Sokadjára buktatja le magát a krumplistészta-szagú belvárosi értelmiség, amikor romantikázik. Bizony létezik olyan vidéke a világnak, ahol megszűnik a tanulatlan pökhendiségből szőtt varázsbűbáj, így ott állnak csupasz proliságukban, összesárgázott remegő térdekkel a Nyugat kapujában: Bécsben. Techet kolléga, az Azonnali.hu-n publikáló publicista is ott járhatott nemrégiben, de lehet, hogy csak álmodott, mindenesetre az úgy volt, hogy előbb egy kávézó ajtajában várakozott, míg egy ráérő pincér végre nagyot ásítva megszánta csórikát, karonfogva átráncigálta a századfordulós bútorok között egészen a konyháig, ahol lenyomták egy sámlira, hogy elmajszolhassa egy varázslatos, osztrák nevű sütemény odaégett végeit. Kapott valami otthagyott, kihűlt kávékból összeöntött barnás-fehéres löttyöt – nemhiába, az osztrák takarékos nép –, hogy “igyad Péter, de aztán írjál rólunk szépeket, ahogy kell”. És Péter, ahogy csak lehetett, maga alá görnyedve a széken, ültében meghajolt. Annyira, hogy majdnem felcsúszott a saját végbelébe. Aztán megírta “Lesz-e magyar Közép-Európa?” című fogalmazását…
Egy pillanatig ne gondolja senki, hogy puszta történelmi véletlen az a nyugati, majd Nyugatról Keletre áterőltetett, kitűnően összeállított kommunikációs panelsor, amelynek lényege, hogy Nyugaton minden remek, Keleten ellenben minden szar. Mindaddig, amíg a Keletről a bizonytalanság, a munkanélküliség, a csóróság jut az európai polgár eszébe, addig biztosítva van az elöregedő, dekadens nyugati országok munkaereje. Lesz olyan kelet-európai, aki elhiszi, hogy Londonban utcát söpörni, szennyes edényt mosogatni, árut feltölteni sokkal jobb élet, mint amit hátrahagyott. Bizony, komoly munkája van ebben a nyugati médiának, és persze azoknak a nyugatos keleti médiumoknak, ahol valamiért úgy érzik, attól lesznek olyan fenemód haladók, ha sikeresen kiüríttetik a közéletet megmérgező, folyton háborgó, méltatlankodó és hisztériázó cikkeikkel a saját országukat. De persze hamar kiderül, hogy közel sem olyan egyszerű ám Nyugaton az élet, a nyugati ugyanis konkrétan gazdasági rasszista, és nem ad annyi pénzt a vendégmunkásnak ugyanazért a munkáért. Mert a vendégmunkás valójában cseléd. De hogy a szolga mégse menjen haza, hát elhitetik vele, hogy őt elüldözték otthonról, hogy senki sem várja haza, hogy csak polgárháborús helyzet, folytonos népfortyogás várja odahaza. Ugye ismerős mindez a hazai balliberális holdudvar lassan egy évtizedes működéséről. A pánik, az undor konstans életbentartása.
Magyarról epét hányni a Monarchia öröksége
Hogy hogy jön ide a Techet Péter cikke, amelytől még az azt közlő Azonnali is próbál elhatárolódni, az nagyon egyszerű. Úgy jön ide, hogy ennek az előbb felvázolt kommunikációs hadműveletnek, Nyugat-propagandának bizony vannak jól ismert történelmi előzményei, amelynek hazánkban az Osztrák-Magyar Monarchia idejétől kezdődően keresendőek a gyökerei. Ekkor indult be ugyanis az a suttogó propaganda, amely elhitette, hogy a szaroscsizmás, kifingott nadrágos magyarokhoz képest az osztrák az elit. Hogy az osztrák a kultúrnép, a magyar meg csicska paraszt. Hogy egyáltalán olyan se nincsen, hogy magyar, hogy nem is a hunoktól származnak, hanem csak valami északi halevők eltéblábolt maradéka, satöbbi, satöbbi. Ennek hangoztatása menő volt az elosztrákosodott árisztokrácia köreiben, az elosztrákosított tudományos körökben és a mindezeket tudatlanul majmoló városi polgári körökben. Magyarról epét hányni ugyanis osztrák örökség. Mást sem kaptunk a jó osztrákoktól, csak ezt, meg a kárpát-medencei nemzetiségek között elhintett viszályt, amelynek lényege pont az volt, hogy szükség van a különben töppedt ikerszarkómaként élősködő Osztrákiára, és annak császárára (nyehhehe), hogy rendet tartson, holott előttük ilyen problémák ezen a környéken soha nem is voltak.
