Magyar ugar
Durva zuglói maffiavilágot piszkált meg Lévai Katalin (PS-videó!)
Ezzel pont nem elriasztanak, hanem még harcosabbá tesznek - így reagált Lévai Katalin volt szocialista miniszter arra, hogy mialatt az egyik tévécsatornán bejelentette, hogy indul az idei országgyűlési választásokon, betörtek az irodájába. Elmondása szerint többen is figyelmeztették, hogy jól gondolja meg, hogy indulni akar-e Zuglóban, ugyanis ott indul az MSZP színeiben az a zűrös ügyekből is ismert Tóth Csaba is, akit Juhász Péter, az Együtt elnöke nettó maffiózónak nevezett. Lévai szerint nincs köze Tóth Csabának a betöréshez, legalább is „szeretné ezt hinni”.Borbély Zsolt Attila: Jeszenszky Géza hazudik, sokan adnák életüket a magyar haza megnagyobbításáért
Alaposan helyretette Jeszenszky Géza szavait Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke. A volt külügyminiszter a minap azt nyilatkozta egy román tévéadónak, hogy egyetlen magyar sem adná az életét Erdélyért. Az interjút szinte a teljes ellenzéki média lelkesen idézte, különösen ezt a mondatát. Borbély most úgy reagált: Jeszenszky állítása szimpla hazugság, ő maga is több tucat olyan embert ismer, aki gondolkodás nélkül az életét adná a magyar haza megnagyobbításáért, a Jeszenszky-féle önmegalázás pedig értelmetlen, még a románok sem veszik komolyan. Jeszenszky Zsolt publicista a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozott arról, mit gondol édesapja szavairól, egyúttal jelezte, jövő kedden az Echo TV-ben lesz vele tévévitája...Besült a csodafegyver? - Három éve szabadult el Simicska Lajos - Mráz Ágoston Sámuel és Losonczi Kata a Polbeatben! (ÉLŐ 19:30-tól!)
A mai Polbeatben Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Csoport vezetőjével, a magyar médiapiac és a közéleti folyamatok elismert kutatójával és Losonczi Katával, a Hír TV legendás Célpont című műsorának a G-nap után ütős videóüzenettel búcsút mondó munkatársával, ma az Echo TV Informátor című műsorának oknyomozó riporterével beszélget Huth Gergely és Ambrózy Áron. Élő közvetítés itt, kivételesen kedd este fél nyolctól, várjuk olvasóink kérdéseit, hozzászólásait a poszt alatt!Vona Gábor „álnéven” utazhatott Jemenbe egy arab-iszlám ifjúsági konferenciára
Egy palesztinbarát, Izrael-ellenes kiállításon személyre szóló meghívást kapott Jemenbe Vona Gábor egy arab-iszlám ifjúsági konferenciára. Az akkor még ifjúsági szervezetként működő Jobbik alelnökeként Vona el is utazott Jemenbe 2003 februárjában – csak az a kérdés, hogyan. Ugyanis a repülőjegy, amit kapott, információink szerint nem az ő nevére szólt. Hogyan utazhatott Jemenbe Vona Gábor egy más nevére szóló repülőjeggyel? És ha netán ez egy bagatell ügy, miért nem válaszol napok óta a Jobbik sajtóosztálya az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre?Nevetgélt áldozatai vallomása közben a Teréz körúti robbantó
Végigmosolygta a megtámadott rendőrök tanúvallomását hétfőn a Fővárosi Törvényszéken a Teréz körúti robbantó, aki mindössze egyetlen kérdést tett fel büntetőperének második napján: mikor lesz már vége a tárgyalásnak? P. László azt állította, hogy a rabosításáról készült felvételek bemutatása szórakoztatta, ezért nevetgélt. A fiatalember számláján egyebek mellett több emberen, sokak életét veszélyeztetve, hivatalos személy ellen előre kitervelten aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete, emellett terrorcselekmény előkészülete szerepel.Kitiltatnák Romániából id. Lomnici Zoltánt
A Mátyás király-emlékév kapcsán tört ki a legújabb román érzékenykedés, mert Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke – a többi emberi jogi szervezet vezetőjétől eltérően – szóvá merte tenni Mihai Tudose akasztós kijelentését, amelyért amúgy azóta már bocsánatot is kért a megbukott miniszterelnök. Az egyik kolozsvári portál főszerkesztő-helyettese Lomnici kitiltását követelte Romániából.Amikor Vona a WTC elleni terror évfordulóján az arab-magyar barátságot ünnepelte Ajkán (videó!)
