Gyurcsány Ferenc élete nehéz. Most, hogy felesége annyi év távollét után visszatért Brüsszelből, és már huzamosabb ideje itthon tartózkodik, keserűen nő a házasélet terhe a vállain. Kancsal pályáján ráadásul fel-fel szikrázik a házaséletük dinamikája, különösen, mivel Dobrev Klára hazai politikai kiteljesedésének legnagyobb gátló tényezője Ferenc, és ezt Klára is tudja. Klára ráadásul népszerűbb Ferencnél, és Ferenc nélkül még népszerűbb lenne. És ezt pedig Ferenc tudja.
Nem csoda, hogy a különösen megterhelő hétvégét lezáró vasárnap este Ferenc keze borért és papírért nyúl. Iszik és alkot, kiírja és kiissza magából fájdalmait. Ferenc az első pár gondolat megfogalmazása előtt még szívesen elmélázik azon, hogy ő nemcsak egy kiváló politikus, de egy másik életben akár sikeres író, költő is lehetett volna. Irodalmi indulása ugyanis elsöprő volt. “Őszödi beszéd” című szabadversét olyan íróóriások méltatták, mint Eszterházy Péter, akiben Ferenc irodalmi mentorát tisztelte. Még ha ezt így sosem mondták ki egymás között. Eszterházy Péter azóta elment, de vitathatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc hatása oly hullámokat vetett a kultúrában, hogy az még sokáig nyaldosta a romkocsmák falait slam poetry-k formájában. Ferenc tisztában volt vele, hogy ezt is neki köszönheti Budapest. Sőt, egész Magyarország.
Ferenc eztán írni kezd, de érzi, hogy a lázas víziókhoz nem lesz elég a chilei merlot, valami erősebb kell, valami cabernet, vagy mégis inkább két üveg merlot. Közben azonban alakulnak a víziók, hiszen már magát látja szemlesütött emberek tömegében, akiknél mind magasabb, akik fölé az erkölcs emeli. Volt egy ilyen álma egyszer, csak fordítva, hogy sok ember állta körül, akik mind magasabbak voltak, és gyűlölték őt, és gyűlöletük fölé magasodott, és ő csak ment, egyre összébb, míg végül csak egy kicsike pont maradt. De most a chilei hegyek nedve megmutatta a számára, hogy mégis neki van igaza, és mindenki másnak nincs. És az ellenségeinek szégyellni kell magukat, amiért az ellenségei. És akkor, egyetlen lendülettel megcsinálta a verset. Visszaolvasta és úgy érezte, akár prédikációnak is elmenne. A címe az lett: “Szégyen fideszesnek lenni”. De nem is a címe tetszett neki különösen, hanem ez a rész:
Kényelmetlen lehet szemlesütve járni.
A szégyen marja a bőrt.
Marja?
Na, ezzel odabaszott. Eszterházy neki megengedte, hogy káromkodjon, mert ő jól bánik még a csúnya szavakkal is, ért a csúnya szavak nyelvén, szóval mondhatja, hogy ezzel odabaszott. Győzelmi mámorban pötyögte be versét a Facebookra, de egy pillanatra megállt. Hiszen csak egy másik életben lett volna kiváló költő, ő ebben viszont a politikusi pályát választotta, és műveli azt is mesterien, így rögtön működésbe is lépett a rutin, hogy a szavazókat, azokat sosem szabad szidni, vádolni, hülyézni, megalázni. Politikust lehet, szavazót nem, mert a szavazó szavaz. Pláne nem szabad szavazót kampány közepén sértegetni. Mert, még ha addig nem is akart, ha sértegetni kezdik, elmegy szavazni. Ellene. Márpedig ebben a versben, bár tényleg jól odabaszott, az egész fideszes, békemenetes csürhének megmondta végre, hogy szégyelljék a pofájukat. Na, ez az, amit egy költő megtehet, de egy politikus nem. És Gyurcsány Ferenc politikus – fújta ki lassan a levegőt. De aztán a feleségére gondolt. És megnyomta a „Küldés”-t.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula
