Pesti Srácok

Vezércikk

Az 1945 és 48 közötti politikai elit is bűnös a svábok tönkretételében, nemcsak a komcsik

Trombitás Kristóf Vezércikk 2023 január 22.
Nagy Imre bűntetteinek listája számos – idézzünk fel egy újabbat is a kitelepítések megkezdésének évfordulója kapcsán. Ő volt ugyanis a belügyminiszter, amikor számos gonosztette előtt és után aláírta a svábok szétzúzásáról döntő rendelkezést. Egy évszázadok óta gazdaságilag, kulturálisan és társadalmilag is virágzó közösséget töröltek el a komcsik. Semmiben sem menti fel őket, de Európa számos államára jellemző volt ekkoriban, hogy a nácik gaztetteire hivatkozva milliókat tettek tönkre azért, mert németek.

Belülről rohad az Európai Unió

Nagy Ervin Vezércikk 2023 január 21.
Ahogy mélyül az integráció, úgy romlik a színvonal. Ahogy nő a jogosítványok száma, úgy porlad a demokrácia. Sosem hágott ilyen magasra a gőg és az arrogancia, ahogy ilyen mélyre sem zuhant még a bizalom. A Katargate néven ismert korrupciós botrány egy kóros állapot súlyos tünete. Egy szimptóma a sok közül. A kérdés most az, hogy milyen következtetést von le mindebből a hatalommal bántóan rosszul sáfárkodó, semmirekellő bürokrata-elit. Mert ezidáig minden nyavalyára a „még több unió” volt a válasz. Itt lenne az ideje, hogy a nemzetállamok visszavegyék az irányítást, mielőtt szétrohad az egész unió. Mert valamilyen együttműködésre szükség lesz – de ilyenre nem! Az Európai Unió mai formája ugyanis a selejt győzelme.

Mi lesz a középosztállyal? – Őszintén az inflációról

HGHuth Gergely Vezércikk 2023 január 20.
"Húsbavágó kérdés, hogy mi lesz a mostanáig a fejlődés motorjaként emlegetett középosztállyal, a polgársággal? Az elmúlt években a kormány rengeteget tett azért, hogy a középrétegbe alulról szabad legyen az út: szépen hízott is a jómódú, tervezhető jövőt élő magyar családok száma. Most nagyon úgy tűnik, hogy ez a középosztály – az alsóbb decilisekkel ellentétben – nem, vagy csak részben számíthat az infláció kompenzálására. Ennek oka, hogy a klasszikus magyar polgári középosztály zömében magyar tulajdonú kkv-knál vagy saját vállalkozásában dolgozik, melyek a legnagyobb megpróbáltatással szembesülnek a szankciós és háborús válságban."

Végleg eltakarítjuk a baloldalt

Trombitás Kristóf Vezércikk 2023 január 19.
Tekintve, hogy a mai napon vagyok 35 éves – ami nem olyan nagy valami, de mégiscsak az a pont, amikor az ember a közmegegyezés szerint átlépi a középkorúság küszöbét, közelebb kerül a negyvenhez, mint a harminchoz, a huszonéves korszakon már rég túl van, etc., etc. –, sok elkoptatott közhelyet tudnék még felhasználni, és némileg talán személyesebb publit adnék a kedves olvasók elé. Nem annyira nagyon személyeset, de végső soron ez az életkor már okot szolgáltat arra, hogy a közéletre visszatekintsek.

Beüt-e a klímakatasztrófa? Kipusztul-e a Föld élővilága?

Jeszenszky Zsolt Vezércikk 2023 január 17.
És vajon erről az egészről az ember tehet? Greta Thunberg és az őt futtató sajtó szerint igen, igen és igen. Ha viszont szeretnéd kialakítani a saját véleményedet, nézzünk meg néhány adatot, aztán dönts Te... De először egy kérdés: Ki hallott már a tömeges kihalásról? Vagy más szóval: nagy kihalási eseményről? Ha meghalljuk ezt a kifejezést, rögtön a dinoszauruszokra gondolunk. Valami aszteroida- vagy meteorit-becsapódás okozta a kihalásukat, ugye? Igen, vélhetően tényleg így volt. Illetve mindjárt pontosítunk egy picit...

