hangzott el A Riporterben, a Pesti TV oknyomozó magazinműsorában. Márki-Zay és szövetségesei emellett fegyvereket és katonákat is küldenének Ukrajnába, egy olyan háborúba, amihez semmi közünk.Orbán Viktor messze a legnépszerűbb politikus ma Magyarországon
Mi egyértelmű Fidesz–KDNP-győzelmet várunk április harmadikán, azonban nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni. Ez a meccs még nem dőlt el, április negyedikén látunk majd teljes képet, és mindenkinek el kell menni szavazni – mondta Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég vezérigazgató-helyettese a Ki nyer ma? kutatói konferencián, ahol az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, valamint a Társadalomkutató ismertette legfrissebb kutatási eredményeit hétfőn. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég vezérigazgató-helyettese voltak a konferencia panelbeszélgetésének résztvevői.Választási csalásra készül az ellenzék – Íme, néhány trükk, mire számíthatunk! (Videó!)
A 2022-es országgyűlési választás nem csupán Magyarország jövőjét határozza meg; nem véletlenül figyelik árgus szemekkel a világ számos országában a hazai politikai helyzet alakulását. Nem csupán az USA-ban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban (és még sok más uniós tagállamban) várják élénk érdeklődéssel a voksolás eredményét, de Ukrajnában is. Orbán Viktor ugyanis az elmúlt három ciklus alatt számos alkalommal állt ellen minden olyan törekvésnek, amely a magyar érdekkel szembeni álláspontot képviselt, így például a migránsok befogadásának, az uniós kvótának, és elsők között volt a járvány elleni védekezésben is. A tét óriási, mindenkinek el kell mennie szavazni, mindenre fel kell készülni – hangzott el a Reakció című műsorban, ahol az ellenzék választási csalási módszereivel kapcsolatban is értékes információkat osztottak meg a nézőkkel.Mérő László is akar egy jó kis háborút, mert Oroszországgal háborúzni bizonyára jó!
Mérő László, aki a liberális értelmiség illusztris tagja, majdnem olyan okos ember hírében áll, mint Vágó István. Orbán Viktort is ugyanazzal az átszellemült lelkesedéssel gyűlöli, mint a Pista. A gyűlöletbe történő beleőrülés gyakori tünete az, hogy a beteg elképesztő baromságokat beszél össze és vissza, például fordított értelemben használja a fogalmakat. Mérő László most azért gyűlöli a miniszterelnököt, mert az kívül akarja tartani Magyarországot az orosz–ukrán háborúból.Korózs Lajos nem érti, mi volt a baj a kamuvideójával (Videó!)
Hevesen tartott szombat délután fórumot Korózs Lajos MSZP-s botránypolitikus, aki a térségben indul országgyűlési képviselő-jelöltként. Meg is hívta ennek örömére A KAPITÁNYT – vagy ahogy most már mondani szokták, A KORMÁNYOST –, Márki-Zay Pétert, hogy együtt beszéljenek arról, mennyire jó lenne, ha ők lennének kormányon. A szokásos lózungdurrogtatásokon túl arról kérdeztük a szocialisták nagyurait és természetesen a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, hogy Korózs vajon mennyire hiteles politikus azután, hogy a közvéleményt már átvágta egy egyértelmű kamuvideóval.A háborús helyzetben csak a stabilitás és kiszámíthatóság vezethet eredményre – Nacsa Olivérrel Bohár Dániel beszélgetett (videó)
Sportriporter szeretett volna lenni, de találkozott Bagi Ivánnal 27 évvel ezelőtt, amely találkozás megváltoztatta mindkettőjük életét. Magyarország legnépszerűbb parodistái lettek, összeszámolni is lehetetlen, hogy hány karakter bőrébe bújtak bele. Nacsa Olivér a színpadi jelenlét mellett ma már producerként, azaz háttéremberként is dolgozik, amelyet ugyanannyira szeret, mint a szereplést. A művész a 2015-ös migrációs válság kapcsán kiállt a magyar kormány politikája mellett a nagy nyilvánosság előtt. Miután kiderült, hogy mindig is konzervatív, polgári értékeket vallott, a szakma egy része megbélyegezte őt. Ez azonban nem igazán érdekli, sőt, a Mi vagyunk a magyarokban sarkosan elmondta a véleményét a mostani választások tétjéről is. Nacsa Olivérrel Bohár Dániel beszélgetett.Az MSZP házi kommunistája még nem sajátította el teljesen a magyar nyelvet (Videó!)
