Mi kérdezünk
Tőkés László már 1988-ban kimondta, hogy etnikai tisztogatás zajlik Erdélyben (PS-interjú)
A romániai forradalom hősével, aki temesvári lelkészként már 1988. szeptemberében memorandumot írt a falurombolás kegyetlen terve ellen, Huth Gergely beszélgetett a Mi kérdezünk podcastban. Békés Márton: A Nemzeti Együttműködés Rendszere a magyar történelem folyásának normál üzeme (videó és podcast)
"A Fidesz-KDNP győzni fog 2026-ban, nem lesz itt semmilyen idegen érdekű kormányváltás, rendszerváltás. Az az újabb négy év kell ennek a rendszernek, hogy korszakká tudjon érni. Ugyanakkor már most felhalmozódott rengeteg olyan fizikai, eszmei, szellemi, erkölcsi erő, amit nem lehet elvenni tőlünk" - mondta a Mi kérdezünk című podcastműsorunkban Békés Márton történész, politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója és a Kommentár főszerkesztője, akit Huth Gergely a Nemzeti maximum című új könyvéről kérdezett. Békés Márton a történelmi előképek alapján nem kevesebbet állított, minthogy mi voltunk és vagyunk a Kárpát-medence és ezzel együtt Közép-Európa magállama. "Egy jó várospolitikus 30-50 évre előre gondolkodik és terveket készít" - Bemutatkozik a Budapest Műhely
Szabad-e a klasszikus stílusú új épületeket emelni Budapesten, hogyan lehet helyrehozni a közlekedési infrastruktúra több évtizedes elmaradottságát, alárendelhetjük-e a városi utakat a néhány százaléknyi kerékpáros érdekeinek? - ilyen kérdésekről beszélgettünk Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértővel, az új Budapest Műhely tudásközpont megalapítójával, amelynek terve, hogy nemzeti alapállásból bocsásson vitára a főváros jövőjéről szóló súlyos kérdéseket, s egyben megoldásokat is keressenek azokra. Menczer Tamás a PS-nek: A Fidesz sikerének két fő titka van, a hazaszeretetünk és a szervezettségünk (interjú)
"Nem hagyom, hogy egy ilyen figura a közösségemet támadja és a hazámat kiárusítsa! Elfogadhatatlan, hogy egy olyan ember, mint Magyar Péter oktasson ki bennünket hazaszeretetből és kormányzásból, aki a családja és a közössége mellett éppen a hazáját árulja el és dobja oda Manfred Webernek" - így magyarázta meg Menczer Tamás a Mi kérdezünk című podcastműsorunkban, hogy miért vette fel a kesztyűt és miért vág vissza nap mint nap a Tisza Párt vezetőjének. A Fidesz kommunikációs igazgatója Huth Gergely kérdéseire arról is beszélt, hogy miért hívták életre a Harcosok klubját, Orbán Viktor személyes, zárt internetes mozgalmát, melynek ő maga is szervezője. Jan Mainka: Végre valódi büntetést kap egy német antifa! - Mi kérdezünk-podcast
Hatalmasat ment a német nyelvű X-en Jan Mainka, a Budapester Zeitung főszerkesztőjének posztja, amelyben - a PestiSrácok fotóját kommentálva - arról írt, hogy egy antifa terrorista végre megtapasztalja, milyen a független igazságszolgáltatás. Mint ismert, a magyar ügyészség 14 év börtönt kér a Hammerbande antifa terrorcsoport tagjára, akik a vád szerint 2023 februárjában azért jött Magyarországra, hogy válogatás nélkül rátámadjanak járókelőkre, akik szerintük a kitörés napi emléktúrára érkeztek. Jan Mainka Huth Gergellyel beszélgetve a PestiSrácok Mi kérdezünk című podcastműsorűban elmondta: az ilyen alakok Németországban börtön helyett a "terrorista simogatóba" kerülnek és súlyos testi sértésért is többnyire csak megrovást kapnak. A podcastban a Magyarországon egyetemre járó és a rendszerváltoztatás óta Budapesten élő újságíró elmondta azt is: Kelet-Közép-Európa annak idején tudott élni Gorbacsov Glasznosztyával és kivívta a szabadságát. Nyugat-Európában most Donald Trump hirdetett Glasznosztyot, de a politikai elit és a társadalom egyelőre nem érett arra, hogy éljen a lehetőséggel. Mindazonáltal Mainka szerint a Patrióták, ha végre teljes egységre lépnek és félreteszik az egyéni érdekeiket, feltartóztathatatlanok. Kövér László a PestiSrácoknak: Azt, hogy Gyurcsány Ferencnél is van lejjebb, bevallom őszintén, nem gondoltam
