Pesti Srácok

Magyar ugar

Nemlétező alapítványon keresztül bérli a zuglói DK a kerületi pártirodát (Videóval)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 március 25.
Mint arról beszámoltunk, súlyos visszaélések gyanúját veti fel a DK pártalapítványának svájci cégen keresztüli ingatlanbérlése, az ügy középpontjában pedig Arató Gergely áll. Most feleségének, Kinisch Andreának műveleti területén, Zuglóban merült fel egy hasonló ügy, amelynek lényege, hogy a helyi DK egy nem is létező alapítványon keresztül bérli irodáját, és csupán a bérleti díj felét köteles kifizetni – illetve jelen helyzetben vélhetően azt sem, köszönhetően annak, hogy Karácsonyék igencsak különleges fizetési konstrukcióval kínálták meg az eltűnt alapítványt és a Gyurcsány-párt helyi szervezetét.

Újabb diplomaügy a baloldalon

Jurák Kata Magyar ugar 2022 március 25.
Buzinkay Györgyre (is) gondolhatott az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, amikor néhány hete arról beszélt, hogy Hajnal Miklós mellett más baloldali képviselőjelölteket is vissza kellene léptetni, mert valótlanságokat állítottak a végzettségükkel kapcsolatban. Olvasónk szúrta ki, hogy a Pest megye 3-as számú körzetében, a Pilis–Dunakanyarban induló baloldali jelölt, Buzinkay György történészként hivatkozik magára, ez azonban nem szerepel a nyilvánosan elérhető önéletrajzában. És ez még nem minden vele kapcsolatban...

Csárdi Antal az okirat-hamisítási ügyéről: Nem áll érdekemben nyilatkozni (Videóval!)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 március 25.
Látványos agresszivitással reagált Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője a Pesti Riporter azon kérdésére, hogy vajon mégis mi szüksége lehetett arra a meghatalmazásra, amelynek állítólagos meghamisítása miatt nyomozás indult az összellenzék belvárosi képviselőjelöltje ellen. A politikus ugyan ezúttal már nem tagadta, hogy létezik a meghatalmazás, helyette csupán azt ismételgette, hogy "nem áll érdekében válaszolni" a feltett kérdésre, egyúttal pedig rágalmazásért mindenkit feljelent, aki ezzel az üggyel foglalkozik. A választókerületben nagy divatja van az okiratokkal való gyanús machinációknak; az I. kerület párbeszédes polgármestere, V. Naszályi Márta ügyében is közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoz a BRFK korrupciós osztálya. A Várnegyed képviselőtestületének csütörtöki ülésén emiatt demonstrált a helyi Fidelitas, amelynek vezetői a performanszot követő rövid sajtótájékoztatón kifejtették: tűrhetetlen a baloldal viselkedése, a kerületben élők pedig jobbat érdemelnek a különböző hamisításokkal vádolt politikusoknál.

"Orbán=Ceaușescu, de fasiszta is" - Márki-Zay így próbálta meghódítani az erdélyi magyarok szívét (Pesti TV-tudósítás)

Bokor Gábor Magyar ugar 2022 március 24.
Márki-Zay Péter a héten Erdélyben kampányolt, Kolozsvárra és Marosvásárhelyre is elkísérte őt a Pesti Riporter stábja, arra voltunk kíváncsiak, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje tudja-e képviselni a külhoni magyarokat, mikor mögötte ott áll az a Gyurcsány Ferenc, aki miatt bántóan hosszú éveken át nem kaphattak magyar állampolgárságot a határon túli magyarok.

Az ellenzéki jelöltek szerint az ingatlanok szigetelésével és szélerőművel ki lehet váltani az orosz gázt (Videó!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 március 24.
Budakeszin tartott lakossági fórumot az ellenzék helyi jelöltje, Szél Bernadett, aki ezúttal a józsefvárosi jelölttel, Jámbor Andrással együtt kampányolt. Mivel a baloldal folyamatosan azt hangoztatja, hogy a Paks II. beruházást fel kell függeszteni és különben is, túlságosan függünk Oroszországtól, arra voltunk kíváncsiak, hogy ők hogyan oldanák meg az energiaválságot az oroszok nélkül. Jámbor András és Szél Bernadett is a megújuló energia híve és azé, hogy az ingatlanokat szigetelni kell, így kevesebbet fogyasztanak az emberek. Ez meglehetősen hasonló Márki-Zay Péter elméletéhez, miszerint, ha drágább az energia, majd többet spórolnak az emberek. Az azonban továbbra is kérdés, hogyan tartható fenn a rezsicsökkentés, ha nincs olcsó orosz gáz, de arra sem tértek ki, hogy csak a társasházakat vagy a családi házakat is szigetelnék. Mivel tudjuk, hogy a baloldal elkötelezett híve a környezetvédelemnek, kíváncsiak voltunk, hogy Jámbor András például mit szól a budapesti közlekedési dugókhoz. A képviselőjelölt szerint ezek nem nagyobbak, mint korábban, a dízelautók kitiltásáról nem is hallott, és összességében szerinte Karácsony Gergely jól vezeti a fővárost.

