Pesti Srácok

Bán János író karácsonyi üzenetet küldött a vajdahunyadi magyaroknak, Erdélyből szívhez szóló válasz érkezett (PS-videó)

HGHuth Gergely Vesztegzár 2022 december 25.
Igazi karácsonyi történet kerekedett a Vas megyei testvértelepülések és a PS stábjának őszi vajdahunyadi látogatásából. A történelmi városban, Hunyadi János mesés kastélyának tőszomszédságában a helyben öt százalékot kitevő magyar közösség nagyszerű tagjaival, köztük a várban hiteles történelmi sétákat szervező Zsargó János református tiszteletessel találkoztunk. Karácsony alkalmával szerettük volna megvásárolni Bán János (írói nevén Bán Mór) immár 12 részes teljes sorozatát és eljuttatni a magyar történelemben nagyon járatos lelkipásztornak, ám a Gold Book Könyvkiadó ragaszkodott hozzá, hogy azt csak ingyen, adományként hozhatjuk el, a szerző pedig szívszorító gondolatokkal köszöntötte a vajdahunyadi magyarságot. Mindezt a magyarság és a hunyadiak másik szakrális helyszíne, a budai Mátyás-templom mellől, a Halászbástyáról, videóhívás révén tettük meg, amelyben Zsargó János is elmondta karácsonyi köszöntését a kis-magyarországi nemzettársaknak.

A jó egészségügy a dolgozók megbecsülésével kezdődne

HGHuth Gergely Vezércikk 2022 december 8.
Történt, hogy az orbánc nevű alattomos fertőzés egy brutálisan hirtelen csapással leterített, így a szerkesztőségi íróasztal mögül pikk-pakk, azaz pár nap otthoni szenvedés után 10 napra kórházba kerültem. Mivel odafönt, különböző okból, nem élhetik meg azt a luxust, hogy személyesen tesztelhetnék a körülményeket, és az olvasók is írnak jót is, s rosszat is a magyar egészségügyről, úgy gondoltam, hasznos lesz, ha én is leírom a tapasztalataimat.

Kezdődik a visszavágó! - 95 százalékos adót vetett ki a kormány a Mol extrapfofitjára

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 december 7.
Holnaptól 40-ről 95 százalékra emelkedik annak az extraprofitadónak a mértéke, melyet a Brent olaj és az Oroszországból származó nyersolaj közötti árrésre vet ki a kormány. Tehát - miután a kormány a fokozódó nyomásra kénytelen volt visszavonni az üzemanyagár-stopot - gyakorlatilag teljes egészében elveszi a magyar olajipari multitól az uniónál kialkudott, a vezetékes orosz olajra vonatkozó szankciós kivételből származó búsás hasznát. Orbán Viktor előzőleg bejelentette, hogy az olajcég elvont nyereségét a rezsicsökkentés fenntartására fordítják.

Boros Imre: Ezért a Molnak felelnie kell! (PS-interjú)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 december 5.
Nyilvánvaló, hogy a Molnál árat akarnak emelni és el akarják töröltetni a 480 forintos ársapkát, ezért mindent elkövetnek fű alatt. Pedig az általuk feldolgozott nyersolaj ára nem nőtt, hanem csökkent a közelmúltban. A nép hülyítése és rémhírkeltés folyik tehát, magas fokon – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Boros Imre közgazdász doktor, korábbi Phare-miniszter. Szerinte nyilvánvaló a zsarolás szándéka; lehet, hogy a ma bemutatkozó új energiaügyi minisztert, Lantos Csabát akarják móresre tanítani avval, hogy ma alig kapni üzemanyagot. Dezorganizálni akarják a magyar társadalmat, ami ellen a titkosszolgálatnak és a magyar kormánynak a leghatározottabban fel kell lépnie! Boros Imre szerint nem szabad teketóriázni, hanem – Nyugaton ma amúgy is divatos módon – szigorú állami irányítás alá kell vonni a Molt.

Dévényi István és Németh Péter vs. Gajdics Ottó és Huth Gergely, na meg a goebbelsi módszerek a Csattban (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 november 22.
Valódi pankráció zajlott az ATV stúdiójában, amikor a Csatt című műsorban Dévényi István, a Magyar Hang újságírója és Németh Péter, a Népszava főszerkesztője csapott össze Gajdics Ottóval, a Szabad Föld főszerkesztőjével és Huth Gergellyel, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjével. A műsorvezető, Egri Viktor még a ("mai is használt") goebbelsi módszereket is bedobta, a fő kérdések pedig ezek voltak: Mi a sajtó? Mi a propaganda? Ki az újságíró és ki a propagandista? Létezik-e éles választóvonal? Egy politikusnak kötelessége bárki kérdésére válaszolnia? Akik ezekről vitatkoznak, azok újságírók? Vagy...?