"Remélem, hogy ez a világrendszerváltásnak is nevezett folyamat a magyar kormány és a magyar társadalom számára javítja a feltételeket ahhoz, hogy ebben a zűrzavarban megtaláljuk a megmaradás útját, azokat az eszközöket, amellyel nemcsak hogy talpon tudunk maradni, hanem még a végén jobb pozícióba tudunk kerülni, mint a válságok kezdetén voltunk" - mondta Kövér László Fidesz-alapító, az Országgyűlés elnöke a PestiSrácoknak és a Hír FM-nek adott interjújában. Elárulta: ő eleve nem tartozott az optimisták közé, de az európai vezetők silányságát látva sajnos csak hosszú menetelés árán következhet be Brüsszelben is egy, az amerikaihoz hasonló fordulat. Ehhez szerinte hozzájárult az Európai Néppárt árulása is, amely a liberálkomcsi internacionáléban találta meg az új helyét. Kövér László vonakodva, de röviden kifejtette véleményét Magyar Péterről. "Azt, hogy Gyurcsány Ferencnél is van lejjebb, bevallom őszintén, nem gondoltam" - mondta a házelnök, egy a fizika elméletéből vett hasonlattal jellemezve a Tisza-vezér figuráját.
Nem volt olyan régen, amikor a liberálisok szembeköpték a kommunizmus áldozatait - Fekete Rajmund a Mi kérdezünkben
Amikor Orbán Viktor 23 évvel ezelőtt megnyitotta a Terror Házát, melyben Schmidt Mária professzor asszony - nem kis bátorságot tanúsítva - kitette a bűnösök képét is, az volt az a pillanat, amikor a másik oldalon megijedtek. Megijedtek, hogy a magyar történelem narratívája kicsúszik a kezük közül, és nem tudják folytatni azt az orwelli taktikát, miszerint a múlt irányításával a jövőt is megnyerik. Nem véletlen, hogy az SZDSZ - Isten nyugosztalja őket, bár jó, hogy már nincsenek közöttünk - rögtön hecckampányt indított. Amikor az átadón százezer ember hallgatta méltósággal a beszédeket, nem messze a Pa-Dö-Dö-vel eregették a lufikat, szembeköpve a kommunizmus áldozatait, az ő családtagjaikat és mindenkit, aki egy picit is képes nemzetben gondolkodni - mondta podcastműsorunkban az áldozatok emléknapja alkalmából Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója. Ezt próbálja eltitkolni a brüsszeli nagykoalíció! - Dömötör Csaba az EP-ben is megkezdte a leleplezést (podcast)
"Szerte a világon létrehoztak egy liberális pénzelési gépezetet, amely a demokrata adminisztráció politikáját volt hivatott érvényesíteni egy rakás szakterületen. Bevándorlásban, háborúpárti politikában, vagy a genderőrület terén" - Dömötör Csaba, a Fidesz-EP képviselője szerint ez a lényege az USAID-botránynak, melyben "elképesztő összegekről van szó". A Fidesz Európai Parlamenti képviselője Brüsszelben is megkezdte a leleplezést: habár a Weber-nagykoalíció döntése miatt a teljes Patrióták Európáért frakció mindössze kettő darab (!) támogatási szerződés megtekintésére jogosult, ő magánemberként adatigénylések sorozatát indította el. Úgy látja: csak a jéghegy csúcsa a magyar kormánnyal évek óta gyűlölködő Frans Timmermans lelepleződése, akik eurómilliókat tolt titokban álcivil szervezeteknek, hogy azok a brüsszeliták érdekeiért tüntessenek és nemzeti kormányokat próbáljanak megbuktatni. Dömötör Csaba a TISZA Párt jelentette kihívásról is beszélt. "Magyarországon az elmúlt évszázadokban sosem volt többsége azoknak, akik külföldi elvárásoknak feleltették meg a politikájukat és ezúttal sem lesz" - jelentette ki. Halkó Petra: A USAID-botrány is igazolja, hogy gazdasági és ideológiai újragyarmatosítás folyik a világban (podcast)