Jobboldaliak akasztását is „támogatná” Óbuda főkertésze, a baloldal nem határolódott el tőle (Videó!)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 március 24.
Véget kell vetni az április 3-ai országgyűlési választáson annak a kétéves baloldali ámokfutásnak, amely Óbudán történik – jelentette ki Bús Balázs (Fidesz-KDNP) III. kerületi országgyűlési képviselőjelölt szerdán Budapesten. Bús Balázs, volt kerületi polgármester azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy az óbudai Fidesz-KDNP-frakció kezdeményezésére összehívott rendkívüli képviselő-testületi ülés határozatképtelenség miatt elmaradt. Különös pikantériája a balos képviselők távolmaradásának, hogy a rendkívüli ülést azért kezdeményezte a kerületi Fidesz-frakció, mert az óbudai főkertész, Kerényi-Nagy Viktor korábban a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében „politikusok nyilvános felakasztását támogatta volna”. A Pesti TV az ügyben szerette volna megkérdezni Kiss Lászlót, a kerület DK-s polgármesterét, aki azonban válasz helyett agresszívan reagált és stábunk arcába és mikrofonjára csukta az ajtót.

Jogsértő Márki-Zayék autóbuszos kalandja, eljárást indított a Közbeszerzési Hatóság

Magyar ugar 2022 március 24.
A Közbeszerzési Hatóság előzetes feltáró vizsgálata megállapította, hogy Hódmezővásárhely Önkormányzata megsértette a közbeszerzésről szóló jogszabályokat, amikor Márki-Zay Péter polgármester sofőrje, Jovány Gyula által megírt helyi tömegközlekedési koncepcióra kiírt pályázatot annak családi cége, a Joványbusz Kft. nyerte el, ezért eljárást indítottak – tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk megkereste a Közbeszerzési Hatóságot, akik az eljárás tényét megerősítették. Mint írták, megítélésük szerint mind az önkormányzat, mind annak cégei közbeszerzési jogsértést valósítottak meg azzal, hogy jogellenesen mellőzték a közbeszerzést. A PestiSrácok.hu oknyomozó riportban tárta fel, hogy Gyurcsány kapitánya egészen elképesztő módon juttatta százmilliós önkormányzati szerződéshez saját kampányfuvarosának családi cégét. Úgy játszották ki a helyi autóbusz közlekedés szolgáltatást a haveri cégnek, hogy ráadásul a Volánnak még élő szerződése volt ugyanarra a szolgáltatásra.

Pesti galeri – Az ellenzék akasztana is, Tordai lepatkányozta a Pesti TV-t! (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 március 24.
Csak a szokásos: az ellenzék, a baloldal meszesgödörbe tenné a jobboldaliakat, akasztana, lőne, kiirtana minket, pont ezt mutatta be Tordai Bence is, a Párbeszéd politikusa, aki patkány tévének nevezte a Pesti TV-t és minden kollégánkat – erről beszélgettek Szarvas Szilveszterék a Pesti galeri szerdai adásában, a Pesti TV furkóklubjában, bemutatva a komplett ellenzéket. Tordaiék gyűlölete minden határon túlmegy, a saját szavazóiktól is agressziót várnak el – hangzott el a műsorban, amelynek témája volt az is: a hazaáruló Jávor Benedek azt szeretné, hogy a magyar családoknak emelkedjen ötszörösére a rezsidíja, vállalkozások menjenek csődbe, álljon le a hazai élelmiszeripar és többet fizessünk az üzemanyagért, mint a nyugatiak, és fagyjunk meg télen - vetették fel Szarvas Szilveszterék a Pesti galeriben, ahol a párbeszédes politikus cikkét elemezgették, amelyben azon hőbörög, hogy a Nyugat és Magyarország zárja el az orosz gázt és olajat. Ilyeneket csak gazember és hazaáruló mond, Jávor Benedek pontosan ilyen. Semmi keresnivalója a közéletben és a politikában, főleg nem Magyarországon – hangzott el a műsorban. A Pesti galeri szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.