Összecsapások civilizációk között, migránsok özöne és brutális szárazság - Dezső Tamás volt a Polbeat vendége (Videó)

HGHuth Gergely ‎Polbeat 2022 november 18.
Zbigniew Brzezinski nagy sakktábláján folyik a játék, az ukrajnai etnikai háború, a szíriai polgárháború és a migránsok tömegének beáramlása ugyanennek a geopolitikai játszmának a következménye - mondta a Polbeat című műsorunkban Dezső Tamás történész-régész-asszirológus egyetemi tanár, a Migrációkutató Intézet főigazgatója. Huth Gergely és Dezse Balázs arra is kíváncsi volt: valóban egyre több migráns érkezik-e Európába, hiszen napok óta csak kapkodjuk a fejünket az egymást érő csempészüldözések hallatán, hiszen az egyik bűnbanda már odáig fajult, hogy rendőrökre lőttek az M5-ösön. A főigazgató szerint mindez sajnos nem meglepő és a helyzet csak rosszabb lesz, hiszen idén már 250 ezer illegális migránst fogtak el, vagy tartóztattak fel a magyar határ környékén.

Természetesen nem orosz-, hanem magyarpárti a PestiSrácok.hu és ha hibázunk, elnézést kérünk

HGHuth Gergely Vezércikk 2022 november 3.
Hírhamisítással vádolja lapunkat a Momentum és vele együtt a dollárbaloldal számos lapja, köztük a Telex.hu és a 444.hu, illetve a végtelenül elfogult "szaklap", azaz a Média1 a GEOrgPOLITIKA című vlogunk október 28-án közzétett epizódja miatt. Georg Spöttle nagyon népszerű videóműsorában valóban megjelent egy félreérthető illusztráció, amiért elnézést kérünk, ugyanakkor visszautasítjuk a vádat, hogy szerkesztőségünk Oroszország pártját fogná.

Magyar tábor épül Vajdahunyad festői környékén, várják a támogatókat, telekvásárlókat (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 október 31.
Olvasóink már megismerkedhettek a Hunyadiak világhírű várkastélynak is otthont adó Vajdahunyad háromezer fős, nagyon összetartó magyar közösségével, melynek vezetője, Ferenczi István most arra kéri az anyaországiakat, hogy támogassák tervüket a várkastély fölötti, festői Cserna-völgyben kiépülő ifjúsági tábor létrehozásában és személyesen is erősítsék a közösséget azzal, hogy üdülőtelket vesznek a csodaszép és a román lakosság által egyre inkább felhagyott kirándulóhelyen.

Be volt-e rúgva Horváth Balázs a taxisblokád idején? – Unikális archív videó leplezi le az SZDSZ-es médiahazugságot

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 október 27.
A Blokád című nagyszerű történelmi filmdráma ráirányítja a figyelmet a rendszerváltoztató Magyarország egy tragikus eseménysorozatára: a taxisblokádra, amely – bár a fuvarozók többségének felháborodása őszinte volt – mérvadó vélemények szerint a törvényesen megválasztott Antall-kormány elleni államcsínykísérletnek nevezhető, amiben jócskán szerepet játszott az átmentett kommunista titkosszolgálat és az akkori ellenzék egy része. A Magyar Televízió archívumából került elő egy "muszter", azaz nyers, forgatott videoanyag, amely 1990. október 27-én készült a Kossuth téren, amikor a blokádisták ellen és a kormány mellett tüntetőket rendőrkordon választotta el a taxisoktól, az Országház ablakából pedig integetve üdvözölte a szimpatizánsokat Jeszenszky Géza akkori külügyminiszter és Horváth Balázs belügyminiszter. A belügyminiszterre kiemelkedő feladat hárult, a krízis napjaiban ő helyettesítette a daganateltávolító műtéte miatt a kórházban lábadozó miniszterelnököt. Nem véletlen, hogy a diktatúrából átmentett ál-rendszerváltó média, és a Göncz Árpád államfő, Pető Iván SZDSZ-elnök és Hankiss Elemér köztévéelnök nevével fémjelezhető klikk éppen őt próbálta leginkább lejáratni.

