Tarr Zoltán szerint hozzá kellene mennie Magyarországnak az EU-hozBBBálint Botond Magyar ugar szeptember 14. Tarr Zoltán színpadi szereplései aranybányát jelentenek mindenki számára, aki rá akar mutatni arra, hogy miért nem szabad a Tisza Pártra szavazni. Ezeknek az a mániája, hogy le kell mondanunk, önként természetesen, a szuverenitásunkról.
Keltetik a terroristákat és röhögnek az elfogadó liberálisok Charlie Kirk halálánSGSzabó Gergő Karanténvlog szeptember 13.
Kicsoda Ön, Márki-Zay Péter?Jurák Kata Magyar ugar 2021 október 8. Karácsony GeLgely visszalépése nem várt fordulat az ellenzéki szappanoperában. Valamiért azonban mégsem meglepő, hiszen említett K. Gergelyt már nem először hagyta az út szélén Gyurcsány elvtárs. Emlékezetes, 2019 nyarán a főpolgármester-választás ellenzéki kampányában olyannyira hirtelen dobták be Karácsony mellé Kálmán Olgát, hogy arról elfelejtettek szólni neki. Most is hasonló élményben lehetett része, hiszen két nappal ezelőtt még azt hangoztatta, ő csak akkor lép vissza, ha elüti egy villamos. Nos, úgy tűnik, Márki-Zay Péter személyében érkezett meg az a bizonyos közlekedési jármű, aki miatt mégiscsak úgy döntött, ő mégsem akar miniszterelnök-jelölt lenni. Kálmán Olga és Márki-Zay Péter neve egyébként már-már visszatérő rémálom lehet számára, képzeljék, Olgica éppen Márki-Zay Péterről jelentetett meg egy életrajzi könyvet 2019-ben. De vajon ki is az az ember, aki mögé felsorakozott a külföldi érdekcsoportok által mozgatott Momentum is? Hogyan lett Hadházy Ákos unokatestvére az az ember, aki ellenzéki nagyágyúként Dobrev ellen vív előválasztási csatát? Kicsoda Ön, Márki-Zay Péter?
Márki-Zay javára visszalépett az előválasztástól a bukott főpolgármester! (Videóval!)Bokor Gábor Magyar ugar 2021 október 8. Csütörtök este jelent meg a sajtóban a hír, hogy Karácsony Gergely az egész heti csatározás után visszaléphet az előválasztás második fordulójától, ami azt jelentené, hogy Márki-Zay Péter lenne Dobrev Klára kihívója. Ez azért is érdekes, mert egyrészt a hétvégén a főpolgármester azt mondta, maximum akkor vonja vissza indulását, ha elüti a villamos. Hétfőtől kezdve azonban függetlennek nem nevezhető baloldali közvélemény-kutatók úgy tűnik, megpuccsolták Karácsonyt, hiszen a Publicus és a Medián is azt mondta, a hódmezővásárhelyi polgármester esélyesebb Dobrev ellen, ami megfordította a kártyát, Márki-Zay kijelentette, Karácsonynak kéne őt támogatnia és a javára visszalépnie. Teljes hírzárlatot rendeltek el az ellenzéki pártok, pénteken 10 órára hirdettek közös sajtótájékoztatót, ám a kezdés előtt pár perccel közölték, 11-kor beszélnek inkább. A sajtótájékoztatón Karácsony egyből bele is csapott a lecsóba, gyorsan kijelentette, hogy visszalép, nem indul el a második fordulóban és mindenkit arra kért, hogy támogassa a hódmezővásárhelyi településvezetőt. Márki-Zay beszédét röviden összefoglalva úgy lehet körülírni, hogy ÉN, ÉN, ÉN vagyok a legjobb, legszebb, legesélyesebb.
