Magyar ugar
Gyurcsány párttársát állították elő a Borkai-zsarolás ügyében (Videóval frissítve!)
Szövevényes bűncselekmény és egy jól megtervezett akció kezd kirajzolódni a Borkai-ügy mögött. Ahogy arról kedden a PestiSrácok.hu is beszámolt, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai zsarolás és más bűncselekmények miatt több embert is előállítottak, köztük egy volt válogatott futballistát. A Nemzeti Sport által P. József néven említett személy, aki jelentős összeggel zsarolta Borkait a birtokába került kompromittáló felvételek segítségével, Póczik József, aki nemcsak tizennégyszeres válogatott volt focista, hanem Győrben aktív politikus, méghozzá a Gyurcsány-párt színeiben. A 2015-ös tisztújításon a DK alelnökének választották Győrben, 2014-ben egyéni körzetben képviselőjelöltként is indították. A gyanúsított szabadlábon védekezik.Parlamenti vita a házszabály-módosításról – A Fidesz szerint az agressziót meg kell fékezni, az ellenzék viszont a demokrácia haláláról beszél (Videó)
A szerdai plenáris ülésen az országgyűlési törvény módosítása kerül ma a T. Ház elé; az ellenzéki képviselők már a vita megkezdésekor bemutatták, miért is van erre szükség. A Demokratikus Koalíció jeles képviselői most sem bírták ki, hogy ne kiabáljanak közbe Kocsis Máté felszólalásába; a gyurcsányista kórushoz természetesen a párbeszédes Szabó Tímea is csatlakozott. Jakab Péter felszólalását követően fogta magát, majd beült Orbán Viktor székébe, és hosszú percekig nem volt hajlandó onnan felállni – bár láthatóan nagyon boldoggá tette az ott töltött néhány perc. A kormánypárti felszólalók hiába próbálták megértetni az ellenzéki képviselőkkel a módosítás lényegét, Tóth Bertalan és Arató Gergely is azt hangoztatta, hogy a Fidesz retteg és fél tőlük, azért akarja őket elhallgattatni. Szabó Tímea még tőle is szokatlan módon használt vérlázító jelzőt Trócsányi Lászlóra, akit nemes egyszerűséggel trógernak nevezett.A Momentum vidéki „fellegvárában”, Pécsett végzett hittérítő tevékenységet
Saját őszinte meglepetésemre elfáradtam a Momentum Mozgalom nevű szervezet pécsi rendezvényére, amelyet „Környezeti vészhelyzet Baranyában, Európában?” címmel hirdettek meg egy helyi fiatalok által kedvelt vendéglátóipari egység különtermében. Az eseményt konferenciának nevezték és két panelbeszélgetésből állt, az egyiket szakértőinek, a másikat meg közéletinek hívták; ez utóbbira szédültem be a körülmények kényszerítő ereje folytán. A cselekmény apropója a Garé mellett található szocialista eredetű „környezetszennyezés” állítólagos kezeletlensége volt. (Végletesen szubjektív beszámoló, mert objektíve nem történt semmi.)Szabó Tímea megfenyegette az Állami Számvevőszék elnökét
A Párbeszédes Szabó Tímea közösségi oldalán a Számvevőszék elnökét fenyegeti, miközben a pártja semmilyen törvényt nem tart be.Abortuszra ment a kórházba, ma már boldog édesanya – Megrendítő kisfilm az élet védelmében (PS-videó)