Erre utalt Orbán Viktor, íme a kétszínű Nyugat! - 1957-ben már Hruscsov volt az év embere

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 október 23.
"A magyarok vérét nem becsülte az akkori szabad világ sem, amely bár bátorított minket, de aztán nem segített. Akkor minket is kitettek a Time magazin címlapjára, aztán negyven évig ott hagytak bennünket a szovjet-kommunista prés alatt – azt gondolva, legalább eggyel több gondja lesz a szovjeteknek" - mondta Orbán Viktor mai, zalaegerszegi ünnepi beszédében. Egy elkötelezett olvasónk nagyon találó montázst készített, tovább gondolva a miniszterelnök szavait. Ez nemcsak arra utal, hogy a "következetes" amerikai közvéleménynek egy év is elég volt, hogy elfelejtse az 56-os forradalmat, de felteszi a kérdést: ha idén - minden bizonnyal - a harcoló ukrán katona, vagy Zelenszkij elnök lesz majd az év embere, akkor jövőre kit fognak kitenni? Már ha lesz alkalmuk bárkit is...

"Magyar nevű embereket temetek és keresztelek románul" - így él a megtépázott, de erősödő magyar közösség Vajdahunyadon (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 október 2.
Ha már Vajdahunyadon, a Hunyadi-szobor avatásán jártunk, megkérdeztük a hatvanezer fős városban élő háromezres magyar közösség lelki és világi vezetőit: hogyan élnek Erdély híres várkastélyának árnyékában a honfitársaink? Kiderült, a sok aggasztó esemény között bőven akadnak örömteliek is, de hogy ötszázalékos kisebbségben miként lehet büszkén őrizni identitásunkat és közben sikeresen megélni a mindennapokat, azt csak az tudja, aki szórványban született.

Ismerje meg a Corvin köz valóságát, hallgassa meg, hogyan harcoltak Wittner Máriáék azokon a drámai napokon! (Polbeat-videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 szeptember 25.
Szokatlanul hosszú, ám kordokumentum értékű és hol szívet szorító, hol rendkívül drámai Polbeat-beszélgetésben tártuk fel, hogyan harcoltak a Corvin közi, Üllői úti pesti srácok 1956-ban, hogyan tartották állásaikat a november 4-i, totális szovjet invázió után, teljes reménytelenségben, mégis hősiesen kiállva még november közepéig. Varga János Corvin közi szabadságharcos, "a Janika", illetve "a Kicsi", a múlt hét szerdáján elhunyt Wittner Mária harcos- és elítélt társa, illetve Cey-Bert Róbert író, az Üllői úti felkelő csoport tagja elevenítette fel adásunkban a győztes forradalom egy hetének napjait, majd a letámadást és a vakmerő ellenállás időszakát. Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, nézőink kérdéseire is válaszolva a szabadságharcosok visszaemlékeztek Wittner Mária tetteire, barátságára. Varga János részletes elbeszéléséből az is kiderül, hogy a kommunisták által halálra ítélt Wittner Mária és mártírtársnői milyen kivételes bátorsággal vettek részt a harcban, milyen emberfeletti önfeláldozást vittek véghez a magyar nemzet szabadságáért.

"A magyarság valóban meg akar gyógyulni" – Átadták a gyurcsányi nemzetárulást feledtető elismeréseket Oklándon (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 szeptember 24.
Tovább él Kelemen Levente néhai unitárius tiszteletes és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének nemes kezdeményezése, amellyel a székelység nevében Tiszteletbeli Székely címmel tüntetik ki azokat az anyaországiakat, akik sokat tesznek a nemzeti összefogásért, a székely- és anyaországi magyarok szoros együttműködéséért. A címet Gyurcsány Ferenc és a baloldal gyalázatos, 2004. december 5-i népszavazási kampánya óta hagyományosan a székelyföldi, Homoród-menti Oklándon és a budapesti Székely bálon adományozzák, évente két alkalommal. A felemelő eseményen – mint korábban sokszor – a PestiSrácok.hu is ott volt.

Két 56-os legendával, Varga Jánossal és Cey-Bert Róberttel beszélgetünk Wittner Mária harcairól a Polbeatben (felvétel csütörtökön, este hétkor)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 szeptember 22.
"Törékeny asszony erős lélekkel és hittel, megtörhetetlen tiszta erkölcsiséggel és mély hazaszeretettel. Ő Wittner Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevője, túlélője, Corvin közi harcos, az 52A559. sz. halálra ítélt" - így jellemezte a múlt hét szerdán elhunyt Wittner Máriát Stefka István. Most kizárólag róla és a Corvin közi ellenállók hősi harcáról beszélgetünk a Polbeatben, Wittner Mária egykor bebörtönzött harcostársával, jóbarátjával Varga Jánossal, a Corvin közi Janika szobor alakjának ihletőjével és Cey-Bert Róbert 1956-os szabadságharcossal, aki szintén a Corvin köz és az Üllői út környékén szállt szembe a szovjetekkel, majd elmenekült a megtorlás előtt és hihetetlenül érdekes, kalandos életet élve, végül íróként teljesedett ki. A velünk élő legendákkal Huth Gergely és Stefka István beszélget, csütörtök este hét órakor, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben.