Nagy Ervin a Pesti Riporterben: egyre nagyobb Karácsony Gergely elutasítottsága, ezért Gyurcsány visszaléptetheti (Videó!)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 8. Tegnap este jelent meg a hír, hogy ma délelőtt Karácsony Gergely bejelenti visszalépését az ellenzéki miniszterelnök-jelölti megmérettetésből. A XXI. Század Intézet elemzője a Pesti Riporterben elmondta, hogy szerinte ezt meg is fogja tenni, hiszen nagyon nagy már az elutasítottsága a főváros irányítása miatt. Márki-Zay Péter viszont tökéletes, új bábja lehet Gyurcsányéknak, hiszen nincsen mögötte igazi párt, ezért könnyen irányítható. A műsorban szó volt továbbá a kétharmados törvények feles többséggel való eltörléséről, ami a filozófus szerint polgárháborúhoz vezethet.
Politikai Hobbista: Jakab elment megvilágosítónak, Gelgő és Márki-Zay csirkefutást játszanak (Videó!)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 8. Jakab Péter, miután kiesett a második fordulóból, coelho–i magaslatokba lebegett fel, és úgy döntött, elengedi az egóját. Mármint azután, hogy Gyurcsány kicsavarta azt a kezéből. Karácsony és Márki-Zay cicaharcát már képtelenség követni. Ha valaki nem ismeri a “chicken run”, vagyis “csirkefutás” kifejezést, az adásból megtudhatja, mi az, és tökéletesen illik a Gelgő és MZP között zajló párnacsatára. Mondjuk, ki tudja, azóta hányadik fordulatot veszi az egyre komikusabbá váló eposz.
Czeglédy: három éve még le voltam tartóztatva, most itt ülök országgyűlési képviselőjelöltként Magyar ugar 2021 október 7. Kényszerszövetség az ellenzéki szövetség, amelyben a színfalak mögött már most egymás torkát harapják. Szombathelyen ez hatványozottan így van: Czeglédy Csaba a csodával határos módon nyerte meg az előválasztást úgy, hogy csak a DK állt be mögé. Czeglédy – aki mellesleg máig tagja az MSZP-nek – nem is rejti véka alá, hogy ő Gyurcsány embere, ahogy azt sem, mennyire sértett, amiért mára egykori barátai is elfordultak tőle. A több büntetőeljárással terhelt képviselőjelöltet szerettük volna mi is megkérdezni az előválasztási tapasztalatairól és a DK szerepéről, de azzal hárította el megkeresésünket, hogy a minap egy podcastben mindent elmondott a nyugat.hu-nak, használjuk azt. A több mint egy órás videó és hanganyagban Czeglédy Csaba tőle szokatlan őszinteséggel beszélt arról, hogyan árulták el azok, akikért ő nagyon sokat tett, illetve arról, hogy milyen mutyizások zajlanak az előválasztás háttérében, és arról is, hogy ez az ellenzéki pártok utolsó erőfeszítése; ha jövőre sem nyernek, utána már nem lesz kire szavazni. Czeglédy addig röhög a markába. Arra számít, hogy még legalább hat évig elhúzódik a büntetőügye, most pedig él, mint Marci Hevesen. Három éve ilyenkor még le voltam tartóztatva, most itt ülök, mint országgyűlési képviselőjelölt – mondta a nyugat.hu-nak a több mint hat milliárdos költségvetési csalással, gazdasági csalással, legutóbb pedig kilenc rendbeli személyes adattal való visszaéléssel megvádolt politikus.
Szeviép-ügy – Fontos iratok hiánya nehezíti a Debreceni Törvényszék munkáját Magyar ugar 2021 október 7. A minap folytatódott a Szeviép-per megismételt másodfokú eljárása a Debreceni Törvényszéken, ugyanakkor több olyan akadályra is fény derült, amiért nem tudnak érdemben haladni, tárgyalni – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az egyik ilyen ok az, hogy egyszerűen felszívódott a felszámoló; a bíróság hónapokon át hiába kérte írásban és telefonon is többször, csak most kapták meg a felszámolási iratokat, miután rendbírság kiszabását helyezték kilátásba a felszámolóval szemben. Azt kontrollpéldány hiányában egyelőre nem lehet tudni, hogy minden szükséges irat megérkezett-e. Mivel a szakértő eddig nem tudott miből dolgozni, a tárgyalás januárban folytatódik, akkor viszont fontos fordulat jöhet az ügyben, a vádhatóság ugyanis indítványozta Bereczky István tanúkénti kihallgatását. A vállalkozó korábban üzleti kapcsolatban állt a Szeviép-vezérekkel, majd 2019 áprilisában kitálalt a PestiSrácok.hu-nak.