"A nők egyetlen dologért tudnak bármit megtenni: azért, hogy legyen babájuk és azért, hogy ne" – ugye, ismerősen cseng? De mi van akkor, ha valaki akarja azt a kisbabát, azonban fél, hogy egyedül nem tudja felnevelni? Mi történik azokkal, akik magukra vannak hagyva a döntéssel úgy, hogy a szívük alatt már egy másik életet hordoznak? László Petra dokumentumfilmje egy olyan kismamát mutat be, aki a körülményekre való tekintettel meg akarta szakítani terhességét, majd a kórházban egy másik várandós nő bizonyságtétele után mégis az élet megtartása mellett tette le a voksát. Aztán minden megváltozott: olyan segítőket kapott maga mellé, akikre mindenben számíthatott, nem csupán lelkileg, hanem anyagilag is. A film végigkíséri a kismama útját a szülőszobáig, bemutatja, hogy a válsághelyzetekből is van kiút, és megismerhetik a segítőt, Albertné Görgey Zsuzsa életvédőt is, aki elmondja, segítségükkel hány babát sikerült már megmentenie.A momentumos Soproni Tamás a brókerbotrány tízmilliárdos mutyijának főszereplőjére bízná Terézváros kasszakulcsát
A Kulcsár Attila-féle 2002-es brókerbotrány egyik főszereplőjét, a tizenhárommilliárd forintos (!!!) közpénzmutyiban érintett liberális Bodnár Zoltánt ejtőernyőztetné a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. élére Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere – tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk információi szerint Soproni a helyi vagyonkezelő vezetőjének jövőbeni fizetését is jelentősen, mintegy havi egymillió forintra emelné. A Liberálisok korábbi főpolgármester-jelöltjének, Bodnár Zoltánnak a pozícióba emeléséről a PestiSrácok.hu Soproni Tamást is felhívta, akitől megkérdeztük, igaz-e, hogy a K&H Equities brókerbotrány főszereplőjét, Bodnár Zoltánt szemelte ki a Terézváros vagyonában lubickoló és afölött diszponáló Donald kacsájának, a kerületi kasszakulcs őrének és kezelőjének. Soproni kérdésünkre elárulta: a jelöltek neveit tartalmazó kalapban Bodnár Zoltán neve is szerepel, de a jelölés még nem történt meg. A tizenhárommilliárdos közpénzmutyira vonatkozó felvetésünkre a Momentum politikusa úgy reagált: szerinte Bodnár Zoltán neve korrupciós ügyben nem merült fel, "Bodnár a legtisztább kezű szakember hírében áll".Lackner-ügy – Ha élne, Benny Hill is megirigyelné az MSZP utánozhatatlan humorát
Bizonyosan más mesterséget választott volna a szép emlékű Benny Hill, ha megérte volna, hogy szembesüljön az MSZP vezető tisztségviselőinek utánozhatatlan humorával. Legutóbb a párt ökle, alelnöke és egyben udvari bolondja, Komjáthi Imre mondta azt egy interjúban: egyáltalán nem biztos, hogy Lackner Csaba, a kispesti szoci korrupciós botrány kulcsfigurája beszél bekokózva azokon a hang- és képfelvételeken, amelyekről minden épeszű ember egy pillanat alatt megállapítja, hogy a videókon Lackner Csaba szerepel. Komjáthi úgy vélekedett, hogy a hírek szerint a visszaosztások haszonélvezőjeként Gajda Péternek sincs felelőssége a történtekben. Lehet, hogy a polgármester észre sem vette, amikor hárommillió forintot csúsztattak a zsebébe, vagy ha igen, tréfának is vélhette, hiszen – mint tudjuk – a humor kizárólagosan baloldali műfaj. Humorfronton az MSZP előnye behozhatatlan, ami annak is köszönhető, hogy a párt csatársorát Komjáthi mellett olyan világklasszisok is erősítik, mint a kurva erős képek mestere, Bangóné Borbély Ildikó, aki botcsinálta biológusként patkányozta le néhány millió honfitársunkat, vagy a semmilyen ajtótól meg nem rettenő Kunhalmi Ágnes, aki szerint a kispesti szoci botrányra az egyetlen gyógyír, hogy Lacknert el kell viselni, és kész. Mindannyiunk szerencséjére az MSZP-ben mindennek van következménye, Ja, nem.Íme, a nagy Fidelitas–Societas-vita a Polbeatben: vendégünk Böröcz László és Torzsa Sándor (ÉLŐ, 19 ÓRÁTÓL!)