„El akarják feledtetni velünk, hogy keresztények vagyunk” – Vas megye ajándékaként avattak Hunyadi-szobrot Vajdahunyadon (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 szeptember 21.
„Hunyadi János évtizedeken át védte nemzetét, a kereszténységet és egész Európát. Azért szerettük volna, hogy nekünk, vajdahunyadi magyaroknak saját Hunyadi-szobrunk legyen, mert úgy érezzük: a nyugati világ el akarja feledtetni velünk azt, hogy keresztények vagyunk. Másfelől azt szerettük volna, hogy a valódi neve kerüljön a talapzatra, ne a Iancu de Hunedoara, vagy bármi más” – mondta Ferenczi István, a hatvanezres erdélyi város mindössze háromezer fős, de nagyon összetartó magyarságának vezetője, az RMDSZ helyi elnöke, miután a magyar ház udvarán felállították a Vas megyei települések támogatásával elkészített és ajándékba hozott szobrot. Hozzátette: beszédes, hogy Hunyadi János szoboralakja a magyar ház udvaráról kitekintve, a híres várkastély felé néz.

Németországban bal-zöld-woke terrorizmus uralkodik - mondta Jan Mainka főszerkesztő a Polbeatben (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 szeptember 13.
Nem! - ilyen egyszerűen válaszolt Jan Mainka, a német közmédia célkeresztjébe került Budapester Zeitung főszerkesztője Huth Gergely kérdésére, miszerint szabad-e Németországban arról beszélni, hogy a háború kirobbantásának valódi célja a német-orosz gazdasági együttműködés elvágása volt? Mainka szerint nem kérdés, hogy Németországban megszűnt a sajtószabadság és zöld- illetve woke-terrorizmus uralkodik. A különleges Polbeat-felvétel ünnepi alkalom volt a vendégként jeleskedő Ambrózy Áron számára, hiszen - mint megjegyezte - "tetszik a formáció, amikor négy német szidja a németeket". Habár ettől a műsorvezető elhatárolódott és ilyen mértékű általánosítás persze nem történt, de a másik két beszélgetőtárs: Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a PS főmunkatársa és Neugebauer Viktor szerkesztő kollégánk is alaposan odatette magát a kritikai világmegváltásban.

Íme a Jobbik véleménye: Nagyon helyesek a szankciók, majd alkalmazkodunk a következményekhez (videó)

HGHuth Gergely Világugar 2022 szeptember 12.
"Diverzifikálni kell a forrásokat, mind a gáz, mind a kőolaj tekintetében, meg más energiák vonatkozásában. És hogy, ha szankciós politikát folytatunk Oroszországgal szemben, ami nagyon helyes, annak lehet egy olyan következménye, hogy az energia vonatkozásában lesz a kínálati oldalon egy visszaesés" - magyarázta Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke a párt N1TV nevű videócsatornáján. A PestiSrácok.hu-n többször is levezettük, hogy az uniós szankciók okozták a gáz- és más energiaárak brutális megnövekedését, a háború csak másodlagos szerepet játszott ebben.

Ki az antiszemita valójában? – Így esett folt a Mazsihisz becsületén

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 július 27.
A hazaszerető, tisztán látó emberek szemében régóta közismert, hogy a Mazsihisz vezetősége elfogult; rendre mindent megtesz a patrióta, jobboldali kormányok, pártok és közösségek befeketítéséért. Becsületében, jóhiszeműségében sértegeti a zsidó és nem zsidó magyar társadalom józan nagy többségét, kirekesztőnek, antiszemitának, gyűlölködőnek, rasszistának bélyegezve meg bennünket, miközben harminc éve képtelen elszámolni saját dolgaival, a zsidó közösség megdézsmált vagyonával, a lefölözött kártalanítások ügyével, a rendszerváltás előtti időkben tanúsított kollaborációval és képtelen elhatárolódni a kommunista karhatalomból átmentett egykori tisztviselőitől. Ugyanakkor a Mazsihisz vezetősége mérhetetlenül képmutató is: ha érdeke úgy kívánja (mint most, Orbán Viktor hamisan értelmezett tusnádi beszéde után), ország-világ előtt antiszemitát kiált. Ám, ha a posztkommunista barátok és elvtársak boldogulásáról van szó, nincs az a tőrőlmetszett náci gyűlölködés, amiért képes volna egyáltalán szót emelni. Lássuk csak!
Ajánljuk még