Elképesztő: Karácsony felelősséget vállalt valamiért – Pesti galeri (Videó!)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 7. Totális zsákutca, hogy a nevét leírni sem tudó Karácsony GeLgely főpolgármester és a BKK beismerte: saját hibájukból, a vizes homok miatt omlott össze szerdán a 4-es, 6-os villamosok közlekedése. Itt az idő, hogy kommunikációs tanácsokat adjunk a bukdácsoló Karácsonynak – vetette fel a Pesti galeriben Szarvas Szilveszter, aki mindjárt mondott is egy ötletet: GeLgelyék igazán mondhatták volna, hogy a villamosok fékezéséhez szükséges homok azért lett vizes, mert Orbán Viktor által felbujtott fideszes focihuligánok tömegesen belepisiltek a homokot tároló silóba, így minden Orbán hibája – mondta Szarvas Szilveszter, amire Bokor Gábor, Dezse Balázs és Szalai Szilárd is rákontrázott. Orbán már homokra sem ad pénzt – nevettek a srácok. A galeriben Karácsonyék kormányképtelensége, Jakab Péter jövőbeni új, kidobói munkája, és a Playboy címlapján első meleg férfiként szereplő sminkes fiúcska is szóba került. A teljes adást ITT tekintheti meg.
Az ellenzéki összefogás eredménye: mindenki mindenki ellen (Videóval frissítve!)KZKroó Zita Magyar ugar 2021 október 7. Áll a bál a baloldalon, ugyanis a hatalmas összhangban, barátságban, szövetségben és egységben lévő miniszterelnök-jelöltek már most marakodnak a koncon. Az első ellenzéki előválasztási fordulót, mint ismert, Dobrev Klára nyerte; nagyszájú bábja, Jakab Péter kiesett, a kis Lenin-fiúval, Fekete-Győr Andrással együtt. Ekkor kapcsolt hatos fokozatba a hódmezővásárhelyi gyerekpofozó, Márki-Zay Péter, aki harmadik lett a roncsderbin és telefonon kezdte el zaklatni a Jobbik elnökét, hogy álljon be mögé, de ez nem jött össze, mert felelősségteljes, bátor politikusként Jakab nem vette fel neki a telefont, amiből azt a következtetést vonta le Márki-Zay, hogy Jakab már összeállt Dobrevékkel. A megkörnyékezés folytatódott, ezúttal Karácsony Gergely lett a kiszemelt, akit úgy akart rávenni a visszalépésre, hogy csak az induljon Dobrev ellen, aki megnyeri a közvélemény-kutatást. Karácsony veszített, de mivel javíthatatlan poszthalmozó, nem lép vissza, inkább azzal védekezik, hogy mit sem érnek ezek a kutatások, hiszen ő csak tudja, maga is közvélemény-kutató volt, méghozzá annál a Mediánnál, amely az egyik kellemetlen hírt közölte vele. Karácsony most azzal állt elő, hogy még a hétvégi második forduló előtt legyen vita. Kapaszkodjanak: a magyar belpolitika legszövevényesebb bugyraiba kalauzoljuk most el Önöket.
Politikai Hobbista – A klímaváltozást nem a világkommunizmus bevezetése oldja meg (Videó!)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 7. Jeszy is bevállalta, hogy át fog állni az elektromos autóra, mert egyszerűen nincs más lehetőség. A közlekedés által kibocsátott üvegházhatású gázokat nullára kell csökkenteni, ez pedig nem fog menni robbanómotorral. Magyarország vállalta, hogy 2050-re klímasemleges lesz, vagyis csak annyit eregetünk a levegőbe, amit el is nyel az ország növényzete, de szerencsére a feltételek közül minden a rendelkezésünkre áll. Van atomenergiánk, épül Paks 2 és mi lettünk Európa e-mobilitási központja.