Nem olyan fából faragták ezeket a csoportokat, hogy a nagy USAID-leleplezés hatására csak úgy felszívódjanak és felhagyjanak szuverén országok destabilizálásával. Szoktam mondani, a pénz útja mindig elvezet a válaszokhoz, éppen ezért követem nyomon Soros György fiának közösségi médiabeli megjelenéseit, hogy hol jár, hol folytat egyeztetéseket. Hogy-hogy nem újabban Európa áll az érdeklődésének középpontjában - felelte Halkó Petra eszmetörténész, a XXI. Század Intézet vezető elemzője podcastműsorunkban Huth Gergely kérdésére, miszerint a több tízmilliárd dollárból gazdálkodó USAID bezárása után fellélegezhetnek-e a liberális globalisták célkeresztjébe került országok és kormányok? A beszélgetésben szó esett arról is, hogy Orbán Viktor madridi hatalmas sikeréből láthatóan beérett a vetés, a nyugati patrióták ismerik és követik a magyar szuverenizmus politikáját, továbbá arról, hogy miként változott és mégis miként maradt állandó a Fidesz identitása és politikája az elmúlt három évtizedben. "Ez az élet rendje" - így készül Kroó Zita az anyaságra (podcast)
Már nagyon régóta szerettem volna feleség és anya lenni - mondta podcastműsorunkban Kroó Zita, akit Huth Gergely annak apropóján kérdezett, hogy kolléganőnk ma töltötte utolsó munkanapját a szülési szabadság előtt. A beszélgetésben elmondta azt is, miért lett újságíró, mit szeret legjobban ebben a szakmában és mit jelent számára a Paláver összetartó hallgatói közössége? Nagy János: Azért járom az országot, hogy összegyűjtsem a problémákat és az őszinte visszajelzéseket
"A karmelitabeli tevékenységem mellett önkéntesként politikai kéktúrát járok: megkérdezem az embereket, hogy mint vannak, milyen kihívásokkal szembesülnek, hogy látják azt a munkát, amit végzünk? A tapasztalatom, hogy nincs olyan honfitársunk, akitől ne lehetne tanulni - mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című podcastműsorában Nagy János miniszterelnöki irodát vezető államtitkár, aki élete első podcastinterjújában Huth Gergellyel beszélgetve nyomatékosította, hogy bőven akad még munka, hiszen ez egy félkész ország, de jó úton járunk. Kifejtette véleményét Magyar Péterről és Bese Gergelyről is. Előbbit Hannibal Lecterhez hasonlította. "Nagyon bízom abban, hogy 2026-ban a szeretet erősebb lesz, mint a gyűlölet. A szeretet és az összefogás ereje fog győzedelmeskedni a hergelő, cinikus és a globális érdekeket kiszolgáló erők fölött" - fogalmazott. Elmondta azt is, milyen szellemi alapokon nyugszik a kormányzás, miért megkérdőjelezhetetlen 1956 hőstette, mitől vagyunk mások a környező népeknél, s mi az, amit a kommunizmus nem tudott a magyarságból kiölni. Az interjút podcastként és írott, szerkesztett formában is közreadjuk. Hoppál Péter: A kádárizmus szimbolikusan és végérvényesen most zárult le számomra (podcast)
A kádárizmus végleges meghaladásának lehettünk szemtanúi a Prima Primissima díjátadón, amikor a magyarok teljes anonimitásban, SMS küldéssel úgy döntöttek, hogy egy határon túli együttest, a 140 fős Szentegyházi Gyermek Filharmóniát emelik föl a díj legmagasabb fokára. Nagyon boldogok voltunk, úgy érzem, szimbolikusan is lezárult a rendszerváltás, a magyar lélekben helyére kerültek a dolgok, s újra egy és egységes nemzet lettünk - mondta Hoppál Péter, a magyar-török innovációs- és tudományos kapcsolatokért felelős kormánybiztos, pécsi országgyűlési képviselő Huth Gergellyel beszélgetve. A nemzetépítő munka terén fontosnak nevezte azt is, hogy az immunrendszerünk megerősítésére ismét a polgári körökhöz hasonló helyi közösségeket alkossunk. A török-magyar kapcsolatok és a keleti nyitás jelentőségét szemléltetve pedig megjegyezte: ha Orbán Viktor és Erdogan elnök tíz éve nem fogott volna hozzá a török áramlat gázvezeték megépítéséhez, most nagyon nagy gondban volna a lakosság és az ipar.