Torzsa Sándor, a Societas és Böröcz László, a Fidelitas elnökei lesznek a ma esti Polbeat vendégei, akikkel arról beszélünk: miért csábulnak el a fiatalok az új politikai formációk felé, mit tesz a kormány és mit az ellenzék a legifjabb választókért, és ki felel a közélet hisztérikus állapotáért? Aki kérdez: a PestiSrácok.hu egyetemista munkatársa, azaz Szalai Szilárd, és a világegyetemista Dezse Balázs. ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ITT, kedd este hét órától, az R56 Sörözőből. Jöjjön el, vagy kövesse az adást!Azért néha azt is elítélik, aki egy jobboldali újságírót és az újszülött gyermekét szadista módon megfenyegeti! (18+)
Az ellenzék nemcsak fizetett trollokat tart szép számmal, hanem a Facebookkal szimbiózisban működő trashportáljaik (pl. a szocik EzALényeg című oldala) révén tudományos alapossággal hergeli azokat a szavazóit is, akik sok ráérő idővel és kellően szélsőséges motivációkkal rendelkeznek. Az álhírek, rémhírek hatása alatt egyesek teljesen elveszítik emberi mivoltukat, és ilyeneket irkálnak a saját nevük alatt, nyilvánosan azoknak, akiknek a politikai, közéleti tevékenységével nem értenek egyet: „te büdös kurva”, illetve „nagyon szar lesz arra ébredni egy reggel, hogy ki vagy kötve az ágyadban és a kis cuki gyerekedet seggből szájba fogom kúrni a szemed láttára”. Talán emlékeznek rá: ezt közvetlenül Czeglédy Csaba uszító posztja után küldte Füssy Angéla kolléganőnknek a szentesi illetőségű, 22 éves Sz. Bence, aki ellen feljelentést tettünk, és végre valóban komolyan vette az ügyet a rendőrség, majd néhány hónap alatt ítélet is született: a Zirci Járásbíróság hat hónap felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta az aberrált ellenzékit."Vártuk, hogy bevarrják; amióta kijött, félelemben éltünk" – így reagáltak az enyingiek Sztojka letartóztatására
"Nincs mit szépíteni, nagyon vártuk már, hogy újra bevarrják. Amióta kijött, újra félelemben éltünk, mert ő és a barátai nem fogták vissza magukat" – ezt mondta egy enyingi férfi a Blikknek annak kapcsán, hogy ismét őrizetbe vették a Veszprém kézilabdázójának egyik gyilkosát. Sztojka Iván a megalapozott gyanú szerint hónapokon át prostitúcióra vett rá egy lányt, "keresete" nagy részét pedig elvette. A bulvárlap Marian Cozma édesapját is megkereste, aki azt kívánta, hogy fia gyilkosa ezúttal jó sokáig legyen rácsok mögött, és ne tudjon másoknak olyan fájdalmat okozni, mint az ő családjuknak.Egerben adóemeléssel kezdi polgármesteri munkáját a jobbikos Mirkóczki
Több, mint tíz százalékkal megemelné az idegenforgalmi adó mértékét Egerben az alig egy hónapja hivatalban lévő új városvezetés. Az emeléssel az országban az egyik legmagasabb ilyen terhet rónák ki az idegenforgalommal foglalkozó vállalkozásokra, ami a Fidesz szerint elfogadhatatlan, ugyanis a turizmus több ezer családnak nyújt megélhetést a városban – írja az Egrihirek.hu.A város honlapján elérhető polgármesteri előterjesztés szerint 2020-tól 532 forintot kellene fizetnie éjszakánként az Egerben megszálló vendégeknek. Mirkóczki Ádám az első, Egerinfó névre keresztelt sajtótájékoztatón belengette, hogy üres Eger kasszája. Több százmilliós hiányról és 500 millió forint értékű, fedezet nélküli kötelezettségvállalásról, illetve kifizetetlen számláról beszélt. Az előző, fideszes polgármester szerint ez nem igaz. Habis László azt mondja, ő 25 milliárd forinttal hagyta ott a város kasszáját, és nyilatkozataival Mirkóczki már a tervezett adóemeléseket készíti elő.Polihisztor szerepbe kényszerítette az ellenzék a miniszterelnököt (VIDEÓ)
