Polbeat
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. "Vigyük minél többen a hatalmas magyar és székely zászlót a trianoni évfordulón!"
"Fény és a szeretet támogatása, ez a mi dolgunk. A Békemenet ezt tökéletesen megtette és most is ezt tesszük majd, amikor a vasárnapi trianoni évfordulón a legszentebb színeinket, a piros-fehér-zöldet formáljuk egy 1948 méteres zászlóvá az Andrássy úton, aztán a Hősök terén egy hatalmas kokárdává, amit végül körbefon a 400 méter hosszú székely zászló. Ennél szebb jelképe nem is lehetne az összetartozásunknak! Legyünk ott minél többen" – mondta Pataky Attila, az Edda frontembere a Polbeat legutóbbi adásában, ahol az énekes művész Szilágyi Ákossal, az esemény főszervezőjével, Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve rövid, de velős véleményt mondott Havas Henrikről is, aki szerint a székely himnuszt csak szekusok és belügyes spiclik éneklik. "Ez egy hitvány ember, és kész, több szót nem érdemel" – nyomatékosította. Mint ismert, idén június 4-én vonul végig az 1848 méteres nemzeti lobogónk Budapest belvárosán, az Andrássy úton, hogy a Hősök terén egy kokárdává álljon össze, ahol egy 400 méteres székely zászló öleli majd körbe, szimbolizálva az elszakított nemzetrészeket. A megemlékezőket vasárnap fél kettőre várják az Operaház elé, ahol a szervezőkön túl Huth Gergely mond köszöntőt, a Hősök terén pedig Tőkés László üzenetét hallgathatják meg a résztvevők. Szilágyi Ákos arra kéri a világ magyarságát, hogy vasárnap 16.32-kor, a trianoni diktátum aláírásának percében minél többen játsszák le telefonjukról hangosan a harangszót, amely az esemény honlapjáról is letölthető. A nemzeti trikolór-felvonulást a szervezők jóvoltából ÉLŐBEN közvetíti a PestiSrácok.hu, a PS TV Facebook-oldalunkon, illetve ITT, ebben a cikkben! Ha leállna az adás, IDE KATTINTVA egy alternatív csatornán is elérhető lesz! Ötven országban segítenek a magyarok a keresztényeknek, dacolva akár a terrorveszéllyel is - Kovács Péter, a Hungary Helps Agency vezérigazgatója volt a Polbeat vendége
Nemzeti büszkeség, hogy Magyarország már arra az oldalra került, akik támogatják a világnak azt a részét, ahol szükség van a segítségre. Azonnali segítséget kell nyújtani - hangsúlyozta Kovács Péter a Plebejus Polbeatben, Neugebauer Viktor és Jurák Kata vendégeként. A Hungary Helps Agency vezérigazgatója ismertette, miként indult és hogyan kapcsolódott ő bele a világszerte egyedülállónak számító programba, mely a keresztény közösségek megsegítését, az üldözött keresztények támogatását tűzte ki céljául. "Az ukrán államnak tűnő képződmény felvette a gengszterstílust" - Boros Imre a Polbeatben!