Aki mindennap rácsodálkozik a világra - Skrabski Fruzsinával beszélgettünk
Kivételes személyiség és nem mindennapi jelenség a magyar közéletben Skrabski Fruzsina filmrendező-blogger, civil aktivista, akit Huth Gergely úgy vezetett fel podcastműsorában, mint aki minden reggel rácsodálkozik a világra, s felismeréseire százezrek kíváncsiak. Mező Gábor: Nagyon örülök, hogy Havas Henrik megborzong, ha a nevemet hallja, ezért dolgozom (PS-videó)
Épp az a célom, hogy azok az emberek, akik tökéletesen átmentették magukat a rendszerváltáson, legalább legyen bennük egy borzongás, ha valaki feltárja, hogy honnan érkezett ez a sok médiamunkás, aki sokszor nem is túl tehetséges - mondta Mező Gábor író, kutató Huth Gergellyel beszélgetve a Mi kérdezünk című műsorunkban, annak apropóján, hogy a Századvégnél megjelent és máris igen népszerű az új könyve, mely A sajtó megszállása - Besúgók címet viseli. Hagyományokról, varázslatról és a csend hangjairól beszélgettünk karácsonyra készülve Viola Szandra írónővel
Viola Szandra író, költő, a Poeticon műsorvezetője volt a PestiSrácok Mi kérdezünk című műsorának vendége. A költőnő legújabb könyvsorozata a magyar mitológia, és mesevilág hagyományait vegyíti a modern, urbánus fantasztikummal, így adta magát a lehetőség, hogy Luca napján találkozzunk a boszorkányosan szórakoztató ifjúsági regény-sorozat szerzőjével. Az év végi elcsöndesedés, a napforduló és megannyi hagyományunk kapcsán kitértünk azokra az ölelkező népszokásokra, amiket pogány őshitünkből magunkban tartottunk a kereszténység felvétele után is. Végül szót ejtettünk arról, milyen felelőssége van egy szerzőnek, aki, mint Szandra szeretné, hogy ezek a hagyományok ne csak említés szintjén, hanem a mindennapi élet részeként öröklődjenek tovább a következő generációk számára, és miben segíthet könyvsorozatával, a Hajnal örökségével. Nézzétek velünk a Mi kérdezünk műsorát, megéri! Szájer József a PS-nek: A Fidesz mindig tudott tanulni a hibáiból, sok múlik azon, hogy erre ismét képes-e
A Fidesz szokott tanulni a hibáiból és az a nagy kérdés a jövőre nézve, hogy ez most, rövid távon is sikerülni fog-e? Sok válságot éltünk meg az elmúlt időszakban, amelyeket a kormány sikerrel vett, de tény, hogy csak nagyon nagy áldozatok árán tudtunk előre jutni - mondta a Szájer József a Mi kérdezünk című podcastműsorunkban. Arról, hogy háború kitörésekor úgy tűnhetett, Európában mindenki szembejön az autópályán, most pedig nagyhatalmak vezetői kíváncsiak Orbán Viktor és a magyar kormány véleményére, a Szabad Európa Intézet vezetője úgy vélekedett: a Fidesz titka a következetesség, már a rendszerváltoztatás óta. Szájer József Magyar Péterről is kifejtette véleményét: szerinte egy gyenge, torz másolat nem lehet nyerő. Hidvéghi Balázs: minden politikai erő számára a nemzeti érdek kell, hogy az első legyen, nem a külföldi elvárás (videó)
Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes volt a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki az Európai Parlament lezülléséről, a nemzetközi és a magyarországi baloldal jellemtelenségéről, a Magyar Péter-jelenségről és az orosz-ukrán háború eszkalációs veszélyeiről is beszélt. Hidvéghi Balázs már 2004-ben Brüsszelben segítette az akkor még a Néppárthoz tartozó Fidesz képviselőcsoportját politikai tanácsadóként, és óriási különbséget tett az akkori korszak és a jelenlegi között, hiszen 2019 és 2024 között