Anonim Andras
2024-04-15 at 21:40
Igaza van Gyurcsány Ferencnek! Nem is tudom, hogy addhattam a fejemet és már négyszer is a Fideszre szavazni. Hogy történhetett ez meg velem? Ha vissza gondolok mennyire jobb volt, havonta megjelenni az önkormányzatnál a 26 ezer forintos segélyért. Akkor éreztem igazán, hogy törődnek velem és nem hagynak ehenhalni. Hogy megalázott a Fidesz az 54 ezer forintos közmunkával, amit a fasorban üldögélve töltöttünk. Az egykori szoci 60 ezer forintos minimálbér majdnem tönkretette a vállalkozókat, mert nem tudták kigazdálkodni. Hova jutott a világ, most 260 ezer a minimálbér, a munkaadók ezt is ki tudják gazdálkodni. Itt valami bűzlik, itt csak korrupció lehet. Már 500 ezer az átlagkereset, szinte nincs munkanélküliség. Parasztvakitas! Korrupció ott szokott lenni, ahol kiszolgáltatottság van,meg munkanelkuliseg– Mikszáth idejében legalább is így volt, “A pénzügyminiszter reggelije” akkor igen ott korrupció volt, de nem annyira mint most, ez a mocskos Fidesz úgy is boldogul, hogy csak éppen csordogáló a mani Brusszelbol. És milyen borzasztó,embertelen egy banda, nem engedik be válogatás nélkül a migránsokat, nincs antiszemitizmus, nincs Dávid csillag a falon,a zsidóknak nem kell felni. Ez valahogy nincsen rendjén, az atv-be betelefonálós zsidó, főleg baloldali nők, vagy velük szimpatizáló betelefonaloknak is hiányérzetünk van muzulmán miransokbol. Nehogy kirijjunk már az EUROPAI UNIOBOL, mert ott van, az ám az igazi demokrácia. Ez a sok balfek ügyész is mit akar, majd ezeréves múlttal ( valami van, de nem az igazi). Az igazi az európai ügyészség lesz minden genderrel, minden LMBTQ- val, ne is beszéljünk a végnelkuli bevándorlással. Micsoda színes világ, micsoda szivárványos égbolt. Ez lesz ám maga a kánaán. Addig, addig nincs megnyugvas, addig folyvást küzdeni kell talán az élet munkainkert nem fog fizetni semmivel, de a halál majd szemeiket szeli lágy csókkal zárja le S viragkotellel, selyemparnan bocsajt le a föld melyibe
2 ÉNAKI
2024-04-15 at 20:26
Naprózsa 17.34. Telitalálat. Jó a versike,a megszemélyesítes is.
Sanyáta
2024-04-15 at 20:23
Az egyik humorista, ezzel a szöveggel haknizott….Én nem hiszem, hogy normális vagyok! NA EZ PONT ILLIK FERIRE!
Piroska
2024-04-15 at 19:40
Van pofája szemkilövető Fletónak szégyenről beszêlni.
hivor
2024-04-15 at 19:22
Szégyen Gyurcsány Ferencnek lenni!
Sas
2024-04-15 at 18:39
8 elemis szint a pasas-némi rafináltsággal.
Gullwing
2024-04-15 at 17:59
Szégyen hogy egy ilyen mocsadék szardarabot a fajtatársai még mindig a felszínen tartanak…
Vízöntő
2024-04-15 at 17:40
Marja az irigység a Borászt, mert SOHA nem lehet a FIDESZ tagja, soha nem lehet a FIDESZ elnöke, soha nem fog tudni a Fideszhez legalább hasonló, az országért elkötelezett pártot felépíteni, soha nem fogja megkapni az egyszerű emberek tiszteletét és hűségét!
Soha nem volt sikeres vállalkozó vagy politikus, az anyósa pozíciója volt sikeres, az Apró család kapcsolatrendszere emelte fel!
Egyébként csak egy senki!
Naprózsa
2024-04-15 at 17:34
Új Néró dala:
Én volnék a nagy Gyurcsány,
Kinek feje oly furcsán
Billeg jobbra és balra,
Mintha be lennék ba…va.