Fejenként háromezer forintot kaptak a helyi romák, hogy a karlengető jobbikosra szavazzanak Ózdon (videók)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 7. Két, a Mandiner birtokába jutott videó is bizonyítja, hogy visszaélések történtek a baloldali előválasztáson Ózdon. A városban a szavazás ideje alatt feltehetőn Olaszliszkáról szállított romák inzultálták a szavazni igyekvőket, arra kényszerítve őket, hogy a Jobbik karlendítőjére, Farkas Péter Barnabásra szavazzanak. Egy volt helyi jobbikos képviselő, a szintén karlengető Fidrus Péter pedig arról számolt be, hogy nemcsak mások fenyegetésére használták fel a romákat, hanem szavazataikat is megvásárolták. Arról, hogy Ózdon és környékén egy olaszliszkai roma galeri segítségével szállítanak cigány származású szavazókat az előválasztásra, és a náci karlengető Farkas Péter Barnabás, a Jobbik, a DK, a Momentum, az LMP és az MMM eredetileg közös jelöltje áll a háttérben, Füssy Angéla forgatott elsőként oknyomozó riportot a Pesti TV Az Ügy című műsorában. Az Ügyben is bemutattunk olyan szavazókat, akik állították: fejenként 3000 forintot kaptak, hogy Farkas Péter Barnabást válasszák, aki amúgy a botrányok és főszervezőjük gyanús autóbalesete után végül elveszítette az előválasztást.
Vincze Loránt: az őshonos kisebbségek védelmét mégiscsak az unió napirendjére tűztük (PS-interjú!)SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 október 6. „A Minority SafePack kezdeményezését az Európai Bizottság sem lenyelni, sem kiköpni nem tudta” – idézte fel portálunknak adott interjújában Vincze Loránt,az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke, hozzátéve: miközben a Bizottság a közös európai értékekre való hivatkozással védi a különböző kisebbségeket, ugyanakkor közülük éppen az őshonos kisebbségeket hagyják ki, azzal az indoklással, hogy a kisebbségvédelem tagállami kompetencia. Az RMDSZ-es EP-képviselő – aki nemrégiben vehette át a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést – megjegyezte: ha ez az összes típusú kisebbségre igaz lenne, az egész európai kisebbségvédelem feleslegessé válna. Vincze Loránt arról is beszélt: a FUEN a Minority SafePack méltatlan félresöprésére válaszul felvetette, hogy az uniós alapszerződés megváltoztatása jelenthet megoldást az őshonos kisebbségek védelmére, ez ugyanakkor azt is jelentené, hogy akár kötelezettségszegési eljárás is indulhatna a tagállamokkal szemben...
Egekbe szöktek az árak a világpiacon, ám hazánk energiaellátottság szempontjából is az egyik legbiztonságosabb ország az unióbanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 6. A rezsicsökkentés az Orbán-kormány egyik legkomolyabb vívmánya, amelynek eredményeit ebben a bizonytalan világpolitikai helyzetben is igyekszik a magyar kormány megvédeni. Olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy Gyurcsány és Bajnai ámokfutása idején, 2010 előtt milyen magas lakossági fűtésszámlák voltak. Miközben világszerte egyre feljebb kúsznak az energiaárak, hazánk energiabiztonságának és a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzését hosszú távon biztosítja a Gazprommal kötött 10+5 évre szóló gázvásárlási szerződés. Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a tényeket, amelyek kiválóan reprezentálják, hogy a magyar energiapolitika messze lekörözi a haladó Nyugatot, ahol az adott kormányok mindenféle népszerűségüket növelő pótcselekvésekkel próbálják enyhíteni az egekbe szökő gázárak miatt és a „zöld átállásból” fakadó, a lakosságra nehezedő horribilis terheket.Orbán Viktor szerdán, a szlovéniai Brdóban az európai uniós tagországok és a nyugat-balkáni térséget alkotó országok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját megelőzően leszögezte, hogy az Európai Uniónak változtatnia kell az energiaárakkal kapcsolatos politikáján. A magyar kormányfő úgy vélekedett, hogy az elszabaduló energiaárakért a fő felelősség Frans Timmermanst, az Európai Bizottság e témáért felelős alelnökét terheli, mert rossz számításokat végzett és emiatt az EU lakossága most extra árat fizet.