Az osztrákok kitűnően játszották ki egymás ellen a Kárpát-medence nemzetiségeit, jobbára ez volt minden teljesítményük. Teljesen is érthető, miért stresszeli olyannyira a Visegrádi Négyek koncepciója a Nyugatot és legfőképp Ausztriát, akit gondosan kihagytak belőle. Mert Ausztria, ha rajta múlna, sosem engedné gazdaságilag saját fejére nőni a visegrádi négyest; ahogyan tette ezt korábban is, jobb szeretné inkább, ahogy régen, védővámokkal kizsigerelt mezőgazdasági-félipari prériként megtartani. Mi lesz, ha megdől az az évszázadokig a kelet-európai nemzetekbe sulykolt állítás, hogy “a Nyugat nélkül senkik vagytok”, hogy “nem tudnátok megállni a saját lábatokon”, hogy “a Nyugat vezérlő útmutatása nélkül ostoba bunkók maradtok, akik előbb vagy utóbb a káoszba hullanak”?
Kádár az osztrákok idején jobb volt
És akkor itt járunk 2020 küszöbén, és mégis elolvashatjuk ezt a rég odapenészedett osztrák birodalmi propagandaszöveget mai szavakkal a Techet tollából, aki a semmit változni nem képes, az osztrák kulát évszázadok óta aranyként markolászó álértelmiségi tökéletes díszpéldánya. Lássuk, hol tart most a labanc médiagépezet, hogyan interpretálja az osztrákos-nyugatos örökséget éltető elit, amikor Orbán Viktor új Közép-Európa-koncepciót vázol fel, és felajánlja az együttműködés lehetőségét még a félbalkáni Romániának is. Szóval Techet szerint egész Közép-Európában javában dúl a Monarchia-romantika, minden kis nemzet szívesen emlékszik, amikor még a jóságos osztrák Mikulás térdén lovagoltak, és ez még a turizmuson is megérződik, bár a különutas seggszagú magyarok csakazértsem akarják tudomásul venni. Mint lelkendezve sorolja írásában, “a Habsburgok emléke mára alapvetően pozitív Krakkótól Kassán át Ragusáig“; majd eléggé vitatható módon hozzáteszi, “már senki se gondolja komolyan, hogy a „népek börtöne” lett volna Ausztria, sőt, a brit, francia, német vagy orosz birodalmakhoz képest Bécs nagyon is toleráns volt a „népeivel””, végül pedig levonja a következtetést:
márpedig a piac csak tudja, mire van kereslet: a Habsburg-nosztalgiát kajálják a népek.
Aztán szépen elmagyarázza, miért is alapvetően hibás, ha Magyarország kezdeményez közép-európai együttműködést, gondosan vegyítve a történelmi és politikai féligazságokat és ferdítéseket. Mint széles nyelvcsapásokkal kifejti, “a Zentraleuropa-gondolat legfeljebb Bécset mutatja szép színben; Budapest és Magyarország továbbra is elnyomóként jelenik meg, (…) egy Budapestről megfogalmazott Közép-Európa-eszme egészen mást jelent Zágrábban, Pozsonyban, Laibachban, mint egy Bécsből jövő”.
Majd folytatja. “Magyarországhoz nem csak történelmi, de jelenkori pozitívum se kapcsolódik”, “senki nem akar Zágrábban, Fiumében vagy Brassóban magyar lenni, Osztrák még talán-talán, de magyar biztos nem”.
Ausztria szexi, Magyarország büdös. Hogy ez jogos-e vagy sem, az az eredmény szempontjából édesmindegy
– teszi az i-re a pontot. Momentum Mozgalom likes this.
A Kárpát-medence országainak fel kell végre lépni az összefogás évszázados ellenségeivel szemben
De összegezzünk mi is. Merjük először is kijelenteni, hogy mekkora évszázados munkája volt Ausztriának abban, hogy Magyarországról, a valódi, hiteles Kárpátmedence-országról ilyen negatív, ellenséges képet alakítson ki az itt élő, idővel országgal is ellátott nemzetek között. Merjük azt is kijelenteni, hogy ez az aknamunka nem állt meg, ahogyan az érdek sem szűnt meg, és hogy ennek a régióromboló tevékenységnek továbbra is léteznek olyan kisinasai, mint Techet Péter, aki szentül meg van róla győződve, hogy nem propagandista, hanem polgárpukkasztó, igazságkimondó egyéniség. Pedig nem. Harmadszor azért azt is látni kell: nem véletlen ennek a fura és állítólagos Monarchia-romantikának az erőltetése. Csakhogy a Visegrádi Négyek, ha még jelenleg is meglehetősen bátortalanul, de jól felfogott érdeküket egyre inkább felismerve nem kérnek többé sem osztrákból, sem Habsburgból, sem Dolfiból, sem legújabban a kajlafülű kamasz Kurzból, aki szeptember óta nem tudott összegányolni egy valamirevaló kormányt.