"Ha az ukrán kormány elzárja, vagy "valakik" felrobbantják a Barátság kőolajvezetéket, Magyarország üzemanyagellátása még hónapokig megoldott lesz a tartalékokból, addig pedig ki lehet dolgozni a "B" tervet. Ugyanakkor a hír hatására biztosan pánik törne ki és az emberek még a fürdőkádban, meg a cumisüvegben is benzint tárolnának, mint láttuk a tavaly év végi pánik idején" - mondta a Polbeat című műsorunkban Boros Imre közgazdász, Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve. Boros azt is kijelentette: miközben a magyar kormányt Nyugatról folyamatosan zsarolják, nagyon helyesen teszi Orbán Viktor és Szijjártó Péter, hogy visszavág. "Semmi rossz nincs abban, ha az embernek van bátorsága elsütni a kezében lévő fegyvert" - utalt a neves közgazdász, a világ nagy összeesküvéseinek kiváló ismerője arra a hírre, hogy a külügyminiszter bejelentette: megvétózzuk az uniós békealapnak csúfolt fegyver- és lőszeralap pénzzel való feltöltését. A műsorvezetők rákérdeztek arra is: rendben van-e egyes hazai nagyvállalkozók "magyarságteljesítménye", és a műsor végén nézőink is nagyon erős, izgalmas kérdéseket tettek fel a neves elemzőnek. Dobrev Klára, az orléans-i szűz? – Gav Duncan, Szalai Szilárd, Stefka István és Huth Gergely a Polbeatben (visszanézhető)
"És azt hallottad, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára fehér ruhában tüntetett a rendőri erőszak ellen?" – hullámzik végig a közösségi médián a pesti vicc múlt vasárnap óta, amikor is az ország közéleti témákra és balos valóságshow-kra fogékony része a Karmelita előtt készült fotókon szembesülhetett a nem mindennapi látvánnyal. Közben az is kiderült, hogy a guruló dollároknak is van "ára", hiszen David Pressman és az USA nagykövetsége most olyan pályázatot írt ki magyarországi "független" szerkesztőségek számára, amelyben a támogatási összeg attól függően módosulhat, hogy a szerkesztőség mennyiben szolgálja az Egyesült Államok érdekét. Mondhatni, szerződésbe foglalják a hazaárulást. Minderről a momentumos őrjöngő tüntetők támadását elszenvedő Szalai Szilárd kollégánkkal és a patrióta médiatér legmagyarabb skótjával, azaz Gav Duncannal beszélgetett a Polbeatben Huth Gergely és Stefka István. Elviselhetetlen igazságtalanság, börtönévek, kegyelem és szabadulás - Budaházy György és öt társa a Polbeatben (videó)
Nem mindennap láthat a néző olyan műsort, mint a legutóbbi másfél órás Polbeat, amelyben Budaházy György és a Hunnia-ügy négy másik vádlottja, Szász Endre, Nagy Zoltán, Dr. Szücsi Frigyes és Fábián Róbert szólalt meg, a kegyelmükért és szabadulásukért talán legtöbbet tevő jogvédővel, Gaudi-Nagy Tamással együtt. Vendégeinkkel a Novák Katalin államfő által a Szentatya látogatása alkalmából kihirdetett kegyelem után beszélgetett Füssy Angéla oknyomozó újságíró és Huth Gergely főszerkesztő, akik rákérdeztek a szabadulás körülményeire, a börtönélet mindennapjaira, a köztörvényes rabtársak viszonyulására, a fegyőrök viselkedésére éppúgy, mint ahogy arra is: volt-e, amit megbántak, vagy ma már másképp csinálnának, mint akkor, 2002 és 2006 között, a Hunnia Mozgalom névre keresztelt ellenállási hálózatukban?
Vukics Ferenc a Polbeatben: akik kaptak kiképzést, azok harcolnának Magyarországért, de békepártiak
Miközben a dollárbaloldal által harci tűzben égő balos fiatalok hangosan követelik a háború eszkalációját, ők maguk nem védenék meg hazájukat, sőt, rendszeresen hangoztatják a honvédség feleslegességét – természetesen szó szerint idézve a balliberális politikusok szólamait. Mindeközben azok a fiatalok, akik harcolnának is hazájukért, nem akarnak háborút, hiszen a normalitás a béke pártján áll. Erről a képtelen felállásról beszélgetünk „Lesz-e Magyarország, ha a háborúpárti fiatalokon múlik?” címmel Vukics Ferenc katonai szakértővel, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítójával. Nem áll meg a gőzhajó! – Zenésztársai méltatták a Polbeatben Török Ádámot, a "feltartóztathatatlan oroszlánt"