Amíg Karácsony Dobrevéknek osztogatott életvezetési tanácsokat, "a homok miatt" összeomlott a főváros közlekedésePPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 6. Egyre durvább részletek derülnek ki Budapest közlekedésének reggeli összeomlásáról: egy beszállító hibája miatt rossz fékezőhomokot töltöttek a villamosokba, amelyek vezetői nem voltak hajlandóak kockáztatni utasaik életét, inkább visszamentek a remízekbe. A főpolgármester eközben összefüggéstelen monológot mondott az országegyesítésre képtelen Dobrev Kláráról és a "fideszes" Márki-Zay Péterről, de a tömegek bosszúságával járó és hatalmas késéseket okozó közlekedési káoszról egy szót sem szólt, mi több: pártállami időkhöz illő módon kérdezni sem volt szabad tőle.
Karibi luxusban élt, magyar börtönben landolt a milliárdos csalássorozat elkövetőjeBokor Gábor Magyar ugar 2021 október 6. A BRFK nyomozócsoportja csaknem három év nyomozás és nemzetközi együttműködés eredményeként fogta el a mindösszesen 30 éves T. Alexet, aki egy szövevényes csalásokra szakosodott bűnszervezetet irányított. A bűncselekményekkel okozott kár meghaladja az egymilliárd forintot. A férfi még 2014 nyarán kezdett bele a bűnözésbe. T. Alexet a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a bíróság már le is tartóztatta.
Így működik a Soros-birodalom – Békés Márton a Pesti Riporterben (Videóval)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 6. A Pesti Riporter október 5-ei adásában Ferkó Dániel először Békés Mártonnal, a XXI. Század Intézet igazgatójával beszélgetett A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában című könyvéről, valamint szóba kerültek a külföldi szolgálatban álló magyar pártok is. A XXI. Század Intézet munkatársaival közösen összeállított mű egy évig tartó kutatómunka eredménye, egy 400 oldalas, több mint 200 lábjegyzettel ellátott, kronológiával és Soros-szótárral kiegészített, 22 képpel illusztrált könyv, amely valójában jegyzőkönyv, ténykönyv, és a Soros-stratégiának a tágabb régiónkban való érvényesülését bizonyítja.
Politikai Hobbista – A Facebook legújabb, legaljasabb trükkje: adjuk oda önként és dalolva a szabadságunkat (Videó!)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 6. Bár nagyon alázatosak és szerények vagyunk, de ezt a mostani Hobbista-adást nemcsak látnotok kell, hanem mutassátok meg az ismerőseiteknek is. Legalábbis, ha szerintetek is fontos, hogy tisztán lássuk, mi történik velünk, hogyan próbálnak minket manipulálni, rávenni arra, hogy vidáman tapsoljunk annak, ha rommá szívatnak minket. A napokban előbukkant egy korábbi Facebook-alkalmazott, aki teljesen kiborult attól, hogy ezt a hatalmas és erős céget csak a pénz érdekli, és – most figyeljetek – nem cenzúrázza eléggé mindazt, ami a felületén történik. Az adásban feltárjuk, hogy miért egy hatalmas hazugság ez az egész, ami valójában arról szól, hogy behülyítenek minket abba, hogy lázadjunk a Facebook ellen, és nem vesszük észre, hogy bepaliztak. Olyan lelkesen lázadunk, mert a "nagy és legyőzhetetlen Facebookkal" szállunk szembe, aki állítólag nem cenzúráz elég szigorúan, hogy mi kezdjük el követelni, hogy igenis cenzúrázzon. Azt követeljük tőle, hogy lőjön lábon. Hogy korlátozza a szólásszabadságunkat. És tényleg nem vesszük észre. Legalábbis Nyugaton nem veszik észre, és éljenzik a cenzúrát. Orwell disztópiája valóra válik. A magyar ellenzék totálisan bornírt, a témához valójában nem értő, önmaguk hatása alá került jogászokra hivatkozva úgy képzeli, hogy a kétharmados törvényeket feles többséggel lebonthatja. Hogy ez mennyire jogi nonszensz, arról a műsorban alapos, részletes, szakszerű összegzést láthattok; de mindezt érthető, könnyen fogyasztható formában. És még Puzsért is tetten érjük, amint – most jól meglepődünk – megint segget csinált a saját szájából.