Milyen jellemző, ahogy Techet izzadságszagú soraiban többször hangoztatja: az összefogás a magyarok, az Orbán uralkodását jelentené a környező országoknak. Íme, egy tökéletes, a megbékélést elgáncsoló, hazug propagandairat. Ugyanaz, amivel 1848-49-ben mérgezte a császári udvar suttogó propagandája a Kárpát-medence kútjait, és ami folytatódott az I., majd a II. világháború idején, és folyik a mai napig. Demokrácia van, szólásszabadság, teljesen természetes, hogy Techet azt ír, amit csak akar. De elég idő telt el már ahhoz, hogy az ilyesféle véleményeket megtanuljuk a helyén kezelni. Hogy azért, mert Techetet az odaégett sütemény szélének majszolása egy bécsi cukrászda sámliján intellektuálisan kielégíti, azért még nem kell őt komolyan vennünk. A közép-európai összefogást viszont annál inkább. Talán nem véletlenül félnek tőle annyira Nyugaton Techet főnökei.
Vezető kép: Orbán Viktor Facebook-posztja
Zita
2019-12-28 at 20:39
..és kommentel egy másik techet, és átkozza a cikkíró anyját… ennyit tud, értelmisémi
Dörgő Laca
2019-12-28 at 17:10
Ez egy mocskos patkány a szartározóból !Itt élsz te szar a magyarok pénzéből és van pofád gyalázni a hazámat s a történelmünket? Miért nem verik szét már az ilyen árulóknak a pofáját! Takarodj az országunkból te nyomorult szaros szájú féreg!
oshon
2019-12-28 at 18:40
Eljon az az ido is … ki lesznek rugdosva az orszagbol ezek a ruhes tetves kutyak !
Péter Pál
2019-12-29 at 10:48
Szarházi labancbérenc
oshon
2019-12-28 at 17:05
https://www.youtube.com/watch?v=UEZXPXD3_WE
oshon
2019-12-28 at 16:59
Buszke vagyok magyrsagomra ! https://www.youtube.com/watch?v=3IkgXNUZurM
oshon
2019-12-28 at 16:55
Hala Istennek Magyarnak szulettem ! Kolozs megye … https://www.youtube.com/watch?v=P4vhREbXIlY
anti neobolsevik
2019-12-28 at 14:27
“…Lesz olyan kelet-európai, aki elhiszi, hogy Londonban utcát söpörni, szennyes edényt mosogatni, árut feltölteni sokkal jobb élet, mint amit hátrahagyott…”
VAN. Én vagyok, személy szerint. Voltam utcaseprő, voltam mosogató, voltam sok más is. Mindig megkaptam a bérem, Hál’ Istennek. Néha a minimálbér volt, de legtöbbször több. Az itthoni élet? Kényszevállalkozóként rommá sarcolva és fizetni akkor is, ha nincs bevétel (miből is akkor)? Persze a fletó és neobolsevik bűnbandája.
Szóval leléptem még időben alatta. Igen, van megkülönböztetés, de csak akkor veszed észre, ha nagyítózol. Vagy a legszarabb munkát kapod, vagy az angol kapja a legjobbat / legkönnyebbet. De fizuban NINCS különbség. megnéztem, láttam. A tizen éve ott dolgozó natív English can make same money than me. Összeraktam 2nk payslipjet…. detto volt.
A neobolsevik demokrácia itt (here in the) Great-Islam-Britain -ban nagyon vigyáz a látszatra.
Az is biztos viszont, hogy a Hyde Park Corner legendája a múlté. NINCS SZÓLÁSSZABADSÁG és CENZÚRA ill VÉLEMÉNYTERROR van. Szóval a neobolsik (liberálisok, jobbikosok, kommunisták) hisztiznek e miatt otthon, kérjék már meg őket, hogy próbáljanak meg egy interjút leadatni a tv-ben, vagy egy újságcikket megjelentetni, ahol fikázzák az európát megszálló muzulmán hadsereget!! Vagy annak ellenkezőjét. Nem fog menni, mert úgy elhajtjk őket itt a “szabad nyugaton” mint a fingot az őszi szél.
ViAM
2019-12-28 at 13:30
Remek és igaz írás! Susánszky Mátyás:“Senki nem akar magyar lenni” – Ezúttal az osztrákbarát Techet Péter böfögte fel magyargyűlöletét
rekettye
2019-12-28 at 14:14
Takarodjon el ha nem jo itt neki.! Takony agyu f@sz! Takorodjon az országból.
MAGYAR
2019-12-28 at 12:58
Ez egy korcs “abfall” nem kell vele foglalkozni Csak rà kell nézni làtszik rajta hogy selejt most éppen az osztràkok nem S fajàhoz tartozna
TS
2019-12-28 at 11:02
Hát én örülök, ha azt írják, hogy mégsem volt a népek börtöne a Monarchia, akkor viszont mire lett Trianon? Mégsem volt olyan rossz nálunk?
Techetsz ellene
2019-12-28 at 09:31
Azért van rossz hírünk külföldön mert vagy 40 évig az ilyen techet fajták sorstalan szülei és nagyszülei vezették az országot, a buta, böszme, de agresszív nagyhangú büdös kommunista elvtársak viselkedéséből ítélték meg a magyarokat.
Vízöntő
2019-12-28 at 09:17
Egy senki!
Inkább a valakikkel kellene foglalkozni, szerintem.
Dobi56
2019-12-28 at 08:58
Elolvasva a cikket, a hozzászólásokat mély meggyöződésem, hogy ha egy ilyen tele szart zokni így irigykedik jó MAGYARNAK LENNI.
Amerigo
2019-12-28 at 08:24
Lehet, hogy Petike is pedofil, mint apja a vörös Dani?
http://valasz.hu/vilag/pedofil-e-daniel-cohn-bendit-36795/
Garten Garden
2019-12-28 at 07:56
Ez a téma mindig előhozza az ostobaság különböző fokozatait.Az osztrákokat példaként felhozva ezen keresztül gyalázni a nyugatot,az itteni életformát.Érdekes a magyarság lenézése mellet,22 évig birta cége bizonyára nem magyar juttatásait az egyik rendszeres/egyébként legtöbbször hülyeséget/kommentelő.Felkéne nőni a mai kor szinvonalára!ennek semmiköze a nemzeti mivoltunkhoz.Mindenkinek tudatában kell lenni mit is jelent másoknak a magyar nemzet fogalma.Természetesen nem a sokat emlegetett cikkszerző hölyeségeit,de nem ia az “Isten kalapján ar árvalányhajat” Üdvözlettel Bajorországból.Beflower
Éliás Zsolt András
2019-12-29 at 09:04
Maradj is ott…
Rabszolga vagy ott is, csak béjemwével pingvin jelmezben.
A bajorok is Szent Istvánhoz jöttek visszamagyarosodni.
anonymus
2019-12-28 at 06:30
Ha olyan menő ausztria, miért nem beszélnek osztrákul? Ja, hogy se nyelve, se kultúrája korcsfajzat, amelyik csak másokon élősködve bírt megmaradni? Ha magyarnak lenni ciki is, osztrákká előbb válniuk kéne, mert ez a németbe oltott hegyi éhenkórász nemzetnek és népnek sem nevezhető.
Persze érthető: péterke olyan segget nyal, amit magához képest felsőbbrendűnek érez – más kérdés, hogy neki és a fajtájának még a nemlétező osztrák kulturális színvonal is megugorhatatlan.
gyozo2018
2019-12-28 at 02:20
Bencze Istvánné(Fb)!
Volt, amikor a felsorolt lapok baloldali tulajdonban voltak.
A HV abban is maradt.
gyozo2018
2019-12-28 at 02:31
Pl. a 2000-es évek közepén még Valagány is a Magyar Nemzetnél volt. Akkoriban, mire észrevettük, hogy a MaNem baloldali tulajdonba csúszott át, az MNO Fórumon új moderátorok már szorgalmasan kiirtották a jobboldali posztolók javát, majd meg is szüntették a fórumot.
Valagány akkor még ott volt. Ezek megrendelésre olyan nemzeti elkötelezett cikket voltak kélesek rittyenteni, hogy elérzékenyültek a lap olvasói. Aztán jött a fordulat a lapnál, s kitüremkedett belőlük a sistergő magyargyűlölet.
Némely pokitikusoknál is tapasztalható volt ugyanez.
gyozo2018
2019-12-28 at 02:14
Nem kacsa, nem propaganda, tényleg nagyon sokan jönnek haza. Már nem éri meg, nem boldogulnak, a társadalom aljaként kezelik őket.
Itthon meg súlyos szakemberhiány van.
Zsozso
2019-12-28 at 01:53
Mi magyarok különlegesek vagyunk, pl. abban, hogy megtürjük magunk közt ezeket a szarokat, a nemzetárulókat. Másutt börtönben végeznék.
Kicsit vissza kellene süllyedni arra a szintre, hogy elitéljük, de jogerősen, a hazaárulókat!
Sutike
2019-12-27 at 23:31
Ki ez a bandzsal szaragyu? Menjen az anyjába!!!
Gullwing
2019-12-27 at 22:22
Pofánbaszni, majd el ásni a a kretén selejtet.
A többi hulladék mellé a kertvégébe.
csakafidesz
2019-12-28 at 05:50
Tökönrúgni, hogy ne szaporodjon. Ennek a kölyke is techet lesz.
Namond
2019-12-27 at 21:32
Minek kellett ez a cikk?
Uszítás?
Királytigris
2019-12-27 at 20:45
Mit is lehet várni egy sorosi samesz Techettől? Nem akar magyar lenni? Hála Istennek, mert amióta a cár elzavarta őket és megszánva őket, befogadtuk, hálából a magyarságot fikázzák ahol érik, bomlasszák a társadalmunkat, Brüsszelben a magyarságot támadják, lejáratják. Csak azt nem értem, hogy ha nekik itt nem tetszik akkor miért nem fogadják meg Lárifáriferi tanácsát, és miért nem húznak el innen a p…..ba?
Palmimi85
2019-12-31 at 20:58
Az legtöbb cionista Bécsben élt és osztrák zsidóként alkotta meg az eszmét, van egy negyed Bécsben, amit a cionista negyednek hívnak. De erről nem szoktak beszélni. Biztos ismeritek a viccet. Miért az osztrákok a legügyesebbek? Mert elhitették a világgal, hogy Hitler német volt, Beethoven pedig osztrák!. A kis KURCZ is valami ilyenre készül, jobb lesz vigyázni…
kgl33
2019-12-27 at 20:23
Azt mondja Techet, hogy egy Budapestről megfogalmazott Közép-Európa-eszme egészen mást jelent itt-ott-amott, mint egy Bécsből jövő.
Honnét is tudja? Még a falszomszédja életérzését sem ismeri, nemhogy egy zágrábi, pozsonyi, laibachi emberét. Vagy a saját életérzését vetíti ki másokra, vagy sérteni akar. Utóbbira tippelek.
“SENKI NEM AKAR ZÁGRÁBBAN, FIUMÉBEN VAGY BRASSÓBAN MAGYAR LENNI”.
Mi az, hogy “senki”? A végletes kijelentések -senki, mindenki- eleve hamisak. Másfelől, miért is akarnának “magyar lenni”. Én sem akarom, hogy onnét bárki magyarrá váljon. Maradjanak ők csak fiumei, brassói, osztrák! Én megelégszem a saját magyarjainkkal. No persze az igaziakkal. Mert a Techetfélék nem azok.
Polgar
2019-12-27 at 20:11
a képén van a lelke! lapozzunk gyorsan! egy tetű több szóra érdemes!
Ghandi
2019-12-27 at 20:03
Hogy utálják-e a magyarokat a a világban, a legkevésbé sem érdekel, legalábbis abból a nézőpontból nem érdekel, hogy magam szeretek magyarnak lenni. Vannak a világnak varázslatos tájai, melyekről úgy érzem, le tudnám élni ott az életem, ez igaz. De attól még nem akarok más nemzethez tartozni. Magyar akarok maradni. Mellesleg egyetlen ismerősöm sincs, akit zavarna, hogy magyar… Hazudok, van egy ilyen, mellesleg balliberális szavazó! Micsoda véletlen. Mellesleg pont egy ilyen suttyó módon felöltözött figura, mint ez a Techet akar oktatni kultúrából?! Előbb kultúrembernek kellene látszania, de már itt megbukik… Labanclelkű, hazaáruló bunkó! Menjen a fenébe!
olszal
2019-12-27 at 19:53
…”Kádár az osztrákok idején jobb volt”…
Az osztrákoknak…
MAGYAR
2019-12-27 at 19:53
Techetne Péter egy szivességet de mivel görény igy màr nem.
Az ilyen ilyen internacionalista thulladékok a brüsszeli soros intézet kisérleti àllatai
Nem lehet rajtuk segiteni sajnos egyszerüen ignoràlni kell az ilyet
Laszák Sándor
2019-12-27 at 19:47
Ausztriának Svájcra is « fájt a foga »de Uri kantonban Hermann Gessler találkozott egy bizonyos Tell Vilmossal aki azt mondta ,hogy nein…(1307)…jó lenne ha már végre megszületne egy magyar Tell Vilmos…vagy már talán meg is született?…mert azt garantálhatom Svájcban nem szomorkodnak Gessler után,de annál büszkébbek Tell Vilmosra…
Blanka
2019-12-27 at 19:46
A dirndli,stüszi kalap,a jódli a teleszellentett ördögbőr gatya,a havasi gyopár,Hitler szülőhazája,a vacak kávéjuk, a vacak puncsuk, a giccses váraik,a nézhetetlen “filmjeik” , az undorító habsburgjaik.Ha ezek szekszik vkinek,vessen vessen magara.