Dehát én lennék Néró,
Otthonom ellopott kéró,
Ki vetne rám követ,
Buzi sem, ha USA követ.
Hisz egész világ tisztel,
Mindenen velem risztel,
Nem hazám, csak állomásom,
S iszom rá áldomásom.
S ha bukom, s ló után kötve,
Mint egykor Róma ökre,
Népem kiált helyettem:
Mily költő vész el velem!
Ja, és e 10 perc alatt létrejött versben még rímek is vannak, drága, vagyis sokba nekünk kerülő Nérónk…
K
2024-04-15 at 17:30
–Szégyellje magát a liberális “NYUGAT” , mert a liberális nyugat pénzeli a liberális ellenzéket.
–Szégyen a liberális ellenzék párttagjának és támogatójának, szavazójának lenni.
T.rex
2024-04-15 at 17:30
Most hogy magamhoz tértem,de még mindig kissé kábultan,csak annyit tudok elrebegni, nagyon csendben ; Fidesz szimpatizáns vagyok én is,de legfőképpen ősgyökeres KONZERVATÍV!bocsánat feri…..Úgy szégyellem azt, hogy verset sem tudok írni, meg elbeszélő költeményt sem!feri, tényleg tedd le azt a kibaszott poharat!
na4
2024-04-15 at 17:23
Kényszerzubbonyt ElQuro-nak.
Tudományos libsizmus
2024-04-15 at 17:18
Miután MP 24 óra alatt akaratán kívül beszántotta a Dobrev Klára párt drága pénzen felépített “pedofilfidesz” kampányát, most muszáj nekik nagyokat mondani. MP túlharsogása érdekében.
Lásd pölö: előrehozott választás.
hivo
2024-04-15 at 17:09
Igazad van Feri.
Szegyeljuk is magunkat,hogy
2006-ban meg bedoltunk,vagy
nem oriztuk a szavazo dobozokat,
nektek.
A cikkiro jol merte fel a
Ferink es Klara asszony kozti
dinamikat.
Klara szerencses,olyan csalad
all mogotte ami kizarja,hogy
Ferink olyan M.Peteres cseleke-
detekre adja fejet,esetleg.
Matu
2024-04-15 at 17:04
Nem szégyellem, hogy Fidesz szimpatizáns vagyok, nem járok leszegett fejjel és a számat sem fogom be!
Olyan világban élünk jelen pillanatban, hogy mindenkinek nagyon-nagyon észnél kell lennie, és nagyon meg kell fontolnia, kire bízza az ország vezetését! Már nem csak a jólétünkről, a gyarapodásunkról van szó. Már az életünkről és a szeretteink életéről. Ki a fene akarja, hogy szolgamód belesimulva az “európai birodalomba”, háborúba vigyék a férjét, fiát, testvérét? Mert ne legyen tévedés: ha az ellenzék kerül hatalomra, a brüsszeli pénzek ugyan azonnal megjönnek, mint a lengyeleknek, de minket fognak első lépcsőben kihajtani Ukrajnába, meghalni a “demokráciáért”!
matrix
2024-04-15 at 16:57
A DK ,s szavazó bazisa az ország legprimitívebb tárasadakmi rétegét képviselik !
Primitiv bukó tahó buta tudatlan demens beteg pszichopata sorvadtagyú agykárosult takonygererinc réteg akik még azt is megcáfolják,hogy a föld forog és gömbölyű !
Ezt a primitiv réteget nem lehet überni ! Szerintem szelektálják hogy kik alökalmasak a gyogos golyos hülyék parjában párt tagságnank
Matu
2024-04-15 at 16:56
“hazug orosz propagandát terjeszt?”
Ha liberalizmust és demokráciát akarsz játszani, akkor vedd tudomásul, hogy MINDEN VÉLEMÉNYT és információt szabad meghallgatni és majd én eldöntöm, hogy melyiknek hiszek!