Dobrev Klára egója nyerte az előválasztástBBBálint Botond Magyar ugar 2021 október 5. Az "előválasztásnak" nevezett programsorozat az ismert anomáliák és az "eredmények" alapján semmilyen releváns új információt nem hozott felszínre az ellenzéki pártok valós társadalmi támogatottságáról. Ezeknek ugyanis valójában nincs társadalmi támogatottsága, csak az "Orbán Viktor dögöljön meg!" életérzés tartja őket a politikai porondon, nem valamiféle sajátos egyedi jelleg.
Legyen súlya Gyurcsány rémtettének! – Horváth Péter Gyula drámai képsorait ajánljuk fel a XXI. Század Intézet felhívására (galéria)HGHuth Gergely Magyar ugar 2021 október 5. Felhívással fordult a XXI. Század Intézet a magyarokhoz, avval a kéréssel, hogy akinek van, ajánlja fel a Schmidt Mária történész professzor által irányított XXI. Század Intézet archívumának azokat a fotókat és videókat, amelyek a 2006. szeptemberi–októberi rendőrterror drámai eseményeit dokumentálják. Mint Deák Dániel a felhívásban fogalmazott: a gyűjtemény összeállításának célja, hogy "legyen súlya az ellenünk elkövetett erőszaknak" és "senki ne állíthassa, hogy mindez nem történt meg". A PestiSrácok.hu szerkesztősége nevében Horváth Péter Gyula fotóriporter kollégánk unikális, részben először idén publikált fotóit ajánlja fel az intézet gyűjteményének. "HPGy", ahogy a képek alatt gyakran olvasható, a kezdetektől fogva, 2012 óta a PestiSrácok.hu munkatársaként készíti sokszor kordokumentum értékű fotóit.
Varga-Damm Andrea: a Jobbik vezetőit kell megkérdezni, hogy hol van Simicska Lajos, akivel sok időt töltöttek a hárskúti vadászházban (videó)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 5. A Jobbik vezetőit lehetne megkérdezni, akik a hárskúti vadászházban sok időt töltöttek, és amikor onnan eljöttek, akkor azzal butították a jobbikos tagságot, hogy megnyerjük a 2018-as választást, hát azokat kellene megkérdezni, hogy hol van Simicska Lajos, mert lehet, hogy nekik még mindig kapcsolatuk van vele – mondta Varga-Damm Andrea ex-jobbikos országgyűlési képviselő a Pesti Riporterben arra a kérdésre, hogy a párt korábbi szekértolójáról, Simicska Lajosról mit lehet tudni, hiszen annak idején őt fotózták le a nagyvállalkozó társaságában a Veszprém Arénában egy kézilabdameccsen. A műsorban Varga-Damm beszélt arról is, hogy Jakab Péter egy báb, és tulajdonképpen a párt sajtósa és az elnökség irányít mindent, de arról is vallott, hogy a karlendítős ózdi alpolgármester szerinte egy értékes tagja a pártnak.
Jogerősen elítélt csalót foglalkoztatott Pikó András Józsefvárosban (videóval frissítve)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 5. Egy idős embert akart átverni Beremend nagyközség korábbi jegyzője, akit később, szeptember közepéig Józsefváros polgármestere, Pikó András alkalmazott. Az, hogy a jogerősen elítélt korábbi jegyző hogyan ment át a rostán Pikóéknál, rejtély, hiszen a köztisztviselői álláshoz erkölcsi bizonyítvány szükséges, ami nyilvánvalóan nem volt a csaló exjegyzőnek. Az ügyben kollégánk, Bohár Dániel megpróbálta szóra bírni Pikót, azonban a baloldali polgármester érdemben nem válaszolt a kérdésekre.