EP-képviselőként delegálta a Fidesz Brüsszelbe. Az utóbbi időszakra már rányomta a bélyegét a baloldali, liberális erők gyűlöletcunamija, az ellenséges viselkedés és a deviancia erőltetése. Hidvéghi felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenleg a magyarországi ellenzék nem képes nemzeti érdekeket képviselni, hiszen csak külföldi elvárásnak próbál megfelelni, erre pedig a magyar emberek nem adtak felhatalmazást. Természetesen Magyar Péter jelenlegi ámokfutása sem maradhatott ki sajnos a témák közül, hiszen a Tisza Párt vezetője folyamatosan túllép a határokon, üres ígéretei, hergelése mindennapossá vált, emellett a külföldi zsoldba lépése is teljesen nyilvánvalóvá vált, nem is titkolják. Végül Hidvéghi Balázs a háborús eszkalációról is kifejtette a véleményét és leszögezte, hogy borzasztó veszélyes helyzetben van nem csak a közép-európai régió, hanem az egész világ, a letűnő amerikai demokrata vezetés pedig csak tovább élezi a helyzetet, így ki kell tartanunk Donald Trump januári beiktatásáig, hiszen amerikai elnökként hatalmas esélye lesz a háborús hangulat lecsillapítására és valódi eredmények elérésére. Nézzétek velünk a Mi kérdezünk műsorát, megéri! Nacsa Lőrinc a PS-nek: Nemzeti ügyekben csakis értékalapú politizálást lehet folytatni (videó)
December 5-e a modern magyar politikatörténet fekete napja, amikor a baloldali szocialista-liberális kormányzat magyart magyar ellen próbált uszítani. Ez egy ma is fájó seb, hiszen azok és szellemi utódaik, akik ezt a gyűlöletkampányt kitalálták, végigvitték ma is a magyar politika részei - mondta a PestiSrácok Mi kérdezünk című podcastműsorában Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár. Kérdésünkre, hogy az amúgy nemzeti lobogók erdejében pózoló Magyar Péter vajon miért állhatott be a külhoni magyarok ellen uszítók sorába, Gyurcsány, Szabó Tímea és Jakab Péter társaságába, a KDNP-s államtitkár így felelt: ő liberális gyűjtőpártot épít, s úgy látszik, ez az alpári hozzáállás azon a fronton kötelező. "A nemzeti gondolkodásúaknak Európa-szerte össze kell fognia, ezen alapul a szerb-magyar megbékélés is"
A szerb-magyar megbékélés folyamata egy nagyobb terv része, hiszen a világ két nagy tömbre osztódik, a szuverenista, nemzetben gondolkodók és a globalista, internacionalista oldalra. Nekünk pedig - félretéve a sérelmeket - szövetkeznünk kell a hasonló értékrendű szomszédainkkal - mondta a PestiSrácok Mi kérdezünk című podcastműsorában Szerda Balázs történész, délvidéki, óbecsei önkormányzati politikus, a legutóbbi Halhatatlanok napja megemlékezésünk szónoka. A Fidesz és én úgy voltunk, ahogy a vitorlás a széllel - Tarlós Istvánnal az új könyvéről beszélgettünk (videó)
Soha nem szerettem, ha valaki más képet akart festeni magáról, mint ami valójában. Nem kevés ilyen politikus van, valljuk be őszintén. Én igyekeztem mindig magamat adni - mondta Tarlós István, Budapest kétszer, előzőleg Óbuda négyszer megválasztott (fő)polgármestere a PestiSrácoknak annak apropóján, hogy ma bemutatták új könyvét, melyben főként a városvezetőként eltöltött éveire tekint vissza. A könyv kifejezetten olvasmányos, helyenként filozofikus hangulatú, máshol a Tarlós Istvántól megszokott sziporkázó stílusban megírt, miközben sok bennfentes információt és utalást tartalmaz. Külföldre szökhetett a hatóságok elől Lakatos Márk (PS-videóinterjú és ÉLŐ közvetítés Ábrahám Robi tüntetéséről!)