Vona Gábor már a 2000-es évek közepétől intenzíven barátkozott a közel-keleti országokkal és az iszlám vallással - amiről számtalan török és iráni fórum tanúskodik. 2004-es-2005-ös bejegyzésekben már lelkesen emlegetik Vonát és a pártját, mint "iszlámbarát magyarokat". Vona iszlámimádatának egyik csúcspontja egy 2010-es ajkai Jobbik-rendezvény volt - amelyre olvasóink emlékezették portálunkat. Plakátokat és egy videót is kaptunk arról, hogyan ünnepelte a Jobbik éppen a New York-i terrortámadás évfordulóján, 2010. szeptember 11-én a magyar-arab barátság napját, ahol felszólalásában a pártelnök puszta ürügynek minősítette az afganisztáni háborúra okot adó tálib és al-Kaida terrorfenyegetést.„Kassa nem volt magyar” – így hergel a szlovák liberális lap
Ha hülyének tettetjük magunkat, akár furcsának is találhatjuk, hogy a Sme című liberális szlovák napilap éppen a V4-es együttműködés legjobb időszakában tartotta érdemesnek feltüzelni kicsit a szlovák–magyar feszültséget. A lap online kiadásában parádés janicsármunka jelent meg: egy magyar nevű történész, Vojtech Kárpáty bizonygatja a magyar nevű riporternek Monika Almášiovának, hogy Kassa sosem volt magyar város, ez csak mítosz. Ezt hirdeti a cikk címe is, alatta pedig egy kép, amint Horthy Miklós virágba borult úton vonul be fehér lovon Abaúj-Torna megye régi-új székhelyére 1938. november 11-én. A cikk apropója, hogy 2018 van, és a nyolcasra végződő évszámok gyakran jelentősek (Cseh)Szlovákia számára: 1918 a létrejötte, 1938 Felvidék déli részének Magyarországhoz visszacsatolása (ezzel különösen lehet ijesztgetni a szlovákokat), 1948 a kommunista hatalomátvétel, 1968 pedig a prágai tavasz miatt.Még idén elkészülhet az új templom a Ceausescuék által lerombolt Bözödújfaluban
A Ceausescu-diktatúra egykori drámai intézkedése nyomán egy olyan közösségnek kellett búcsúznia szülőfalujától, amelyben békében és szeretetben megfért hat különböző felekezet is. Amikor az elárasztás mementójaként, torzóként egymagában álló egykori, bözödújfalusi római katolikus templom tornya 2014-ben összedőlt, már megfogalmazódott újjáépítésének gondolata. 2017-ben ráadásul egy meghibásodásnak köszönhetően a tározó vizét teljesen leengedték, amely jelentősen megkönnyíti az építkezést. Nem csoda, hogy új lendületet kapott az adománygyűjtési kampány, amelyet legutóbb a Maros megyei RMDSZ-es önkormányzatok támogattak meg fejenként 15 ezer lejjel (nagyjából egymillió forinttal). Mint megtudtuk, eddig az építkezés tervezett költségének hatvanöt százaléka gyűlt össze. Az elkészült templomot a tározó vize fogja körülölelni, és a tervek szerint gyalogoshídon lehet majd megközelíteni.Budaházy a PS-nek: A Fidesznek ártana a bíróság, ha a választások előtt börtönbe küldene minket
Február 27-én hirdethet jogerős ítéletet Lassó Gábor büntetőtanácsa az úgynevezett Hunnia-perben, amelyben Budaházy György mellett tizenhatan ülnek a vádlottak padján. A Hunnia-ügy Magyarország első olyan rendőrségi és bírósági ügye, amelyben az ügyészség a vádlottakat bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmények elkövetésével vádolja. Budaházy portálunknak úgy nyilatkozott, hátsó szándékot sejtenek amögött, hogy a bíróság közvetlenül a választások előtt egy őket börtönbe juttató ítélettel akar a Fidesznek ártani. Szerintük mindezt a „bíróságok átszervezésére való – egyébként teljesen indokolt – törekvéséért” tennék. „Arra gondolván, hogy ez a jobboldali választók körében felháborodást okoz majd, és emiatt számosan nem szavaznak rájuk” – vélekedett Budaházy.A magyar kormány ellen uszít a felvidéki magyar közszolgálati rádió
Ismét teljes fényében csillog a kormányellenes magyar haladók határon átívelő összefogása. Szokatlan az ügy, hiszen a szlovák médiafelügyelet tette helyre a magyar kormány ellen uszító felvidéki magyar közszolgálati rádiót. A Szlovák Rádió magyar csatornájaként működő Pátria Rádiót a szlovák Frekvenciatanács egy tavaly áprilisi, a CEU-ügyről szóló műsor miatt marasztalta el, amiért azt szinte kizárólag Orbán Viktort bíráló véleményekkel tették egy kicsit közszolgálatibbá. Az elmarasztalás nem jár pénzbírsággal vagy komolyabb következménnyel, mégis úgy söpört végig a felháborodás a felvidéki és a magyarországi balliberális sajtón, mintha dróton húzták volna.Büntetőeljárás indulhat Gyurcsányék Czeglédynek nyújtott százmilliós kölcsönei miatt is
Budai Gyula a legfőbb ügyészhez fordult a Gyurcsány-család által Czeglédy Csaba érdekeltségének nyújtott több mint 200 milliós kölcsön miatt – nyilatkozta megkeresésünkre a fideszes országgyűlési képviselő.Megszólalt Vác polgármestere: Nettó hazugság a Momentum lejáratókampánya!