"Nem állt meg a gőzhajó! A Mini zenéje él és méltóan szeretnénk tovább vinni Török Ádám életművét! Azért fogunk dolgozni, hogy ne felejtsék el őt, aki úgy élt a színpadon, ahogy a magénéletben: egy feltartóztathatatlan oroszlán volt" – így méltatták a zenészkörökben világhírű, műfajteremtő fuvolás-énekest, a héten elhunyt Török Ádámot zenésztársai, Balogh "Szivacs" Jenő dobos és Németh Károly billentyűs, akik a hetvenes évektől játszottak vele a Miniben, illetve Kosik Kristóf szólógitáros, aki az elmúlt években rengeteget dolgozott a legendás magyar rockzenészek népszerűsítéséért és a műfaj megújításáért. A beszélgetés nemcsak megemlékezés volt, hiszen feltárult az Ifipark őrületes zenekarának generációk szívét megdobogtató, öt évtizedes pályafutása. Török Ádám életén keresztül megismerhettünk rengeteg közös élményt, amelyek egy része nem is annyira publikus... Az ukrán tankokat orosz olajból párolt magyar gázolaj hajtja, de ez senkit sem zavar – Polbeat a PS-csapattal és Gav Duncannel (VIDEÓ)
A rebellis magyarok (ezúttal Gav Duncan, Georg Spöttle, Stefka István, Huth Gergely, Vésey Kovács László és a több kérdést is feltevő nézőink) őszintén elmondták a véleményüket a Polbeatben a folyamatos nyomasztásról, amit az amerikai nagykövet művel, élén az arcpirító plakátkampánnyal. Rávilágítottak: azzal, hogy elbitorolták a „Ruszkik haza!” híres ’56-os jelmondatot, a finanszírozó David Pressman a magyarok békepárti háromnegyedét sértette meg, hiszen a szabadságharc megtagadásával vádoltak meg bennünket (miközben 56-ot valójában ők tagadták meg, már akkor). A nagy eszmefuttatásokkal, világnézeti vitákkal tűzdelt adásban Georg Spöttle komplett háborús helyzetképet rajzolt, Huth Gergely pedig felvetette: miközben Zelenszkij főtanácsadója gyilkossággal vádolja a magyarokat, amiért a Barátság vezetéken keresztül orosz olaj érkezik hozzánk, az cseppet sem zavarja őket, hogy az ukrán tankokat ugyanebből az olajból Százhalombattán sajtolt gázolaj hajtja… Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat. Korunk Júdásai, avagy miért jár együtt a kereszténygyűlölet a nemzetárulással? - Polbeat Hetzmann Róberttel (videó)
A nemzeti emlékezetünk és hagyományaink megőrzéséért küzdő, keresztény, antikommunista és szuverenista alapokon építkező Magyar Patrióták Közösségének elnöke, Hetzmann Róbert lesz a nagycsütörtöki Polbeat vendége, akivel Stefka István és Huth Gergely beszélget majd. Az árulásról és árulóinkról, a keresztény tradícióról, mint közéleti hitvallásról, illetve a magyar történelem tanításairól is szó lesz, s felvetjük majd azt is: mi köze van Júdásnak a Galilei Körhöz? Természetesen nem mulasztunk el párhuzamot vonni a régi és az új árulások közt sem, s felvetjük majd azt is: eltűrhetjük-e, hogy az 56-os pufajkás Horn Gyuláról nevezzenek el sétányt Budapesten? A Polbeat - mint minden héten - csütörtök este héttől kezdődik a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, jöjjön el, szóljon hozzá Ön is! Az adást - YouTube-csatornánk jogtalan likvidálása után - a PS TV nevű Facebook-oldalunkon és ITT közvetítjük ÉLŐBEN! Földi László a pénteki tüntetésről: A teljes nemzeti oldal jövőjéről van szó, ezért kell kiállni a Pesti Srácok mellett (17 ÓRÁTÓL A ZSIGMOND TÉRNÉL!)
"A Pesti Srácok-ügy a rendszerváltás óta a legfontosabb jogi ügye a nemzeti oldalnak. Ez most a teljes nemzeti oldal jövőjéről szól, ami gyorsan el fog dőlni. Ha a Pesti Srácok végül kitaszítva marad a YouTube platformról, akkor a Big Tech utána lépésről lépésre visszaszorítja a nemzeti oldalt, amire az impotens hazaáruló ellenzék egyedül sosem lenne képes" – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány alapítója, biztonságpolitikai szakértő, a Google budai, Zsigmond téri székháza előtt pénteken ötkor kezdődő tüntetésünk egyik vezérszónoka. A VDTA vezető jogi szakértője, Tóth Máté volt Varga Ádám és Ambrózy Áron vendége a Polbeatben. A felvételt lent visszanézhetik, s cikkünkben megtalálják a tüntetés szónokainak névsorát is! A tüntetést várhatóan élőben közvetítjük a PestiSrácok.hu-n és a PS TV Facebook-oldalunkon!