Komjáthi Imre is beszédet tartott Márki-Zay Péter és Korózs Lajos hevesi fórumán, melyről a Pesti Riporter stábja is forgatott. A szocialisták elnökhelyettese indulatoktól nem mentes felszólalásába egy kis hiba csúszott, na nem nyelvbotlás, hanem sokkal cifrább. A teljes anyag a hétfő esti Pesti Riporterben látható a Pesti TV-n este 19 órától!Egymilliárd forintból épül tornacsarnok Nagyvázsonyban
A Balaton-Felvidéken is egymást érik a fejlesztések. A révfülöpi mentőállomás és a sümegi naperőműpark után Nagyvázsonyban egy tornacsarnok építését jelentette be Navracsics Tibor, Észak-dunántúli gazdasági fejlődéséért felelős kormánybiztos. A beruházás összköltsége 1 milliárd forint. Az új tornacsarnok nemcsak a helyi és környékbeli gyermekeknek nyújt majd sportolási lehetőséget, hanem otthona lehet helyi közösségeknek és helyszínt biztosít nagyszabású rendezvények lebonyolításához is. A fejlesztésről Navracsics Tibor kormánybiztos és Fábry Szabolcs beszélt Nagyvázsonyban pénteken, ahol stábunk is ott volt.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A katonai elhárítás saját cégével, az Eurocommal „szállt be” Magyarország kifosztásába
A Kádár-diktatúrában a katonai elhárítás is komoly szerepet játszott abban a külkeres maffiában, amely az állam felett állva meggazdagodott és közben tevékeny részt vett az ország lerablásában. Az MNVK-2. egy igazán jelentős saját céget is alapított, ez lett az Eurocom. Az Eurocom gyorsan nyereséges vállalkozássá fejlődött – ilyen háttérrel ez nem is volt nehéz –, és hamar elkezdett Nyugat felé terjeszkedni, hiszen ez volt a legfontosabb cél. Az első vegyesvállalata az Intereurop névre hallgató és Vaduzban bejegyzett cég volt, amelyből egyből kettőt is kreáltak: ugyanezen a néven létrehoztak egy bécsi székhelyű vállalkozást is. A meglepő megoldásra adózási szempontok sarkallhatták az alapítókat, hiszen Liechtenstein adóparadicsomnak számított; bevett gyakorlat volt nyugat-európai cégek esetében is, hogy a törpeállamban hozták létre vállalkozásukat. Mert a lényeg a pénzszerzés volt.Kunhalmi már nagyon megbánta, hogy kivételesen őszinte volt, és elismerte a kormány munkáját - Gulyás Gergely Kristóf a Karanténvlogban
Csárdi Antal mostanában Márki-Zay Péter babérjai törhet, hiszen szinte naponta kerül szembe az igazsággal, és valahogy mindig lefejeli az ajtót. Az ellenzék belvárosi és I. kerületi jelöltje ugyanis okirathamisítási ügye miatt került a reflektorfénybe, amellyel kapcsolatban egyszer sem sikerült egyenes választ adnia. Erről is beszélgetett a Karanténvlogban Szabó Gergő, valamint állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs, az I. kerületi önkormányzat fideszes képviselője, Gulyás Gergely Kristóf pedig első kézből tudott részletesen beszélni Csárdi és V. Naszályi Márta, az ellenzék I. kerületi polgármesterének zavaros ügyeiről és semmittevéséről. A srácok részletesen kivesézték Bősz Anett, a Gyurcsány-szektához betagozódott Liberálisok rendkívül szánalmas etűdjét, aki gyurcsányista létére a jobboldal megszorításaitól félti az országot. A műsorban szóba került Kunhalmi Ágnes, aki végre őszinte volt, de ebben sem volt köszönet, mert napok óta próbálja kimosni magát az őszinte szavakból, melyekben elismerte a kormány munkáját a háborús helyzet megoldásában, melyet Kunhalmi szerint az ellenzék is hasonlóan oldott volna meg. Itt volt végül Cseh Katalin is, aki feladva a nemzeti érdekeket, nem csupán beállt a szégyenteljes baloldali sorba az ukránoknak történő fegyverszállítást illetően, hanem az ukránok kéréseit és akaratát tartotta elsőrendűnek, nem foglalkozva a saját hazájával. Itt tart most a baloldal, érdemes mindenkinek végiggondolni április 3-án, hogy milyen jövőt álmodott meg magának, a családjának és a hazájának. Soha többé baloldalt! Nézzétek most is a Karantént!Jól működik az igazságérzetünk? Zelenszkij Nobel-békedíjra jelölése pedig egyszerűen vicc – Politikai Hobbista Plusz öltönyös professzorokkal és baseballsapkás sihederekkel
