Pesti Srácok

Magyar ugar

A szoci Ujhelyi szerint Orbánnak le kell mondania - Megkérdeztük, tükörbe tud-e nézni? (PS videó!)

Magyar ugar 2018 szeptember 12.
Ujhelyi István MSZP-s politikus diadalittas sajtótájékoztatón jelentette be a Sargentini-jelentésről szóló szavazás után, hogy ő is részes egy kétharmadnak, bár volt már ilyen, a Horn-kormány idején. Ujhelyi kifejezetten büszke arra, hogy igennel szavazott a Magyarországot előre elítélő vádiratról, mert szerinte az a hazafi és az a magyar, aki így tett. Azt is elárulta, hogy a vitában, a felszólalása alatt, amely során egyébként idegeneket felülmúló mámorral rugdosta saját hazáját, egy kokárdát szorongatott kezében, ma pedig a szavazás ideje alatt egy piros-fehér-zöld zászlóval díszítette asztalát. Arról is beszélt, hogy a hetven százalékos, elsöprő döntés után egy normális és szerencsés országban a miniszterelnök és kormánya azonnal távozik, de előtte még bocsánatot kér.

Az Európai Parlament kommunista - Gál, Deutsch és Szájer sem kímélte Sargentiniéket (PS-videó!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2018 szeptember 12.
Kommunista módszerrel érte el az Európai Parlament, hogy a Sargentini-jelentésnél meglegyen a nem létező kétharmad, a jogállam legalapvetőbb szabályát sértette meg az unió, miközben minket akarnak kioktatni demokráciából, jogállamból - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Deutsch Tamás, a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselője. "Mint a kommunizmusban, a parlament ma a politika szolgálólányává tette a jogot, a jogértelmezést" - egyértelműsítette Deutsch. Párttársa, Szájer József kijelentette, hogy "a döntés bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja, egyben világos bizonyíték arra, hogy ők vannak többségben az uniós intézményekben". Az ugyancsak fideszes Gál Kinga szerint a dokumentumnak semmi köze a valósághoz.

Minden törpe fel akar ülni a nagy hullámra – Reakciók a Sargentini-jelentés megszavazására

Magyar ugar 2018 szeptember 12.
Elkezdtek özönleni a mikroszereplők rendkívül fontos véleményei a Sargentini-sejtés elfogadását követően. A Liberálisok a haladó erők önünneplésén felbuzdulva megpróbálja elfogadtatni a magyar parlamenttel is a haladók legújabb vívmányát, Hadházy Ákos pedig az LMP-s belharcos hagyományokat folytatva még mindig nem bír lekattanni volt pártjáról, ahonnan sikerült erkölcsi alapon kibuknia. Szinte borítékolható volt, hogy a Momentum lesz a legviccesebb, és így is lett. Ők nemcsak a rendszer szidásában egyre erősebbek, de most már befolyást is képzelnek maguk köré.

Szijjártó Péter: Csalással tudták csak elfogadni a hazug Sargentini-jelentést (Frissítve!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 szeptember 12.
Csalással tudta csak elfogadni az Európai Parlament a Sargentini-jelentést, mert a tartózkodó szavazatokat szándékosan nem számolták bele a döntésbe, márpedig ha beleszámolták volna, akkor nem lenne meg a kétharmados többség - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai sajtótájékoztatóján. "A Sargentini-jelentés 448 igen szavazatot, 197 nem szavazatot és 48 tartózkodást kapott. Ha a 197-et és a 48-at összeadjuk, az 245, a 448 pedig nem duplája a 245-nek. A jelentés tehát nem 66,6 százalékot, kétharmadot kapott, a kétharmadot csak csalással tudták biztosítani." Szijjártó Péter válaszlépést ígért Magyarország részéről.

Felültek a hazugságnak: Megszavazta az Európai Parlament a Magyarország elleni Sargentini-vádiratot

Magyar ugar 2018 szeptember 12.
Az Európai Parlament 448 igen, 197 nem szavazattal, 48 tartózkodás mellett megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést. Orbán Viktor miniszterelnöknek a keddi vitában elmondott nagy erejű beszéde, és a magyar kormány által készített, 108 oldalas cáfolat sem gyakorolt komoly hatást a végeredményre. Mindez azt sugallja, hogy a kormányfő nem járt messze az igazságtól, amikor azt mondta, a vitától és a tényektől függetlenül ezt a ítéletet már előre meghozták. Az Európai Néppárt frakciója kedden este még külön is meghallgatta Orbán Viktort, amelyet követően Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője igencsak langyos nyilatkozatot tett. Közölte, hogy ő ugyan nemmel fog szavazni a jelentésre, de nem írták elő a frakciótagoknak az egységes voksolást; a képviselők lelkiismeretére bízták, milyen gombot nyomnak. Ez aztán az eredményben is megmutatkozott. A néppárti képviselők olyan megosztottan szavaztak a jelentésről, mint amilyen megosztott ma maga a néppárt.

