Sport
Harmincnyolc év után… - Győzelemre Bulgáriában!
Hosszadalmas, bohózatnak is beillő, szánalmas huzavona után végül mégis lejátsszák ma a Bulgária-Magyarország Eb-selejtező mérkőzést, Szófiában. A magyar labdarúgó-válogatottnak egyetlen pont is elég ahhoz, hogy közel negyven év után ismét egyenes ágon jusson ki egy nagy világversenyre. Azonban a packázás után, amit velünk műveltek, jó volna visszavágni, sportemberekhez méltó módon. Vagyis a zöld gyepen, egy szép győzelmet aratva. Szöllősi György a PS-nek: a bolgárok alkalmatlanok, hogy megrendezzenek egy Európa-bajnoki selejtezőt
Mint korábban lapunk is megírta, a bolgárok tartanak a kizárástól, ezért visszatették Szófiába az Eb-selejtezőt, hogy elkerüljék az UEFA retorzióját. Így végül zárt kapus mérkőzést játszunk a bolgár fővárosban. Az MLSZ nyilatkozata szerint komolytalan és sportszerűtlen a bolgár szövetség viselkedése. Szöllősi György a Nemzeti Sport főszerkesztője lapunknak úgy fogalmazott, európai válogatott tétmeccsek esetében példátlan, hogy ilyen káosz előzzön meg egy selejtezőt, és még napokkal meccs előtt sem lehet tudni a mérkőzés időpontját. Hozzátette, világossá vált, hogy a bolgárok alkalmatlanok megrendezni egy Európa-bajnoki selejtezőt, következésképpen nem kell ilyen sorozatban részt venniük. Komolytalan káosz a bolgároknál: mégis megrendezik a magyarok elleni Eb-selejtezőt, ismét Szófia a helyszín
A bolgárok tartanak a kizárástól, ezért visszatették Szófiába az Eb-selejtezőt, hogy elkerüljék az UEFA retorzióját. Zárt kapus mérkőzést játszunk a bolgár fővárosban. Az MLSZ szerint példátlan, komolytalan és sportszerűtlen a bolgár szövetség viselkedése. Felmerül az a kérdés is, hogy egyáltalán megtehetik-e mindezt a bolgárok, hiszen harmadszorra változtatnának helyszínt, amire nem feltétlenül van jogi lehetőség. Azt természetesen tudjuk, hogy a magyar szövetség ilyesmit biztos nem csinálhatott volna, borítékolható lett volna az egyből kizárás. Minden jel arra utal, hogy nem lesz bolgár–magyar meccs
Plovdiv önkormányzata nem bocsátja a Bolgár Labdarúgó Szövetség (BFU) rendelkezésére a Hriszto Botev Stadiont kedd és csütörtök között, ezért továbbra is bizonytalan a csütörtökre tervezett bolgár–magyar Európa-bajnoki selejtező megrendezése. Játék nélkül juthatunk ki az Európa-bajnokságra! – Elképesztő állapotok a bolgár labdarúgásban!
Sorsdöntő mérkőzés előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Bulgáriában, ahol Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára a házigazdák válogatottja ellen. Csapatunknak az eddigi kitűnő szereplés jóvoltából már egyetlen pont is elég ahhoz, hogy biztosan kijusson a jövő évi kontinenstornára. A helyzet azonban olyan faramuci lett, hogy könnyedén előfordulhat: három pontot szerez majd csapatunk, ráadásul anélkül, hogy egyáltalán pályára kelljen lépni hozzá. A miértre írásunkban keressük a választ, bár arra, hogy meg is találjuk, még csak ígéretet sem teszünk... Remek védekezésével legyőzte a bajnokot a kiváló formába lendülő Fehérvár! – Labdarúgó NB I: Ferencváros–Fehérvár FC 0–1 (0–0)
A tabellán elfoglalt helyezések alapján némi meglepetésre, de a látottak alapján megérdemelten nyerte meg a Fehérvár FC a Ferencváros elleni rangadót a labdarúgó NB I mai játéknapján. A vendégek kiválóan védekeztek, és ki tudták használni az egyik kínálkozó lehetőségüket, így három ponttal távozhattak az Üllői útról.