Orbán Viktornak érdekes profilváltáson kellett átesnie az azonnali kérdések során az Országgyűlésben, hiszen két ízben is nyelvórát kellett tartania, de a törvényolvasás módszertanából, valamint a diplomácia alapjaiból is kénytelen volt gyorstalpaló kurzust rögtönözni. Az ellenzéki frakcióvezetők sorban álltak a kedélyes vitára, és le lehetett olvasni az arcukról, milyen rém kellemetlen, amikor a gyilkos kérdéseik azon feneklenek meg, hogy nem voltak képesek helyesen értelmezni a valóságot.Jakab Péter végleg belebújt Móricka bőrébe, de több szerepjátékos karaktere is van még (VIDEÓ)
Úgy tűnik, immár rendszer lesz abból, hogy a Jobbik nem politikai teljesítménytől, hanem kizárólag az országgyűlési ordibálástól és balhézástól várja, hogy felfigyeljenek rá a választók. Menetrendszerűen Jakab Péter volt az első felszólaló a hétfői azonnali kérdések során, és miközben lubickolt Móricka, a tanító bácsival öncélúan feleselő, bukott diák szerepében, további szerepjátékos karaktereit, a külföldre kényszerült apát, a nyugdíjas hölgyet, a melóst és a választót is megvillantotta egy-egy pillanatra.Hölvényi a PS-nek: Még az európai baloldal is megdöbbent a magyar ellenzék brüsszeli áskálódásán
Még az európai baloldalon is döbbenetet vált ki, amit a magyar ellenzék Brüsszelben művelt a biztosi pozícióval kapcsolatban – jelentette ki portálunknak Hölvényi György. A kereszténydemokrata EP-képviselő ugyanakkor megjegyezte: az ellenzéki aknamunkából az európai baloldal is igyekezett politikai tőkét kovácsolni, hiszen azt is mindenki tudta Brüsszelben, hogy már Trócsányi László jelöltéségét is koholt vádakkal torpedózták meg, mégis előfordulhatott, hogy focista hasonlattal élve "már az öltözőben lerúgták". Az Európai Néppárt közelgő kongresszusával kapcsolatban elmondta: korai még a Matteo Salvini-vezette Liga csatlakozásáról beszélni. Ugyanakkor hozzátette: ez a kérdés az Európai Néppártnak olyan értelemben inkább szól a jövőjéről, hogy képes lesz-e az európai, egyre szélsőségesebbé váló baloldallal szemben alternetívát nyújtani, vagy továbbra is a baloldalhoz, zöldekhez, liberálisokhoz törleszkedik.Jogerős: kiengedik a börtönből az ukrán hajóskapitányt
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését az ukrán hajóskapitány ügyében, ezzel jogerőssé vált Jurij C. letartóztatásának megszüntetése - erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Szabó Tamás József, a törvényszék szóvivője. A Viking Sigyn kapitánya bűnügyi felügyelet alá került, aki információink szerint még ma szabadulhat a börtönből.Karácsony vagy nem ismeri a történelmet, vagy bolsevik mestereinek szavait közvetíti a Horthy-kérdésben
Karácsony Gergely történelemből is megbukott. Hétvégi Facebook-posztjából kiderül, hogy vagy aljas szándékból, vagy tudatlanságból, de ostobaságokat írt Horthy Miklóssal kapcsolatban, az undort és megvetést emlegetve a kormányzóval szemben, belekeverve természetesen a Fideszt is. Érdemes történelmi leckét adni a főpolgármesternek és tanítómestereinek, akik a szocializmus üres paneleit felhasználva hamisítottak ismét történelmet. Van, amikor kínjában viccelődik az ember Karácsony tudatlanságával, az észak-pesti csepeli poénokkal, az unalomig hangoztatott alkalmatlansággal, a