“embercsempészeket és pedofilbarátokat enged ki a börtönből”
Ez a te országlásod alatt elképzelhetetlen lenne, mert nem kerülnének börtönbe! Te beengednéd a migránsokat, kitárnád előttük a kapukat, nem lennének embercsempészek, tehát nem csuknád le őket, kiengedni sem kellene őket! Nem lennének pedofilok sem, hiszen a fene nagy szabadságban mindenki azt csinál, amit akar, azzal, akivel akarja, ahogyan azt a “szabad nyugaton” is, ugye?
“ázsiai vendégmunkások szorítják le a béreket”
Nekik legalább van nevük és engedélyük, de te a migránsokkal oldanád meg a mukaerőhiányt, mint mondtad: az ország még jól is járna velük, emlékszel még? Mennyivel jobb egy fenetudjakicsoda, mint egy szerződött munkavállaló?
“hogy százezreknek megfizethetetlen az élet”
Na, ebben azért a te kezed is benne van! Az évekig nyomottan tartott munkabérek, a sávos adózás miatti adó és járulék fizetés elkerülése, a a “kreatív könyvelések”, mind-mind kib..tak azokkal, akik mostanában mentek nyugdíjba. Persze a régi nyugdíjasoknak sem igen emelted a nyugdíját, de legalább elvetted tőlük a 13. havit!
A nejed pedig körömszakadtig dolgozik azon a brüsszeli barátnőivel, hogy a minimális lehetőségét se kapja meg az ország a kilábalás esélyének!
És a te szádból kicsit hamisan zeng a szegényekért szóló sirám a lopott villából, vagy a több száz milliós “lakásocskából”!
Sas
2024-04-15 at 16:49
Hiába teszi le a poharat, ha egyszer tipikus balos, aki 8 elemis műveltség-de értelmiséginek fantáziálja magát.
Sas
2024-04-15 at 16:48
GYF-tipikus balos–lényegében úgy diplomás, hogy 8 elemis szinten van.
khm
2024-04-15 at 16:36
Nem szégyellem,hogy FIDESZ szimpatizáns vagyok.
Azt szégyellem,hogy ilyen köztörvényes gonosztevők,mint például a gyurcsányi,nincsenek lecsukva,teljes vagyonelkobzás mellett.
mébell
2024-04-15 at 16:36
Hát a Gyurcsányszekta akár ,,szellemi” párbajra is hívhatná Messiás Petike szektáját
a ,,Ki gyűlöli jobban a nemzeti oldalt,, címmel. Nívójában mindenképpen kiegyenlített kűzdelem lenne. Tehát, Petike te jössz!
Nahát
2024-04-15 at 16:28
Ez már Magyar Péter kicsinálásának kezdete. Feri most a tőle elpártolt szavazóit próbálja visszaszerezni. Aki jobban szidja ugyanis a Fideszt, az lesz baloldalon nyerő a választásokon. Állítás 1.: szégyen fideszesnek lenni. Majd állítás 2.: Magyar Péter fideszes volt, (de lehet, hogy még mindig az). Ferit nem kell félteni, tudja, mit csinál.
nemzeti
2024-04-15 at 16:23
Minden oldalról a FIDESZ van támadva.
A szar összeérik. Közös csapást akarnak.
Valami demonstratívat kellene tenni a Fidesz oldalnak.
Kocsis Lászlo
2024-04-15 at 16:04
Gyurcsány Ferenc egyszer azt mondta:” el lehet menni!..”el is mentek sokan, de az ártalmasok,- hazaárulok ittmaradtak !!!
Ungarn über alles !
2024-04-15 at 15:59
szerintem ez a mocsok-állat most ivott eleget – látszik a püffedt pofáján
ha letiltja az orvosa, akkor olyan ráncos az arcátlan része, mint egy százéves banyának
2 ÉNAKI
2024-04-15 at 15:52
Szégyen Fideszesnek lenni Gyurcsánx szerint. Nem az a szégyen Feri,hanem az,amit te a kormányzásod alatt tettél a magyar néppel. Kihagyott az emlékezeted ? Nézzük:
1. Hazudtál éjjel nappal,saját bevallásod szerint. Kurva országnak nevezted Magyarországot. Az elégedetlenkedőknek azt mondtad,akinek nem tetszik el lehet menni.