Hogy működik a háttérhatalom és mi közük van a YouTube-diktatúrához? – Náray-Szabó Gábor és Pócza István a Polbeatben
"Nem érdemes lógó orral hozzáállni, inkább gratulálok! Nem véletlenül töröltek benneteket" – mondta Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány programigazgatója, biztonságpolitikai elemző a Polbeatben, hozzátéve: "ne hagyjátok annyiban, különben mindannyiunkat letarolnak". Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének alapítója azt tette hozzá: az olyan veteránoknak, mint ő, akik már éltek az ötvenes években, semmilyen meglepetést nem okoz a techóriások viselkedése. A kémikus Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve azt is kifejtette: a cenzúra, az elhallgattatás mindig a gyengeség és a félelem jele, ez pedig bizakodásra ad okot a "nemlétező" háttérhatalommal folytatott küzdelmünkben. Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki. "A nemzeti oldalnak minden oka megvan az aggodalomra" – Kondor Katalin a Polbeatben
A nemzeti oldalnak minden oka megvan az aggodalomra. Egyrészt azért, mert veszélyben van a nemzetünk, másrészt pedig, ami a kultúrát illeti, azért, mert nagyon sok fontos tettünket és olyan nagyszerű személyiségeket, akik a közelmúltban sokat tettek a nemzetért, továbbra is negligálnak – mondta Kondor Katalin, a Lovas István Társaság elnöke és a Magyar Rádió egykori elnöke a legutóbbi Polbeatben, Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve. Huth Gergely arra a benyomására kérdezett rá, hogy a Lovas István-sajtódíj legutóbbi átadó ünnepsége egyfajta csendes tüntetés volt a nemzeti oldal mellett. Kondor Katalin arról is beszélt, hogy szeretnék, ha a kormányzat két fontos kérdésben, a jog és a kultúra témakörében tárgyalóasztalhoz ülne velük. Jósgömb nélkül is lehet tudni, hogy ez a háború még sokáig el fog tartani – Csizmadia Tamás és Somkuti Bálint a Polbeatben
Egy éve tart az orosz–ukrán háború és a világ feszülten várja, milyen bejelentéseket fognak tenni a nagyhatalmak vezetői. Megindul-e a beígért nagy orosz offenzíva, megkapják-e az ukránok a hőn áhított vadászgépeiket? Vajon Kína fog fegyvert szállítani Moszkvának, illetve megéri-e lerohannia Moldovát az oroszoknak? Csütörtök este hétkor a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben beszélgettünk Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértővel és Csizmadia Tamás elemző-újságíróval. A nemzeti maximum és a tihanyi jobboldal – Békés Márton és Hegedűs Zoltán "főideológusok" a Polbeatben
"A nemzeti blokknak, a Kötcsén is meghirdetett "szélesen megyünk" elvnek az a lényege, hogy egy nemzeti maximumot teremtettünk, amibe a társadalom nagy része belefér" - válaszolta Békés Márton történész, a Terror Háza kutatási igazgatója Huth Gergely felvezetésére, miszerint a 13 évnyi kormányzásnak az az egyik eredménye, hogy nagyon sokan lettünk, mindenki felfedezte magában a fideszest, emiatt is fontos, hogy meghatározzuk: kik is vagyunk? Az elmélyült, helyenként vitába hajló Polbeat beszélgetés a nemzeti oldal önmeghatározásáról szólt, melynek kézzel fogható, komoly kísérlete a Tihanyi jobboldal című esszégyűjtemény. A Kommentár Alapítvány gondozásában megjelent gondolatébresztő zsebkönyvet Békés Márton szerkesztette, a szerzők sorában pedig ott szerepel a műsor másik vendége, Hegedűs Zoltán történész, a Tranzit fesztiválok egyik alapítójának neve is. Ő úgy látja: a legfontosabb az ember és nem a dogma. A műsor vendégeinek sorában Stefka István is helyet foglalt, aki a százötven éves polgári-nemzeti tradíció egy másik áramlatát képviseli, hiszen az 1987-es lakiteleki találkozó óta rádióriporterként, íróként és televíziósként a népi-nemzeti jobboldal kérlelhetetlen híve és hirdetője. Milyen igényei vannak a magyarságnak Szlovákiával szemben? – Polbeat Gubík Lászlóval