Itt az igazság Magyarországról, amely nem érdekli az uniós képviselőket

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2018 szeptember 12.
Száznyolc oldalas jelentésben cáfolta a magyar kormány Judith Sargentini hazugsággyűjteményét, amelyből koncepciós eljárást gyártott Brüsszel és amely alapján el akarják ítélni hazánkat. Az unió történetében először indítanák el a hetes cikkely szerinti eljárást egy uniós tagállam ellen. A PestiSrácok.hu most közzéteszi a 108 oldalas angol jelentést: ez az a dokumentum, amelyet ugyan minden uniós képviselőhöz eljuttatott a kabinet, de amelynek tartalma meg sem hatja a vadliberális, elvakult, Orbán-fóbiás nyugati politikusokat.

Családbarát vasút - Bemutatkozik az új magyar gyártású IC+ kocsi (FOTÓRIPORT)

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2018 szeptember 12.
Az elmúlt két évtizedben a magyar vasút történetében az igazi mérföldkövet a hazai vasúti járműgyártás feltámasztása jelentette, mintegy 18 éves kihagyás után - jelentette ki Csépke András, a MÁV Start Zrt. vezérigazgatója. Ennek legújabb eredményeként a hétvégén bemutatkozott az IC+ család legújabb tagja, a vegyes felhasználású kocsi, amelyben a mozgássérült utasok mellett a családokra is gondoltak. Csépke András tájékoztatása szerint a járműcsalád következő darabja az 1. osztályú kocsi lesz, amelyen a büfé mellett két olyan csendes fülke is helyet kap, ahol még a mobiltelefonok használata is tilos lesz.

Orbán Strasbourgban: Ha az Európai Néppárt összeáll a szocialistákkal és a liberálisokkal, akkor Európa mai történetének vége! (Videóval)

Magyar ugar 2018 szeptember 11.
Abszurd vita, az egész helyzet abszurd, ami most Magyarország ellen itt, az Európai Parlamentben zajlik - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Sargentini-jelentésről szóló vitát követő sajtótájékoztatóján. A kormányfő emlékeztetett, hogy a magyar emberek eldöntötték, mit akarnak. A választási kampány során az összes fontos politikai kérdés megvitatásra került. Az Unió most arra akarja kényszeríteni a magyar kormányt, hogy az emberek döntése helyett azt hajtsák végre, amit ők akarnak.

"Van bőr a képén minket kioktatni?" - PS-Polbeat a Sargentini-jelentésről Szánthó Miklóssal és Farkas Örssel (élő 19:30-kor!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2018 szeptember 11.
Önök el akarnak ítélni minket, de Magyarország nem enged a zsarolásnak, a jövő évi uniós választások pedig visszahozhatják a demokráciát az európai politikába - egyebek mellett ezt mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Sargentini-jelentés mai uniós vitáján az Európai Parlamentben. A kormányfő beszéde, a Magyarországot ért uniós rágalmak és a Sargentini-szavazás lesz a témája a ma esti PS-Polbeatnek, portálunk vitaműsorának Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője és Farkas Örs politikai elemző lesz a vendége. A mai Polbeat műsorvezetője Szarvas Szilveszter lesz. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!

Sajtóklub: Törvényen kívüli vademberek járják az országot (videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 szeptember 11.
Ha arra kényszerítenek minket, hogy kiszálljunk az Európai Néppártból, nem leszünk magányos farkasok. Különösen nem a májusi EP-választás után - mondta Bayer Zsolt a legutóbbi Sajtóklubban, ahol Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi László azt is megtárgyalta: hiába hintik el az ellenkezőjét, a Sargentini-jelentés tényszerűen nem csupán a magyar kormányt, hanem a magyar embereket gyalázza és sérti meg. Az olaszliszkai és a veszprémi lincseléseket idéző hétvégi badacsonyi borászgyilkosságról megállapították: a felfegyverkezve érkező, kigyúrt, kötekedő cigány támadóknak ott sem szabadott volna lenniük, az ilyen alakokat a rendőröknek rég le kellett volna kapcsolniuk.

Sargentini keblén az MSZP – Ujhelyi hazafias kötelességének tartja a hazaárulást

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 szeptember 10.
Az MSZP igennel szavaz a Sargentini-sejtésre. A döntést az MSZP elnöksége hozta meg hétfőn, a Sopronba kihelyezett zárt ülésén. A PestiSrácok.hu információi szerint korábban Szanyi Tibor – aki az MSZP legjózanabb politikusa ezek szerint - azt javasolta, hogy a párt tartózkodjon a szavazáskor, Ujhelyi azonban, úgy tűnik, hazafias kötelességnek tartja a hazaárulást.

Ostoba fideszes, szavazz inkább ránk!

Magyar ugar 2018 szeptember 10.
Valahogy így is össze lehetne foglalni a baloldal kívánságát és mély programját. Jobbnál jobb gondolatok sorjáznak, a hétvégén újabb elgondolkodtató írás született a témában. Karafiáth Orsolya sokszor szólalt már meg a magyar demokrácia védelmében, legutóbb vasárnap osztotta meg féltő gondolatait a nagyközönséggel, beleértve az ostoba fideszes szavazókat, akiket most megsimogatott féltő és értő kézzel, hiszen ideje taktikát változtatni, szükség van a szavazatokra.