2.Csődközelben volt az ország,oda kormányiztad.
3.Eladtad a repűlőteret,a nemzet vagyonát.
4. Nyúztad a népet,észnélkűl privatizaltál a saját zsebedre.
5.Felvetted a közel 20 milliárd IMF. Hitelt,amit a Fidesz Kormány fizetett vissza.
6. 2006 ban a békes tüntetők közé lövettél,megtapostattad az embereket a lovas rendőrökkel,kilövetted a szemüket,akit elkaptak jól megverték.
Mindezekért a mai napig nem bünhődtél meg,szemkilövető főmester.
A felsoroltakról,saját gaztetteudről írj verset es ne a Fideszröl.Nem szavaz rád a nép zöme sohasem.
gyozo2018
2024-04-15 at 15:51
Jó.
Haladjunk.
Szóval:
Kik a kormánypártok jelöltjei?
A programjuk?
Vagy megint nem lesz kampány?
Múlik az idő.
Judit
2024-04-15 at 15:34
” füredi46–14:52–” Maximálisan egyetértek a hozzászólásával.!!!
Puncius Pinatus
2024-04-15 at 15:25
Kettős a szégyen!
1. Az, hogy te a repedtsarkú hitvesed, és társaid még léteznek!
2. A másik, hogy mi engedjük a létezésetek, ez sajnos nagyobb szégyen, ránk nézve, a becsületes józan magyarságra.
Mint ahogy “lemossuk a gyalázatot” benneteket is lemosunk örökre!
ZAKAR ZOLTÁN
2024-04-15 at 15:25
Olyan primitív, mint egy hőbörgő tahó a bélváros roncskocsmájából.
aladin
2024-04-15 at 15:10
Èn inkább azt mondom Gyurcsány helyett, hogy aljasság és vérlázitó a kommunista magyar embereket kivégzö Apró Antal családjához tartozni.
Sanyáta
2024-04-15 at 15:03
Bunkó vagy Bakszi…húzzál el a közéletből ferikém.. csak felveszed a nagy lóvét a parlamentben és más semmi!!A Magyar Péter elviszi a szavazóidat és baszhatod a szitút!!!
Egy biztos: MP nemcsak Gyurcsányira veszélyes, hanem Dobrevre is
2024-04-15 at 14:54
Természetesen a Fideszre is veszélyes MP, de mivel ellenzéki belharc is várható, remélhetőleg a Fidesz ki tudja majd azt használni!
Béla
2024-04-15 at 14:54
Gyurcsány Ferencben egy költő veszett meg.
füredi46
2024-04-15 at 14:52
Szegény Böszme kezd teljesen elborulni… Már gyógyíthatatlan, teljesen menthetetlen, lemondtak róla az ideg- és elmeorvosok is.
Talpra magyar!
2024-04-15 at 14:48
Gyurcsány ta kommunista fasiszta korrupt hazug te a dk-saiddal momentumosaiddal lmp-seiddel párbeszédeseiddel mszp-seiddel jobbikosaiddal együtt hazánkba akarsz beb@szni rengeteg 100ezer élősködő parazita muszlim és egyéb idegen gazdasági migránst és ti vagytok hazánknak az a szemetei akik minket nem csak rengeteg milliárd forintjainkkal is beleakartok keverni a teljes ukrajnai gyilkos háborúba.
Talpra magyar!
2024-04-15 at 14:40
Lehet hogy maga ez az alkoholista Gyurcsány beszart M. Pétertől mert róla és TISZA bandájáról valahogy nem akarózik ilyen hányadékot írkálni.
Talpra magyar!
2024-04-15 at 14:37
Cika2024-04-15 at 13:40 Hazudsz mert Gyurcsány az alkoholista riasztja el a balliberális zöld hazaáruló bandájától a többségi szavazókat. Tehát neked nem de a többségnek nyerő hogy korrupt hazug népbe lövető Gyurcsány vezeti az ellenzéket.
mi van Luciferi, Dobraverttehén elvtársnő elzárta a piát?