Minden jel arra utal, hogy elhagyta az országot Lakatos Márk. Ahogy megírtuk, Ábrahám Róbert hétfőn fordult az ügyészséghez, miután a TISZA Pártnak megágyazó, úgynevezett gyermekvédelmi tüntetés szervezőjéről, Lakatos Márk LMBTQ-aktivistáról és divattervezőről hiteles tanúk mondták el neki, hogy állami gondozott kiskorúak (homoszexuális) prostitúcióra kényszerítésében érintett. A kibontakozó botrányról a teljes baloldali sajtó hallgat, a 24.hu-hoz tartozó Best magazin még pár nappal ezelőtt is PR-interjúban fényezte a politikai aktivistát, aki David Pressman amerikai nagykövet szűkebb köréhez tartozik. "Ezt a 15 éves fiút cipőért és pénzért vették rá, hogy tűrje el mindezt. Aztán a fiú - félve a stricitől és Lakatostól -, úgy volt vele, hogy most már kénytelen újra és újra alávetni magát. Pedig ezt mi nemi erőszaknak, megrontásnak és emberkereskedelemnek hívjuk, akárhogy is minősítse az esetet a büntetőjog!" - árulta el Ábrahám Huth Gergelynek a Mi kérdezünk című műsorunkban, s azt is kijelentette, hogy a botrányban felsejlik az egyik legismertebb színházi rendező, aki budai homoszexuális orgiák gyakori vendége. Ábrahám Róbert ma, azaz szombaton 18 órára tüntetést szervez a budai Batthyány térre, amiért futni hagyták Lakatos Márkot. Szentesi Zöldi László: Az számít, hogy a történelmi pillanatban ki áll a nemzet mellé (podcast és videó)
Világos, hogy hova tartozunk - mondta Szentesi Zöldi László író, újságíró, a Magyar Nemzet szerkesztője a PestiSrácok.hu podcastműsorában, melyben új könyvéről (Elsüllyedt világ - Kodolányi János belső emigrációja, 1944-1956) kérdezte Huth Gergely. Kodolányi a népi írók mozgalmának kiemelkedő alakja, aki aktív szervezője volt a második világháborús kiugrási kísérletnek, a revizionista, de németellenes Magyar Közösség titkos szövetségnek, s ádáz ellenfele volt a bolsevizmusnak. Élete a nyilasok és a kommunisták alatt veszélyben volt, a Rákosi-diktatúrában teljes szilenciumra ítélték, a hatvanas években is csak kiszorítva és cenzúrázva létezhetett. Az életútjának apropóján helyzetképet vázoltunk a népi-urbánus vita mai állásáról, a vidéki fiatal értelmiség - a kormány szellemi holdudvarában is jellemző - negligálásáról, a "két pogány közt, egy hazáért!" gondolat aktualitásáról. A járadékvadászok és a spekulánsok megadóztatásával erősödött meg a magyar középosztály - György László új könyve a meritokráciáról
"A meritokrácia a görög filozófia szerint olyan társadalom, amiben mindenki érdemei szerint tud boldogulni. Persze, ez egy utópia, mégis érdemes törekedni rá. Eközben például a kommunista utópiát nagyon nem érdemes hajszolni" - mondta György László közgazdász, gazdaságstratégiai ügyekért felelős kormánybiztos a Mi kérdezünk című műsorunkban, ahol új könyvéről, A középosztály forradalmáról kérdeztük, mely alcíme szerint "meritokratikus stratégia a 21. századra". A szerző válaszaiból kiderült: bár a háborús időszak, a veszélyek kora kikezdte az emberek türelmét, de a számok egyértelműen bizonyítják, hogy az Orbán-kormány 2010 óta rengeteget tett a középosztály megerősítéséért, ahova egymillió szegényebb honfitársunk tudott felzárkózni 12 év alatt. Ezt a magyar GDP öt százalékának megfelelő összeg átcsoportosításával lehetett elérni. A TISZA-szavazók felének nem szimpatikus Magyar Péter - állapította meg Mráz Ágoston (PS-podcast)
Sorra vettük a pártpolitika legfontosabb kérdéseit Mráz Ágoston Sámuellel, aki immár nemcsak alapító-vezetője, de tulajdonosa is a nemzeti oldal egyik legfontosabb háttérintézményének, a Nézőpont Intézetnek. A politológus Huth Gergellyel beszélgetve számos izgalmas részletet osztott meg elemzéseikből, így kiderült többek közt, hogy a TISZA-szavazók majdnem felének nem szimpatikus Magyar Péter, ami megakaszthatja a párt népszerűségének növekedését, de az is, hogy a biztos szavazók fele kormányváltást akar, így nagyon kiélezett lesz a verseny 2026-ban. Mráz válaszolt arra is, hogy miféle hibákat követett el Magyar az elmúlt hetekben, s Gyurcsány túlélheti-e az új kihívót. Kiderült továbbá, hogy a Fidesz komolyan veszi-e a veszélyt és összetart-e még a nemzeti keménymag? Megtudhattuk továbbá, hogy milyen banánhéjra lépett rá Vitézy Dávid. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike