Pesti Srácok

Vezércikk

Kék szalaggal és kétmilliárdnyi guruló dollárral a korrupció ellen – Márki-Zay Péter az összevissza beszéd csapdájában

Nagy Ervin Vezércikk 2022 szeptember 3.
Nincs az a törvényszék, amely kellő szigorral meg tudná ítélni azt a csalárdságot, amit Márki-Zay Péter és stábja tett! A törvényesség ez esetben csak részletkérdés, a lényeg a külföldi befolyás, a magyar érdekek feladása, a nagyhatalmak előtti hason csúszás és a sokakban joggal felmerülő hazaárulás minősített esete. Mindezért is zavarba ejtő az a képmutatás, ahogy Márki-Zay nyíltan megvallja, hogy – a törvényeket kikerülve – közel kétmilliárd forintnyi támogatást kapott Amerikából, majd vállát megrándítva, a kék szalagot ismét a szíve felé tűzve megy tovább és mondja, csak mondja, hogy ő az ezeréves magyar történelem legkorruptabb kormánya ellen küzd. A szövetségesei meg csak pislognak. Vajon tudtak erről?

Vajon vége lesz egyszer az orosz-ukrán háborúnak?

Jeszenszky Zsolt Vezércikk 2022 augusztus 30.
Természetesen igen. Valahogy, valamikor egész biztosan. Néha reménykedünk, kicsit optimistábbak vagyunk. Persze csak óvatosan azzal az optimizmussal. A nyugati világ politikusai ugyanis olyan elképesztően ostoba válaszokat adtak a háborúra, aminél ostobábban csak a nemzetközi médiának sikerült reagálnia. Pár hete még folyamatosan ukrán győzelemről deliráltak, az elnököt, Zelenszkijt a mai napig tenyerükön hordozzák. Hol az ENSZ-közgyűlés, hol az amerikai Kongresszus, hol az Európa Parlament előtt mond beszédet. Amik nagyjából egy dolgokról szólnak: adjatok fegyvert! Sokat! Még!

Volt jobbikosok, tartsuk az irányt! De milyen irányt, Péter?

Nagy Ervin Vezércikk 2022 augusztus 27.
Annak ellenére, hogy Jakab Péter azt nyilatkozta, hogy őt magát egyáltalán nem izgatja az ideológiai címke, nem is akarja besorolni sehová önmagát, most A Nép Pártján elnevezésű előszoba-pártja úgy dobálózik az izmusokkal, mintha nem lenne tegnap vagy holnap, és mintha lehetne egy nagy reset billentyűt nyomni és mindent újra kezdeni. Mintha nem a baloldalba belesimult Jobbikból hasítaná ki pontosan azt a szeletet Jakab, vinné magával azokat a tagokat, akik elkövették a párt ősbűnét, azaz összefogtak Gyurcsány Ferenccel. És mintha nem jellemezné továbbra is minden megszólalását ugyanaz a primitív baloldali demagógia és a választópolgárokat lenéző melós-krédója, mint ami ezelőtt is sajátja volt. Legújabban – kapaszkodjunk meg! – Európa-barát liberális gazdaságpolitika és konzervatív társadalomfilozófia körvonalazódik A Nép Pártján önmeghatározásában... Vajon mire gondolt a költő?

A finn miniszterelnök bulizása irreleváns téma

Trombitás Kristóf Vezércikk 2022 augusztus 25.
Bulizni mindenki szokott. És ha bulizni nem is, hát valamelyest, akár visszafogottabb mértékben is, de saját magához képest jobban elengedni magát ismerősei körében. Ez az emberi élet természetes velejárója. Néha – vagy akár nem is annyira néha – ki kell engedni gőzt, engedni kell, hogy betöltse fejünket a friss levegő és alámerülhessünk a mindenkitől független, befolyásolatlan, csak magunk által megtöltött, csak saját magunk által kijelölt valóságba.

Lesz-e még béke valaha?