Ha bolgárok sem értik, mit szóljunk mi? – Mégis Plovdivban lesz a Bulgária–Magyarország mérkőzés, de lehet, hogy mégsem
Úgy látszik, úgy megütötte a bolgárokat a márciusi három gól, hogy még mindig nem tértek magukhoz, és azóta is azon tanakodnak, hogyan kerülhetnék el, hogy megint a magyar csapattal kelljen szembenézniük. Ennél jobb magyarázatot legalábbis nem találunk arra, miért nem tudják eldönteni, hogy végül hol és mikor tartják meg a következő mérkőzést. Parázs mérkőzésen igazságosnak mondható döntetlen született - EKL-csoportmérkőzés: Ferencváros-Genk 1–1 (0-0)
Az idegenbeli döntetlen után ezúttal sem bírt egymással a Ferencváros és a belga Genk a labdarúgó Európai Konferencia Liga (EKL) csoportkörének mai mérkőzésén. A Fradi ezzel négy forduló után továbbra is veretlen a csoportjában, és minden esélye megvan arra, hogy amint tavaly az Európa Ligában, úgy idén az EKL-ben is megérje a kupatavaszt. A sárdagasztás mellett a gólszerzés is a liláknak ment jobban, így ismét legyőzték a bajnokot! - Kecskemét-Ferencváros 2-1 (2-0)
Irreális körülmények között, rendkívül küzdelmes mérkőzést vívott egymással a Kecskemét és a Ferencváros a labdarúgó NB I mai játéknapján. A helyezések alapján meglepetésre, a látottak alapján azonban megérdemelten nyert a Kecskemét, amely jobban alkalmazkodott a pocsék talajhoz. Ezzel a Fradi elszenvedte első vereségét Dejan Sztankovics irányításával. Polyánszky Zoltán: A jó politikus és a jó sakkozó nehéz helyzetekben, nyomás alatt is képes jól dönteni
A politikában és sakkban fontos párhuzam, hogy hogyan tudunk reagálni egy nem várt helyzetre. Ilyenkor sokszor a lélekjelenlétnek nagy a szerepe, a jó sakkozó és a jó politikus közös vonása, hogy nyomás alatt is képesek jó döntéseket hozni. Hasonlóság az is, hogy az ellenfél fenyegetését reálisan kell felmérni mindkét „harctéren” – nyilatkozta a PestiSrácoknak Polyánszky Zoltán, a Magyar Sakkszövetség tavasszal megválasztott elnöke, aki politikai főtanácsadóként is szolgál a Miniszterelnökség kötelékében. Az interjúban az elnök arról is beszélt, hogy nem jó párhuzamot vonni a sakk és a futball finanszírozása között, hiszen utóbbinál világosan látható, mekkora tömegeket mozgat meg, míg a sakk bár nagyon széles körben kedvelt, ezt még meg kell mutatni a finanszírozóknak. Ugyanakkor a jövő évi budapesti rendezésű sakkolimpia ráirányíthatja a döntéshozók figyelmét a sakkra, melyben hazánk hagyományosan jó eredményeket tud felmutatni. Nyolcadjára is Messi kapta az Aranylabdát
Párizsban tartották a világ legrangosabb futballdíjának átadóját, ahol az argentin csatár, Lionel Messi kapta nyolcadik alkalommal az Aranylabdát. A zöldek belőtték, a lilák kihagyták helyzeteiket, így ismét a bajnok nyerte a rangadót – Ferencváros–Újpest 3–0 (1–0)
A magyar labdarúgás legnagyobb rangadója a két legnépszerűbb csapat, a Ferencváros és az Újpest párviadala, amely párharcnak a 236. bajnoki fejezetére került ma sor az Üllői úton. Ezúttal sem szakadt meg a hosszú ideje tartó sorozat: a Ferencváros nyerte a mérkőzést, amelyen bár az Újpest is jól játszott, ám helyzeteit kihagyta. A mérkőzés ugyanakkor méltó volt a párharc nagyszerű hagyományaihoz!
Felrázta a bokszvilágot a Tyson Fury vs. Francis Ngannou mékőzés – A Cigánykirály megfizetett az ellenfélválasztásért
Szombat éjjel Szaúd-Arábia egy nagyszerű bokszestet rendezett, amelynek fő eseményén a nehézsúlyú WBC világbajnok Tyson Fury mérkőzött tíz menetben a korábbi UFC-világbajnok, MMA-harcos Francis Ngannou ellen. Utóbbi versenyzőnek ez volt az első bokszmérkőzése, korábban csakis kizárólag ketrecharc-szabályrendszerben küzdött. Ettől volt érdekes a párosítás. A mérkőzés pedig attól, hogy hajszál híján kikapott a nehézsúlyú bokszvilágbajnok. Új szinten a PC-hisztéria: két gorillaemoji miatt már rasszistának bélyegeznék a fiatal focistát
A Manchester United szélsője, Alejandro Garnacho két gorillaemojival osztott meg egy győzelmi fotót az MU Kobenhavn elleni keddi BL-győzelem után, utalva a csapatban rejlő erőre, szívósságra. Utóbbit az angol szövetség (FA) nem így gondolta, és eljárást indított ellene rasszizmus miatt – számolt be a Nemzeti Sport. Érthetetlen, hogy a politikai korrektség nevében ilyen ügyekért miért állít pellengérre egy fiatal játékost a brit szövetség. Vigyázni kell: legközelebb, ha valaki egy sárga bundás gepárddal ismerné el egy ázsiai játékos gyorsaságát, lehet, hogy letöltendő börtönt fog kapni. Csak kapufáig jutottak a csapatok, a Fradi újabb értékes pontot szerzett – EKL-csoportmeccs: Genk–Ferencváros 0–0