zuglói káosszal, van azonban olyan helyzet, amikor a vérlázító demagógia azonnali választ és cáfolatot kíván. Ezt pedig jobb, ha Karácsony rajongói is megpróbálják megérteni, elfogadni, és nem emésztés nélkül lenyelni a főpolgármester hamis történelmi tudásról tanúbizonyságot tevő szavait és irányított gondolatait. A Facebook-poszt alatt komoly vita alakult ki, és jelzésértékűen sok embert mozgatott meg a kiírt gondolatsor, akik közül sokakat irritált az új főpolgármester okoskodása, és az, hogy mindenhez is ért. Mit köszönhet és mit nem köszönhet Budapest Horthynak?Tizenhárom éve tüntette ki Demszky a rendőrterrorista Gergényit
Gyalázatos évforduló a mai: tizenhárom esztendeje ezen a napon tüntette ki Demszky Gábor akkori SZDSZ-es főpolgármester Budapestért-díjjal Gergényi Pétert. A budapesti főkapitány még a Főváros Közbiztonságáért érdemérmet is átvehette. Demszky így hálálta meg Gergényinek, hogy a főrendőr brutálisan szétverette a Gyurcsány távozását követelő tüntetőket, illetve a Fidesz október 23-ai megemlékezésének résztvevőit.Gyönyörűen elhasalt a bíróságon Gyurcsányék imádott ügyvédje
Elutasította a Budapest Környéki Törvényszék Czeglédy Csaba és Kész Zoltán keresetét, akik az őket ért állítólagos személyiségi jogi sérelmek miatt próbáltak kisajtolni egy kis pénzt Budai Gyulából. Ehelyett azonban a bíróság első fokon elhajtotta őket, sőt még a perköltséget és a kereseti illetéket is nekik kell megfizetniük. Kérem a Tisztelt Olvasókat, ne kacagjanak hangosan, de Czeglédy és Kész az ő állítólagos „jóhírnevük” megsértése miatt perelte be Budait...A Kovászember küldetése – László Petra filmje a tiszteletbeli székelyek oklándi találkozójáról
A Kovászember küldetése, hogy az örökséget továbbadja, mert csak így maradhatnak fönn minden körülmények között magyarok és székelyek. Szeretettel ajánlom mindenkinek László Petra filmjét, amely leginkább a hazaszeretetről szól és egy székely tiszteletesről, aki a csontig hatoló betegség közepette „csakazértis” továbbadja az ősök hagyatékát, mert ez a küldetése.Ferencvárosban már tervezik a költségvetési forrásokat a haveroknak
Baranyi Krisztina alig győzte dicsérni a ferencvárosi balliberális önkormányzati képviselőket, amiért már a testület alakuló ülésén több határozati javaslatot terjesztettek be. Vannak persze foltok ezen a csodálatos szorgalmon, hiszen a testület eleve egy nappal a törvényi határidő lejárta előtt tudott csak megalakulni, a javaslatokat pedig az átláthatóság jegyében sürgősségiként terjesztették be, hogy az ellenzéki, azaz fideszes képviselőknek ne legyen idejük érdemben reagálni azokra. A testület így megszavazott egy korrupcióellenes intézkedéscsomagot, valamint a klímavészhelyzetet is, amelyek egyaránt kiváló lehetőséget nyitnak meg a közpénz haverokhoz folyatására. Eközben pedig a valóban sürgős munkát elfelejtették elvégezni.A Lovas István-sajtódíj átadása elé – Volt egy olyan ember, mint a kőszikla (PS-videó)