BBBálint Botond Vezércikk 2022 augusztus 24.
Ha van lényeges tapasztalata a XX. századnak, akkor az az, hogy Európában nem kellene több háborút rendezni, mert azt az öreg kontinens nem bírja ki. Nem bírja ki demográfiailag, gazdaságilag, és maradék jelentőségét és befolyását is elveszíti a bolygón. Ebben az egy dologban, a béke dolgában konszenzus volt kelet és nyugat között, baloldali és jobboldali értelmiségi között; a jobboldal távolságot tartott a saját héjáitól, az átlagos baloldali értelmiségi akkoriban még szégyellte a Vörös Brigádokat, és még a kommunista blokk is csak stikában támogatta a baloldali terroristákat.

Nem minden háborús bűn, ami annak látszik

Ambrózy Áron Vezércikk 2022 augusztus 22.
Csupán retorikai kérdés, hogy az oroszok bombáznak civil célpontokat vagy az ukrán védők telepítik az állásaikat a polgári infrastruktúra közé. Az elmesélt történet ugyanaz: mivel az orosz támadók hadászati fölényben vannak, kizárólag csak kiépített állásokban vagy városias környezetben képesek sikeresen védekezni az ukránok. Az Amnesty International és a haladó sajtó szokás szerint le van maradva pár brosúrával; most megpróbálták elfogadhatatlan gyakorlatnak beállítani azt, amit eddig álhírnek vagy egyenesen putyinista propagandának neveztek.

A végén úgyis mindig nekünk lesz igazunk... Isten éltesse Magyarországot!

Nagy Ervin Vezércikk 2022 augusztus 20.
Jó most magyarnak lenni. A saját oldalunkon, azaz a történelem egyetlen jó oldalán állunk. Büszkék lehetünk, hogy segítség nélkül, saját hitünkből erőt merítve kikecmeregtünk végre a posztkommunizmus megrekedtségéből és egy új, nemzeti korszak építésébe kezdtünk bele. Ismét merünk nagyok lenni, bátran vállaljuk saját ügyeinket, nem remeg meg a lábunk, ha ki kell állni magunkért, nem hajbókolunk senkinek, azaz magunk urai vagyunk. Mintha az ország ismét a saját tengelye körül forogna... Jöhetett ide a tatár, a török, a muszka, a labanc, a német vagy a román – a végén mindig nekünk lett igazunk! Mondhatnak bármit ma Brüsszelben, Berlinben, Párizsban, Washingtonban vagy éppen Moszkvában – a végén úgyis nekünk lesz ismét igazunk! A fanyalgókat meg hagyjuk fanyalogni – Magyarország születésnapján borzalmasan rossz lehet most nekik azon agyalni, hogy mibe kössenek bele.

Próbálták megtörni a magyart az elmúlt 1000 évben, de üzenjük, hogy "vagyunk és leszünk!"

FDFerkó Dániel Vezércikk 2022 augusztus 19.
Olyan korban élünk, amikor minden, amiben hittünk és hiszünk, megkérdőjeleződik; szükség van-e még nemzetekre, fontos-e a család, csak a nők szülhetnek-e, idejétmúlt-e a kereszténység és lehetne a sort folytatni.Ha azt is sikerül megkérdőjelezni, hogy a magyar erős, büszke nép, van tartása, gazdag történelme, képes ellenállni pusztító eszméknek, akkor nemcsak ellenfeleink kapnak vérszemet, de mi magunk is elbizonytalanodunk a jövőnket, jelenünket illetően.

Mondjunk korábbi pártelnököket a Jobbikban...!

Vezércikk 2022 augusztus 17.
Hát igen, ebben a pártban nem tűrik meg az ilyesmit. Olyanok ezek, mint a fekete özvegy ivadékai, amelyek a tojásból kikelés után rögtön meg akarják ölni egymást. Ki hitte volna, hogy az ELTE BTK szépreményű, jól öltözött HÖK-ös fiataljainak teremtményéből szökken majd szárba a legvisszataszítóbb proliság, amit a magyar politikai élet valaha látott. Volt itt zsidólistázó, zsidó emlékműbe köpködő, áfázó, nemi erőszakoló, karlengető, orosz kém, diákjait zaklató tanár meg akármi. Aztán egy Jakab, akivel elérték a néppártosodást.