Egy korty roham előtt

Vezércikk 2023 január 15.
A tényeket ismerjük, a történelmen nem lehet változtatni. Ahogy elfelejteni sem. Mohács, Trianon, a Don-kanyar – olyan helyek, amik bélyegként égtek bele a nemzeti emlékezetünkbe. Olyan tragédiák, amikről nem feledkezhetünk meg. A következő sorokban nem a felelőst keressük a II. Magyar hadsereg katasztrofális vereségéért, nem magyarázatot, hiszen azt hadtörténészek már ezerszer megtették. Jöjjön hát egy megkésett indoklás arról, miért kell emlékeznünk a fájdalmakra is, ahhoz, hogy egészséges nemzettudattal szemlélhessük a világot.

Véget ért a pancser konzervatívok kora, megszületett a tihanyi jobboldal – széljegyzet a harmadik nemzedék krédójához

Nagy Ervin Vezércikk 2023 január 14.
Harminchárom év telt el a rendszerváltoztatás óta, s immáron a magyar jobboldal harmadik nemzedéke, a tihanyi jobboldal is megszületett. Az első a lakitelki volt. A kommunista diktatúra alatt őrzői, a rendszerváltoztatás után pedig gondozói voltak a magyar kultúrának, s a szocializmus lebontásában találták meg történelmi létük értelmét. A második a Fidesz-alapítók nemzedéke lett. Megszabadították az országot a posztkommunizmus nyűgjétől, saját politikai és kulturális mintákat teremtettek, társadalmi többséget alakítottak ki és egy új, sikeres politikai rendszert építettek fel. Lerakták a szuverén politika alapjait. És végül íme, a harmadik nemzedék, a tihanyi jobboldal! Dolga nem kisebb, mint egy új, nemzeti korszak megteremtése. A siker receptje már rendelkezésre áll, a politikai keret létezik, a társadalmi többség megvan. Vége a másolásnak, vége a pancser konzervatívok korának. Felébredtünk a dogmatikus szendergésből. Következhet a kultúra megszerzése.

Brüsszel egy újabb "Majdant" akar Budapestre

Trombitás Kristóf Vezércikk 2023 január 12.
Átléptünk a tisztán, minden határokon átívelő – szó szerint is – mindent lebíró zsarolások világába. Olyan nagyon nem is lephet meg minket, hogy idáig eljutottak az események, de azért amikor itt állunk előtte, egy kicsit mégis meglepő mindezzel szembesülni. Az Európai Bizottságnak az a terve, hogy az Erasmus-programoktól megfosztaná az egyetemistákat – meg még egy sor dologtól a kutatókat is –, egyszerre üzenet, amit nagyon komolyan kell venni, és maffiamódszer, ami maximum Nápolytól délre elfogadható módszer.

Gerő András azt az eszmét hirdette, amely a magyarságot kivételes nemzetté tette

HGHuth Gergely Vezércikk 2023 január 11.
Ez pedig a nemzeti szabadelvűség eszméje. Tegnap érkezett a szomorú hír, hogy élete teljében, szellemi pályafutása csúcsán, súlyos betegség következtében eltávozott közülünk Gerő András történész, akadémikus, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, a PestiSrácok.hu és az egykori Pesti TV műsorainak rendszeres szereplője. A nagyszerű gondolkodó, (kormány)kritikus, de hazaszeretetét sosem feladó közszereplő, sajátos humorú társasági ember nagy űrt hagy maga után. Már csak azért is, mert azt az autonóm kiállást, amelyet Gerő András mindig is tanúsított, kevesen merik (nyíltan) követni.