A V4-ek Ausztriával és Szlovéniával közös nyilatkozatot fogadtak el a migráció megállításáról – Készülnek a luxemburgi csúcsraSSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 október 5. Közös nyilatkozatot fogadtak el a V4-es országok képviselői Ausztriával és Szlovéniával közösen az ellenőrizetlen migráció megállításáról, amely a közelgő luxemburgi miniszteri csúcstalálkozón a közös kiállás alapja lehet – derült ki az együttműködésben részt vevő országok belügyi vezetőinek közös sajtótájékoztatóján, kedden délben, a Belügyminisztériumban. A sajtótájékoztatón kiderült: győzedelmeskedni látszik a hazánk által immáron hat éve képviselt álláspont, ugyanis a hat ország között teljes egyetértés van abban, hogy a schengeni határokat, valamint az európai kultúrát meg kell védeni az illegális bevándorlás jelentette fenyegetésektől. A tárgyalások során továbbá kiemelt fontosságú volt a koronavírus-járvány további kezelése, valamint az ebben való nemzetközi együttműködés kérdése.
Kálomista Gábor: Budapest vezetése ideológiai alapon tiltja az Elk*rtuk vetítését (videó)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 5. A Pesti Riporter hétfői vendége Kálomista Gábor, az Elk*rtuk c. politikai thriller producere volt, aki Ferkó Dániellel a hamarosan megjelenő filmjéről beszélgetett. Kálomista Gábor szerint a fővárosi fenntartású mozik el akarják lehetetleníteni az őszödi beszéd kiszivárgásának eseményeit feldolgozó, október 21-i bemutatásra szánt politikai krimit, az Elk*rtuk című alkotást – szerinte egyértelműen politikai okokból.
A Riporter – Az a tapasztalat, hogy egyre több nyugat-európai kormány lát veszélyt a hagyományos családmodellben (videó)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 5. A jóemberkedés egyik központi helye Brüsszel, ahol a 2015-ös migrációs válság idején is tárt karokkal várták a bevándorlókat, aminek meg is lett az eredménye. Az egyik kerületet, Molenbeeket teljesen elfoglalták a muszlimok, a helyiek onnan már elköltöztek, éjszaka pedig életveszélyes és tilos oda besétálni. A nagy szabadelvűségnek tehát meglett az eredménye, hiszen az idevándorolt embereknek eszük ágában sincs beilleszkedni, inkább a saját képükre formálják a városrészt. Ebbe a kerületbe látogatott Bohár Dániel kollégánk is A Riporter stábjával, aki a migrációban rejlő veszélyekről és az ezzel járó demográfiai problémák megoldásáról többek között a Fidesz EP-képviselőjével, Deutsch Tamással beszélt, de terítéken volt az LMBTQ nyomulása is.
Az Iszlám Államhoz köthető magyar férfire csapott le a TEK (Új infókkal frissítve!)PDPámer Dávid Magyar ugar 2021 október 5. Egy, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthető magyar fiatalt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – mondta a TEK főigazgatója az M1-en hétfő este. Úgy tudjuk, a férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, akit a bíróság múlt héten le is tartóztatott.
Az oroszok lemosógépezték az ukrán kávéfőzőket – Kószáló Ladikpisztoly S02E03 Ladikpisztoly augusztus 27. Meg kell állapítanunk, hogy Oroszország és Ukrajna között dúló háború tulajdonképpen a háztartási cikkek csatája.
A Tisza Párt a semmit árulja az egészségügyben – Takács Péter a Szakértői Kormányban Ladikpisztoly július 14.
Messze van még, hogy józanul nézzünk a magyar focit – Szakértői Kormány S01E12 Ladikpisztoly június 23. Az Egyesült Államok terrorellenes háborúja hamarabb is befejeződhetett volna, ha Guantánamón nem Slayerrel, hanem a Magyar Bajnokság meccseivel kínozzák az elfogott terroristákat