Politikai Hobbista – Amerikai szenátorok már 2016-ban Oroszország ellen tüzelték az ukrán hadsereget (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 március 24.
Attól, hogy a papagájszerű putyinozás helyett tárgyilagosan igyekszünk elemezni az orosz-ukrán konfliktust, attól még nem vagyunk oroszbarátok, és nem mentjük fel az orosz vezetést a felelősség alól, de vannak más felelősök is – hangzott el a Politikai Hobbista szerdai műsorában. Nem csak a múlt heti egyik adásban bemutatott Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes, hanem azok a szenátorok – Lindsey Graham és a néhai John McCain – is, akik már 2016-ban rendszeresen jártak Ukrajnában és lázították a katonákat az Oroszország elleni harcra, meg még ki tudja, mi mindent kavartak a háttérben, Joe Biden akkori alelnökkel és fiával, Hunterrel együtt. Ukrajna már régóta az amerikai nagyhatalmi játszmáinak egyik legfőbb terepe, erről egy újabb leleplező videó is látható a tegnapi műsorban. A Politikai Hobbista szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.

Orosháza alpolgármestere: Szabó Ervin megbukott! Mondjon le és lépjen vissza!

Magyar ugar 2022 március 24.
Szabó Ervin megbukott. Megbukott igazmondásból, hitelességből, megbukott emberségből és ezek miatt megbukott, mint politikus! – írta közösségi oldalán Orosháza alpolgármestere, Molnár Béla, miután a PestiSrácok.hu szerdán nyilvánosságra hozta hogy a térség ellenzéki, egyébként jobbikos országgyűlési képviselőjelöltje, Szabó Ervin ellen ügyvédi visszaélés miatt indított büntetőeljárás újabb iratait. Portálunk megszerezte a 2010-ben indult büntetőügy teljes nyomozati iratanyagát, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Szabót a hírhedt gádorosi csicskatartás üggyel összefüggésben gyanúsították azzal, hogy a szerencsétlen, kiszolgáltatott embereket sanyargató Ajtai család érdekében, három áldozatuk jogi képviseletét ellátva biztosította, hogy azok ne tegyenek terhelő vallomást fogvatartóikra. Miután Szabó Ervin továbbra is állítja, hogy semmilyen büntetőeljárásban nem volt érintett, a korábbi tanúvallomások jegyzőkönyvei után Szabó Ervin gyanúsítási, gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyveit is bemutattuk, a házkutatást, lefoglalásokat bizonyító iratokkal együtt.

Akciócsoportot működtettek a szlovákok a nemzetiségi alapú földelkobzásokra

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 március 24.
A Szlovák Földalap konkrét akciócsoportot működtetett, amelyek gyorsított eljárásban kutatták fel és bírálták el a nemzetiségi alapon elkobozható földeket – derült ki abból az interjúból, amelyet Bugár Viktor szakjogásszal készített nemrégiben a ma7.sk felividéki hírportál. Mint ismert, Szlovákiát már az Emberi Jogok Európai Bírósága is elmarasztalta a Beneš-dekrétumok alkalmazása miatt, ennek dacára az utóbbi években tovább folytatódtak a földelkobzások, amelyek kizárólag a kisebbségeket érintették. Hiába állítja Szlovákia, hogy a szélső nacionalista Beneš-dekrétumok már pusztán a múlt részét képezik, a gyakorlatban az azokra való hivatkozással bárkinek elvehették/elvehetik a földjeit, ha kiderül, hogy felmenőit egyszer már az ország ellenségének nyilvánította az állam, pusztán azért, mert magyarok voltak.