Ki jön Putyin után? Miért a nagy ukrán-szerelem? Ezeknek minden mindegy?

Jeszenszky Zsolt Vezércikk 2023 január 10.
A három kérdés tulajdonképpen nem ugyanarra vonatkozik. Vagyis de, mégis. Máris kifejtem... Kezdjük a középsővel. Tulajdonképpen nem is nagyon szoktuk feltenni, pedig nagyon adja magát. Hogy tulajdonképpen miért is vannak ennyire beleszerelmesedve Ukrajnába a nyugati világ politikusai (legalábbis a nagy részük), és a hétköznapi emberek is? Utóbbiak persze már jóval kisebb arányban, de a média által befolyásolt tömegek igen. Az ettől bármennyire is eltérően gondolkodók hangja pedig egyszerűen ki van tiltva a közbeszédből.

Megújulás helyett parttalan orbánozással, Gyurcsány ölelő karjaival és egy kis történelemhamisítással indult az új esztendő

Nagy Ervin Vezércikk 2023 január 8.
Csak a szoki’ – mondhatnánk! A politikai frontvonalak megdermedtek, a kormány Brüsszellel, Gyurcsány a múltjával, az ellenzék többi része pedig önmagával küzd. Azaz semmi meglepetés. Mindenkinek megvan a saját gólemje – így megy ez tavaly április óta! S így megyünk neki a következő évnek is. A kérdés csak az maradt, hogy miközben Gyurcsányék maguk alá gyűrik az egész baloldalt, a 2010 előtti időkről pedig akkorát hazudnak, mint ide Jeruzsálem, addig kinek a létezése válik értelmetlenné 2023-ban. Mert aki megújulás és megkülönböztethetőség nélkül lát neki a „politikai munkának”, az már most jobban teszi, ha a felesleges körök helyett inkább megpróbál a Demokratikus Koalícióba átkéredzkedni. Ott egyébként is erős a fogadókészség. Kunhalmi Ágnesnek is.

Nem Amerikával van nekünk bajunk! – Ábrahám Róbert írása a PS-en

PPestiSrácok.hu Vezércikk 2023 január 6.
Manapság annyi címkét kell elviselni, hogy az már tényleg röhejes. Van, aki magának választ címkéket (lásd: idióta profilképkeretek) és van, akinek ezen öncímkézők választanak bélyeget. Én utóbbi csoportba tartozom. Megannyi beskatulyázást túléltem már életem során, de azért egy idő után mégiscsak kényelmetlen ez az egész. Hadd reagáljak ezért most a legaktuálisabbra.

Kivéreztetik az önkormányzatokat! Csak nem a kormány, hanem Gyurcsányék saját magukat

Vezércikk 2023 január 6.
A kivéreztetés immár több mint három éve a baloldal egyik kedvenc szava. Üres, tartalom és valóság nélküli kulcsszó, amivel a nemtörődömséget, hozzá nem értést, munkakerülést és a rosszindulatot igyekeznek palástolni. Igen rosszul. Bár természetesen jó néhányan elhiszik a maszlagot, a látványos öngólok egyre mélyebbre taszítják az amúgy is mélyponton lévő baloldalt, a DK pedig a nagy taktikázás közben újabb óriási bakot lőtt, amikor kiderült: dacos és ostoba viselkedésük miatt az általuk vezetett kerületek nem kapnak rezsitámogatást a kormánytól, míg a többi ellenzéki kerület több százmillió forintot tud a megemelkedett rezsiárakra költeni.