Éliás Zsolt András
2019-12-29 at 08:56
Meg mozartkugel az őshonos alpesi pisztáciából…
Nekem nem a sógoraim!
heroes_never_die
2019-12-27 at 19:32
Susánszky Mátyás brilliáns fogalmazását külön kiemelném, a TechetDebil szóra sem érdemes.
odu
2019-12-27 at 19:16
Köllött egy kis apró, a magyar rugdosást és ócsárolást arra mindig jól fizették.A történelemhamisításért pedig sokszoros bér jár/t/. Ennyi.
Horváth Hedvig
2019-12-27 at 19:16
Ez a férfiatlan hájpacni ne nyilatkozzon más nevében, én pl. soha nem akartam más lenni, csak magyar és semmi pénzért sem dolgoznék külföldön.
bubble gum
2019-12-27 at 18:59
…pólóra zakó, avagy trikóra. A gallér belső felületén a zakó keskeny sávban és enyhén, később vastagon, széles sávban elzsírosodott. A test összességében hájjal, zsírral gazdagon borított, de gyenge, kalciumhiányos csontozaton. A bőr fényre, napra rendkívül érzékeny. Az senyvedt izomzat épphogy mozgatni képes az idomtalan alkatot. Az emberre nyomokban hasonlító formáció, teljes egészében korlátozott alapvető teljesítmény tekintetében, ami egy élőlénynél elvárható lenne. Ja, és ilyen szemüveget nagycsoportosként vettünk fel néha, hülyéskedés címén, de utcára nem mehettünk vele, még viccből sem…
Fekete Brigitta
2019-12-28 at 05:15
Jó megfigyelő vagy. Ilyenek ezek – ha nem másmilyenek:)
Poppy
2019-12-28 at 16:17
??
Poppy
2019-12-27 at 18:55
Szánalmas kis pöcs! Lehet, hogy te az osztrákok seggnyalását tartod trendinek, akkor költözz oda. Én speciel büszke vagyok, hogy magyarnak születtem. Kezdő hazaáruló, de jól halad a ballibsi pelenkás Babe.
utálat
2019-12-27 at 18:40
Ez egy tetű.Élősködő tehát irtani kell!!!
Nimrod
2019-12-27 at 18:30
Techet egy szívességet! Ilyen névvel igazán tecchet!
kamcsatka
2019-12-27 at 18:20
“Senki nem akar magyar lenni”
Ó azert az oseidnek jol a monarchia liberalis mintallama 1867 után. Igaz Techet?
nem akarsz magyar lenni? nem baj. ott lehet kifádarni az országból.
Zia
2019-12-27 at 18:15
“Ausztria szexi, Magyarország büdös.
Ebben lehet valami, mert ugye ott virít Bécsben a “kolbászos lány”, nálunk meg a sok tecsetféle libsi rettentő bűzt áraszt magából. De, hát nekünk ellenzékből igen szar jutott. ???
Fekete Brigitta
2019-12-28 at 05:13
Ott a pont.
unszinpi
2019-12-27 at 18:14
Így gondozd a techedet!
A csokorba kötött techetet szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a techet. Az összement techetet a savó leöntése után túrónak használhatjuk…
A techet emlős. Egy techet nem csinál nyarat. A techet a sötét, ahová Európa ugrik. Ki tartson techetet? Kezdő techetbarát inkább kantechetet tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta techetet beszerezni, mint valami bizonytalan származású techetet.
Dobi56
2019-12-27 at 20:07
Tökkkkéletes. Így gondozd a magyarodat…” Nem véletlen a kkkk. De mint tudjuk a humor csak bal oldali lehet.
Greg
2019-12-27 at 20:44
Gratula!!! ???
Fekete Brigitta
2019-12-28 at 05:12
:))))))))))))) S hol marad a használati utasítás?:))))))))))
Éliás Zsolt András
2019-12-29 at 08:53
tecetnek TEK-et!!
Ez a neki való gondozás!
csakafidesz
2019-12-27 at 18:13
A többszörösen hazaáruló Esterházy család fattya megírta az “Így gondozd a magyarodat” c. irományt. No akkor ezt a nyikhajt úgy kellett volna pofán törölni, hogy saját taknyán csússzon a Hofburgig. Nem elég, hogy a családja dúsgazdag lett a hazaárulásból és a jobbágyok adóiból, de kigúnyolt mindent ami magyar. Mégis a liberális kórus boldog vonyítással istenezte. Amikor felfordult ez a hazaáruló tapsoltam örömömben.
Hozzá képest technet csak egy darab kutyagumi.
unszinpi
2019-12-27 at 18:15
:))
Fekete Brigitta
2019-12-28 at 05:11
Ott a pont. Egyetértek.