November 21-én adják át először a Lovas István Társaság által megalapított Lovas István Sajtódíjat a budai Szent Margit Gimnázium dísztermében, a Villányi úton. A tavaly júniusban tragikus hirtelenséggel, 72 évesen elhunyt jobboldali publicista, a Sajtóklub egykori állandó tagja, fordító és politológus életműve előtt is tisztelegve kerül átadásra a nevével fémjelzett elismerés. A Lovas István Társaság elsődleges célja az újságíró szellemi örökségét ápolni, gondozni, és bemutatni, milyen szakmai és erkölcsi mércét képviselt ő. Szeretnék előmozdítani a nemzet sorskérdéseivel, politikai életével kapcsolatos, nemzeti értékeket védő, tisztességes sajtómunka nagyobb megbecsülését is, valamint az ezt a szellemet képviselő alkotók együttműködését és érdekeinek védelmét. Céljuk az is, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradását segítsék. A társaság Kondor Katalin újságírót választotta meg elnöknek; elnökségi tag Lóránt Károly, az ismert közgazdász és újságíró. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd készítette el az egyesületi formában működő Lovas István Társaság alapszabályát. Videónkban ők hárman nyilatkoznak.Bréking: hivatalosan is lesüllyedt az ellenzék az erkölcs abszolút minimuma alá – A liberális Bősz Anett őrjöngését nem tiltja le a Facebook
Hazai pályán is sikerült megcsillogtatnia magyarellenességét egy mindenhez (is) értő ellenzéki politikusnak, most éppen Bősz Anettnek. A Magyar Liberális Pártnak nevezett (SZDSZ Gittegylet "B" csapat) embertömörülésben tevékenykedő "politikusnak" ráadásul sikerült még felülmúlnia (vagy alulmúlnia, nézőpont kérdése) a demszkyzmus nálánál sikeresebb terjesztőinek teljesítményét is, ugyanis pátoszos dicshimnuszt zengett Hadházy Ákos parlamenti táblás produkciójáról, megörökítve az ellenzéki Dávid és a NER Góliátjának epikus összecsapását az utókornak. És mindezt a Puskás Aréna megnyitója ürügyén.Menczer Tamás: a Momentum a legrosszabb kommunista hagyományokat képviseli (PS-videó!)
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárral készített videóinterjút a PestiSrácok.hu. A politikus markáns véleményt fogalmazott meg az ellenzéki képviselők magyarellenes tevékenységéről, többek között Várhelyi Olivér biztosjelölt megfúrásáról, valamint a Momentum nemzetközi színtéren való aktivitásáról. Mint mondta: a megújulást hirdető Momentum a legrosszabb kommunista hagyományokat képviseli, hiszen ők voltak azok, akik idegen hatalomhoz fordultak azért, hogy az általuk vágyott politikai életteret megvalósítsák. Mégiscsak arról van szó, hogy külföldön próbálnak támogatókat szerezni, hogy hatalomba tudjanak kerülni. Menczer Tamás szerint ez nem csupán gyávaság, hanem a politika legrosszabb rétege. Az államtitkár kiemelte: a Momentum progresszív pártnak hirdeti magát, pedig megtestesítik a lehető legrosszabb balliberális hagyományokat. Az államtitkár Trianonról is beszélt, valamint a Demokratikus Koalícióról és Márki-Zay Péterről sem rejtette véka alá véleményét. Nézzék meg videónkat!Máért – Sneider tartotta a hátát a Momentum Mozgalom és a Gyurcsány-párt nemzetellenes botrányai miatt
Az MSZP és a Párbeszéd már eljutott odáig, hogy támogatják a kisebbségi magyarság autonómiatörekvéseit – jelentette ki az ellenzéki pártokat a Máérten képviselő Sneider Tamás. A jobbikos politikusnak ugyanakkor tartania kellett a hátát a választási kampányban szövetséges pártok, a Momentum Mozgalom és a Gyurcsány-párt magyarság- és kisebbségellenes botránysorozatai miatt. Portálunknak Sneider Tamás elmondta: a magyar nemzetpolitikai szempontok miatt is nagyon jelentős eredmény lenne megszerezni az Európai Unió csatlakozás- és szomszédságpolitikai biztosi posztját, és reményét fejezte ki, hogy a baloldali pártok is belátják ezt, nem próbálva tovább akadályozni a biztosjelölti folyamatokat.Ajánljuk még

