A második világháborút lezáró béke, és az ezután felálló európai rend kőbe véste az országhatárokat. A Szovjetunió bukását követően viszont létrejöttek új államok, részben békésen, de nem minden esetben. Az egykori Jugoszlávia felbomlását követően a Balkán a mai napig nem konszolidálódott; legutóbb Koszovót “bombázta ki” Szerbiából az Egyesült Államok. És most úgy néz ki, Ukrajna sem marad egyben. A határokat nem az erkölcs vagy a szerződések döntik el, hanem az erőviszonyok.A háború előtt kirobbantotta volna a csatát a baloldal
Három héttel az orosz–ukrán háború kirobbanása előtt derült égből villámcsapásként érkezett Fekete-Győr András, aki egy hosszas publicisztikát írt arról, hogyan kéne hazánknak felfegyverezni Ukrajnát. Fontos megjegyezni: itt még szó sem volt fegyveres konfliktusról, a felek csak nyilatkozatok szintjén támadták egymást. Vlagyimir Putyin ekkor még el sem fogadta Donyeck és Luhanszk függetlenségét, ami a háborút megelőző legfontosabb lépés volt. A baloldal elképzelése azóta sem változott, ők fegyvereket küldenének és elzárnák a gázcsapot, a kormány viszont a békét szeretné megőrizni, ezért sem akar katonákat és fegyvereket szállítani Ukrajnába.Gyurcsányék egyszer már kisemmizték a magyar embereket, most mégis ők féltik megszorításoktól az országot (Karanténvlog)
Mindannyian emlékszünk arra, hogy kik azok, akik a megszorítás szótól izgalomba jönnek, akik minden problémára ezt a választ adják, de ha nincs probléma, akkor is az embereket büntetik. Bizony, ez volt a baloldal, a gyurcsányista ámokfutás pedig 2010 előtt hihetetlen károkat okozott a magyar embereknek, hazánk megítélésének, és hosszú évek kellettek ahhoz, hogy kilábaljunk a gödörből. Azóta eltelt tizenkét év, megszorítások pedig akkor sem következtek be, amikor negatív hatások érték hazánkat. Ehhez képest Bősz Anett, Gyurcsány újabb bábja, a SZDSZ utódjaként nulla százalékos párttá silányodott Liberálisok vezetője, a DK képviselője arról hadovált, hogy Orbánék megszorításokra készülnek, ezért szavazzon mindenki a baloldalra, mert ők majd megvédik az országot. Amikor az arcátlanság ostobasággal találkozik, akkor sok érdekes dolog sülhet ki, I. Bölcs Bősz Anett sikerrel nevettette ki magát, erről pedig a Karantén sem maradhatott le. Műsorunkban szerepet kap az a Jámbor András is, aki a leninista fröcsögést jó kommunista módra picit a háttérbe szorította, emberarcú komcsiként igyekszik érzékenyíteni, mi azonban emlékeztetünk mindenkit arra, hogy Jámbor András volt az, aki a kolléganőnk csecsemőjét megerőszakolni vágyó söpredéket megvédte, és aki szerint a kommunizmus jó dolog, illetve a Fudannal sem az a baj, hogy kommunista. Most azonban a nép hangját keresi, mutatja, hogy nem hatalom- és pénzéhes, pedig Karácsony Gergely igen hasznos tanácsadójaként közel egymillió forintot tesz zsebre havonta. Végül két amazon is szóhoz jut a Karanténben, hiszen elsőként érkezik Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, aki véletlenül őszinte volt és elmondta egy fórumon, hogy ők is így kezelnék a háborús helyzetet, mint a kormány. Később próbált mosakodni őszinte szavait követően, azonban nem járt sikerrel. A tagadásban igen jó a baloldal: erre jó példa Cseh Katalin is, az ötmilliárd forint uniós pénzt örömmel zsebre rakó momentumos, aki haragosan kijelentette, hogy fegyvereket kellene küldeni Ukrajnának, és minden igényüket ki kell elégítenünk. Kellő pillanatban vélhetően ő is letagadja kellemetlenné váló mondatait, ahogy ez a baloldalon szokásos. Nézzétek most is a Karanént, ismét odacsapunk!Ajánljuk még

