A Zuschlag-körtől a svájci fiókcégekig – Kicsoda Arató Gergely? (Videóval)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 március 23.
Dobrev Klára egykori iskolatársa – és állítólag korrepetálója – volt, majd Zuschlag János közvetlen körébe került az MSZP akkori államtitkára, Arató Gergely, aki most a DK szóvivőjeként indul a budapesti 9. országos egyéni választókerületben. Teszi ezt gyáli lakhelyéről, vagyis önmagára már biztosan nem szavazhat le, hiszen az ő lakóhelyének jelöltje a helyi DK egyik politikusával összeverekedő Fricsovszky-Tóth Péter, akivel lehetnek közös témáik. Például a homályos cégügyletekről, amelyeknek közelében Arató már régóta jártas: a Zuschlag-ügy tanúvallomásai szerint az ő szobájában is hamisítottak iratokat, de a képviselői iroda azóta is kulcskérdés a DK szóvivőjének életében, aki emellett a párt alapítványának kuratóriumi elnöke is. Ahogy a közpénzből bérelt iroda történetesen az alapítvány székhelye is, amelyet 2014 óta összesen 144 millió forintból bérelt Arató, és amelynek bérbeadója egy svájci cég, élén egy osztrák nővel, aki összesen 20 hazai építőipari és ingatlankezelő vállalat mellett számos külföldi (Luxemburg, Ausztria, Németország, Csehország, Horvátország) cég vezető tisztségviselőjeként is szerepel. Természetesen a múltbeli kihágások újbóli felmerülése nem zavarja különösebben Aratót és hasonlóan nagyvonalúan gondol másokra is. Hiába vélekedett úgy néhány éve, hogy „az ellenfeleiket a Dunába küldő” Jobbikkal nem lehet tárgyalni, ma már vígan ölelkezik Jakab Péterrel, ha a kampány így kívánja meg. Mára ugyanis Arató „nem hiszi”, hogy a Jobbik náci lenne, pedig régen tudta is ezt. Ebben a hiedelmében pedig holmi karlendítős botrány sem rendítheti meg.

Új típusú trágyával eteti a vidéki gombákat az ellenzék – Orbán Viktor nevében írt kamulevelet terjeszt az EzALényeg.hu

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 március 23.
A választási kampány véghajrájában tényleg mindent bevet az ellenzék: egyik propagandaportáljuk például Orbán Viktor nevében terjeszt kamulevelet vidéken, hátha a krokodilagyú falusiak végre észhez tértnek, és baloldalra húzzák az X-et. Portálunknak egy olvasónk küldte el a hírhedt EzALényeg elnevezésű, a szocialistákhoz köthető fake news-portál kinyomtatott verzióját, amiben csak annyi a pozitívum, hogy azt feltételezi, egyesek azért olvasni még tudnak vidéken is...

Rig Lajos szerint ő nem antiszemita náci

Magyar ugar 2022 március 23.
Terjedelmes interjút adott Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő a 24.hu portálnak, amelyben többek között arról beszélt: ugyan ráfogták, hogy antiszemita, náci, szkinhed, de aki ismeri, az tudja, hogy valójában milyen ember. Rig Lajos pártja cukisodásával együtt rajzolta át saját imidzsét. Ma ő az összefogás, a szeretet szimbóluma, aki persze sosem volt náci. A baloldali politikai szövetségesei, köztük Gyurcsány, Dobrev gyorsan felejtenek; ma már smafu, hogy a modern kori fasisztákat néhány éve még az ördögnél is rosszabbnak tartották. Nem csoda hát, hogy a ballib újságíró sem kérdez vissza: hogy mi? Nem antiszemita? Hanem simán továbblép. De tudjuk, vannak, akik laza könnyedséggel váltanak politikai nézeteket, alapelveket, barátokat... Újfent összegyűjtöttük hát, csak emlékeztetőül, mennyire nem antiszemita Rig Lajos.

Schmidt Mária A halál népbiztosáról: másfél órás mozifilmet is megért volna a forgatókönyv! – Elindult a Szamuely-film weboldala

RSRitó Szabolcs Magyar ugar 2022 március 23.
A halál népbiztosa rávilágít a kommunista elit történetének egy kevésbé ismert, szándékosan elhallgatott jellemzőjére, a harácsolásra is – jegyezte meg Balogh Gábor történész a PestiSrácok.hu kiadója által gyártott, Stefka István és Csurka Dóra által jegyzett A halál népbiztosa című dokumentum-játékfilm évfordulós vetítése után. A Szamuely Tibor népbiztos életét és rémtetteit bemutató alkotást a vörös terror bevezetésének hétfői évfordulóján a Terror Háza Múzeum, a Kommunizmuskutató Intézet és a 30 Éve Szabadon Emlékbizottság Viszlát, Lenin! című rendezvénysorozatának részeként vetítették a Kino Café moziban, ahol pódiumbeszélgetésre is sor került Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Békés Márton történész, a múzeum kutatási igazgatója, illetve Stefka István részvételével. Schmidt Mária az alkotás méltatása mellett arra is kitért: nagy adóssága a történész szakmának Károlyi Mihály dicstelen szerepének feldolgozása.