Tuti
2019-12-27 at 18:11
kedves peter
meg valamit akartam mondani:
mar eleg regen volt, de Szentmihalyi Szabo Peter megjelentett egy idezetkotetet ezzel a cimmel:
“Mi sokkal jobban gyûlölünk titeket” cimmel,ami tele van ilyenekkel, szoval mar ezek a beszologatok is unalmasak…
probaljatok valami ujat legyszi…marmint uj szakmat, mert a regiek meg ebben is jobban voltak, pufifej!
kamcsatka
2019-12-27 at 18:06
Techet elhiszi, hogy a magyar történelem akkor kezdodott, amikor a hasznalt tollal hazalo osei beszédültek galiciabol a karpat medencébe.
Habsburoknal artlamasabb virus keves van a foldon, de hogy ma is fertőz…
solothurn
2019-12-27 at 21:03
Hát, ha már a “galicíai tollasoknál” tartunk, egy Habsburgnak, II Józsefnek, a “kalapos királynak” köszönhetö
a kazárból lett galiciai zsidók betelepítése a Monarchai területére.
Azok voltak az ú.n. színes zsidók, mert nevet csak az alábbi csoportokból választhattak
– színek (onnét a sok Roth, meg Scharz és Grün)
– drágakövek (Rubinstein, Diamantstein stb. késöbb ezek enyhén “magyarított” változatai pl. Gyémánt )
– virágnevek (Bluhm, Rosenzweig, Edelweiss stb)
Nahát
2019-12-27 at 18:00
Hogy lehet egy ország szexi? Ilyet csak egy mély dekoltázsú libsi vigyoronc tud összehozni. Bár Ausztria biztosan szexibb, mint ez a szőrös, kövér malac.
Hans Regenkurt
2019-12-27 at 21:31
Gondolj csak Koncsítára! 🙂
jobb-ágy
2019-12-27 at 17:57
Ahogy megláttam, azonnal ez ugrott be: ságvári endre. Annak a tetűnek is mi lehetett a valódi neve?
Fekete Brigitta
2019-12-28 at 05:09
Milyen igaz, tényleg olyan mint “s.endrénk”, csak pufóbb. Jól tartjuk – sajnos…
Bro
2019-12-28 at 19:55
magyarul egy korcs geczy halmaz ezekkel van ma tele budapest!
Ecsedi Imre
2019-12-27 at 17:45
Lassacskán kifogynak az osztrákok az évszázadokon keresztül a magyaroktól rabolt vagyonból, vajon mihez kezdenek? Egyébként nem a Habsburg-uralommal kezdődött a rablás, emlékezzünk csak, milyen szívélyesen látta vendégül Frigyes herceg IV. Béla királyunkat…
kamcsatka
2019-12-27 at 18:57
1440. az első Habsburg ozvegye ellopja a magyar Szent Koronát es rogvest zálogba adja a nemet romai csaszarnak. aki persze elfogadja azt, majd elképesztő összegért vasarolja vissza a nemzet tőle, Matyas vezetésevel.
ennyi.
tolvaj és az orgazda
Éliás Zsolt András
2019-12-29 at 07:41
A fuggereknél vót…
tegyük helyre ezt is
2019-12-27 at 17:42
Lehet, hogy egy tótnak valóban gyanús egy magyar kezdeményezés.
Nekem viszont az osztrák az.
:o)
2019-12-27 at 17:35
Aztán addig-addig szólogatnak be ezek, hogy aztán megint ráfaragnak… Persze majd sírnak, hogy miért ez az antiszemitizmus…
Hollai Tamás Ferenc
2019-12-27 at 17:24
Tomas
Péter semmiről és mégis mindenről techet! Ballib és balfék nyalonc! s egyfej?
Torockó
2019-12-27 at 17:22
Ez direkt magyarellenesség. Techet korábbi förmedvényeire emlékezve, nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbsétálni…
Klárika
2019-12-28 at 20:02
Látnivaló nincs de kidobnivaló szemét az van. Jócskán techet róla ez a ganéhalmaz a krónikáin keresztül. Ideje lenne végre megfogalmazni és érvénybe léptetni a hazaárulás törvényét. Meg azt is hogy a véleményszabadságnak hol a határa. Meg azt is, hogy ha ez a két lábon járó ganédarab ha gyülöletbeszédet ír le, akkor letiltást kellene kapnia mint bért.
Tuti
2019-12-27 at 17:09
“Senki nem akar magyar lenni”
en szeretek magyar lenni es amugy tok buszke vagyok amikor az irodaban ujbol es ujbol a magyar szellem nagysaganak nyomaira bukkanok (Polya algoritmus es megoldastechnika, Kalman filter…)
(mernok-matematikus volnek egy angol magankutatolaborban)
de persze nagyon nehez az elodok nyomaba erni es elhiszem,h tobben inkabb az egesz tagadasaba menekulnek…ami aztan fizikai megjelenesukre is kivetul…lasd ezt a nyomit…
kamcsatka
2019-12-27 at 18:09
senki nem akar magyar lenni, mondja magyar utlevellel a zsebeben. Techet elo pelda milyen kockazatos azonos jogokat adni a bevandorloknak, mert 200 evvel kesobb ők akarjak megmondani mi a magyar, es milyennek kell lennie a magyarnak, ők azok akik el akarjak donteni milyen a magyar tortenelem.