Mint azt már korábban megírtuk, a Momentum ötlet híján Gyurcsány Ferenchez hasonló módszerrel próbál kampányolni a napokban feltöltött váci lejáratóvideójukban. A két és fél perces videóban Juhász Béla Róbert (igazmondó Juhász), a párt váci országgyűlési képviselő-jelöltje ugyanis azt állítja, azért romosak Vác épületei, mert a kormány ezek felújítása helyett a határon túliaknak adja a pénzt. Az üggyel kapcsolatban a PestiSrácok.hu megkereste Vác polgármesterét, Fördős Attilát, aki nettó hazugságnak nevezte a Momentum videójában elhangzottakat, és egyúttal feltárta az igazságot arról, valójában súlyos milliárdokkal támogatja a kormány Vác város fejlődését."Legelső a nemzet, második a család..." - 2018 a külhoni magyar családok éve is lesz
„Legelső a nemzet, második a család és csak harmadsorban nézd a magad javát”- idézte Illés Boglárka, az Emmi helyettes államtitkára Kányádi Sándor sorait a 2018 a Külhoni Családok Éve nyitórendezvényén. Hozzátette, a magyarság jövője tekintetében valóban a Kárpát-medencében, és a család intézményének fontosságában kell gondolkodni, hiszen a magyar fiatalok többsége kettőnél több gyermeket szeretne a határokon innen és túl is. Hangsúlyozta, a népességcsökkenés egész Európában probléma, a magyar álláspont ugyanakkor az, hogy ezt saját erőből kell megoldani. Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára ugyanitt arról beszélt, jelenleg Magyarország olyan gazdasági szintet ért el, hogy lehetősége nyílt a nemzetépítés kiterjesztésére az anyaországon túlra is.Túl minden határon - Fejlövést szánna a miniszterelnöknek az MSZP pécsi elnökségi tagja
Döbbenetes komment jelent meg a PestiSrácok.hu Facebook-oldalán az egyik csütörtök esti bejegyzésünk alatt. Az abban szereplő kép, és amit sugall, súlyosan becsületsértő és túlmegy minden eddigi határon. A hozzászólásban egy olyan mémet osztottak meg nyilvánosan, amin több fideszes politikus között Orbán Viktor miniszterelnök szerepel, fején vérző sebbel. A felirat szerint "nincs ebben semmi hiba". A kommentelő Simon József, az MSZP pécsi szervezetének elnökségi tagja.Újabb mellélövés: Orbánnal szemben is pert vesztett Hadházy Ákos
Első fokon elutasította Hadházy Ákos keresetét a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyet az LMP társelnöke jó hírnév megsértése miatt indított Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben.Ügyészségi vizsgálat indulhat Gyurcsány ellen?
Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt indíthat nyomozást az ügyészség Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök Ausztriában elhelyezett, 150 milliós vagyona ügyében, amit a DK elnöke a Magyar Idők csütörtöki cikke szerint elfelejtett megemlíteni a vagyonnyilatkozatában - értesült a PestiSrácok.hu.Így menekül Mesterházy Attila a megmérettetés és a kamerák elől (PS-videó!)
Kiabálásba, lökdösődő incidensbe torkollt Mesterházy Attila első nyilvános veszprémi kampányszereplése csütörtökön. Az MSZP korábbi elnöke Kész Zoltán és liberális barátai közös fórumára érkezett. Mesterházy itt bejelentette, visszalép a "független" Kész javára, ám arra a kérdésünkre már nem akart válaszolni, hogy mit szól a veszprémi képviselő botrányaihoz és ahhoz, hogy 56-os szervezetek egymás után határolódtak el tőle és szólították fel lemondásra, amiért tiltott önkényuralmi jelképpel viccelődött a Facebookon.Kormányinfó: Az ENSZ vezényli az újabb migrációügyi támadást a határvédelem ellen
A magyar kormány szövetségépítésben gondolkodik – közölte Lázár János a 108. Kormányinfón, Orbán Viktor bécsi látogatásával kapcsolatban. Kiderült, hogy adott esetben Magyarország is követheti az Egyesült Államokat, amely kilépett az ENSZ globális migrációs szabályrendszerével kapcsolatos tárgyalássorozatból, az ugyanis jelentősen megnyirbálná az államok szuverenitását, a menedékjogot pedig szociális alapjogként fogja fel. A déli határon eközben szüntelenül folytatódnak a határsértési kísérletek, és az érkezők láthatóan sokkal inkább egy hidegvágó segítségével képzelik el a bejutást Magyarországra, mintsem menekültkérelem beadásával, a tranzitzónán át."Nem vagyok Orbán Viktor ügynöke!" - Itt a nagy Ungár vs. Nacsa Polbeat-vita (PS-videó!)