Magyarországnak területi követelései lennének Szlovákiával szemben, ha olyan lenne a külpolitikai helyzet – állította néhány napja a kissé túlmozgásos szlovák külügyminiszter. De a történelmi paranoián túllépve, milyen igényei vannak valóban a magyarságnak Szlovákiával szemben? Mi ez a folyamatos felfordulás a szlovák belpolitikában, ami szeptemberre előrehozott választásokba torkollik, és mire számíthat ebben a zavaros helyzetben a felvidéki magyar politizálás? Mi lesz a Visegrádi Négyekkel? Ezeket a kérdéseket rágtuk át Gubík Lászlóval, a felvidéki Szövetség a Közös Célokért elnökével, egyben az Esterházy Akadémia igazgatójával, akit Vésey Kovács László, valamint Kolárik József, az Itthonról Haza portál főszerkesztője kérdezte. Az ENSZ-nek is elküldik a kárpátaljai magyarüldözésről szóló jelentést – Gaudi-Nagy Tamás és Kertész Dávid a Polbeatben
Immár angol nyelvű felirattal is elkészült a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a PestiSrácok.hu a kárpátaljai magyarság súlyosan aggasztó emberi jogi helyzetének közelmúltját és jelenét bemutató dokumentumfilmje, valamint a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közel 50 oldalas jelentése, amely egy tavaly ősszel teljesített monitorozó út, hosszas kutatómunka, valamint az azóta történt események alapján igyekszik teljes képet adni arról, milyen nehézségeket él át nap mint nap a kárpátaljai magyarság, hogyan őrzi magyarságát, milyen intézkedések, körülmények gátolják, veszélyeztetik ebben, és miként sérülnek egyéni és közösségi jogaik. A film és a jelentés csütörtöki nemzetközi bemutatója után volt a Polbeat élő felvételének vendége Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, az NJSZ alapító-igazgatója és Kertész Dávid, kárpátaljai származású újságíró kollégánk. Aki kérdezett: Stefka István és Huth Gergely. A TikTok "kulázós live-ja" maga a természetes szelekció – Ávi Csaba és Lukács Adorján a Polbeatben
A TikTok leuralta a piacot. A platform teljesen új szintre emelte a közösségi média fogalmát. Gyakorlatilag figyelmeztetés nélkül törölnek bármilyen videót, de ha nem jelenti senki, akár élő egyenesben elégítheted ki a partnered, az sem érdekel senkit. Mi a TikTok ezen részét látjuk, de mi van a platform másik oldalán? Mit lát az, aki az egészet üzemelteti? Rengeteg adatot, amit a lehető legszéleskörűbben fel is használ a "felhasználói élmény javításához". Ez persze bármit jelenthet, de valószínűsíthető, hogy nem a fogyasztó érdekében történik. Többek között erről szólt a csütörtöki Polbeat, ahol Lukács Adorján és Ávi Csaba társaságában vitattuk meg a tömegtájékoztatás jövőjét. „Sok zenekar szeretne ekkora szubkultúrának játszani” – Petrás János és Bäck Zoltán, a Kárpátia tagjai a Polbeatben