2024-04-15 at 14:37
Még mindig él ez a szarházi kretén, országtönkretevő, szemkilövető takonygerincű elvtárs?
Luciferi, örülnél, ha a degenerált koalíciónak olyan népszerűsége lenne az országban és több európai államban, mint a FIDESZ-KDNP-nek.
Dobraverettehén társadnak is tudnia kell, hogy hazánkban nagy ívvel lesz@rnak minden balliburnyák, hazudozó és korrupt aljadékot, soha többé nem lesztek, még a hatalom közelében sem!
.....
2024-04-15 at 14:35
Érdekes,hogy ezekben a hazaáruló ,országot kifosztó ,csödbe vivö,balliberális férgekben nincsen szégyenérzet ….pedig ha valakinek lenne szégyellni valója akkor nekik lenne….nemde Ferenc?
lesi
2024-04-15 at 14:23
a szegény anyádnak szégyen hogy ilyen böööööszme !! gyereket nevelt
MacLeod Colin
2024-04-15 at 14:21
Szégyen BALOLDALI PSZICHOPATÁNAK lenni!
Ferikém te szemkilövető szr!
Bárcsak ott lehettem volna amikor a néhai Nagy Lacit megaláztad. Nem bocsánatot kértél, vagy vezekeltél volna bűneidért, hanem egy testileg és lelkileg megnyomorított embert megaláztál, halálra sértettél. Mit is mondtál te bolsevik gyilkos pszichó. “Ide jött és megmosta a haját.”
HŰŰŰŰŰ. Ott lettem volna, felment volna az adrenalin szintem, a falon átmegyek, kiráncigállak az utcára, letépem a fejed és Nagy Laci lábai elé teszem.
Amúgy te gci!
Rólad mindig kedvenc Hegylakós részem jut eszembe. (Mielőtt Duncan levette Lord Byron fejét.)
-Byron: Számolj hány órád telt gyönyörben és hány volt gondtalan napod.
-Duncan: S bárki voltál arra döbbensz, mer nem lenni…… bizonyára jobb.”
Mikia35
2024-04-15 at 14:03
Fleto!
Ez nem vers, néhány macskakaparás:
Hiába is stapálod magadat, agyad nincs hozzá, mert az csak a pénzszerzésen és a lopáson, csaláson dolgozik.
Megástad a saját sírodat, itt, ebben a kisországban magának helye nincs!
ViAM
2024-04-15 at 13:54
Áh! Öreg feri gyerek erős mellett kísérőként ihatta a Merlotot, hogy ekkorát vétett. Persze lehet sima elírás is, miután mindig Orbánról ábrándozik, pedig az eredeti gondolata az lehetett, hogy “Szégyen dékásnak lenni”.
púpos pityu
2024-04-15 at 13:52
Szégyen Gyurcsánynak lenni, mert hazudott , lopott, manipulált és az országot kifosztotta.
Benke
2024-04-15 at 13:50
Amikor valaki ilyen gyerekes dolgokban éli ki frusztrációit az mindent elmond.
hufi
2024-04-15 at 13:45
Lesz még ribillió El Quro házasságában, még a Moszad is beavadkozhat.
Bodó Zsolt Antal
2024-04-15 at 13:44
Feri csak hagyd abba ezt a lekezelő stílust ásod az újabb 2/3-os szavazáshoz a sirodat
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-04-15 at 13:41
Hát tisztelt Hölgyek, Urak,
Èn büszkén vállalom, nem, hogy nem szégyenlem, hanem büszke vagyok arra , hogy igenis FIDESZES vagyok.
Akinek ez nem tetszik, annak azt javaslom, amit gondolok.-De ha kimondanám, erösen kisípolnának.-
Cika
2024-04-15 at 13:40
Ahol régóta fidesz kormány regnál és a hazaáruló, nemzet pusztító gyurcsan, nem egy rozsdás lakat mögött várja a feltámadást, ott valóban nem nagy büszkeség fideszesnek lenni.