2023-ban sincs kiegyezés, meghátrálás és békejobb

Trombitás Kristóf Vezércikk 2023 január 5.
Ilyenkor, újév első napjaiban érdemes számot vetni azzal is, hogy vajon mi várható az idei évtől. Alapjáraton ez nem volna egy igazán komoly kérdés, hiszen az ilyen köztes éveket az olyan emberek, akik a közéletben evickélnek, legyenek azok politikusok, újságírók vagy egyebek, szeretik a leginkább csak átvészelni. Ilyenkor ugyanis nincs akció. Nincs akció, mert nincsen egyetlen választás sem. Az országgyűlésit magunk mögött hagytuk, az önkormányzati és európai parlamenti pedig még bőven több mint egy év múlva következik majd. Nyilván, a kampányidőszak ez év végén kezdetét veszi majd, de az is mennyire messze van? Nem kérdés tehát, hogy 2023 egy épelméjű, normális világban egy békés év volna. Most pedig pontosan tudjuk, hogy nem lesz. Sőt, talán viharosabb lehet 2022-nél is.

A dollármédia igazán aljas húzása – Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben

PPestiSrácok.hu Vezércikk 2023 január 4.
A választási vereség után kibukott a dollárbaloldal és a magyar demokrácia történetének egyik legsúlyosabb botránya. Szinte természetes, hogy a baloldal csatolt részeként működő dollármédia igyekszik ezt minden erejével elhallgatni. Bár valóban számos kihívással kell megküzdeni a politikai szintéren, a tény, hogy a baloldali sajtó próbálja eltussolni a botrányt, azzal egy három évtizedes vitát sikerült végre lezárni, mégpedig a patrióta-konzervatív oldal kiütéses győzelmével – írja Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Magyar Nemzet Véleményváró rovatában, amelyben ezentúl kéthetente szerdánként jelentkezik majd "A tudatos polgár" című sorozatával.

Lesz-e olyan, aki ki meri mondani, amit ki kell? – Duray Miklós halálára

Vezércikk 2022 december 31.
„Jaj, már megint mit mondott ez a Duray! Minek kell folyton szítani a feszültséget?” Ezek a szövegek az első élményeim Duray Miklósról. Ilyeneket hallottam kisgyerekként a felnőttektől a magyar önrendelkezést és önszerveződést firtató felvetéseire. Nyilván akár szürreálisnak tűnhettek ezek a felvetések a mečiari Szlovákiában, ahol leplezetlen politikai program volt a magyarok megtörése, eltüntetése, ám azóta bebizonyosodott, hogy a soviniszta támadásokkal szemben nem a meghunyászkodás és a legkisebb célok kitűzése a megoldás. Azóta már látszik, hogy amiket „a Duray” mondott, azokra sokkal jobban kellett volna figyelni már akkor.

Boldogat, Európa... a tavalyinál jobbat, gazdagabbat! Unióból soványabbat!

Nagy Ervin Vezércikk 2022 december 31.
Nehéz év áll Európa mögött. Generációk óta nem látott háború, buta döntések sorozata, az Európai Unió bürokratikus működésének csődje. Energiaválság, infláció, rendszerszintű korrupció. Európa elárulása. Tagországok zsarolása és az ukrán nacionalizmus felszítása. Progresszív baromságok, célkeresztben Lengyelország és Magyarország. Annyi komiszságot egyetlen évben sem követtek még el Brüsszelben, mint 2022-ben. A harc jövőre folytatódik. A tét továbbra is a szuverenitás. Mocsarat lecsapolni, magyarokat megvédeni, labancot elkergetni! Elő a görbeszablyát! Kezdődjék hát az új év! Egy ennél sokkal boldogabb jövő.

A politikában a szimpatikus vesztest lúzernek hívják

Trombitás Kristóf Vezércikk 2022 december 28.
Tudom és értem, hogy sokaknak a karácsony főleg az elcsendesedésről, az ünnepről és egyebekről szól, ami rendben is van, de mindenkinek meg kell értenie, hogy a küzdelmek még Szenteste sem állnak le. Sokan megengedhetik maguknak a luxust, hogy ilyenkor az ünnepre hivatkozva azt várják el, hogy a világ is csendesedjen, ám sajnálatos módon ez nem fog megtörténni. A küzdelem egyetlen pillanatra sem áll le, amit értékeinkért, hazánkért és jövőnkért vívnak.