Éles szóváltás kerekedett Ungár Péter LMP-s politikus és Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke között a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában. A két politikus a migrációról, Simicska Lajos LMP-s helyezkedéséről és Ron Werber tanácsadó szerepéről is állást foglalt a Polbeatben. Ungár Péter szerint a migráció, a migránsokkal riogatás kampánytémája lett a Fidesznek, amire Nacsa Lőrinc azzal vágott vissza, hogy az ellenzéki vezetőknek nem elsődleges kérdés az ország biztonsága. Amíg Ungár Ron Werbert, az MSZP korábbi, az LMP jelenlegi tanácsadóját kedves embernek, addig Nacsa negatív, a magyarokat összeugrasztó gyűlöletkarmesternek nevezte. Kiderült, Ron Werber nem örült annak, hogy Ungár Péter elfogadta a PestiSrácok vitaműsorába a meghívást. Az LMP-s politikust arról is kérdezte Szarvas Szilveszter, hogy Orbán kéme-e?A Czeglédy-károsultak sorsa nem érdekelte, de most a munkásokért próbál hitelesen aggódni Gyurcsány
Érdekes észrevételt tett Gyurcsány Ferenc hétvégi évértékelő beszédében, mert úgy tűnik, a DK elnökének eszébe jutottak a dolgozó munkás emberek, akik miatt aggodalmát fejezte ki. Érdekes, és kissé álszentnek tűnik a pártelnök hirtelen munkásokra irányuló figyelme ahhoz képest, hogy néhány hónappal ezelőtt még nem 4 millió, de számos, a Czeglédy-ügyben kifizetetlen nyugdíjas és diák problémájával sem volt hajlandó foglalkozni. Pedig Gyurcsány családi cége, az ALTUS, tízmilliós kölcsönökkel segítette barátja és ügyvédje, az előzetesben ülő Czeglédy Csaba munkaközvetítő vállalkozását.Gyurcsány: Miért kellene itthon tartanom minden pénzemet? (PS-videó!)
Leadott vagyonnyilatkozata pontos és törvényes; a bécsi befektetési számláján lévő, körülbelül félmillió euró értékű részvény és kötvény a nyilatkozatában feltüntetett, mintegy 605 millió forintnyi befektetésnek a része - ezt mondta Gyurcsány Ferenc újságírók kérdéseire a Köztársaság napja alkalmából tartott rendezvény után. A bukott miniszterelnököt portálunk is szerette volna megkérdezni a ma kirobbant botrányról, ám Gyurcsány egyetlen kérdésünkre sem volt hajlandó válaszolni.Előzetesben az MSZP egykori fenegyereke: Zuschlag János és társai százmilliós kampánytámogatást akartak lenyúlni
Illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni Zuschlag János volt szocialista képviselő és társai - tudta meg a PestiSrácok.hu. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a NAV nyomozói néhány napja a börtönviselt politikust és két társát őrizetbe vették. A gyanú szerint a bűnszövetség az áprilisi országgyűlési választáson négy olyan pártot akart indítani, amely illegálisan megszerzett adatokkal állított volna jelölteket, és magas támogatást kapott volna az állami költségvetésből. Csütörtök délután Zuschlag Jánost és bűntársát a bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte.Újabb Simon-ügy?- Gyurcsány százötvenmilliót parkoltatott egy osztrák bankszámlán?
Valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot adott le az Országgyűlésnek Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök az okiratban nem tüntette fel azt a több mint 150 millió forintot, ami egy nevén lévő osztrák bankszámlán van elhelyezve - vette észre a Magyar Idők. A lap szerint olyan visszaélés történhetett, amihez hasonlóért korábban az MSZP egykori elnök-helyettese, Simon Gábor ellen indult büntetőeljárás. A DK közleményt adott ki, amiben azt írják, Gyurcsány Ferencnek nincs pénzintézeti számlakövetelése osztrák bankban.Ajánljuk még

