Letartóztatták a füredi borászt agyonverő romákat - A rendőrség igyekezett elkenni az újabb "olaszliszkai" esetet

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 szeptember 10.
A Veszprém Megyei Főügyészség a letartóztatását indítványozta annak a 29 és 34 éves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei illetőségű férfinak, akik szeptember 8-án a hajnali órákban, Badacsonyban egy férfit úgy bántalmaztak, hogy életét vesztette; a bíróság a kérelemnek helyt adott – olvasható a Főügyészség közleményében. A PestiSrácok.hu hírgyűjtéséből kiderül: a badacsonyi szüreti fesztivál idején az olaszliszkai és a veszprémi lincselésekhez hasonló jelenet játszódott le, a felfegyverkezve érkező kigyúrt cigányok egy fiatal füredi borászt vertek halálra, aki szóvá tette, hogy a sétálótéren akarnak parkolni autójukkal. A mentők érthetetlenül lassan érkeztek a helyszínre, a rendőrség hétvégén a kegyeletsértés határát súroló közleményben igyekezett elkenni a történteket.

A kamaszok nem meghalni akarnak, csak segítségért kiáltanak

Magyar ugar 2018 szeptember 10.
Ma van az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapja, a fiatalok körében az öngyilkosság a második leggyakoribb halálozási ok világszerte. A Földön évente mintegy egymillió ember vet véget az életének önkezével. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ezzel kapcsolatban jelentett meg közleményt, az alapítvány célja az öngyilkosságok megelőzése. Reményiné Csekeő Borbálát, az alapítvány szakmai vezetőjét kérdeztük a magyarországi helyzetről és saját tapasztalataikról.

A keleti nyitás elhozta Budapestre Vietnamot

Magyar ugar 2018 szeptember 10.
Vietnam és Magyarország közti kölcsönös gazdasági megállapodások aláírásával kezdődött a magyar–vietnami csúcstalálkozó utáni sajtónyilvános esemény. A különböző szektorokért felelős magyar miniszterek, illetve vietnami kollégáik együttműködési egyezményeket írtak alá, majd Orbán Viktor miniszterelnök és Nguyen Phu Trong, a Vietnami Kommunista Párt főtitkára sajtónyilatkozatban jelentették be, hogy a két ország stratégiai partnerré vált.

Soroksári futónő férje a PS-nek: Soha ne szabaduljon a börtönből a feleségem gyilkosa!

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 szeptember 10.
Azt szeretném kérni a bíróságtól, hogy feleségem gyilkosa soha ne szabadulhasson a börtönből, ne kerüljön vissza a társadalomba, nehogy megint elvegye egy 11 éves kisfiú édesanyját - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Kardos Lajos, az öt évvel ezelőtt meggyilkolt soroksári futónő özvegye. A férfi portálunknak leszögezte azt is, olyan súlyú indulatok vannak benne, hogy még a bíróságon sem szeretne találkozni a felesége megölésével gyanúsított R. Szilveszterrel.

Troll: A Momentumnak semmi keresnivalója az iskolában, legfeljebb az iskolapadban

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 szeptember 8.
Semmi keresnivalója nincs a Momentumnak az iskolában – jelentette ki Boros Bánk Levente az Echo TV Troll című műsorában annak kapcsán, hogy a mikropárt tanórák keretében jövőképző kurzust indít szeptemberben. A Médianéző ügyvezetője megjegyezte: fordított esetben egyből felhördülést vált ki és a hatalommal való visszaéléssel vádolják meg azt a polgármestert, amelyik ellátogat a saját településének bármelyik közintézményébe.

Egy 40 éves, börtönben ülő férfit gyanúsít a rendőrség a soroksári futónő megölésével

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 szeptember 8.
Megegyezik a DNS-e a Gy. Krisztina testén, illetve a helyszínen rögzített biológiai nyomokkal annak a 40 éves férfinak, akit a rendőrség csütörtökön különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsított meg az öt évvel ezelőtt történt soroksári emberölés ügyében – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Petőfi Attila vezérőrnagy, a nyomozás és az ügyben eljáró Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője.

Megint hazudik az ellenzéki sajtó: nincs vészhelyzet az ajkai kórházban

Magyar ugar 2018 szeptember 7.
Újabb lejáratással készült az ellenzéki sajtó a magyar egészségügy ellen, ami ezúttal igencsak mellécsúszott. Rövid utánajárással kideríthető, hogy a 24.hu cikke, ami azt állítja, hogy minden nővér felmondott az ajkai kórház intenzív osztályán, súlyos valótlanságokat tartalmaz. Pont az ellenkezője igaz annak, amit kitaláltak. A Magyar Imre Kórház esetében olyan egészségügyi intézményt próbáltak lejáratni, ahol nem működési nehézségek vannak, hanem a vidéki kórházak közül talán a leglátványosabb fejlődések történtek, a humán erőforrás tekintetében is.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.