Ha Márki-Zay ugyanazt csinálná, mint Orbán, miért is kéne kormányt váltani? – Polbeat Pankráció (videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 március 23.
Márki-Zay Péter elolvasta a közvélemény-kutatási adatokat, majd 180 fokos fordulatot hirdetett és arról nyilatkozott tegnap a Jelennek, hogy ő ugyanúgy kezelné a háborús helyzetet, mint Orbán Viktor. A megvilágosodás azonban csak fél napig tartott, este az ATV-ben ugyanis már arról beszélt, hogy "Orbán Viktor egyáltalán nem kezeli jól a háborút", és kikéri magának, hogy ugyanazt csinálná, mint ő. Mindezek alapján a baloldal miniszterelnök-jelöltjének teljes megzavarodását dobta be témaként Huth Gergely a Pesti TV Polbeat Pankráció című műsorában, ám Nagy József, a 24.hu újságírója riposztjában azt állította: Márki-Zay korábban sem mondott mást és csak a jobboldali média lázálmai szerint akart volna magyar fegyvereket és katonákat küldeni Ukrajnába. Huth igyekezett tételesen visszaidézni ennek az ellenkezőjét. A vitát fűszerezte, hogy Tarnay Kristóf Ábel, a HVG.hu újságírója a legábrándosabb SZDSZ-eseket megszégyenítő neoliberális nézőpontból utasította el a benzinárstopot és a rezsicsökkentést, akit Csizmadia Tamás jogász-publicista igyekezett érvekkel visszahúzni a talajra.

Politikai Hobbista – A sikertelen férfi sportolók gyűjtőhelye a női sport (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 március 22.
Németország – és szorosan a nyomában Svájc is – bojkottálni készül a vizes VB-t, ha orosz sportolók is indulhatnak rajta. Ki ismeri az amerikai egyetemi úszóbajnokság idei női országos bajnokának történetét? – tette fel a kérdést a Politikai Hobbista hétfői adásában Jeszy. A történetet, amelynek főszereplője, a győztes… egy férfi! William Thomas a ranglista 462. helyezettje volt a férfimezőnyben, mígnem egyszer csak transznemű nőként identifikálta magát, és engedték is, hogy a női mezőnyben induljon. Nem túl meglepő módon – immár Lia Thomas-ként – meg is nyerte. Amerika és a világ normális része felháborodott ezen, a nem normális része pedig felháborodott azon, hogy a normálisak felháborodtak. A Politikai Hobbista hétfői teljes adását ITT tekintheti meg.

Kiss Gy. Csaba a megfeneklett rendszerváltoztatásról: az MDF tavaszi nagytakarítást ígért, de csak egy portörlés lett belőle – Boomerlázadás (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 március 22.
A hétfői Boomerlázadás vendége Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas magyar művelődéstörténész volt. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, és a lakiteleki nyilatkozat egyik aláírója arról beszélt a műsorban, hogy hol feneklett meg az 1990-es évek elején a rendszerváltás. Kiss Gy. Csaba a legnagyobb hibának az MDF és az SZDSZ paktumát tartotta, amiről nem tudott a tagság. A másik fő mulasztás szerinte az volt, hogy elmaradt a szembenézés, elmaradt az igazságtétel. A művelődéstörténész nagyon jelentősnek tartja a Visegrádi Négyek egyre aktívabb együttműködését, amely biztosítja az Európai Unióban a közös fellépést. Egykori pártja, az MDF tavaszi nagytakarítást ígért, de csak egy portörlés lett belőle. Ezért tartja örvendetesnek, hogy a Fidesz valósította meg végül a Magyar Demokrata Fórum eredeti programját. Kiss Gy. Csaba arra is kitért, hogy amíg a nemzet fogalmát valamilyen szinten kitörölte a nyugat-európai elit, addig a közép-kelet-európai államok – elsősorban Magyarország – a nemzeti identitás fontos részének tartják a nemzet létét.