ők irjak a mi tortenelmunket, es az van, amit megengednek.
khm
2019-12-27 at 18:39
Nem Techet,hanem Techetlen.
Luise
2019-12-27 at 19:40
En büszke is vagyok magyarsagomra,a vilagon mindenütt becsülnek minket,a magyar törtenelem bövenkedik hösökkel,sok Nobeldijasaink vannak, s a magyar nyelv utanozhatatlanul gyönyörü, es egy mas nyelv sem bövelkedik ennyi szokincsben!!!!
olszal
2019-12-27 at 20:01
Nem is értem, miért fogalakozik a PS az ilyen szarokkal.
Ha nincs itt ezen az oldalon, nem is tudom, hogy létezik.
albert heim
2019-12-28 at 04:54
Így bizony!Látszik rajta a fajtajelleg !Mindig megkérdezem az ilyeneket, ha van egy hazátok ,miért éltek Magyarországon?
Fekete Brigitta
2019-12-28 at 04:56
Ott a pont. Egyetértek.
Theo
2019-12-29 at 10:13
Albert Heim:
Es mit valaszolnak?
Tudom, hogy egyelore itt sokkal jobb, de akkor vajon miert dolgoznak azon, hogy itt is rosszabb legyen? Hogy vegul csak a Marson legyenek biztonsagban???
csakafidesz
2019-12-27 at 18:19
Hát ez a technet, ha nem akar magyar lenni elmehet innen a búsfekete fenébe, senki nem fogja hiányolni. Tessék, hogy máshol dolgozni kell és nehéz megélni? Ideje lenne, hogy végezzen valami hasznos munkát.
Beszédes
2019-12-27 at 19:37
Az igazi baj az, hogy az ilyeneket megtűrjük ! Munkára alkalmatlan, magyarnak pedig hitvány!
Kriszta
2019-12-27 at 18:31
??
solothurn
2019-12-27 at 20:52
A “nyomi” soha nem volt magyar. Tisztán kivehetök röt fizimiskáján a kazárból lett kamu-zsidó gének nála is
meg sok, Spinoza-szalonos sok eszmetársánál is!
Csakhogy kifizetödöbb neki Magyarországon pofázni a magyarság ellen,
mintsem szakértelmének megfelelö szinten a Fényes Nyugaton -ahol magyar nyelven gyalázkodó bértollnok iránt
csekély a kereslet
(de nem nulla, példáúl a BBC meg az “újraindított” Szabad Európa Rádíó egyre undorítóbb propagandaadók maroknyi szerkesztösége)
tehát mit tehet egy Techet-féle östehetség?
Elmegy útburkoló segédmunkásnak a Fényes Nyugat valamelyik szegletébe (de büdös neki a munka)
vagy pedig -ahh, minö, még a Hamleti Kérdést is überelö
Techet-i dillemák
– beállna olajbogyót csipkedni idényben, azon kívül pedig a müanyagfröccsentö gépet szilikonolajjal kenegetni
egy izraeli kibucba?
Na nem, az megalázó lenne !
Egy ilyen balvárosi kultúrproli inkább marad Magyarországon, a magyarok vérén élösködve gyalázni a magyarokat,
mert máshoz nem is ért !
kex&sex
2019-12-28 at 01:25
“kazárból lett kamu-zsidó ” Hát ez az: talált, süllyed.
Fekete Brigitta
2019-12-28 at 05:06
Igen, nagyon jól megfogalmazta a gondolataimat, köszönöm szépen:)
Schafer-Koch Ferenc
2019-12-28 at 07:56
Dánielpéter jogi akrobata, és szocialista/judeobolsevik/ szabadsághős példáján okulva, nem kéne nagyon messze elrúgnia a labdát ennek a hős nyugatos kultúrterroristának, mert tényleg hamar egy kibucban kell helytállnia teveszargyűjtögetőként. Mondjuk ezeknek a morális analfabétáknak a Palesztin gyerekekre lövöldözés se okoz gondot, így beállhatna a seregbe is…
Fekete Brigitta
2019-12-28 at 04:55
Egyetértek. Jó munkát odakint, s idehaza majd jó nyugdíjas pihenést kívánok:)
Éliás Zsolt András
2019-12-29 at 07:28
Akkor használj ékezeteket testvírem!!!
Namond
2019-12-29 at 16:34
Állampolgárság megvonásnál, kiutasításnál többet nem kellene foglalkozni Techet Péterrel, de annyit igen.