Közepes színvonalú mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott egymással a Genk és a Ferencváros a labdarúgó Európai Konferencia Liga (EKL) csoportkörének mai találkozóján. Ezzel a magyar bajnok továbbra is veretlen, és újabb értékes ponttal gazdagodott a továbbjutásért vívott harcban. Sallai a sérüléséről: remélem, nem túl súlyos
Sallai Roland, az SC Freiburg magyar válogatott labdarúgója reméli, hogy "nem túl súlyos" a sérülése, amelyet a Topolya elleni, csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen szenvedett el. Lüktető, nagyszerű hangulatú meccset nyert meg a címvédő Miskolcon - Diósgyőri VTK-Ferencváros 1-2 (0-1)
Szenzációs hangulatban vívta meg egymással a forduló rangadóját a Diósgyőr és a Ferencváros a labdarúgó NB I 10. fordulójának zárómérkőzésén. A végig jó iramú, izgalmas mérkőzésen végül a Fradi egygólos győzelmet aratott, így ismét a tabella élére került. A NOB szerint ők nem diszkriminálják az orosz sportolókat
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) "határozottan visszautasítja" Vlagyimir Putyin orosz elnök vádját, amely szerint a nemzetközi ötkarikás testület etnikai alapú diszkriminációt valósít meg az orosz sportolókkal szemben. Egy félidőnyi előnyt adtunk Litvániának, így még nem vált biztossá az Eb-kvalifikáció - Litvánia-Magyarország 2-2 (2-0)
Ellentétes félidők után döntetlent játszott Litvániában a magyar labdarúgó-válogatott, így veretlenségünket megőriztük a selejtező-csoportban, ám az Eb-re még nem jutottunk ki. Azonban a hátralévő két meccsen már egyetlen pont is elég ahhoz, hogy egyenes ágon kvalifikáljunk a jövő évi kontinensviadalra. A szenvedélyes harc Szerbia ellen magyar győzelmet hozott! – Magyarország–Szerbia 2–1
Hatalmas izgalmak és magyar siker. Erről szólt a mai este és a Magyarország–Szerbia Európa-bajnoki selejtező mérkőzés. Az első gólt a magyar válogatott szerezte a Fradi csatára, Varga Barnabás révén, aki elképesztően jól játszott, amíg a pályán volt. Bő tíz perccel később egyenlített a szerb válogatott, de csak negyven másodpercig örülhettek, ugyanis jött Sallai Roland, akinek a bombagólja eldöntötte a meccset. Annak ellenére, hogy ezen kívül még jött kőkemény hatvan perc izgalom. Öt éve a kispadon Rossi, akivel újra van egy csapatunk
Tréfásan azt mondhatnánk a mai magyar-szerb meccs előtt, hogy hét év után ismét magyar szövetségi kapitánya van a hazai labdarúgó válogatottnak! Persze a hír azért csalóka, hiszen továbbra is Marco Rossi dirigálja az együttesünket, aki méltán kapta meg néhány hete a magyar állampolgárságot Novák Katalin köztársasági elnöktől. Marco Rossi több mint tíz éve edzősködik Magyarországon, s ezalatt komoly eredményeket ért el, hiszen a meglehetősen gyenge Kispesttel sikerült bajnoki címet elérnie, majd a dunaszerdahelyi kitérő után egy ütőképes, az európai mezőny első felébe tartó magyar válogatottat sikerült összekovácsolni. Nem mellesleg nála csak hárman, Baróti Lajos, Sebes Gusztáv és Mészöly Kálmán voltak hosszabb ideig szövetségi kapitányok, Rossi már 56. alkalommal ülhet le Szerbia ellen a válogatott kispadjára. Elhunyt Pap Gábor, az FTC jégkorong-szakosztályának csapatmenedzsere
Ötvenöt éves korában elhunyt Pap Gábor, az FTC jégkorong-szakosztályának csapatmenedzsere. Hudák Gábor szakosztályvezető az MTI-nek szerdán elmondta, hogy Pap Gábor kedden este lett rosszul, infarktust kapott, és már nem tudták megmenteni az életét. A Fiorentina után a Loki ellen is leadta kétgólos előnyét a Fradi – Labdarúgó NB I: Ferencváros-Debrecen 2-2 (2-1)
Bár csodálatosan kezdett és hamar kétgólos előnyt épített fel a Ferencváros a Debrecen ellen a labdarúgó NB I 9. fordulójának utolsó mérkőzésén, végül be kellett érnie az egy ponttal. A vendég piros-fehérek ugyanis talpra álltak, és még a félidő előtt szépítettek, a második játékrészben pedig ki is egyenlítettek. A bajnoki címvédő azonban mai pontvesztése ellenére is vezeti a tabellát, pedig egy találkozóval kevesebbet játszott, mint riválisai. Kapuba kellett állnia Olivier Giroud-nak – Hatalmas védést mutatott be a világbajnok támadó (Videó)
A Milan 1–0-ra nyert a Genoa vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának szombat esti mérkőzésén, sikerével pedig a tabella élére állt. A meccsen mindkét kapust kiállították, és az utolsó percekben a Milan kapujában Olivier Giroud állt. A 37 éves világbajnok francia csatárnak volt is egy nagy védése – írja a Magyar Nemzet.