Bús Balázs a Pesti Riporterben – Szabó Tímeának a bíróság előtt kell felelnie a kijelentéseiért (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 március 22.
A helyi DK-ból kilépett Hazai Iván András szerint Kiss László rendszeresen hangot adott Szabó Tímeával való ellenszenvének, ez azonban mára láthatóan eltűnt, hiszen ahogy Anonymustól tudjuk, „megvan a deal”, vagyis a mutyi szeretete erősebb, mint a szivárványkoalíción belüli gyűlölet. Bús Balázzsal azonban éppen fordítva alakult Szabó Tímea viszonya, hiszen néhány éve még elismerően nyilatkozott az akkor a III. kerületet vezető politikusról, a kampányban azonban legkevesebb nyolc hamis állítást fogalmazott meg Bússal szemben. Óbuda volt polgármestere a Pesti Riporterben cáfolta ezeket és jelezte, néhány állításáért Kabul Rózsájának a bíróság előtt is felelnie kell majd.

Nagy István: az ukrán-orosz konfliktus komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket vet fel

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 március 21.
Az ukrán-orosz konfliktus komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket és kockázatot vet fel – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Brüsszelben magyar újságíróknak, az EU-tagországok mezőgazdasági és halászattal foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően. A PestiSrácok.hu korábban részletesen foglalkozott a témával, mint ahogyan arról is írtunk: az orosz-ukrán fegyveres konfliktusnak komoly következménye lehet az élelmiszerhiány.

Orbán Viktor: Veszélyes javaslatok vannak a NATO-csúcs asztalán (Videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 március 21.
Most ért véget az egyeztetésünk az Európai Tanács elnökével. Az előző hét sem volt könnyű, de ez a hét még annál is nehezebb lesz, NATO- és európai uniós csúcs Brüsszelben – kezdte a Facebook-videóját Orbán Viktor miniszterelnök, majd hozzátette, vannak tagállamok, amelyek ismét felvetették, hogy légtérzárat hozzunk létre Ukrajna felett – foglalta össze Orbán Viktor.

VV MZP VV Zsoltinál: Az oroszok megpróbálták belerángatni Magyarországot a háborúba, amit eleve Orbán robbantott ki... (videók)

SASzentkirályi András Magyar ugar 2022 március 21.
VV Zsolti YouTube-műsorában fellépett Márki-Zay Péter! Nem hiszik el, de megint összevissza beszélt. Például azt mondta, Putyin azon a bizonyos moszkvai találkozón olyat kért Orbán Viktortól, amit a magyar miniszterelnök nem volt hajlandó teljesíteni - hát így cselekszik egy Putyin-pincsi...Márki-Zay ezután azt fejtegette: Orbán - vagyis Magyarország - csatlakozott az EU embargós döntéseihez, ennek ellenére ő Putyin kiszolgálója, amit mi sem mutat jobban, hogy - persze Putyin utasítására - többször blokkolta Ukrajna NATO- és EU-csatlakozását. Na itt egy csendes megjegyzés: még szó nem volt háborúról, amikor Zelenszkij elnök úrék megalkották a súlyosan magyarellenes nyelvtörvényt és más diszkriminatív jogszabályokat.

Szijjártó Péter: mostantól még keményebben kell fellépnünk biztonságunk érdekében

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 március 21.
Új dimenzióba léptünk a háborús kockázatok tekintetében, ezért mostantól még keményebben, még egyértelműbben kell fellépnünk nemzeti érdekeink, vagyis a béke és a biztonság magyarországi szavatolása érdekében - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében hétfőn.

Az Index szerint az ellenzék Bajnai titokzatos cégeinek köszönheti Márki-Zay Pétert

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 március 21.
Az ellenzék elmúlt 7 hónapja alapvetően arról szólt, hogy valahogy kipenderítsék egymást az egyre kevesebb számúnak ígérkező parlamenti helyekről. Valamikor az előválasztás jellegű katasztrófasorozat során Bajnai Gordon neve még mint ügyeletes megmentő is felmerült, hogy aztán a Anonymus végleg lenullázza a miniszterelnöki újrázásának esélyeit. Különösen ennek a fényében izgalmas ez, hogy az Index cikksorozatot ígér, amelyben feltárja annak az érzékeny személyi adatokkal is foglalkozó céghálónak a működését, amelyet Bajnai Gordon és Ficsor Ádám (Bajnai egykori titkosszolgálati minisztere) birtokol és amely az Index szerint Márki-Zay Péter ellenzékre szabadításáért is felelős.