Orbán, a zseni... és a sok hülye

Jeszenszky Zsolt Vezércikk 2022 augusztus 16.
Na jó, ez már egy erős clickbait cím, tele szándékos provokációval. És a sok hülye tényleg fel is ül neki... Múlt kedden „Orbán... és a többiek” címmel jelent meg egy írásom itt, a PestiSrácokon. Egy rövid elemzés arról, minek köszönhetőek a miniszterelnök sorozatos politikai sikerei, mik azok a személyes képességek, kvalitások, amelyek birtokában politizál. Nem titkolom, nagy tisztelője vagyok minden olyan politikusnak, Antalltól Reaganen át Thatcherig, akik átlátóképességgel, vízióval, ugyanakkor valóságérzékeléssel rendelkeztek, s hozzá a megfelelő következetességgel is ahhoz, hogy amennyire csak a lehetőségek engedik, maximálisan a helyes utat képviseljék és járják, a sajtóval, a politikai túlerővel, a gerjesztett közhangulattal szemben is.

Tizenegy még gombócból is sok, nemhogy baloldali pártelnökből

Nagy Ervin Vezércikk 2022 augusztus 13.
Képzeljünk el egy nagy-nagy kerekasztalt, amit hangosan kiabáló emberek ülnek körül! Nevezzük stílszerűen ellenzéki kerekasztalnak, ahol megfér egymás mellett a volt komcsi, a liberális, a volt komcsiból lett liberális, az antiszemita, az antiszemitából lett européer, a proli, a náciból lett még nagyobb proli, a nagyképű budai bikaborj, meg a Gyurcsány és a Márki-Zay Péter. Tizenegy dühös ember. MZP visszatérésével és Jakab Péter pártalapításával ugyanis már nyolc baloldali párt és tizenegy elnök áll rendíthetetlenül, önmagát túlértékelve az egykori szivárványkoalíció romjain. Nagy kompánia, egy egész focicsapatra való. És bármennyire is utálják most egymást, egyszer úgyis le kell ülniük ehhez az asztalhoz, mert ennyi és ennyiféle baloldali pártra (hát még elnökre!) nincs szükség. Egyszerűen nem tudják és jól láthatóan nem is akarják eltartani őket az ellenzéki szavazók.

Kámaszútra-szobák, nemi erőszak, krumplis zsák – Ennyi maradt a Jobbikból

FDFerkó Dániel Vezércikk 2022 augusztus 12.
Sorozatos botrányok, nyílt utcai veszekedések, párton belüli adok-kapok, súlyos választási vereség. Röviden így lehetne összefoglalni a Jobbik elmúlt pár évének krónikáját. Az egykori jobboldali radikális párt mélyrepülése vetekszik az MSZP-ével, a tányércsörömpölés viszont sokallta hangosabb, mint bármelyik zuhanásban lévő ellenzéki formációnál. Talán nem is oly régen még néhány politikai tanácsadó fejében jó ötletnek tűnt a harsány, bőrdzsekis farmernadrágos pártelnöki imidzs, némi parizerrel és krumplis zsákkal megspékelve. Mára azonban kiderült, hogy a kampányban prolitempót diktáló Jakab Péter egy teljesen lenullázott pártot hagy maga mögött.