Petrás János, a zenekar énekes–szövegírója, és Bäck Zoltán gitáros már régi vendégek a köreinkben. Petrás a PestiSrácokon osztotta ki a Gyurcsánnyal szövetkező Jobbikot, itt méltatta a koronavírus-járványban hősként helytálló ápolókat és szintén a PS-en követelte, hogy fosszák meg magyar állampolgárságuktól a hazát eláruló momentumosokat, míg Bäck a Halhatatlanok napja című megemlékezésünkön szólalt fel korábban, az ’56-os hősök bátorságát hangoztatva. Vésey Kovács László és Ambrózy Áron most a csapat körül kialakult „k*rva nagy szubkultúráról”, a készülő lemezükről, az ún. nemzeti rockról és a környező államokban támadt nehézségeikről beszélgetett a két zenésszel, de persze a politikai kitekintés is belefért a programba. A mikroadományos szöveg egy óriási kamu – mondta a Polbeatben Szabó Balázs újpesti ellenzéki politikus (videó)
Kendőzetlenül beszélt a baloldali összefogás félresiklásáról, az Amerikából kapott dollárok eltüntetéséről a Polbeat legutóbbi adásában Szabó Balázs, aki jobbikos politikusként, az összefogás jelöltjeként nyert mandátumot Újpesten, a 2019-es önkormányzati választáson. Szabó azóta Jakab Péter Jobbik-elnökkel és Déri Tiborral, Újpest a Momentumból a DK-felé törekvő fiatal polgármesterével is szakított, ugyanakkor az ellenzéki politizálást nem adta fel. Stefka István és Huth Gergely őt és Halkó Petrát, a Századvég vezető elemzőjét kérdezte a dollárbaloldal botrányáról, arról, hogy miként került a Jobbik a DK holdudvarába, miért üldözi az MLSZ a történelmi Magyarország képét, és hogyan lett Korányi Dávidnak, Karácsony Gergely főtanácsadójának 1,9 millió dolláros lakása Greenwichben, miközben a valójában a legkevésbé sem "mikro" adományokat alaposan megdézsmálták. Bónuszként Szabó Balázs azt is elárulta, 2019-ben milyen oktatás folyt a hangzatos nevű Városdiplomáciai Akadémián, amelyet Korányi Dávid főtanácsadó és Balázs Péter, a Kádár-rezsim titkosügynöke, Bajnai Gordon egykori külügyminisztere tartott. Csak a magyar kormány tud úgy kivéreztetni, hogy közben milliárdokat ad ajándékba – Gyurákovics Andrea és Kovács András a Polbeatben (videó)
Csak a magyar kormány képes arra, hogy úgy véreztessen ki önkormányzatokat, hogy közben milliárdokkal támogatja őket. Remek példa erre a napokban kirobbant botrány, vagyis az, hogy ugyan a kormány összesen 44 milliárd forint rezsitámogatást ad 156 önkormányzat részére pártpreferenciára való tekintet nélkül, mégis több kerület is kimaradt a pénzosztásból, köztük 5 DK-s, és a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros is. Ennek mindössze annyi az oka, hogy ezen önkormányzatok polgármesterei nem voltak hajlandóak egyenként leülni tárgyalni. A DK tárgyalás helyett perelni akar. A szuperképességekből egyébként Karácsony Gergelynek is jutottak: ő például az egyetlen olyan főpolgármester, aki akkor okozza a legtöbb kárt, amikor épp csinál valamit, de csak ő képes arra is, hogy úgy okoz brutális környezeti károkat Budapestnek, hogy állítólag nála zöldebb politikus a világon nincsen. Gyurákovics Andreával, a ferencvárosi Fidesz frakcióvezetőjével és Kovács Andrással, az Origo munkatársával beszéltük ki a legkomolyabb budapesti ügyeket. Alexa, Ambrózy, Huth és Stefka az előszilveszteri Polbeatben – ÉLŐ 19 órától
Az éppen elmúló, áprilisban nagy győzelmet hozó, amúgy minden elemében utálni való 2022 lesz az élőszilveszteri Polbeat témája, amelyben Alexa Károly író- és médiaveterán, Ambrózy Áron szenior életművész, Huth Gergely közéleti bárzongorista és Don Stefka István örökös főpityuli beszéli ki a témát. Jöjjenek el az élő adás felvételére, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe csütörtök este hétre, vagy kövessék a műsort ITT, illetve a PS TV YouTube-csatornánkon!