Trump jelenti a legnagyobb veszélyt a nemzetközi szélsőbaloldalra

Trombitás Kristóf Vezércikk 2022 augusztus 11.
Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnökének egyik házában a minap házkutatást tartott az FBI, iratokat foglaltak le, még Trump személyes széfjét is feltörték. Az akció a maga nemében példátlan, eddig nem látott, felháborító megfélemlítés. Ahogyan még a tegnapi folyamán írtam, ehhez képest a Watergate lópikula. Mert bár nehéz lenne elfogadhatónak tartani azt a tettet, ami miatt végül Nixon lemondott az elnöki hivataláról, abban azt hiszem, megegyezhetünk, hogy az elmúlt évtizedekben látványosan és drasztikusan súlyosabb dolgokat is elkövettek a hatalomban lévők, mindezt úgy, hogy talán csak a vállukat rándították meg utána.

Ejnye, ejnye, Ukrajna!

Stefka István Vezércikk 2022 augusztus 10.
Leállították múlt héten a kőolajszállítást Ukrajnán keresztül a Barátság kőolajvezeték déli ágán, amely Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát szolgálja ki – írja a G7 a Bloombergre hivatkozva. Az amerikai hírügynökség az orosz kőolajvezeték-hálózatot üzemeltető Transznyeftyre hivatkozik, amely szerint erre azért került sor, mert a szankciók miatt nem tudta kifizetni Oroszország a tranzitdíjat. A Mol a kőolajszállítás leállítását követően azonnal egyeztetést kezdeményezett az ukránokkal és az oroszokkal is, és jelezte, hogy átvállalja a díjfizetési kötelezettséget. A kérdésben gyors megállapodás született, így a Magyarországot és Szlovákiát is ellátó Barátság-kőolajvezetéken ismét zavartalanul működik a szállítás.

Vásárhelyi Mária megfejtése: Orbán akarja, hogy ne jöjjön az olaj

BBBálint Botond Vezércikk 2022 augusztus 10.
Bizonyára önök is észrevették már, hogy a társadalmi haladás néven futó projekt, a liberális progresszió, már a marxizmus óta egy rendes kis összeesküvés-elmélet. De a legsúlyosabb fajtából. Csak annyi új van benne, hogy a többi "racionális" összeesküvés-elmélettel szemben nagyon komoly súlyt fektet minden más összeesküvés-elmélet diszkreditálására.

Amikor Márki-Zay megvilágosodik: Gyurcsány alatt ártatlanokat rugdostak az utcákon

Nagy Ervin Vezércikk 2022 augusztus 6.
Egymást ütik a köztársaságpárti demokraták, megújulás nincs, de legalább történik valami izgalmas a baloldalon. Mielőtt kormányt buktatnának, rendszert váltanának és még mielőtt visszaállítanák a jogállamiságot, végre valahára tiszta vizet öntenek a pohárba. Ki-ki a maga sajátos módján. Gyurcsányék szerint Márki-Zay Péter a Fidesz alvó ügynöke, míg utóbbi váltig állítja, hogy Gyurcsány mindig is összejátszott Orbánnal. Valaki szólt ugyanis Márki-Zay Péternek, hogy 2006 őszén azonosító nélküli rendőrök földön fekvő ártatlanokat rugdostak az utcán, a rendőrfőnököt meg kitüntették, így végül csak leesett a tantusz Hódmezővásárhelyen is: Gyurcsány nem is akarja leváltani Orbánt. Nyakatekert, MZP-re jellemző következtetés ugyan, de tényleg szólhattak volna neki április 3-a előtt!

Stefka István: Azok, akik ukrán zászlót lobogtatnak, tudják egyáltalán, mit jelent?

Stefka István Vezércikk 2022 augusztus 5.
A kék-sárga ukrán zászló szimbólum lett. A szolidaritás szimbóluma. Mostanában világszerte láthatni ezeket a zászlókat, tüntetéseken, összejöveteleken, politikai rendezvényeken. Magyarországon is több helyen feltűnik az ukrán zászló házakon, a hídfoglalóknál és a Pride-felvonuláson. Ez nem is lenne baj. A baj ott kezdődik, amikor nemcsak nem ismerik egy ország nemzeti zászlóját, hanem fogalmuk sincs történelmükről.
Ajánljuk még